Tears Of Jordan

#180 Tears of Jordan – Mészárlás a PO első körében

· PT1H27M5S

Összefoglaló

Rózsa Dávid és Esperes Ákos a kosárlabda rájátszás első körét elemzik, kitérve a kulcsjátékosok és csapatok teljesítményére.

Röviden

Műsor
Tears Of Jordan
Megjelenés
2024. 05. 06.
Hossz
1 óra 27 perc
Szereplők, említett nevek
Rózsa Dávid
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

tears of jordan tears of jordan sziasztok itt a tears of jordan 180 alkalommal ültünk most össze az az igazság hogy ezen gyorsan lendüljünk is tovább mert a 180-as alapvetően egy dögunalmas szám semmi meglepetés nincs benne mindenkivel összeáll egy ilyen kacérszám mert hogy osztható mindennel is meg mindenkivel is 10zel öttel kettővel szerintem har három hárommal is oszató h 1 meg ny kilenc bum puff tessék teht hogy mindennel osztható úgyhogy a 180-assal így különösebben ezzen így lendüljünk is tovább mert amúgy unalmas viszont a 181-ben én látok perspekívákat meglátjuk hogy mi lesz most a 180 alkalommal vagyunk itt éppen ezért ehhez mérten én nagy örömtüzeket gyújtottam mert amerikából hazaérkezett csak ennek a műsornak a tiszteletére és megérkezett egy darabig azt hittem egyébként hogy átállt az ellenséghez és hogy korpa közé keveredett olyan műsorokba tűnt fel hogy őrület de végre újra hazai pályán a barát hát szervusz barát hát meg vagy jőve szerus mekkora élmény ez nekem hogy te meg vagy jőve barát várjál azt írta valaki hogy több effektet szeretne úgyhogy akkor most rádengedem rádengedem az effekteket köön szépen köszönöm szóval itt vagyunk részemről esperes ákos én pedig rózsa dávid megérkezett a barát milyen volt az utad hazarát amerikából jó volt most egy fapadossal jöttem összekuporgattam annyi pénzt hogy fapadosan hazajöjjek így nagyon jó volt jó azt kell mondjam én azt hittem vonattal jött így al al alaskánált alaszka szibéria h csalagúton meg minden alaszka szibéria és minden úgy megyek vissza úy na igazából egy navalni pólóba kimész és szibériáig ingyen visznek utána tehát hogy bas meg az könnyen fog menni és azt már itthonról is elvisznek azal j hidd el tehát hogy i love navalni és van egy indyen jegyed a transibéia expressre így van de sihetek vissza mert ugye legkésőbb május 5-én kezdődik a második kör ugye egy denver naget minnesota összecsapásal ú de jók lesznek úgyhogy úgyhogy kevés időm van itthon gyorsan idejöttem fölvettem mi hiányzott a legjobban itthonról hát természetesen tudom hogy kinézi a műsort úgyogy a feleségem és én meg ugye te igen igen igen igen igen ah na mindegy föhívtam anyjámat hogy beugrok hozzákérdezte hogy minek hogy oda nem meg mon hogy miér hol voltál vagy mi történt tát h mi jöttél haza egyáltalán mi van az volt a legjobb egyszer kipróbáltam hogy anyám fölhív engem hogyha én nem keresem őt na és két hónap true story két hónap után egyszer csak fölhívott hogy te amúgy veled mi van olyan régen hallottam rólad mondom tényleg tök jó előtte én hülye még így minden nap így rátelefonáltam hogy jól vannak-e mondom mi történik ha fordítva van jaj szóval nevetünk de szomorú és nemetünk de valahol ritka szoború idel nagyon nagy nyugalomban t hát 60 napig nem gondol rád 60 nap után így na várjál nekem van egy fiam valahol valami valahol valami mintha lenne mer hátha nem veszi fel na mindegy szóval ez a műsor ez ismételten kikerül youtube-ra is egyébként videós tartalom formájában ugye mert szavaztatok és a hallgatóink 46-47%- azt mondta hogy ő nézné is hát igazából azt kell mondanunk hogy vizuális nem tudom hogy sok történés ezekben a videókban valamennyi lesz azért mert majd teszek be ide-oda amoda dolgokat de kaptunk javaslatokat kéréseket hogy még több cuccot tegyünk bele ez mind rajta vagyunk csak az az egy baj ezzel hogy ez idő idő idő idő idő tehát amikor én nekem két nap egy ilyen videót összerakni akkor közben senki nem viszi le a szemetet tehát hogy ezzel a legnagyobb gond igen tehát hogy néha dolgozni is kell hogy az ember a csekkekre na de ez nem is ehhez tartozik szóval idő idő idő idő idő így van úgyhogy mindent próbálunk így be síríteni aztán szépen lassan látjátok hogy haladunk azt mondtuk lesz videóstartalom van videóstartalom beletelt egy év beletelt egy év nem baj plusz ugye voltak aki netán nem tudna és csak most hallgatja először a youtube csatornánkon érdemes megnézni ugyanis vannak olyan videóink amiket amerikából jelentkezett a barát tehát hogy kiment van egy függöny amit visz magával mindenhova egy barna függöny és mindig az elé áll ezt megbeszéltük nem tehát hogyha miamiba mész a barna függönyt lógasd fel figyelj úgy voltunk vele hogy mindig jó hogyha van egy állandó elemigen ó ez megnyugtat állítólag ez nyugtat abszolút és én úgy voltam vele hogy miért ne vinném el az otthoni függönyömet ruhám úgy sincsen úgyhogy csak azt bepakoltam és mentem így van én erre szokt erre írtam azt valaki kérdezte hogy miért mindig a barna függönny előtt áll a dávid mondtam hogy azért mert ez egy olyan függöny ami észak tehát hogy mi ezt az amerikai életstílust ezt nem értjük ugye tehát egy hogy azért ezek a barna függönyök mindenhol ott vannak amerikában persze hát ezt tapasztalatból mondatom plus plusz ugye nappal a fényt fogja vissza éjjel takar tehát ezt akartam mondani hogy ez a takaróm a függönyöm a törölközőm íy van a terítőm juj hát ezek n mé a ruhám tehát hogy bármi amikor az olymposról jelentkezel pá ez a fountain vagy mi az a a szerencseszökő kúttal persze tehát hogy azért mondom hogy multifunkcionális szóval érdemes megnézni ugyanis a po-ról tényleg egy-egy meccsről ha jól emlékszem ugye a lakers első két meccséről jelentkeztél be a negets ellen meg a boston miami mecsekről b í van igen de beszélünk az összes aznapi meccsről íg vanlén a pontig úgyog ezeket videón érdemes megnézni youtube-on és nyilván ezekből teszünk ki patreonra is külön vannak kis kisfilmjeink meg meg mini mini dolgaink amiket azért még patreonra is pluszba kirakunk és tényleg nagyon hálásak vagyunk mindenkinek akik segítenek nekünk abban hogy ezt a műsort tudjuk egy kicsit még tolni és zakatoljunk mert hogy hát ezek teszik csak lehetővé azt hogy fejlesztéseket végezzünk és technikai újításokkal a továbbiakban egyébként nemsokára készül majd a 2020 négyes lehet hogy már a 25-ös rózsaadávid félmeztel jó van már megint kezdi az a baj hogy eddig azt hittük hogy ő 198 cmti na jól van itt hagyjam abba itt hagyd abba fölemelte az ujját és itt hagyd abba ittzem vannak amivel nem viccelünk de valami kiderült hogy mégis csak mintogyha na mindegy azt mondom ha találkoztok a dáviddal úgy találkozzatok hogy legyen nálatok egy mérőszalag és mérjétek meg hány centi nem mondok többet jó ennyi legyen ennyi elég legyen itt ennyi elég jaj gyerekek a 179 ami egy milyen prim volt magányos pr az talán az egyik legmenőbb prí volt ak t legb a legmenőbb műsorunk is ugyanis kérdésekre is válaszoltunk ugye q&a volt q&a volt és nagyon sokan írtatok szavaztatok minden volt úgyhogy a következő kérdést tettük fel a szavazásra a meccs után szétrobbantják a warriors csapatát hogy vá anak mit gondoltok ez volt a kérdésünk ab közül lehetett választani a verzió fogcsikorgatva de így marad a warriors b bizony darabokra szedik mert muszáj lesz nekik az a verzió veszített tehát fogcsikorgatva így marad a hallgatóink 59,5% azt gondolja robbantá hogy itt robbantani kell hát igen mjuk vjuk be a warrior szonja után nehéz mást képzelni tehát hogy innen azért innen innen nem is azt mondom hogy szép lenne nyerni innen szin lehetetlen nyerni úgyhogy én is úgy gondolom hogy hogy itt mozgolódás vagyis mozgovódás lesz majd meglátjuk hogy merre plusz erről fogunk még így érintőlegesen de beszélünk itt a podcast/ash videóban is hogy ki ki az aki esetleg a golden state felé is kacsingathat így van kaptunk üzenetet arról is hogy mi több effekt legyen a műsorban lesznek effektek ezért most akik látnak bennünket azok látják hogy fejhallgató van rajtunk úgyhogy ez muszáj különben nem halljuk az effekteket igen hí hog nem tudunk egyszer íy mindent ugyanígy ugyanígy ugyanígy szolgálati közlemény be kell mondanom shoutout cái daninak igen aki különböző relikviákkal ajándékozott meg bennünket amiket kitettünk a a polcra itt és itt így van info commercial itt és itt termékelhelyezés itt és itt szóval lelógattunk a ugyanis a ccky dani volt new yorkban és amikor volt a new york me akkor ő hozott kapott egy ilyen törölközőt amit azért kapott mindenki aki ment be hogy pörgessék forgassák a fejük felett ami egyébként azért is jó mert az nap este pont elromlott a ventilátor a szellőztetés de senki se vette észre a gardenba de senki nem vette észre mert a dani egyedül meghajtotta valamint adtak neki egy jó pohár vizet hogy nehogy valaki dehidratálódjon és kapt és így van egy playoffos vízű new yorkos poharunk is van ami úgy gondolom hogy a hajnali meccsek után kifejezetten időszerű hogy ezt most ide raktuk úgyhogy köszönjük még egyszer cáidőek és hogyha akar ni amerikai kalandjaitit akkor megtalálátok a streetball külön kiadású podcastünkb így van az egy az egy jó kaland volt hogy elment elment a streetball kába kövéhez valamint kitettünk most ide itt van egy sálunk is amit franciaországból kaptunk egyenesen ugye azt hiszem akkor milyen meccs volt itt valamivel volt cleveland brooklyn meccs volt pár brooklyn volt párizsban és onnan kaptuk valamit kaptunk egy lakersos poló de én azt azonnal lenyúltam amit azóta én nem láttam tehát hogy én azóta azt hordom na mindegy szóval ezeket a dolgokat nagyon köszönjük mindenkinek namasé és termékelhelyezésünket láttátok am tényleg örülünk hogyha adtok valamit m a kicsinek is tudunk örülni minden persze hogy hiszed minden csajom e ak mondom minden csajom ezt mondta nem baj én így is szeretlek ezt kiderült hogy az se igaz na szóval föltettem kérdéseket is ugyanis spotify-on lehetett válaszolni hogy k engedjük ki a szellemet a palackból írjátok meg hogy milyen döntőt vártok a végére kik érnek oda és az a jó hogy most már amikor ezt ugye föltettük ezt a kérdést ez mitom most már szerintem egy héttel ezelőtt volt azóta annyi sok minden történt hogy már látszik hogy kik a legjobb jósok egyébként a hallgatóink közül igen ugye vége van az első körnek tehát azért elbúcsúsztunk itt egy pár csapattól tehát ciki boti például a lehető legrosszabb jósok egyike mert ő azt mondta hogy denver bucks döntő lesz hát hát boti 50%-os sikerrátád még lehet egyébként igen amúgy úgyhogy ki tudja igen viszont én azt mondom hogy fülöp zoli aki szintén kommentelt én azt mondom hogy zolinak lottózni kéne na mer mit írt ugyanis ő egy hete megírta már azt hogy denver az egyik a másik meg ha isten lekacsint a new york jaj azt adnám mondja ő mondjuk 4-0 lenne jokicséknak de spike lee összeveszne jokiccsal branson meg muryvel összeverekedne így lenne biztosan hát amúgy én adom én én adok egy nix denver döntőt csak én megfordít ám nyerjen a nx ne 40ára 4-3ra fú ez megk az az nagyon adnék egy hét meccses nyx bajnoki címet azt azt nagyon adnék na aztán máté éva egy azt írta hogy boston és okc döntő hát erre azért pénzt nem raknék aztán molnár ádám annyit írt hogy én csak annyit akarok kérdezni hogy ki volt az a széttört márja szobor aki miatt 4.9 csillagon vagytok tuti hog r széttört mária szobor na ezt mi se tudjuk valaki úgy döntött hogy nem ad öt csillagot ez legyen a legnagyobb öröme az életben jaj nem hát én figyelj mindenkinek joga van én a verseny én a versenyben hiszek amikor majd az iskolásokat küldik a spotify-ra hogy minden osztályban szavazni kell kötelezően akkor az az a vége a szabadságunknak azt gondolnám nem tehát amikor az lesz hogy bemegy az igazgató ki volt az aki 4,9et adott z addig büntetésben van az egész osztály de szerencsére ez így nincs úgyhogy én örülök hogy van 4, k de 4,9 amúgy az az nagyon jó ezzel én is az az szerintem tök jó ennyit sose kaptam soha semmilyen értékelés am igen ilyen magasra még sose értékeltek minket de tényleg ez így igaz tehát iskolai eredményeim alapján se hát iskolai eredményeim nagyjából ennek a fele voltak konzisztensen úgyhogy nem egyébként egyetemed lehet hogy n egyetemen már nem ja egyetemen nekem se de középiskolában azér már az egyetem ez ez a tanulság gyerekek az egyetem sokkal könnyebb mint az általános ez meg a középiskola meg a középiskola de főleg azért mert azt tanulod amit szeretnl amúgy amúgy érdekel tehát hogy te döntötted úgy hogy ez érdekel ergó nem annyira nehéz megtanulni és ilyen hülyeségekkel minthogy kémia meg biológia meg fizika nem kell foglalkozni na ezért van 4,9-ünk mert hogy vannak fizikusok biológusok kémikusok akik hallgatnak bennünket és egyetértenek v és egyetértenek azzal hogy ez valóban na nem egyébként by the way egyébként én nagyon sok videót nézek ami ilyen éen asztrofizikát szoktam nézni amú de bró nem érted tehát nézed mert lenyűgöző de nem érted de érzem én érzem az asztrofizikát egyébként nagy az atomchill sorozatokat tényleg ajánlom youtube-on nagyon jók vannak de olyan jókat láttam mostanában az ősrobbanásról meg hogy hogyan tágulnak meg a fekete lyukakról de látszik hogy megnézted de nulla tudást tapot rá a sötét anyagról tát e eg csóó érdekes illetve van mindig kérdezik múltkor valaki kérdezte tőlem hogy szerintem ki a legjobb standupos meg hogy a magyar humor meg hogy milyenek és mondtam hogy az a baj szerintem mindenki tévedésben van ugyanis szerintem a magyar humor legnagyobb vívmányát fridericus sándor hozza amikor lukács béla elméleti fizikussal beszélget és azokat a részeket azokat futás közben is hallgatom figyelj zseni tényleg ajánlom a magyar humor legnagyobb teljesítménye az amit ott friderikus sándor beszél következő tört mikor elmagyarázza hogy a a csillagokból hogyan fúvódnak fel hogy lesznek fehér törpe meg vörös törpe lesz belőle meg ilyenek és hogy hányszor fúvódik milyen és magyarázza ezt a fizikus majd következő friderikus sándor reakciója amikor mondja hogy és vörös törpe lesz belőle és hogy mit tudom ililyen hány fokon mekkorát nő mire frederikusz jézus mária figyelj ez e érted é érzed érzed a mondatban ezt a ezt a mélységet amikor valaki tényleg próbálja megfejteni hogy mi hogy mi működik és dur alávágsz egy jézus máriával figyelj szerintem a magyar humor csúcsteljesítménye amit friderikus sándor a lukács bélával való beszélgetéseiben hoz na picit néha eltérünk a tártyó bocs jövök vissza a szavazásokra na azt mondja hogy kakuk balás azt írja hogy denver boston döntőt és címvédést várok meglepő lenne ha pornzingis még egészséges lenne a döntőre nélküle pedig…

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#180 Tears of Jordan – Mészárlás a PO első körében”

Miről szól ez az epizód: „#180 Tears of Jordan – Mészárlás a PO első körében”?

Rózsa Dávid és Esperes Ákos a kosárlabda rájátszás első körét elemzik, kitérve a kulcsjátékosok és csapatok teljesítményére. Az epizód a Tears Of Jordan című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#180 Tears of Jordan – Mészárlás a PO első körében”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rózsa Dávid.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#180 Tears of Jordan – Mészárlás a PO első körében”?

Megjelenés: 2024. 05. 06.. Hossz: 1 óra 27 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tears-of-jordan/180-tears-of-jordan-meszarlas-a-po-elso-koreben

Több epizód a Tears Of Jordan-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból