Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]

Fahidi Éva emlékére

· PT1H

Összefoglaló

Ez az epizód Fahidi Éva, Holokauszt túlélő és a Sóvirág táncelőadás szereplőjének emlékére készült. A műsorban részletek hallhatók egy 2015-ös adásból, amikor Fahidi Éva, Cuhorka Emese és Szabó Réka a Sóvirág előadást próbálták.

Röviden

Műsor
Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]
Megjelenés
2023. 09. 30.
Hossz
1 óra 0 perc
Szereplők, említett nevek
Fahidi Éva

Ebben az epizódban

Idén szeptember 11.-én meghalt Fahidi Éva. 98 éves volt.

Az elmúlt években már nagyon sokan ismerték a nevét, egy rendkívüli táncelőadásnak és az arról készült dokumentum filmnek köszönhetően.

Élete évtizedek óta arról szólt, hogy Holokauszt túlélőként elmondja az embereknek, mindenek előtt iskolákban, a gyerekeknek, amit a gyűlöletről tud és az élet szeretetéről gondol.

A történelem tanújának tekintette magát.

A most következő részletek abból a 2015-ben készült műsorból valók, amikor Fahidi Éva és Cuhorka Emese Szabó Réka irányításával a később oly sikeressé vált Sóvirág előadását még csak próbálták a Jurányiban.

Ha szeretnétek elolvasni az életéről szóló könyvét, megtaláljátok a fahidieva.hu oldalon.

Tudomány kiadó. https://animarerum.fahidieva.hu/1-adolgoklelke.html#bookmark0

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Fahidi Éva emlékére”

Miről szól ez az epizód: „Fahidi Éva emlékére”?

Ez az epizód Fahidi Éva, Holokauszt túlélő és a Sóvirág táncelőadás szereplőjének emlékére készült. A műsorban részletek hallhatók egy 2015-ös adásból, amikor Fahidi Éva, Cuhorka Emese és Szabó Réka a Sóvirág előadást próbálták. Az epizód a Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Fahidi Éva emlékére”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Fahidi Éva.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Fahidi Éva emlékére”?

Megjelenés: 2023. 09. 30.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szepkilato-fogado-tilos-radio-podcast/fahidi-eva-emlekere-20230930

Több epizód a Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]-ből

  • Pócsik Andrea ismét Kenyába indul...

    Pócsik Andrea kultúrakutató, filmtörténész és kurátor kutatóként tér vissza Kenyába, ahol januárban már két hetet töltött. A szakember, aki eddig főként a magyar romákkal foglalko…

  • 2026.04.25 adásnapló

    Ez a Szépkilátó Fogadó 2026. április 25-i adásának archívuma.

  • Költészet napja - mondj egy verset!

    Ápoló verseket válogat a Költészet napja alkalmából. Az epizód zenésített költeményeket és versfelolvasásokat tartalmaz, a hallgatókat is meghívva, hogy osszák meg kedvenc verseik…

  • "Vidámpark a város fölött" - ismétlése (elismerést kapott a rajzokért Pásztor Emma.)

    Pásztor Emma elismerő oklevelet kapott a Hubby díjátadón a „Vidámpark a város fölött” című rajzos kalandjáték könyv illusztrációiért. Az epizódban a könyv születéséről és a Városl…

  • 2026.03.14 adásnapló

    Ez az adás a Tilos Rádió Szépkilátó Fogadó című műsorának archívuma.

  • Zétényi Tamás gordonkaművész

    Zétényi Tamás gordonkaművész a "Bach-szvitek világa" sorozattól a #Kurtág100 eseményekig tartó pályafutásáról, valamint kortárs zenei tevékenységéről beszél. Szó esik Kodály és Li…

  • Múzeumsirató#15

    Mélyi József művészettörténésszel a magyar közgyűjtemények és múzeumok állapotáról, az ICOM definícióiról és a Pulszky Társaság helyzetjelentéséről beszélgetnek. Kitérnek a szakma…

  • Inspiráló Designelmélet - IDE

    A MOME Designelmélet és Designkultúra szakok hallgatóinak városi terekkel kapcsolatos kutatásairól, különös tekintettel a Gellért, Blaha és Közvágóhíd területekre, valamint szocia…

  • Vendégműsor: Stop Waterfront Loft Óbuda!

    Civil aktivisták tiltakoznak egy 1400 lakásos, 15 emeletes tornyokkal tervezett lakópark ellen Óbudán. Érvelésük szerint a projekt veszélyezteti a kerület élhetőségét, annak ellen…

  • 2026.01.03 adásnapló

    Archív felvétel a Szépkilátó Fogadó 2026. január 3-i adásából.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Próbálok nem gondolni a halálra — Kontextus

    A Kontextus legújabb epizódjában Székely László díszlettervezővel készült interjú hallható. A 92 éves művész a második világháborús emlékeiről, Orbán Viktorról, és rendezőkkel val…

  • Duett vendége Timár Böske — Duett

    Timár Böske, a Csillagszeműek alapítója, a Duett vendége. Az epizód Timár Sándor táncpedagógus életútját, a Timár módszert, a táncházmozgalmat és a Csillagszeműek történetét mutat…

  • Befejezetlen mondatok: Horváth Lalira emlékeztünk — Porkoláb Gyöngyi

    Porkoláb Gyöngyi műsorvezető Horváth Lajos vállalkozóval emlékezik a hat éve elhunyt Horváth Lalira, felidézve megható pillanatokat és történeteket.