Szerepvállalás

Szerepvállalás (2023. augusztus 12., szombat 13:00)

· PT23M19S

Összefoglaló

Az Artemisszió Alapítvány Mira Háza budapesti külföldieknek, menekülteknek és helyieknek teremt találkozási és tanulási lehetőséget, míg a Semmelweis Egyetem egyedülálló, virtuális valóság alapú terápiát tesztel a szkizofrén betegek számára.

Röviden

Műsor
Szerepvállalás
Megjelenés
2023. 08. 12.
Hossz
23 perc
Szereplők, említett nevek
Józsa Márta, Kárpáti Iván, Szénási Sándor

Ebben az epizódban

Júniustól új helyen üzemel az Artemisszió Alapítvány által működtetett Mira Ház, amelynek célja, hogy befogadó teret teremtsen Budapesten élő külföldieknek, menekülteknek és helyieknek a találkozásra és az egymástól tanulásra.

A házban számos ingyenes közösségi, integrációs, valamint oktatási program zajlik.

A fővárosba érkező menekültek számára sokszor a Mira közösség az egyetlen híd, ami összeköti őket a szélesebb magyarországi társadalommal.

Az alapítvány most közösségi adománygyűjtő kampányt indított.

Kisgyura Eszter program menedzsert, a Mira Ház vezetőjét kérdeztük.

A szkizofréniát a rokkantsághoz vezető 20 leggyakoribb ok között tartják számon, az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint körülbelül 24 millió ember lehet érintett.

A Semmelweis Egyetemen most egy világviszonylatban is egyedülálló, virtuális valóság alapú terápiát tesztelnek, mellyel a szkizofrén betegek kommunikációs- és érzelem-észlelési készségét fejlesztik.

A betegséggel küzdők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a gyógyszeres kezelés után visszailleszkedjenek a társadalomba.

Ebben a rehabilitációs folyamatban tud segíteni az új eljárás, melyet az egyetem szakemberei dolgoztak ki.

Simon Lajos egyetemi docens, az intézmény Virtuális Valóság és Emóció kutatócsoportjának vezetője.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szerepvállalás (2023. augusztus 12., szombat 13:00)”

Miről szól ez az epizód: „Szerepvállalás (2023. augusztus 12., szombat 13:00)”?

Az Artemisszió Alapítvány Mira Háza budapesti külföldieknek, menekülteknek és helyieknek teremt találkozási és tanulási lehetőséget, míg a Semmelweis Egyetem egyedülálló, virtuális valóság alapú terápiát tesztel a szkizofrén betegek számára. Az epizód a Szerepvállalás című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szerepvállalás (2023. augusztus 12., szombat 13:00)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Józsa Márta, Kárpáti Iván, Szénási Sándor.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szerepvállalás (2023. augusztus 12., szombat 13:00)”?

Megjelenés: 2023. 08. 12.. Hossz: 23 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szerepvallalas/szerepvallalas-2023-augusztus-12-szombat-13-00-30034984

Több epizód a Szerepvállalás-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból