Telex After

Lehet, nem leszek soha annyira laza józanul, mint három sör után, de nem éri meg

· PT1H23M12S

Összefoglaló

Bongor rapper a legújabb, Extázis című lemezéről beszélget a Telex Afterben. Az album az alkoholizmusát, édesapjával való kapcsolatát, józanságát, személyiségzavarait, valamint politikai szerepvállalását is feldolgozza. A rapper elmondja, hogy a lemez egyfajta terápiás…

Röviden

Műsor
Telex After
Megjelenés
2025. 11. 06.
Hossz
1 óra 23 perc
Szereplők, említett nevek
Sajó Dávid
Témák
zene, alkoholizmus, pszichológia, politika
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

apámmal gyakorlatilag [zene] nekünk kábé semmilyen kapcsolatunk nem volt.

Egy dolog érdekelte [zene] őt a függősége, az alkohol. tudtam, hogy ha ezt a témát választom, akkor onnan nincs visszaút.

És egy belső hang nagyon küzdött ez ellen. >> Vannak olyan részletei a saját élettörténet feldolgozó dolognak, amiket egy picit a az ilyen színházi éned felnagyít is kiszíelsz? >> Ebben a lemezben nem igazán. >> Nem igazán. >> Amikor [zene] politikai közszereplők ellen fogalmazok meg valamilyen kritikát. [zene] Általában valamiért nagyon ápattan az agyam.

Veszélybe került a második házasságom is.

Már végigpörgettem egyszer ezt a szalagot, és láttam a végét. >> Akkor amikor azt mond, hogy most házas vagy, akkor a cserihannal feleséged? >> Így igaz. [zene] >> [zene] >> Sziasztok!

Miót elkezdenénk az adást, egy rövid üzenet hadd jöjjön a mai adásunk [zene] támogatójától. >> Nézd a Budapest Open Mike epizódjait a YouTube-on, légy a Bomközösség tagja az extra kedvezményekért, [zene] és gyere el november 26-án az Akvárium Nagyhalba, a Bom idei [zene] döntőjére.

A mai adáson vendége nem más, mint Bongor, akinek mire ez adásba kerül, már megjelent a harmadik nagylemeze, az ekztázis.

Köszi a lehetőséget. >> Adás kicsit beszélgettünk, mert most volt szerencsénk kvázi együtt dolgozni egy picit, mert ugye a Budapest Open Mik-nak az új évadában én zsűrizek, te pedig most már másogyra vagy műsorvezető. >> Erről is fogunk beszélgetni egyébként szerintem egy kicsit, de azért hiszem az új lemez itt most a legfontosabb.

Érdekes, hogy ezt a címet adtad neki, hogy extézis, mert ezt a lemezt hallgatva nekem minden eszembe jutott, csak nem az exztázis. >> Igen. >> Aha.

Nekem minthogyha egy ironikus cím lenne egy picit, azt érzem.

Nem az >> volt egy munka címe egyébként, és az az volt, hogy rehab. >> Az a azt egy kicsit hozzáillőbbnek érezném.

Igen, igen, de azt gondoltam, hogy ez meg nagyon nagyon sokat elmond így a lemezről, meg így nagyon kiszámítható, hogy miről fog szólni.

És az ekztázist választottam azért, mert gyakorlatilag hát az ekztázis jelen van azért a függőségben, és jelen lehet akár a felépülésben is.

És azt gondoltam, hogy ez ez rímelhet mindkét elmeállapotra, vagy mindkét fázisára.

És és és egy picit átfogóbb, meg talán erősebb. >> Igen, mert hogy azért a lemeznek van egy alapvető koncepciója, ami az, hogy te kábé a terapeutáddal, ha jól vettem le, >> Igen.

Absol >> a terapeutáddal beszélgetsz. [zene] >> Mennyit iszik? >> Hát úgy napi öt-h sört meg fél üvegvodkát. [zene] >> Egyedül is. >> Általában egyedül. traumákról, érzésekről, személyiség problémákról.

És az az érdekes, hogy neked szerintem régebben is voltak olyan dalaid, amik úgy mélyrementek magaddal kapcsolatba, de hogy itt érzem leginkább azt, hogy te azt a faj az a fajta kitárulkozás, ami szerintem így a a mai modern popzenének az egyik ilyen alapja, azt így most lépted meg igazán először.

Ö korábban is voltak erre nyomok régebbi zeneidbe is, de szerintem ennyire mélyre még nem mentél magaddal.

Én is így érzem, hogy így a ahogy mondod, hogy az az előző dalaimban is már így megjelent például az apám megjelent a >> 9820-ban, ugye például >> Igen, igen, igen.

Az alkoholizmus meg meg hogy így kábé mikel küzdök, milyen frusztrációkkal, milyen személyiségzavarokkal adott esetben.

De most úgy éreztem, hogy szeretnék egy olyan lemezászt, amiben így nem maszatolok, hanem így egy peregybe ki van mondva, hogy gyakorlatilag honnan gyökereznek ezek, vagy honnan jönnek ezek a küzdelmek, és miről szólnak igazán.

Igen, mert azért nálad nekem az tűnt fel egy picit, hogy ugye szíadémiát végeztél, színész, bábszín, bábszínész, bábszíne.

Tudod, így ez mindig olyan nehéz nehéz így így így így. van egy bá színházas meg színház múltad úgy videókat is vágzal ilyen elég ilyen ilyen polihisztor típusú srác vagy.

És azért nekem mindig volt egy ilyen álláspontom, hogy az ilyen színházi emberek, akik akik zenélnek, ott mindig van egy ilyen egy ilyen gyanú bennem, hogy mennyire póz, mennyire szerep, mennyire szín játék, amit hallok, és mennyire önmaguk.

És nálad is, hogyha most a korábbi lemezeket hallgatom, akkor sőt mikor először találkoztam veled, nem tudom emlékszel-e rá, hogy mikor volt az szerintem a kikeltetőn. >> 2018-ban a kikeltetőn assiszem a trip hajón volt az a verseny. >> Akkor is azt éreztem, hogy ez a srác ez így ilyen fingom sincs ki ez, merthogy ilyen szerepeket meg karaktereket játszik, ami a színházi múltad miatt szerintem kézen fekvő.

Igen, >> itt viszont tényleg nagyon feltűnően elengedted ezt szerintem legalábbis, mert nem tudom, talán van olyan dal, ahol szerepet játszol lemezen.

Én nem éreztem azt most annyira. >> Hát van, amin egy picit így fel van csavarva pont ez az árnyék én, ami amiről szó is van a lemezben, ami ami a részem meg így végigkísér, de ilyen explicit módon itt már nem játszom ilyen szerepeket. is, ahogy mondod, abban a kikeltetős érában adtam ki ezeket a dalokat.

Konkrétan az EP-nek az volt a koncepciója, hogy mindegyik egy másik karakter, a Hessus meg a mosogatófiú, meg ezek az agymenések.

És és igen, a kézen fekvő volt ez, de ezt egy picit elengedtem.

Nem tudom, hogy ez vissza fog-e térni, de de most azt érzem, hogy azt egy kicsit kiaknáztam már, vagy vagy picit eltereli a figyelmet a lényegről, a a mondanivalómról, ami ami tényleg foglalkoztat, és tényleg húsbavágónak érzem. >> A az az érdekes, hogy nem akarok segfej lenni, de lehet, hogy az leszek, hogy én amikor a kikeltetőm ugye pont én is hosszoltam azt a versenyt, ugye azt nyotta meg a Karconóma.

Igen. >> És én most akkor ennyi év után elmondom, hét év után >> én ott voltam, hogy biztos, hogy ez a srác biztos nem lesz sehol.

Tehát, hogy azt éreztem, hogy így, hogy így nagyon nagyon emlékszem arra, hogy ott a színpadon, a kisebbik színpadon léptél fel, és így ömlött róladod a víz, rohadtul átélted.

Rohad lát, azt éreztem, hogy ilyen görcsösen akartad, és azt éreztem, hogy hát figy annyira nyomja, hogy így közben nem tehát izzadság, szószor izzadságszagot éreztem akkor.

És én úgy is, nekem úgy is tűnt, hogy te akkor így mintha el is tűntél, vagy így >> nem volt ilyen markás jelenléted.

És a covid utáni időszakban egyszer csak aztem, hogy hoppá, ez a srác nemhogy eltűnt, hanem vagy újr gondolta magát, vagy kitalált valamit, de hogy hirtelen ott voltál mindenhol, és most már szerintem egy ilyen valid artisztnak számítasz itthon.

Mi történt a kikeltető meg mondjuk az első nagy lemezed, vagy az 2021 talán >> Igen. >> között >> m jól mondod?

És nem tudom, hogy tehát visszanézve azokat a felvételeket, például a kikeltetős szereplésemet, ami nagyon érdekes, mert itt sokan úgy hivatkoznak rá, hogy úristen, az a koncert mekkora volt, milyen jó volt, mennyire átélted, és így visszanézve én is egy ilyen nagy görcsalmaszt látok, aki így megszakad, hogy hogy valamit produkáljon.

Az volt egyébként az első fellépésem a kikeltetős.

Szóval azért ez valahol érthető is, hogy soha életemben nem izgultam annyira, mint akkor.

Nyilván ezt már vissza tudom fejteni, hogy milyen pszichés okokból vagy megfelelési kényszerből, hogy én ebben nagyon jó akartam lenni, és nagyon bizonyítani akartam, hogy nekem itt helyem van.

És ö szerintem ez ez inkább sok emberben ezt válthatta ki, amit belőled, hogy ez sok. >> Ühüm. >> És nem tudom pontosan, hogy mi történt ebben az időszakban.

Amúgy így a 21-es albumomat visszahallgatom, én még akkor is felfedezem, vagy fedezek fel benne ilyen manírokat, vagy vagy amik visszahallgatva nekem így sokak, vagy másképp csinálnak.

Az angol nyelvű dolgokat nem is értettem egyébként [zene] [zene] >> a régebbi voltak angol nyelvű dalaid is egyébként, >> de én egyre emlé vagy volt? >> Szerintem kettő volt szerintem.

Kettő angol [nevetés] nyelvű is volt egyébként.

De a komandirosnak érezed a régi zenéidet?

Nem feltét, ez lehet, hogy inkább csak egy egy ilyen egy ilyen szigorú mérce vagy önkritika, amivel mindig vizsgálom a régebbi dalaimat, hogy mit csinálnék másképp.

Lehet, hogy inkább ez van benne, és lehetnék megenged, mert olyan is volt már, hogy ezt gondoltam a régi dalaimról, aztán két évvel később megint meghallgattam, és azt gondoltam, hogy jó, hát nem is volt ez olyan rossz, meg akkor ezt gondoltam a világról, ezt éreztem validnak, így tudtam előadni.

Szóval megengedőbb kell, hogy legyek magammal kapcsolatban, de de a mostani lemeznél érzem azt, hogy leginkább közel kerültem a saját hangomhoz. >> Akkor nincsen bizonyítási kényszer már benned? >> Hát azt azért nehéz lenne így kijelenteni, meg nem is lenne igaz.

Ühüm. >> De a mostani lemeznél ezt ezt a lemezt gyakorlatilag kábé magamnak írtam és a sorstársaimnak azzal a tudattal, hogy egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez hány embernek azonosulható.

Aki nem küzd alkoholprémákkal, vagy függőséggel, vagy nem érintett, az annak azt lehet, hogy abszolút ledobja ez a lemez, >> de nem érdekelt, mert ez volt most a fontos számomra.

Akkor megtáltad a helyedet most már így a magyar zeneiparba, mert nálad azt éreztem egy csomószor, több interjúban is utaltál erre.

Szerintem még zenébe is egy picit, hogy mintha nem találnád, hogy így nem az, hogy egyrészről volt egy ilyen megjegyzésed is valamelyik műsorban, hogy hogy így, hogy így nem fogadott be a hiphub közeg talán, meg az, hogy így keressed a helyedet itt.

Miközben azért szerintem azzal, hogy te például egy ilyen online repzenei tehetség kutatót vezetsz például, meg azért kiadónál vagy, vannak népszerű dalaid, elég ismert arcokkal közreműködsz.

Én azért nem meglepne, ha még mindig ezt éreznéd.

Nem, nem érzem egyébként ezt, de ez valószínűleg hozzátartozott az is, hogy a >> kerestem azt a azt a stílust, vagy egyáltalán a saját hangomat, és ezért volt az például, hogy angol nyelvűdal meg mindenfele próbáltam nyúlni, meg kísérletezni, hogy hogy megkeressem ami ami ami számomra jól áll, vagy amit szeretek.

És emiatt van valószínűleg az, hogy nehezen besorolható, nagyon eklektikus tehát tehát így nem tudom, az a hiphop közeg, ami például az egységben a hiphop csoport Facebookon, nem tudom, hogy milyen véleménnyel vannak rólam.

Szóval le tehát, hogy nem egy ilyen klasszik hiphop, és lehet, hogy valakinek ez nem megy le. >> Aha. azért tegyük hozzá, hogy ez már egy ilyen jó 10 éve állandó kérdés így a magyar hiphubba, hogy a a nagyon old school hiphopon felnőtt arcok azok az újabb figurákat nehezen tudják megérteni.

Szóval szerintem egyem meg nem is annyira számít egy Facebook csoport véleménye valószínűleg. azért az új lemezeden és és így erősen gondolkodom azon, hogy hogy először ezen menjünk-e végig, vagy inkább a az életpályádon, mert mert azt érzem, hogy hogy én ezt az adás végére raknám, mert itt olyan mély dolgokról van szó, amit lehet, hogy nem az első 10 percbe kezdenék el boncolgatni veled. >> Jó. >> Szóval inkább kezdjük ott, hogy hogy Szabadkai vagy, újvidéki srác vagy, ott is nőttél fel. >> Szabadkán nőttem fel, és Újvidéken jártam egyetemre.

Szóval, hogy ott milyen volt magyar srácént felnőni, mert azért tudod a a szerintem a a az elcsatolt területeinken élő magyar kisebbségekkel kapcsolatban azért általában az erdély az, ami mindig annyira egy fókuszba meg központban van, miközben egyébként mondjuk például új vidéról sokkal kevesebbet tudunk, beszélünk és azért a azzal, hogy például mondjuk Szerbia nem EU-s ország, és mondjuk látjuk milyen tüntetések vannak most ott, azért sok szempontból néha úgy érzem, hogy többet kéne róla beszélni.

És azért a te gyerekkorodban is volt olyan trauma ott, ami azért ért, mert te ott nőttél fel. >> Igen.

Hát valamilyen szempontból, hogy most a pozitív aspektusait mondjam először, nyilván nyilván elég inger szempontjából elég gazdag volt abban a közegben felnőni már a több nyelvűség.

Nyilván nekem a magyar az anyanyelvem és a szerb mint idegen nyelv volt jelen, de hogy egy teljesen más kultúra, egy teljesen más habitusú emberközeg volt folyton jelen, akikkel ki kellett jönni, és voltak ebből konfliktusok, de ez főleg a az általános iskolára jellemző, amikor amúgy is a gyerekek rohadékok, és akkor plusz volt egy ilyen egy ilyen fal közöttünk sokszor a szerbekkel, hogy hogy voltak nyelvi akadályok is, meg rivalizálások, ők le akartak nyomni minket, mi bizonyítani akartunk.

És például amikor Újvidékre kerültem egyetemre, ott meg ezek teljesen elpároltak, sőt nagyon nagyon jóban voltunk a szerbosztályokkal, és imádtuk egymás vizsgáit nézni és látni, hogy ők hogy nyúlnak a színházhoz, és nekik mi érdekes.

És és ők is megcsodálták a mi mi világlátásunkat.

Szóval egy nagyon ingárgazdag közeg volt ez. >> A ugye arról egy régebbi számodban is beszéltél, de ugye az új lemezon aztán pláne van erről egy hosszabb rész, hogy te akkor éltél még Szerbiában, amikor a jugoszláv háború vagy pontosabban a a ahogy idézed is, édesapádat elvitték Koszovóba harcolni, aki ugye ő ugye ő rendőr volt, ha jól tudom.

Igen. >> És és azért ezen a lemezen egy komplett dalt szentelsz ennek a kapcsolatnak, ami hát őszintén, szóval elég durva visszahallgatni, hogy légyszi javíts ki a tévedek.

Ő gyakorlatilag ugye elment Koszovóba, mert rendőrként köt kötelezően besorozták őt.

Onnan hazajött és sose beszélt veled arról, miket látott, vagy miket élt át.

Te ugye egyszer elkérdeztél erre nála, amire azt mondta, hogy 30-an indultak és hárman jöttek vissza. 60-an és hárman jöttek vissza vissza élve élve. >> Semmit nem tudtam rólad.

Egyszer kérdeztem meg tőled, hogy milyen volt koszovóban. [zene] Azt mondtad a 60 fős osztagból, szabadkára hárman jöttetek vissza, és a [zene] téma végleg le van zárva. >> Arról is szó volt, hogy ő is alkoholprroákkal küzködött.

Ez a ez a háborús PTSD kezelésére történhetett, vagy már előtte is volt ilyen probléma vajon?

Anyám elmondása szerint előtte is volt már alkohol problémája, de biztos vagyok benne, hogy hogy ez PTSD volt, és és az alkohol volt az ő egyetlen gyógyszere, >> amivel ezt tudta kezelni, és…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Lehet, nem leszek soha annyira laza józanul, mint három sör után, de nem éri meg”

Miről szól ez az epizód: „Lehet, nem leszek soha annyira laza józanul, mint három sör után, de nem éri meg”?

Bongor rapper a legújabb, Extázis című lemezéről beszélget a Telex Afterben. Az album az alkoholizmusát, édesapjával való kapcsolatát, józanságát, személyiségzavarait, valamint politikai szerepvállalását is feldolgozza. A rapper elmondja, hogy a lemez egyfajta terápiás… Az epizód a Telex After című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Lehet, nem leszek soha annyira laza józanul, mint három sör után, de nem éri meg”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Sajó Dávid.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Lehet, nem leszek soha annyira laza józanul, mint három sör után, de nem éri meg”?

Fő témái: zene, alkoholizmus, pszichológia, politika.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Lehet, nem leszek soha annyira laza józanul, mint három sör után, de nem éri meg”?

Megjelenés: 2025. 11. 06.. Hossz: 1 óra 23 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/telex-after/lehet-nem-leszek-soha-annyira-laza-jozanul-mint-harom-sor-utan-de-nem-eri-meg

Több epizód a Telex After-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból