StúDió Veszprém

Igazi problémamegoldó gépek és nagyszakértelmű emberek találkozása - Andlék sikere

· PT1M34S

Összefoglaló

Nehéz János, a 100%-ban magyar tulajdonú UndL Kft. ügyvezetője és tulajdonosa vendég a StúDió Veszprém podcastben. A cég a hazai kerti és robotfűnyíró piac kulcsszereplője. Az epizód a futurisztikus kertészeti rendszerek világát mutatja be, különös tekintettel a LIDAR…

Röviden

Műsor
StúDió Veszprém
Megjelenés
2025. 08. 08.
Hossz
2 perc
Szereplők, említett nevek
Dióssy László, Wéber László
Témák
kerti rendszerek, robotfűnyírók, vállalkozás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Van egy kicsi egy egy kisebb tó is. [zene] És ennél a tópartnán sikerült megismernem az én feleségemet, akivel négy évig úgymond távkapcsolatban, 2000 hú 99-ről 2003-ig távkapcsolatban, azaz én péntekenként Németországban, Rúrvidékben, Essen városában beszálltam az autómba, és magyaról dadogva, mert addigra gyakorlatilag elfelejtettem már már majdnem mindent.

Jöttem péntekenként, 1137 km, soha nem fogom elfelejteni autóval, és vasárnap meg visszamentem.

Szóval így [zene] így töltöttem akkor az időmet, ilyen havi egy-két alkalommal én le le lejöttem.

Akkor nem volt ilyen, hogy hogy repülőgép.

Még még ez már itt tarthatatlan volt ez az egész szituáció.

És én akkor egy német cégnek az ügyvezető [zene] pozícióját vettem, kaptam mint lehetőség, akik Magyarországra kerestek. illetve maradjunk annyiba Kelet-Európának, ez a Magyarország körüli három-négy országába kerestek egy egy ügyvezetőt és egy egy szélces embert.

És ezt a pozíciót én akkor elvállaltam és egy nehéz kezdet volt, de hát minden a szerelem meg a magyar lányokért.

És akkor így kerültem vissza Magyarországra. megcsodálhatók [zene] egyébként vezetés vezeték alapú robot fűnyíróink akár füleden a tagores sétányon vagy vagy akár a paksi önkormányzatnak a a közterületein és ezek a robotfűnyírok a vezeték ami a talajba le van fektetve annak köszönhetően ténylegesen centiméter pontosan tudnak minden körülmény között működni >> stúdió Veszprém podcast megkerülhetetlen emberek és történetek Diósi Lászlóval és Véber Lászlóval mi tényleg a valóságról beszélgetünk.

Ha most nincs időd végignézni vagy meghallgatni az epizódot, akkor iratkozz fel csatornánkra, és gyere vissza bármikor, amikor neked alkalmas.

Így nem marad. >> Kedves nézőink és hallgatóink, örömmel számolhatunk be arról, hogy a stúdió Vesprame podcast patrónus klubja egy új taggal bővült, egy nem is akármilyen vállalkozással, az UndL Kft.-vel, vel, mely a hazai kerti és robot fűnyírópiacnak a kulcsszereplője és 100%-ban magyar vállalkozás.

Vendégünk pedig Nehéz János, a cég ügyvezetője és tulajdonosa.

Valamit rosszul mondtam, János, mert egy picit ingattad a fejed közben. >> Igen, igen, igen, igen.

Nem 100%-osan német tulajdonosú, mert jó magam viszont német állampolgár, vagyis magyar, bocsánat, hanem jó magam német állampolgár vagyok.

Szóval így én vagyok a a kakuktojás ebben a cégben.

De mint családi vállalkozás így egyértelmű, hogy nyilván beleházasodtam, és én viszem ezt a német flowt egy kicsit ebben a ebbe a ebbe a ebbe a cégbe.

Így maradjunk annyiban, hogy 25%-a a cégnek az az német.

A többi három tulajdonos a családon belül van. ők viszik nyilván előre ezt a magyar virtust is ezáltal erősen magyar magyar tulajdoni domináncia van itt.

Szóval ez ez így ez így kerek ez így rá. >> Jó, figyelj, akkor viszont a nemzetközi vonalat bekapcsolva ugye azt szokták, mi szeretjük az autókat és sok autós beszélgetésünk is volt és azt mondják, hogy az autó az német.

Ugye van egy ilyen magyar mondás, hogy az igazi autó az német autó.

Az igazi fűnyíróra is igaz ez. >> Most behúztunk a csőbe.

Látod? >> Ez ez ez most nagyon ez most nagyon nagyon nagyon magas labda, amit én le fogok ütni.

Ha az igazi fűnyérot vesszük így a kezdetekből, akkor lehet, hogy hogy fer kell, hogy legyek, és akkor az inkább egy kicsit amerikaiasabb, >> majd utána jött bele még pluszba hozzá ez a német.

De nem tudom, milyen messze kéne visszamennünk, mert lehet, hogy az angolok is beleszólnának ebbe az egészbe.

Nyilván nálunk egy egy egész egész különleges kultúrája van ennek a a fűnyírásnak, meg ugye elég extrém körülmények között is nyírnak folyamatosan.

Szóval maradjunk annyivan, hogy a fűnyirás is egy nemzetközi vonal, és mindenki adott hozzá nagyon sokat.

Nem, nem utolsó sorban természetesen a skandinávok is, vagy a vagyis az én részemről rátekintve az egész, akkor a svédek is nagyon sokat hozzátettek, legalábbis az Under Kft-nek a sikeréhez.

No, azért tartsuk Nederben ezt a beszélgetést, mert kezdjük a Káhát-tól, hogy neked van egy magyar neved ugyebár, >> ja, >> és közben pedig Németországban születtél, és aztán pedig visszakerültél Magyarországra.

Szóval ezt azért világítsd meg egy kicsit, hogy hogyan is történt.

Hát a volt ugye egy nagy trend egy időben, amikor a és akkor most ne menjünk annyira 56-ig vissza, mert az én édesapám, ő debreceni származású, és ő valahogy a 70-es években sikerült neki Kelet-Netországba elmennie, és Kelet-Netországban dolgozott ő mint mint mint vegyészmérnök, ismerkedett meg édesanyámmal.

Nyilván az ő részéről van a van a magyar nevem.

A Michel a nevemben azt meg már az anyukám adta hozzá, aki aki elég erős német.

Szóval nagyon-nagyon németes is volt mindig pedagógus létére.

Szóval így így én ott születtem Brandenburg mellett egyébként Ronanó kisvárosába, és ott nőttem fel egészen pontosan három három és fél évig, és akkor kapott az apukám egy megbízatást Magyarországon.

Majd egy évre visszaköltöztünk Magyarországra. majd egy év után vissza Németországba, majd egy év után v vissza.

Szóval már akkor egy ilyen ö ö elég ilyen ilyen ilyen ilyen ilyen ilyen hát cigány életet értünk akkoriban, mentünk jobbra-balra a a megbizatások véget, és anyukám meg autódidakta módon ez időben megtanulta a magyart, és ő tanított Magyarországon mindig így így így ebben az időszakban iskolákban németet, mint pedagógus.

És amikor 86-ban kellett a kelet-német ö állampolgárnak egy olyat biztosítania, vagyis olyat felmutatni, hogy ő több mint három évet egy huzamban töltöttek Magyarországban, akkor ők is megkapták azt a lehetőséget, hogy nyugatra utazzanak legalább egy család látogatásra, mert az anyukám révén az unokatestvérei satöbbi, satöbbi, ezek mind rúrvidékiek voltak még a még a még a a falépítés előtt a nagyapámnak a testvére, ő ő akkor már átment a rúrvidékbe, ahol nyilván sok munka is, meg lehetőség is volt.

És volt történt az a 86 86 évvégi novemberi decemberi már nem kicsi voltam, nem tudom már pontosan, hogy az apukám a a Zsiguliával elindult Hegyesalom felé, miközben mi a busszal Budapestre, apukám hegyeshalomba hagyta el a határt, és anyukám és öcsémmel együtt mi meg repülőgépen Nőnbergbe az első járattal felszálltunk, és így akkor 86-ban a rendszerv változás előtt két-három évvel gyakorlatilag mi egy jobb élet reményében elhagyták a szüleim gyakorlatilag a keleti blokkot és akkor jött az a jó kis rendszerváltási időszak szüleim egyébként ki voltak tiltva akkor is öt évre és szerencse ez a ez a rendszerváltás nyilván lehetővé tette azt hogy hogy újra Magyarországra vagy akár Kelet-Netországba a családot látogassák és ezzel egyet együtt lőtt az hogy hogy ők itt a Bakonyban találtak nak egy egy egy szép kis telket, amit ilyen nyugdíjra szánt időszakra szerettek volna egy házat felépíteni, ez az egészet kialakítani maguknak, és nem messze ettől a kis kis kis falutól, ott van egy kicsi egy egy kisebb tó is.

És ennél a tópján sikerült megismernem az én feleségemet, akivel négy évig úgymond távkapcsolatban, 2000 hú 99-ről 2003-ig távkapcsolatban, azaz én péntekenként Németországban Rúrvidékben Essen városában beszálltam az autómba, és magyarul dadogva, mert addigra gyakorlatilag elfelejtettem már már majdnem mindent.

Jöttem péntekenként, 1137 km, soha nem fogom elfelejteni autóval, és vasárnap meg visszamentem.

Szóval így így töltöttem akkor az időmet, ilyen havi egy-két alkalommal én le lejöttem.

Akkor nem volt ilyen, hogy hogy repülőgép könnyen fapados.

Ez volt az egyetlen megoldás, hogy lássuk egymást.

Illetve King a feleségem, ő is látogatott nyilván engem ott otthon. addig addig még még még ez már itt tarthatatlan volt ez az egész szituáció.

És én akkor egy német cégnek az ügyvezető pozícióját vettem, kaptam mint lehetőség, akik Magyarországra kerestek. illetve maradjunk annyiba Kelet-Európának, ez a Magyarország körüli három-négy országába kerestek egy egy ügyvezetőt és egy egy szélces embert.

És ezt a pozíciót én akkor elvállaltam és egy nehéz kezdet volt, de hát minden a szerelem meg a magyar lányokért.

És akkor így [nevetés] kerültem vissza Magyarországra.

Ó, nagyon szép családtörténet volt.

És akkor ha már így a szerelemről beszéltél, akkor muszáj megkérdeznem, még mielőtt egyébként a cégetekről is szót ejtenénk, hogy mit jelent, mi mitől lesz valaki igazi férfi?

A másik pedig, hogy hogy mit jelent az, hogy lumber szexuális ember?

Az én szemszögömből az az igazi férfi, aki saját maga nyírja a füvét, és nem nyírat ki az asszonnyal.

Nyilván ez egy nagyon fontos történet.

Illetve aki most már tudja tudatosan megvenni, vásárolni a robot főnyíróját is, azt kezelni.

Abból még mindig van azért hiány.

Á, oké, oké, oké, oké. >> Hát ugye itt itt az erős [torokköszörülés] áthúzás akkor a a szakál, a kockás ing, a csizma, meg hát a motorfőrész indítás beregés.

Ez volt egy időszakban nagyon elterjedt, hogy mindenki ezt a ezt a ezt a trendet így követte, és már jöttek is hozzánk nagyon sokan fejszét vásárolni, abból is a legexkluzívabbakat. >> Három érv, amiért mindenképpen érdemes a Dr.

A szaktudás, a kedvesség [zene] és a rövid várólista.

Ö de ez ez valahogyan egy kicsit így szerintem kikopott.

Ö lehet és akkor pontosan ebbe nem akarok belemenni, de lehet, hogy azért kopott ki, mert jöttek az elektromos rollerek, és akkor így egyszerűbb lett az élet.

Szóval nem tudom, egy kicsit ez ez egy kicsit ilyen ilyen ilyen beszólás a részemről természetesen, de de két extrém szerintem találkozik egymással, amikor nagyon akarunk valahova tartozni és és ezt a ezt a ezt a favágó stílust felvenni, vagy a másikon, amikor meg elengedjük ezt az egészet, és az egy legegyszerűbb megoldást keressük az életünkben.

Én szerintem egy egészséges középutat. >> Középutút.

És akkor a Laci mindjárt hozza is a középutat.

János, ugye itt akármerre nézünk, mindenhol megjelenik a robotizáció témája, vagyis most már önműködő autóba ülhetnek be a Teslába, az Egyesült Államokba.

Ha akarunk, akkor robotszívót veszünk, és akkor a takarítónő helyett az dolgozik a lakásba.

És eljutottunk odáig, hogy robot fűnyírók is vannak.

Elárulom, hogy mi is vettünk most a közelmúltban Segway robot fűnyírót, ami amúgy remekül működik és kiválóan irányítható távolról is, meg sokféle előnyös tulajdonsága van, de ez az út, ami bekövetkezett az egyszerű tologatós eszköztől, ez jelenti most már a csúcsot, vagy ez még akár tovább fejleszthető a jövőben valami szinten.

Ez ez egy nagyon jó irány most, ahogy ahogy tudunk erről egy kicsit beszélni, mert és főleg, hogy most a Kishalmi Tiborral történt ugye egy beszélgetés egy durván három évvel ezelőtt, ahol ő mint őt is kérdeztétek erről, hogy lesz-e robotkertész. három évre rá mi ott vagyunk, hogy az egész robotizáció a kertben, mint fűnyírás, akkor én én én ezt egyelőre leredukálnám ide, és akkor majd kitérhetünk még egy kicsit jobban erre a témára. már egy változásban van.

Szóval az eddigi nyugodt életünk a robot fűnyíró értékesítés telepítés kivitelezés felmérés meg egyéb más körül ez az egész piac mostanra úgy változott, hogy akár az említett márka szegvé, akár egyéb márkák, akik betörnek a piacra, és és gyakorlatilag a technológiai oldalról közelítik meg az egész problémát.

Még eddig az eddigi gyártók gyakorlatilag a fűnyírás oldaláról próbálták ezt megközelíteni, mert mondjuk ők ebben a szegmensben dolgoznak.

És akkor itt nyugodtan beszélhetünk most akkor két márkáról, vagy akár háromról, m ugye a portfólión közt tudod, hogy az Under Kft 30 év a a Huskvál elkötelezett partnere.

Abból is az egyik legnagyobb közül van három telephelyünkel.

És jelentősen természetesen hozzáteszünk a mi a az ügyfeleknek a a remélem az elégedettségükhez a megfelelő termékinkkel és annak kiválasztásában is ez szakszerűen és a másik oldalt akkor mint segbe vagy akár a Gardina ami ugye aához tartozó cég.

Szóval ez a három brend van nekünk a portfóliónkban, amiben akkor kettő magabiztosan a fűnyerás oldaláról jött.

A másik a szegvény meg akár ebből a ebből a hát már az említett elektromos rollerek, logisztikai robotok egyéb más részből, bevetve a az AI technológiát, bevetve a a GPS, RTK, mindenféle ilyen jellegű technológiát, hogy minél precízebben, minél jobban le tudjanak fedni problémás területeket, ugye problémás területeket, magas házfal, fák, egyéb más satöbbi.

Szóval ez a technológia erősen jön, benne van már rész én azt mondom, hogy hogy itt a következő két évben még egy erős változás lesz, mégpedig és akkor itt a porszívókról beszélve, a robotszívókról az is olyan volt, hogy volt egy pár domináns brend, ami ami a piacon volt, aki ott volt, hozzátett mindent, hogy hogy az elégedett legyen az ügyfél, majd utána nagyon sok akár távolkeleti, akár amerikai, akár svéd, akár fav satöbbi, satöbbi, kelt mindenkinek lett ugye ilyen.

És ez egy kicsit felkavarta a piacot, majd utána jön egy öntisztulás, és gyakorlatilag maradnak azok, akik a kellő háttértámogatást tudják nyújtani.

Na most ez régen, amikor mi kezdtünk ezzel foglalkozni, és mi 2007 óta roboti robotokkal foglalkozunk, akkor még akár a erősen csak kizárok Huszkvá a robotokkal. a Huskvának Magyarországon még a portfóliójában sem volt.

Szóval gyakorlatilag 2011-től vannak ezek a robotok hivatalosan Husmána portfóliójában. mi 2007 és 11 között külföldről, a német piacról természetesen hoztunk be azoknak a prémium ügyfeleknek, akiknek ez akkor egy az megtehették, kettő az, hogy hogy szükségük volt erre, mert mert akkor tényleg az volt, hogy így a fölső 10000, fölső 100z vásárolta meg ezeket a termékeket.

Mostanra azért már mindenki számára én azt mondom, elérhető.

Lehet már a discounterban is venni ilyen robotfőnyirókat, egyebeket satöbbi, nyilván más technológiával, de más háttértámogatással.

Szóval nagyon sűrű lett a piac, nagyon sűrű lett a az igény erre az egészre.

Mindenki a szabadidejét szeretné, és akkor nem az orizálásról akarok itt beszélni, hanem a szabadidejét szeretné természetesen fel szabadítani a a fűnyírás alól, mert a kertben attól függetlenül rengeteg más tehendőnk is van.

Természetesen szeretné kiváltani…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • UndL Kft.

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Igazi problémamegoldó gépek és nagyszakértelmű emberek találkozása - Andlék sikere”

Miről szól ez az epizód: „Igazi problémamegoldó gépek és nagyszakértelmű emberek találkozása - Andlék sikere”?

Nehéz János, a 100%-ban magyar tulajdonú UndL Kft. ügyvezetője és tulajdonosa vendég a StúDió Veszprém podcastben. A cég a hazai kerti és robotfűnyíró piac kulcsszereplője. Az epizód a futurisztikus kertészeti rendszerek világát mutatja be, különös tekintettel a LIDAR… Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Igazi problémamegoldó gépek és nagyszakértelmű emberek találkozása - Andlék sikere”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dióssy László, Wéber László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Igazi problémamegoldó gépek és nagyszakértelmű emberek találkozása - Andlék sikere”?

Fő témái: kerti rendszerek, robotfűnyírók, vállalkozás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Igazi problémamegoldó gépek és nagyszakértelmű emberek találkozása - Andlék sikere”?

Megjelenés: 2025. 08. 08.. Hossz: 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/igazi-problemamegoldo-gepek-es-nagyszakertelmu-emberek-talalkozasa-andlek-sikere-8ed75607

Több epizód a StúDió Veszprém-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból