Szerepvállalás

Szerepvállalás (2023. július 15., szombat 13:00)

· PT23M28S

Összefoglaló

Pálos Ildikó generációváltás-szakértő a rendszerváltás utáni generációváltási hullámról és a családi vállalkozások utódlásáról beszél. Katona Melinda szervezetfejlesztő a digitalizáció szervezeti és emberi aspektusait tárgyalja.

Röviden

Műsor
Szerepvállalás
Megjelenés
2023. 07. 15.
Hossz
23 perc
Szereplők, említett nevek
Józsa Márta, Kárpáti Iván, Szénási Sándor

Ebben az epizódban

A rendszerváltó államokra, így Magyarországra is jellemző, hogy 1989 után rengeteg vállalkozó alapított céget.

Míg ennek a nyugati országokban van egy folytonos mintázata, addig nálunk a baby boomhoz hasonlóan generációváltási boom következhet, hiszen akik annak idején 30-40 évesen alapítottak céget, az elkövetkező években egyszerre vonulnak nyugdíjba.

Egy friss kutatás szerint a családi vállalkozások vezetőinek közel kétharmadának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban.

Pálos Ildikó generációváltás-szakértővel beszélgettünk.

Az adás második részében Katona Melinda szervezetfejlesztő volt a vendégünk.

Őt arról kérdeztük, hogy habár a digitalizáció divatos téma manapság, de többnyire leginkább a technikai oldaláról szoktunk beszélni, a szervezetiről kevésbé.

Tehát arról, hogyan lehet felkészíteni a a szervezetekben dolgozó embereket új technológiai vívmányok befogadására, alkalmazására, egy szóval a „technológia megérkeztetésére”.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Pálos Ildikó

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szerepvállalás (2023. július 15., szombat 13:00)”

Miről szól ez az epizód: „Szerepvállalás (2023. július 15., szombat 13:00)”?

Pálos Ildikó generációváltás-szakértő a rendszerváltás utáni generációváltási hullámról és a családi vállalkozások utódlásáról beszél. Katona Melinda szervezetfejlesztő a digitalizáció szervezeti és emberi aspektusait tárgyalja. Az epizód a Szerepvállalás című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 07. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szerepvállalás (2023. július 15., szombat 13:00)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Józsa Márta, Kárpáti Iván, Szénási Sándor.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szerepvállalás (2023. július 15., szombat 13:00)”?

Megjelenés: 2023. 07. 15.. Hossz: 23 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szerepvallalas/szerepvallalas-2023-julius-15-szombat-13-00-30034409

Több epizód a Szerepvállalás-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból