Szerepvállalás

Szerepvállalás (2022. október 01., szombat 13:00)

· PT27M1S

Összefoglaló

Az Appy segíti a beteg vagy hátrányos helyzetű gyermekeket támogató alapítványokat. Schranc Tünde, az Appy társalapítója, volt az adás első felének vendége. A KIKAPCS alapítója, Környei Viki a sajátos nevelési igényű gyerekek közösségéről mesélt.

Röviden

Műsor
Szerepvállalás
Megjelenés
2022. 10. 01.
Hossz
27 perc
Szereplők, említett nevek
Környei Viki, Schranc Tünde, Józsa Márta, Szénási Sándor, Kárpáti Iván

Ebben az epizódban

Beteg, fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű gyermekeket segítő alapítványoknak és egyesületeknek nyújt működési és szakmai támogatást, valamint biztosít irodai infrastruktúrát az Appy.

Mindezt azzal a céllal teszi, hogy ezek a szervezetek még eredményesebben és hatékonyabban megállják a helyüket, és ezáltal még több rászoruló életén változtathassanak.

Schranc Tünde, a nonprofit szervezet társalapítója és vezetője volt a műsor első felének a vendége.

Az adás második részében a szervezethez az elsők között csatlakozó KIKAPCS. mutatkozott be.

Egyetemi projekt keretében dolgozta ki a koncepciót két diák, akik a kurzust vezető tanáruk bíztatására úgy döntöttek, meg is valósítják azt.

Szakdolgozatuk írása közben már be is jegyezték az alapítványt, és 2018 óta működik a KIKAPCS közössége, amelyhez eddig 150 család csatlakozott.

Környei Viki, az egyik alapító mesélte el, hogyan biztosítanak sajátos nevelési igényű gyerekkel rendelkező családoknak igazi közösséget, szállodai nyaralást, valamint szakmai programokat.

A nyaralások alatt lehetőséget nyújtanak, hogy ezek a családok is megtapasztalják a közösségbe való tartozás élményét, az együtt töltött minőségi időt, és lehetőséget teremtenek arra, hogy az SNI-s gyerekek is barátokat szerezzenek.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Appy
  • KIKAPCS

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szerepvállalás (2022. október 01., szombat 13:00)”

Miről szól ez az epizód: „Szerepvállalás (2022. október 01., szombat 13:00)”?

Az Appy segíti a beteg vagy hátrányos helyzetű gyermekeket támogató alapítványokat. Schranc Tünde, az Appy társalapítója, volt az adás első felének vendége. A KIKAPCS alapítója, Környei Viki a sajátos nevelési igényű gyerekek közösségéről mesélt. Az epizód a Szerepvállalás című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 10. 01..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szerepvállalás (2022. október 01., szombat 13:00)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Környei Viki, Schranc Tünde, Józsa Márta, Szénási Sándor, Kárpáti Iván.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szerepvállalás (2022. október 01., szombat 13:00)”?

Megjelenés: 2022. 10. 01.. Hossz: 27 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szerepvallalas/szerepvallalas-2022-oktober-01-szombat-13-00-30028043

Több epizód a Szerepvállalás-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból