Space Bar 121 – ÁRRRIVÁÁÁ!
· PT31M45SÖsszefoglaló
Az Árrrivááá! című Space Bar Podcast epizódban a műsorvezetők a sajt-rendszerrel kapcsolatos korábbi témát elevenítik fel, majd a sorozatok minőségének változásáról elmélkednek, kritizálva a Netflix és más internetszolgáltatók módszereit. Ezt követően a "The Right Stuff" (Az…
Röviden
- Műsor
- Space Bar Podcast
- Megjelenés
- 2017. 03. 13.
- Hossz
- 32 perc
- Témák
- sajt-rendszer, sorozatok, internetszolgáltatók
Ebben az epizódban
Ahogy ígértük, a két főtémával kezdünk… …szűk másfél óra bevezető után. 🙂 Visszatérünk egy kicsit a 40 fényévre lévő sajt-rendszerre ( itt a beígért kép róla), aztán megint elmélázunk egy kicsit azon, hogy miért is más a mostani sorozatokat nézni, mint a régieket.
Nem, nem igaz, hogy Rákosi alatt minden jobb volt! Aztán ebből elkanyarodva kifakadunk azon, hogy hogyan veri át a zembereket a Netflix. Meg úgy általában a netszolgáltatók is. …éééés akkor ennyi minden után (egyébként a fenti felsorolásból kihagytam jó pár dolgot, például, hogy megsértünk több népcsoportot, vagy, hogy kiderül, hogy Flash japánok golyóival játszik) rátérünk mai első főtémánkra: The Right Stuff (Az igazak). [1:19:20] Aztán, mivel Flashnek már meleg a szaunája, komoly kardcsörték árán végül is sikerül beszélni a második főtémánkról is: Arrival (Érkezés), illetve a novella, amiből a film készült, Ted Chiang – Story of Your Life . [1:41:00] (a show notes képet tessék kicsit jobban megnézni! – a szerk.) Köszönjük az eddigi kérdéseket – nagyon jók! -, és továbbra is buzdítunk mindenkit, hogy kérdezzen elektronikus levélben, ottlapunkon, vagy az információs szupersztrádán valamelyik egyéb elérhetőségünkön. (A twitterre és a faxbukra még nem volt ciki kifejezés a hőskorban.) Elérhetőségek: Web oldalunk ITunes RSS Twitter Facebook Ha tetszett a műsor, itt adhatsz borravalót a műsorvezetőknek!
Említett entitások
Témák
- sajt-rendszer
- sorozatok
- internetszolgáltatók
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Space Bar 121 – ÁRRRIVÁÁÁ!”
Miről szól ez az epizód: „Space Bar 121 – ÁRRRIVÁÁÁ!”?
Az Árrrivááá! című Space Bar Podcast epizódban a műsorvezetők a sajt-rendszerrel kapcsolatos korábbi témát elevenítik fel, majd a sorozatok minőségének változásáról elmélkednek, kritizálva a Netflix és más internetszolgáltatók módszereit. Ezt követően a "The Right Stuff" (Az… Az epizód a Space Bar Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2017. 03. 13..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Space Bar 121 – ÁRRRIVÁÁÁ!”?
Fő témái: sajt-rendszer, sorozatok, internetszolgáltatók.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Space Bar 121 – ÁRRRIVÁÁÁ!”?
Megjelenés: 2017. 03. 13.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/space-bar-podcast/space-bar-121-arrrivaaa-comp1230
Több epizód a Space Bar Podcast-ből
- Space Bar 296 – E pluribus, unom
A Space Bar podcast 296. epizódjában a műsorvezetők különféle technológiai és kulturális témákat járnak körbe. Szóba kerül a downsizing (leépítés) jelensége, a Matchstick Men című…
- Space Bar 295 – Copenhagen Machine
Az adás a Koppenhágai teszt (The Copenhagen Test) című dokumentumfilmről szól, amely az emberiség és a mesterséges intelligencia kapcsolatát vizsgálja. Szó esik továbbá a Vének há…
- Space Bar 294 – Project Hail Mary
A Space Bar Podcast 294. epizódjában az Andy Weir által írt Project Hail Mary című könyv, audiobook és film a fő téma. Emellett szó esik a Star Trek Starfleet Academy-ról, Harry P…
- Space Bar 293 – Trek These Days…
A Space Bar Podcast e heti adásában a Star Trek: Starfleet Academy 1×01 – Kids These Days epizódot veszik górcső alá. Kitérnek a Moltbook, OpenClaw és a ClawdBot nevű projektekre,…
- Space Bar 292 – NEIN!
A Space Bar Podcast e heti adásában szó esik a Frontiers Saga Part 3: Fringe Worlds című könyvről Ryk Brown tollából, valamint Jack Campbell Lost Fleet és Dennis E. Taylor Bobiver…
- Space Bar 291 – Tron: Ares
A Space Bar Podcast e heti adása két fő témát jár körül: a Tron: Ares című filmet, és a Star Trek: Strange New Worlds 3. évad 6. részét, a „The Sehlat Who Ate Its Tail” címűt. Az…
- Space Bar 290 – Arte-miss
Ebben a Space Bar epizódban Andy Weir Artemis című könyvét, a Star Trek: Strange New Worlds 3x05 "Through the Lens of Time" epizódját és a Pirates: Behind the Legends játékot tárg…
- Space Bar 289 – YEEEEES*
A Space Bar Podcast 289. része érkező sorozatokat és a Star Trek: Strange New Worlds 3x04 epizódját tárgyalja. Szó esik többek között a Trigun Stampede és a The Night Agent S3 cím…
- Space Bar 288 – Nem ezt beszéltük meg!
A Space Bar Podcast 288. adásában a srácok különféle könyveléseket és elmélkedéseket osztanak meg. Szóba kerül Brandon Hackett Poszthumán döntés című könyve, Joe Rogan interjúja J…
- Space Bar 287- Somehow Pluribus returned!
A Space Bar 287. adása a Pluribus első 4 részét tárgyalja, emellett szó esik a Witcher negyedik évadáról és decemberi-januári újdonságokról. A Blue Origin New Glenn indítása és le…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Százhuszonnegyedik - Picit Csonka Adás - epizód — Híd nyugatra Podcast
A műsorban a technológiai nehézségek kerülnek középpontba, különös tekintettel az instabil internetszolgáltatással kapcsolatos tapasztalatokra és a szolgáltatói ügyfélszolgálattal…
- Filmbarátok Podcast #306 — Filmbarátok Podcast
Ez a Filmbarátok Podcast 306. epizódja, melyben Gergő visszatér egy kihagyott adás után. A csapat, köztük Blacksheep és Sorter, megbeszéli a legfrissebb filmeket és sorozatokat. A…
- Cannes #4 - Minél több Sean Baker van benne, annál jobb (feat. Gyenge Zsolt és Gyöngyösi Lilla) — Filmklub podcast
A Filmklub podcast Cannes #4 epizódjában szó esik Sean Baker alkotótársának rendezői bemutatkozásáról, Ari Aster filmjéről, valamint egy magyar alkotásról. Az epizód vendégei Gyen…
- 141. Torrent, stream vagy TVzés? — XaB és Barátai Gadgetcast
Atás, Tibi és XaB a tévézésről, filmezésről és olvasásról beszélgetnek. Szó esik VLC-ről, HBO GO-ról, valamint könyvekről és e-könyvekről.