StúDió Veszprém

128. epizód: Kisvárosi létünk van nekünk, a maga pozitívumaival és negatívumaival

· PT25M29S

Összefoglaló

Kilián Lászlóval, Európa Kulturális Fővárosa kapcsán, Veszprém kisvárosi létéről, irodalmi munkásságáról és a Balatonhoz fűződő viszonyáról esik szó.

Röviden

Műsor
StúDió Veszprém
Megjelenés
2023. 01. 20.
Hossz
25 perc
Szereplők, említett nevek
Dióssy László, Wéber László
Témák
kisvárosi lét, irodalmi munkásság, balaton

Ebben az epizódban

128. epizód: Kisvárosi létünk van nekünk, a maga pozitívumaival és negatívumaival (Vendég: Kilián László) Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy Európa Kulturális Fővárosa kapcsán beszélgetőtársunkon kívül még soha senki nem emlegette a jakvajat és Kőrösi Csoma Sándort.

Különleges látásmódjából vezethető le az is, hogy a helyi irodalom egyik legegyedibb hangú alakjának tartják.

Misztikus hangulatú trilógiában ír a fáról, a vasról és az időről (ez utóbbi még befejezés előtt áll), korábban a Balaton ihlette koanját.

Imádott tavunk szerelmeseként azt tervezi, Tucatotatónak (így egybeírva) címen önálló kötetben vall majd a Balatonról.

Tőle halljuk először, hogy Veszprém nem marad antikvárium nélkül, s az új helyen néhai barátja, az ikonikus antikvárius házioltárt kap.

A Művészetek Háza szakmai igazgatóhelyetteseként hozzáértő bennfentese a VEB2023-nak, ezért érdemes nagyon odafigyelni arra, amit erről a különleges évről gondol és megoszt velünk!

Említett entitások

Témák

  • kisvárosi lét
  • irodalmi munkásság
  • balaton

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Európa Kulturális Fővárosa

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „128. epizód: Kisvárosi létünk van nekünk, a maga pozitívumaival és negatívumaival”

Miről szól ez az epizód: „128. epizód: Kisvárosi létünk van nekünk, a maga pozitívumaival és negatívumaival”?

Kilián Lászlóval, Európa Kulturális Fővárosa kapcsán, Veszprém kisvárosi létéről, irodalmi munkásságáról és a Balatonhoz fűződő viszonyáról esik szó. Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 01. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „128. epizód: Kisvárosi létünk van nekünk, a maga pozitívumaival és negatívumaival”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dióssy László, Wéber László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „128. epizód: Kisvárosi létünk van nekünk, a maga pozitívumaival és negatívumaival”?

Fő témái: kisvárosi lét, irodalmi munkásság, balaton.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „128. epizód: Kisvárosi létünk van nekünk, a maga pozitívumaival és negatívumaival”?

Megjelenés: 2023. 01. 20.. Hossz: 25 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/128-epizod-kisvarosi-letunk-van-nekunk-a-maga-pozitivumaival-es-negativumaival-27671204

Több epizód a StúDió Veszprém-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból