Szerepvállalás

Szerepvállalás (2024. április 13., szombat 13:00)

· PT25M4S

Összefoglaló

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke az autizmussal diagnosztizált gyerekek családjainak nyújtott segítségről beszélt. Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány igazgatója az adományozással kapcsolatos reprezentatív kutatás eredményeit mutatta be.

Röviden

Műsor
Szerepvállalás
Megjelenés
2024. 04. 13.
Hossz
25 perc
Szereplők, említett nevek
Gerencsér Balázs, Józsa Márta, Szénási Sándor, Kárpáti Iván, Kővári Edit
Témák
autizmus, adományozás

Ebben az epizódban

Van-e fejbe kólintóbb élmény, mint amikor egy szemmel láthatóan makkegészséges gyerekről kiderül, hogy autista?

Az első sokk után sok szülő nem tud mit kezdeni a feltoluló kérdésekkel.

Pedig mindenkinek kell, hogy legyen egy mondat, ami átsegíti az első válságon.

Az Autisták Országos Szövetségének elnöke, Kővári Edit mesélt elsősegély szolgáltatásukról, amelynek keretében autizmusban képzett és gyakorlott szakemberek is várják a frissen diagnosztizált gyerekek családjainak, a velük foglalkozó szakembereknek, vagy a felnőtt korukban autizmus diagnózist kapott személyeknek a megkeresését.

A műsor második felében az idén 30 éves NIOK Alapítvány adományozással kapcsolatos fontos kérdéseket vizsgáló reprezentatív kutatását vettük górcső alá.

Kiderült többek közt, hogy a megkérdezettek több mint ötöde soha nem rendelkezett még az adóbevallásában arról, hogy melyik civil szervezetnek ajánlja fel az adója 1%-át.

A részletekbe Gerencsér Balázs, az alapítvány igazgatója avatott be.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • NIOK Alapítvány

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szerepvállalás (2024. április 13., szombat 13:00)”

Miről szól ez az epizód: „Szerepvállalás (2024. április 13., szombat 13:00)”?

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke az autizmussal diagnosztizált gyerekek családjainak nyújtott segítségről beszélt. Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány igazgatója az adományozással kapcsolatos reprezentatív kutatás eredményeit mutatta be. Az epizód a Szerepvállalás című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szerepvállalás (2024. április 13., szombat 13:00)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gerencsér Balázs, Józsa Márta, Szénási Sándor, Kárpáti Iván, Kővári Edit.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Szerepvállalás (2024. április 13., szombat 13:00)”?

Fő témái: autizmus, adományozás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szerepvállalás (2024. április 13., szombat 13:00)”?

Megjelenés: 2024. 04. 13.. Hossz: 25 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szerepvallalas/szerepvallalas-2024-aprilis-13-szombat-13-00-30040377

Több epizód a Szerepvállalás-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból