Tanítóbeszédek

Dobosy Antal – A Buddha alapfelismerései

· PT24M3S

Röviden

Műsor
Tanítóbeszédek
Megjelenés
2026. 10. 04.
Hossz
24 perc
Szereplők, említett nevek
Rutkai Bori, Kenderesi Gabi, Bende Zsuzsanna

Ebben az epizódban

„A kezdetekig kívánok visszamenni, ezérta következő kérdéssel kezdem ezt a tanulmányt: „ Tulajdonképpen mi volt az, amit a Buddha felismert, amikor megvilágosodott? ” A magam részéről azt a nézetet képviselem, hogy a Buddha az élet lényegét kereste és akarta felismerni, és megvilágosodásakor pontosan ezt látta meg.

Megoldást keresett az életben felmerülő problémákra, és ehhez először meg kellett értenie az élet mibenlétét.

Amikor megvilágosodott a bódhifa alatt, azt látta meg, hogy itt a Földön az emberi életnek, az állati életnek és a növényi életnek mik is a legfontosabb jellegzetességei.

A felismerés három alaptanításban fogalmazódott meg, az anátman , az anítja és a súnjatá tanításokban.

Ezért joggal tekinthetem a buddhizmust az élet vallásának…” Dobosy Antal írása a Zen Tükör 22. számában jelent meg.

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dobosy Antal – A Buddha alapfelismerései”

Miről szól ez az epizód: „Dobosy Antal – A Buddha alapfelismerései”?

„A kezdetekig kívánok visszamenni, ezérta következő kérdéssel kezdem ezt a tanulmányt: „ Tulajdonképpen mi volt az, amit a Buddha felismert, amikor megvilágosodott? ” A magam részéről azt a nézetet képviselem, hogy a Buddha az élet lényegét kereste és akarta felismerni, és megvilágosodásakor pontosan ezt látta meg. Megoldást keresett az életben felmerülő problémákra, és ehhez először meg kellett értenie az élet mibenlétét. Az epizód a Tanítóbeszédek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 10. 04..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Dobosy Antal – A Buddha alapfelismerései”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rutkai Bori, Kenderesi Gabi, Bende Zsuzsanna.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dobosy Antal – A Buddha alapfelismerései”?

Megjelenés: 2026. 10. 04.. Hossz: 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tanitobeszedek/dobosy-antal-a-buddha-alapfelismeresei-68154a37

Több epizód a Tanítóbeszédek-ből