Az első veszprémi szamizdat a Mackó Cukrászda sarkánál és párttagság ebédig
· PT1M55SÖsszefoglaló
Nagy Károly veszprémi lakos meséli el a rendszerváltás eseményeit 1980-as évek végi politikai változásoktól a szamizdatok terjesztésén át az MDF, SZDSZ és Fidesz alapításáig. A beszélgetés érinti az önkormányzati rendszer 35 éves évfordulóját, a “harmadik nyilvánosságot” és a…
Röviden
- Műsor
- StúDió Veszprém
- Megjelenés
- 2025. 11. 13.
- Hossz
- 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Nagy Károly, Dióssy László, Wéber László
- Témák
- rendszerváltás, szamizdat, önkormányzati rendszer, politika
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
De szamizdatot is egyszer keresték nálam az irodámba.
És az egyetem gondoka a Máramas leő időben szólt egy Péter délutó, hogy jönnek Pestről, hogy majd kutatni az irodámba, hogy van-e ott szamizat.
Hát nyilvánvaló tudták, hogy van. [zene] Na most miután ez a Rezső szólt nekem, vagyis ő Rezső szólt nekem, a kamara előtérbe a néptáncsoport ruhája alá raktam a ott lévő szamizatokat.
Utána a lakásomban tudtam már akkor, hogy nyitott helyen, tehát a [zene] polcon valahol csak zárt helyen tarthattál szamizdatot, mert hogyha kint az asztalon hagytad és betöröljön véletlen, figyeld ezt a logikát, figyeljétek betöröljön véletlen, az ne jusson hozzá a szamisztathoz.
Tehát ha zárt helyen van, nincs szabálysértési jell a lakásokban.
Munkahelyen abba a pillanatba kivágnak.
MDF alapító tag is voltál, meg SDS alapítód meg Fidesz meg Fidesz meg az 56-os meg az 56-os társaság. >> Ilyen csodabogár nem nagyon van, azt hiszem az országban de csak azt jel. >> És melyik melyik alapítókönyved van még meg?
Na a Fideszbe a Fideszben nem a ott alapítás volt ö a Szelény Zsuzsék más ö a >> [zene] >> azbe miután alapító tag ötben voltam meg is van még az SZDS igazolványom is.
Én akkor mondtam vissza Andrásnak, amikor ott lehettem az SZDS országos alakuló mikor szabad kezdemények áldóatából SDS lett a Korvin moziba.
Ott volt Konrád Győr a jobb ötösbe, a bal ötösbe vagy fordítva volt Szabadgyri bácsi, aki azt mondta, hogy kötelez bennünket a színpad, vagyis 56 a korvinimo moziban történtek, hogy egység.
És ott Gönyc Árpád abba az értelemben szólt még, [zene] mert ő SDS tag lett, hogy azt javasolta, hogy ne az legyen az SDS-nek a neve, hogy szabad kezdem vagy szabaddemokraták szövetsége, hanem magyar szabaddemokraták szövetsége.
És ezt lesz stúdió Veszprém podcast.
Megkerülhetetlen [zene] emberek és történetek Diosi Lászlóval és Véber Lászlóval.
Mi tényleg [zene] a valóságról beszélgetünk.
Ha most nincs időd végignézni vagy meghallgatni az epizódot, akkor iratkozz fel csatornánkra, és gyere vissza bármikor, amikor neked alkalmas.
Így nem maradsz le semmiről. >> Kedves nézőink és hallgatóink, 35 évvel ezelőtt alakult meg a veszprémi önkormányzat, és a rendszerváltás kori időkre emlékezünk a mai műsorunkkal.
Úgyhogy a mai epizódunkban fölidézzük azokat az emlékeket, azokat a történéseket, amelyek megelőzték a testületnek a megalakulását, meg hát az azt követő időket.
Egy igazán kompetens vendégünk van, Nagy Károly Karcsi.
Szervusz, üdvözlünk a műsorban. >> Szervusztok.
Te a nagy időknek a tanúja vagy, és nálad autentikusabb szereplőt valóban nem is találhattunk volna.
Karcsi, mi volt az az első olyan történés esemény ott a 80-as évek közepe, vége felé, mikor úgy éreztette is, hogy ez most már komolyabb annál, hogy van egy kis reformkommunizmus.
Ez az, tehát történt valami a politikában, ami ami változást hozhat. >> Igen.
Hát egy kicsit annyivan és gyorsan fogom mondani, távolról kezdeném, hogy volt 56, az egy rendszerváltásos kísérlet volt.
Lett 68 a diáklázadás, de a legfontosabbak Prágai tavasz. lett a szolidaritás 80, tehát a palackból kiszabadult a szellem Magyarországon is, meg Európában is azzal szemben, ami ennek az időszaknak a hideghábori időszaka, meg hát a szovjet megszállás meg a keleti blokknak a a urama vagy a diktatúrája.
És a 80-as évek elején már indul a beszélő nevű szamizat.
Tehát van két nyilvánosság, a hivatalos nyilvánosság, amibe nem mondhatsz véleményt, nem nyilvánulhatsz meg, és van a a második nyilvánosság, vagy a szamizzatirodalom, amiben már egyre több dologról, sőt minden dologról, ami a magyar történelem, a 20. századi magyar történet, tehát Trianon Erdélyi a Káderrendszer, a kádárrendszer, tehát mindennek a kritikája elhangozhatott már.
Ö, és a a harmadik nyilvánosság, amire most én nem is hoztam anyagot, de valójában nem lényeges, a harmadik nyilvánosság a megfigyeltek nyilvánossága, tehát a 3/3-as osztálynak a működése a rendőrségén, ahol a másként gondolkodókat, ellenzékieket vagy ellenségeket, 56-os embereket megfigyeltek és nyilvántartottak, és ha kellett, akkor akadályozták a tevékenységüket.
Ez a 80-as években nagyon keményen.
És a lényeg, hogy kevés olyan intézmény volt, ahol lehetőség volt arra, hogy a másként gondolkodóakat, ellendéket, a polgári kultúra hordozóit, hiszen ez szocialista demokráciánok mondták, de a polgári kultúra nem jelent meg igazából. majd a későbbi kádárakban már megjelenik tehát a a lazítás.
Tehát lényeg az, hogy a harmadik nyilvánosság ebből a háromból áll össze, hogyan is éltünk 56 után, pontosabban a 80-as években, és jutunk el 87-hez, amikor megalakul a Magyar Demokrata Fórum, majd később 88-ban itt Veszprémbe is októberben és 89-ben nekem adatott meg az a lehetőség, hogy mint mint kvázi politika formáló ember.
Tehát szervezettem az SZDS, a szabademokraták szövetsége, amelynek te is tagja voltál, és a fiatal demokraták szövetségét.
Az egyik március 14-én alakult meg a Marica kávé házban, mármint a szabadkezeményezések hálózatából a szabaddemokraták szövetsége.
És június 14-én meg az e épületbe a fiatal demokraták szövetsége. >> Karcsi pillanat. >> Ennek szervezője lehettem. és az 56-os társaságnak is. >> Igen.
Azt azt mond el nekem ugye van az a mondás, ezt gyakran halljuk, hogy egy ilyen fővárosi buli volt ez a szamizdat dolog, meg az az ellenzékiség, hogy egy Veszprémben a 80-as évek elején, 70-es évek végén, amikortól ez már a fővárosban működő dolog volt, >> mennyire volt ez jelen a magyar vidéken, a magyar vidéki valóságban?
Igen, jelen volt itt Veszprémbe, részben az egyetemhez kötően, kötődően részben hát én népművelő kollégáimat, az egyetemen dolgozó tanárokat a diákok közül is volt, hiszen ott voltam 18 évi közvesi titkár pont 80-tól kezdve, és én egy Csódi Sándor estdel indítottam november 11-én 80-ba, és annak az lett a következménye, hogy a következő évbe az egyik következménye.
A következő évbe, amikor a ünnepi könyvt a megyei könyvtár meghívta Csóri Sándort, Cine Mihály volt lett volna a partnere, azt már nem engedték.
Nem engedték, többek között annak köszönhetően, ami ott elhangzott.
Különösebben nem hangzott, meg is van a hangzonos fővétel a Csóriestről. erről a Hornák Zoltán nevű úr, akit ismertek, ő akkor az egyetem főállású párt titkára volt.
Neki kellett utólag egy följegyzést készíteni erről az estről, de hát abba különösebbet nem mondhatott el. ami magnosz alak volt meg azt három hétre elvitte aztán a budapesti rendőkapitányság 3/3-as osztálya és visszaadták azzal hogy na nem mondtak semmitnaorkai Nádas Péter Parti Nagy Lajos folyóirjatestek életünk tiszatáj amit betiltottak a mozgó világ élet és irodalomest ezek voltak amik kiütötték a biztosítékot és maga pap János eltárs egyetemi kibővített tanácsülésen megródta az egyetemet, hogy milyen programok zajnak, amiket most fölsoroltam, hogy kit az egyetemen, és ha ez így fagyotik, folytatódik tovább, akkor ha az egyetem engem nem küld el, akkor a megyei pártá fog elküldeni.
Tehát azt akarom mondani, hogy közönség volt a Csórién 150 ember alig fért be a elépület kamaratermébe.
Tehát volt közönség értelmiségiek meg nem értelmiségiek. ö ö ö 56-osok meg még olyan régivágású emberek, akik a régi rendszert, tehát a 49 előtti világot vagy Magyarországot reprezentálták.
Bacsi, én a megyei Tanács mezőgazdasági osztályán dolgoztam akorájt, és hallottam róla, hogy Bíró Zoltán érkezik Veszprémbe. >> Igen.
Ez egy 1988-án történt, >> és én elmentem erre az eseményre, és ott egy őrületes nagy tömeggel találkoztam, de emlékszem rá, hogy úgy kicsit remegett a lábam, mert én egy hát egy állami alkalmazott voltam, és akkor egy ilyen eseményen részt venni azért az még egy sok kérdést vetett föl, hogy mi fog tör november 20.
És emlékszem rá, hogy rengetegen voltak. és a Bíró Zoltán, a Pacolai tanár úr, Horvát Balázs >> Balázs meg Székesfehérvárról, aki államtitkár lett később volt. >> Kelemen András volt az eseményen.
Ott egy asztalnál ültek középen, és mögöttük még ott volt a Lenin Szobor, >> aki felügyelte az eseménytes.
Na, tehát én én a magam részéről azt éreztem először, akkor éreztem először, hogy ez most valami olyasmi, ami egy áttörés lehet, ami egy új időt fémjelez.
Igen, ez a megyei MDF üllés volt.
Október 9-én volt a városi alakulás, és itt volt.
Pápáról jöttek máshonnan azért is, meg hát helyből nagyon sokan, sőt még egyetemisták, diákok is.
Itt volt egy Fidesz sejt, a ugyan később alakult meg.
Akkor már Szelény Zsuzsi is majdnem ringbe szállt, már akkor tagja volt a Fidesznek.
És hát ott volt igazából nyilvánossága, mert az október 9-e, amikor a veszmeni MDF szervezet alakult, arról az még nem volt publikus, de ez már publikus lehetett, de engedték a Naplóba, hogy erről legyen beszámoló. majd később 89-ben már végig minden rendszerváltást előidéző a helyi rendszerváltást előidéző programunkra többek között a Maróti rezső januárban 89-ben adott az MDF-nek egy várospolitikai fórumot. ott beszélgetnünk, mert ő Maroti Dezső volt elődött.
Ö szekeresim még ott helyettese volt.
Valójában ők is az MSZP reformszárnyához, inkább a szekeres tartozóan pozsai.
Itt már a Naplónáló Rafai István volt, akik akik munkássága a nem kimondottan ellenzéki oldalról, tehát a kvázi belső ellenzék részéről jelentették, működésük jelentette, tevékenységük a rendszerváltás előkészítését.
Tehát ami Maroti Rező, ő engedte meg a Brusnyai tábla föállítását fönn a várba.
Ez 89 májusban volt és akkor ő még hát sajnos már nem tudja ezt igazolni és szeretett volna az ND NDF MDF színeibe indulni, hogy támogassa az MDF akkor ugyan még nem egyenes volt, majd később lett egyenes polgármester választás.
A Szekes Imre meg olyan rendezvényeket általam is szervezve, mintha a vízhangúság, ami a mozgó világnak a mutációja volt végül 86 85-ban Mányoki Endre Géci János és akkor még mondanám Géci Jánus tevékenységét, ő 78-ba került ide Veszprémbe és én akkor a Képcsánokba dolgoztam akkor Patka László volt még már A 70-es évek második felébe Szokori Tamás meg Istvánnal együtt a Dimitrovba, István a az antikváriába.
Ugyanakkor még nem antikváriusként, hanem mint kilépett papként.
Én tőlük kaptam Istvántól és az Engelmeer Esztertől, akire szintén ismertek az első szamizlatot, a beszélő első számát a Mackó cukrázda sarkán. >> Oké.
Érdekel engem, hogy itt megemlítettél a úgynevezett reformkommunistákat.
Igen. >> Engem mindig is érdekelt, hogy amikor ilyen békés békés átmenet volt ebben az ő felvilágosodottságukat észlelted, vagy inkább egyfajta érdeket, hogy aztán az ő életük is normálisan folytatódhasson? >> Nem, hát az egyértelmű volt, hogy van belső ellenzéke a Magyarorszocialista munkáspártnak, amiből aztán lett a az MSZP.
Hát ebbe a pozsai, a Bíró Zoltán, akit Laci említett, mások akiket négyőket kizárták 88-ban, vagy 87-be a miből is a központi bizottságból, meg a pártagságukból is az a szegedi ember is, akik később ellenzéki politikusok lettek, kvázi maga pozsai.
Na most a szekeres Imre tehát a na ö aki na a az MSMP akár értelmiségi, akár nem 56-on szerepet játszót, de aztán adott mód módon 63 után már amikor a amnesztia volt az 56-osok amnesziája és egy nyitottabb világ indul el itt Veszprémbe is a 61-ben indul a Petőfi színház A Bakonyfotóklub, tehát a az értelmiségnek az a része, amelyik érdeklődő igazából és és és politizáló is az közösséget talál.
Tehát egy alkotóműhely a Petőfi színház, de alkotóműhely a megyei múzeum. annak lesz a ebbe az időszak ebbe az időbe Kralománki alán, aki Debrecenbe 56-os volt, elítélt ö tehát egyre több ember, aki szószóló, másként gondolkodó, a társadalmat alakítani akaró, jut szerephez, tehát a 63 után, amikor kicsit lazul a a és jön a 3D, a tiltó támogató tűrt.
Tehát van tűrt, és az egyáltalán létezhet.
Tehát már nem csak a szamizdat, a támogatott egyértelmű, ami a szocialista kultúrát és nem a polgári, és az életésirodalomba, a mozgóvilágba, a tisztatája vidéki folyóiratokba az értelmisége, amely 56-ot meg a a polgári kultúrát jelentette, aminek a tagadása volt a Kádárrendszer is, meg hát a Rápesi rendszer. azoknak, tehát ennek a világnak a szószólói szerephez jutnak, vezető szerephez is. >> Ühüm. >> Tehát a nem pártagok leszn lehetnek igazgatók, mint Kralovánki is a itt a Bakonyi Múzeum vagy Lackó Dezső Múzeumba, akkor Bakonyi Múzeum volt a neve.
Akkor például a Patkalait tudom mondani, ö akinek 56-os bátja diszidál.
Nekem a nagymamám, én azért lettem aki, mert 56-ban a nagymamám 60 éves korában Amerikába diszidált, és onnantól kezdve apámmal hallgattuk a Szabad-Európa Rádiót már én akkor és aztán később folyamatosan egész ameddig érdekes volt, tehát 90-ig, amíg onnan szerezted meg az információkat, a Szabad Európa rádiót például, vagy szamizlatot, tehát azt nem lehetett hallgatni, főleg nyilvánosan ez egyértelmű.
Ő volt, de szamizdatot is egyszer keresték nálam az irodámba, és az egyetem gondolok a márő lesző időben szólt egy Péter délutó, hogy jönnek Pestről, hogy majd kutatni az irodámba, hogy van-e ott szamizat.
Hát nyilvánvaló tudták, hogy van.
Na most miután ez a Rezső szólt nekem, vagyis ő Rezső szólt nekem, a kamara előtérbe a néptáncsoport ruhája alá raktam a ott lévő szamidzatokat.
Utána a lakásomban tudtam már akkor, hogy nyitott helyen, tehát a polcon valahol csak zárt helyen tarthattál szamizdatot, mert hogyha kint az asztalon hagytad és betöröljön véletlen, figyeld ezt a logikát, figyeljétek, betöröljön véletlen, az ne jusson hozzá a szamizathoz.
Tehát ha az áthelyen van, nincs szabálysértési ellen a lakásokba, munkahelyen abba a pillanatban kivágnak.
Ühüm. lépjünk tovább egy kicsit és én ark lennék kíváncsi, hogy hogyan történt az önkormányzati képviselőjelölteknek a kiválasztása.
Te nyilván elsősorban a MDF-eseket tudod elmondani.
Igazándiból csak annyi, hogy ez ez milyen elvek alapján kellett azt megelőzzen eléggé aktívan részt venni a a közéletben ott a 80-as évek végén, vagy olyan szintélyes figuráknak kellett lenniük, akikről köztudott volt, hogy nem nincs pártszerepük?
Igen, ez valóban köztür ott volt, hiszen éppen a akár a…
Említett entitások
Témák
- rendszerváltás
- szamizdat
- önkormányzati rendszer
- politika
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az első veszprémi szamizdat a Mackó Cukrászda sarkánál és párttagság ebédig”
Miről szól ez az epizód: „Az első veszprémi szamizdat a Mackó Cukrászda sarkánál és párttagság ebédig”?
Nagy Károly veszprémi lakos meséli el a rendszerváltás eseményeit 1980-as évek végi politikai változásoktól a szamizdatok terjesztésén át az MDF, SZDSZ és Fidesz alapításáig. A beszélgetés érinti az önkormányzati rendszer 35 éves évfordulóját, a “harmadik nyilvánosságot” és a… Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 13..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az első veszprémi szamizdat a Mackó Cukrászda sarkánál és párttagság ebédig”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Nagy Károly, Dióssy László, Wéber László.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Az első veszprémi szamizdat a Mackó Cukrászda sarkánál és párttagság ebédig”?
Fő témái: rendszerváltás, szamizdat, önkormányzati rendszer, politika.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az első veszprémi szamizdat a Mackó Cukrászda sarkánál és párttagság ebédig”?
Megjelenés: 2025. 11. 13.. Hossz: 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/az-elso-veszpremi-szamizdat-a-macko-cukraszda-sarkanal-es-parttagsag-ebedig-61141d54
Több epizód a StúDió Veszprém-ből
- Népszabadság, eljött újra a te időd! (Tóth Ákos)
- Füreden odajött a pufimellényes és mesélt a tihanyi üvegfalú jacuzziról
A StúDió Veszprém vendége Budapest egykori főpolgármester-helyettese, aki íróként osztja meg a magyar valóságról alkotott meglátásait. A beszélgetés során szóba kerülnek könyvei,…
- A bójánál test-test ellen küzd a SUP-világbajnok
A StúDió Veszprém podcast legújabb adásában egy fiatal, balatonfüredi tehetség, SUP-világbajnok mesél motivációjáról és olimpiai álmairól. Bár sportága, a SUP, nem szerepel az oli…
- Világtitkok első kézből (Zolcer János)
Zolcer János vendégünk a StúDió Veszprém podcastban, ahol a „stand-up history” estjein elhangzó történetein keresztül mutatja be kalandos életét. Az ’56-os eseményeket orosz szemü…
- Best of Szabados Ági
- Grófnőt alakít az MI-kutató az új veszprémi filmben
A Veszprémből származó kutató, aki nemrég nemzetközi díjat nyert, most a filmvásznon is megjelenik. Munkássága kiterjed a rövid élelmiszerláncokra, helyi termékekre, gazdaságpszic…
- Best Of Falusi Mariann
- Gizella-királyné a városháza tetején
A veszprémi Városháza tetején Gizella dalát énekelte el a vendég, ami a város himnuszává vált. A színész-rendező férjéről is szó esik, akit korábban állami kitüntetésre jelöltek,…
- Best of Gundel
- A tehetség tényleg tanítható, mert benned a létra
A szervezetfejlesztő hangsúlyozza a kommunikáció fontosságát a produktivitásban, kiemelve, hogy a rossz kommunikáció és a jól működő szervezet nem fér meg egymással. Azt javasolja…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Történelmi pillanatok: A rendszerváltásról és az SZDSZ szerepéről (Hack Péter) — Glóbusz
Hack Péterrel, aki a rendszerváltás idején meghatározó szereplő volt, a történelmi eseményekről és az SZDSZ akkori szerepéről beszélgetnek. Az epizód bepillantást enged a politika…
- Beszélgetés a rendszerváltás időszakáról (Puzsér,Nyári,Magyar) — Szélsőközép, Demokrácia Rt, Apokalipszis Rt
Puzsér Róbert, Nyári Gábor és Magyar György beszélgetnek a rendszerváltás időszakáról a Szélsőközép podcastban.
- Nemzeti Nagyjaink Akcióban! - A Reformkor — ITT ÉS AKKOR
A Reformkor a magyar történelem megújulási periódusa a 19. század első felében, melynek során jelentős törekvések indultak az arisztokrácia és politika világában. Fónagy Zoltán, a…
- Földszaga van a munkánknak! — Veszprém 2030
A Veszprém 2030 podcast epizódot a Veszprém önkormányzatának 35. évfordulója alkalmából készítették. Porga Gyula polgármesterrel beszélgetnek a város múltjáról és jövőjéről. Az in…
- A rendszerváltás és a szabadság kultúrája - Beszélgetés Bozóki Andrással — Régen minden jobb volt
Bozóki András politológussal, a CEU professzorával és az 1989-es nemzedék tagjával készült interjú a rendszerváltásról, a Fideszben játszott szerepéről, és kulturális miniszterkén…
- Moszkva tér (Török Ferenc, 2001) — Tekercs és Tekintet
A Tekercs és Tekintet podcast Török Ferenc 2001-es Moszkva tér című filmjét vizsgálja. A rendszerváltás kori nosztalgikus vizsgafilm Kádár Jánostól Nagy Imréig mutatja be a korsza…
- Csintalan Sándor - Szamárpad 0053 | Teljes interjú — Szamárpad Csatorna
Csintalan Sándorral készült interjú a magyarországi politikai mozgásokról és a rendszerváltásról. Szó esik a politikusi motivációkról és a közéleti szerepvállalásról.
- TF #31 - Márciusi forradalom, áprilisi törvények — Hihetetlen Történelem Podcast
Ez az epizód az 1848-as márciusi forradalmat, a népek tavaszát, a márciusi eseményeket Budapesten és az áprilisi törvényeket tárgyalja. Szó esik az első felelős magyar kormányról…