Slow Village: Jó kezekben van a magyar hiphop
· PT1H17M11SÖsszefoglaló
Hat év után új nagylemezzel jelentkezik a Slow Village hiphop csapat. A "Hat után" című album alcíme utal a hosszú kihagyásra és a zenészek civil életére is. A zenekar tagjai a lemez alkotói folyamatáról, az önazonos alkotásról, a magyar hiphop utánpótlásáról és a másolásról is…
Röviden
- Műsor
- Telex After
- Megjelenés
- 2026. 01. 15.
- Hossz
- 1 óra 17 perc
- Szereplők, említett nevek
- Sajó Dávid
- Témák
- magyar hiphop, hiphop csapat, önazonos alkotás, másolás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Mi valóban nem vagyunk az ilyen néz.
Mi összeülünk, aztán bevetés van, de sokáig vagyunk lövészáróban.
A mi karakterünk az, hogy öt különféle karakter vagyunk.
A fő mesterterv az igazándiból maga a lemez volt.
Tehát ugye nekünk a lelkünknek volt fontos, hogy hogy ezt megcsináljuk.
És az kicsit inkább így kifele van bízva, hogy most ennek mekkora lesz a befogadása.
A széles gesztusokkal dolgozódott műfajok. azok azok mindig kelendőbek.
De hogyha nem tudok benne önazonos lenni, akkor nem fogom csinálni. >> Nyilván az egész zene egy játék, és egy kicsit visszakanyarodnék itt a hat éves kérdésre, hogy mit miért, mert miért én hoztam.
Azért, mert nem egy verseny ez.
Sziasztok, ez itt a Telex After, én pedig Sajdáig vagyok.
Mai adáson vendége egy olyan csapat, akire a műsor kezdete óta várok, hogy legyen miről beszélgetni, és végre van ugyanis holnap megjelenik az új nagylemezük.
És itt is vannak velem a Slow Villageek a nem a teljes brigád, mert itt van velem Gulás, Vanébi és Tink, Misi Band és Norbi.
Slow és Dénes nem tudott jönni, nem félnénk el a kanapén.
Szervusztok fiúk. >> Sziasztok. >> Amikor az adásba kerül, akkor még egy nap van hátra az újlemez megjelenéséig, ami a hat után címet kapta.
Tényleg annyi egy kis személyes megjegyzés, hogy tényleg a műsor kezdete óta Norbirá tanulunk szerintem, hogy egy ilyen fél évente, évente mikor összefuttunk, mondom neki, hogy mikor lesz már új lemez, mert akarom hívni a slowage-et a a műsorba.
És most végre összejött, de erre hát majdnem egy hat évet kellett várni, és de a hat után cím nem csak ezért van.
Ez az egyik, hogy amúgy hat év után jön Willemez.
Másik pedig amúgy az Norbyhoz köthető, hogy általában hat után ér rá meló után, és ez a meló utáni életünk gyakorlatilag. >> Egyébként a lemeznek is van egy olyan oldala, ami nagyon sokat foglalkozik a a civil melóval a 9-től 5-ig darálással.
Ö ez téged érint legfőképpen Norbi a csapatból, vagy azért ez mindenkiben megvan még, hogy ez a hogyan lehetett összeegyeztetni? >> A klasszikus 9-tőlig versus zene az elsősorban engem igen.
De hát mindenkinek vannak elfoglaltság, amik azért így kihúzódnak a délutánokig, de hogy alapvetően igen, ez kicsit így arról szól, hogy a az a fajta én idő vagy mi idő, amiben ez a az album meg tudott születni, az az ilyenkor következik be. ilyen feltételek mellett.
Én nagyon sokáig azon röhögsétem magamban, miközben tudom, hogy a a Slow Village név nem innen jön, hogy ti azért vagytok Slow Village, mert nagyon lassan jönnek a nagy lemezek, mert hogy azért a ugye pont adás előtt dumáltunk erről, hogy hogy én veletek először a 2000 valahány környékén találkoztam, akkor egy másik újságnél dolgoztam, és akkor volt egy ilyen dalversenyünk, oda bekerült ez a dal, be is költetek vele a döntőbe, és én azóta így eléggé figyelem, amit amit csináltok, és mindig És azt éreztem, hogy így, hogy hogy nem siek a nagylemezekkel, és itt is eltelt hat év.
Mi történt az elmúlt hat évben?
Mert azt azért sejtem meg talán Bandit, ti beszéltetek erről a Magyar Zenaháza podcastjében, hogy hogy ugye az előző mezetek 2000-ben jött ki úton címmel, ami 2020-ban, bocsánat, ami ugye pont telébe kapta a covidot, ha jól sejtem.
És van bennem egy olyan sejtés, hogy hogy ez a hat évbe közrásztott az is, hogy baromi szar lehet az, amikor végre összeraksz egy nagy cuccot, és amikor mennél, bejárnád vele a az az országot, és végre úton lennél, akkor lezárnak mindent. >> Hát >> rendkívül de motiváló volt.
Hát én nyilván ez a saját tapasztalásom, és nem akarom Ötünk nevében mondani.
Én úgy éreztem, hogy na az a lemez, amivel majd tudunk menni, meg így kicsit talán jobban megismernek minket, vagy a szén a szénán belül is, meg így ebbe az egész iparákba, vagy hogy mondjam, hogy talán jobb szintereket kapunk, meg így jobban tudunk fókuszálni erre, meg több előadást tudunk csinálni, nagyobb lesz a hype, és hát ott ott lezárult ez a dolog.
Igen, ilyen vicces helyzet volt, mert pont az volt, hogy kijött a lemez márciusra, mit tudom, januárban vagy februárban, nem is tudom, márciusra volt minden hétvégére egy vidéki koncertünk. >> Összes fesztivál.
Igen, tehát tényleg minden fesztiválra mentünk volna, és és akkor lement egy darab vidéki koncert, és akkor délután a lezárás, és akkor hát emlékszem arra, hogy hogy le megjött a hír, hogy felléphetünk a szigetfesztiválon és akkor akkor az, hogy mit tudom én, mi így a mi zenénkel bármilyen színpadon, érted, tök mindegy, de hogy íy a szigeten így koncertezted, tudod, így hát azért az mégis így olyan volt, hogy wow, ez így kemény, meg hogy akkor még az utolsó volt lett volna, és azt hiszem oda is menti.
Szóval, hogy így valami vagy nem is tudom, hogy volt. >> Nem, még utána voltunk Volton, de a Voltra is először hívt a szigetre és megal, hogy ezek ezek ilyen nagy dolgok voltak nekünk.
És akkor tudod egyszer csak így így olvasom a hírekben, hogy akkor így így kakuk így az egésznek és akkor ez egy ez egy sok helyzet volt mindenkinek, mert az egész album fogalmi köre is nagyjából erről szólt, hogy mi most megyünk és csináljuk, és itt a mi időnk és végre úton vagyunk ezzel az egész dologgal.
Másrészről meg akkor nagyon jó stengben voltunk, szóval így nagyon így fel voltunk, nem tudom így paprikázva attól, hogy hogy nyomhatjuk ezt az egész dolgot.
És akkor ez hirtelen így szátafosztott egy pillanat alatt, és aztán nem ezek a jógázós, kenyérsütős évek következtek, tudod, szóval, hogy nem egyszerűen máshogy nehezebben dolgoztuk ezt az egészet. fel.
Bandi kicsit visszament Egerbe, Bálint megházasodott Pécsen, az egész banda így kicsit szétszélet, és nyilván ezek a ezek a fajta távolságok is nehezítették a munkafolyamatokat.
Aztán ebből fel kellett állnunk, újra meg kellett tanulnunk járni ebben, visszaszokni a stúdió munkába csinálni csinálni ezeket a dolgokat.
És közben amikor meg visszajöttünk ebbe a dologba, akkor pedig azt láttunk, hogy rengeteg előadó jelent meg, tudod, pontosan ez alatt az időszak alatt, ami alatt, ami alatt mi pedig ezt nem nem zenélésre fordítottuk, mert mi úgy voltunk vele, hogy mi az előző x évben tényleg rengeteget beletettünk ebbe a lemezbe, szóval >> igen, ez egy ilyen fura fura helyzet volt.
Erre nem lehetett felkészülni egyszer nekem.
Meg ezután jöttek olyan életesemények, szerintem mindenkinek így az életében külön-külön, hogy mindenkit ilyen fél évekre kivett a zenekarb.
Nagyon kevés volt az olyan lehetőség, amikor egy helyen, mert mégis csak úgy szeretünk dolgozni, amikor az a kémia van, hogy egy térben ülünk, együtt ötletelünk, lógunk, abból születnek így a jó dolgok.
És ez nagyon sokáig nem állt rendelkezésre, mert mindig valaki ki volt esve valami miatt ebből, és tényleg nehéz összetartani így így öt embert. >> Hát plenne gondolom úgy, hogy közben azért minden itt mind a hármatnak vannak más zenei projektjei, és ugye a a Norbi az elmúlt időszakban kihozott igazából két lemezt is.
Volt új monatóasztékok lemezés.
Ö vanite aztán gondolom benne van 1 millió másik projektbe. >> Igen.
Meg a Michivel mi is csináltunk egyet már az úton után kettel még a covid alatt.
Azért gondom, hogy na ezt, hogy így ezt mindenki is érdekel, hogy a slow village az mindenkinek egy ilyen ez erős lesz így így így megfogalmazni, de hogy mindenkinek kicsit egy ilyen a második projektje az a másik az, hogy így hol helyezkedik el a tagoknál a Slow Village-nek a prioritása, mert azért amennyen ennyi mindent csináltok, mer nem mindig az volt az érzés, hogy hogy ez az ilyen mindenkinek az ilyen szívügy projektje, de egyébként mindenkinek van egy fő dolga, amit csinál. >> Hm.
Sz érdekes, hogy miért jutott ez eszedbe, mert szerintem tökre nem így tűnik, de hát nyilván én vagyok benne, és én máshogy tekintek erre az egészre, meg így a a másik csapat révén is.
Hát szerintem mindannyiunkat érdeklik más dolgok is, és amit az előbb a Bandi mondott, hogy nehéz ritkán tudjuk annak az öt embernek az energiáit, idejét egy térbe terelni, hiszen ez van ennek a hátterében.
Soha nem éreztem ilyen rangsorolás akár az asztékok vagy a slow bridge között, hogy akkor most az egyik fontosabb.
Én inkább mindig úgy tekintettem erre, mintogy mint a Boros Levi is játszik egy csomó zenekarba, hogy biztos a Qualitons az lehet, hogy a kiemelkedőbb, de ott a fixi is, érted, hogy most nem akarok a Levi nevében beszélni, de nem el nem tudom képzelni, hogy ilyen érzelmileg ilyen dobogókra teszi az.
Ö szerintem ez projekt alapú egy kicsit, hogyha most ez van és ezt nyomjuk, akkor arra fekszünk rá, mint amikor nekem volt a műtétem, ami szintén elvett ebből az egész slowvet sztoriból vagy összehangolódásból egy minimum egy évet.
Megcsináltuk ezt a rehabilitációs célúzt, vagy hát ez így indult, hogy egy szám, két szám, és akkor megcsináltuk ezt a FT albumot a az Andrással.
Nem nem tudom, ne bennem nincs ilyen.
Bennetek van ilyen, hogy most akkor az egyik fontosabb, vagy hogy hova hogy v?
Szerintem az van, hogy ez egy olyan alkotó közösség, ami akkor tud működni, amikor mi tényleg egy helyen, egy időben vagyunk. >> Egyszerűen sose voltunk nagyon ezek a demóküldözgetős arcok, szóval nyilván biteket küldözgettünk, de tőled ez az ilyen otthon fölvettem ezt szargas meg nem mint bemegyünk és akkor bent vagyunk reggeltől estig vagy egész este munka után is volt fáradtan lefekszünk és aztán fölkelünk reggel 6:00-kor fáradt a hétköznap.
De hogy ez így ez így nem nem volt soha egy ilyen melléprjekt egyikünknek sem, hanem az volt, hogy egyszerűen nagyon sokféle minden más dolog is érdekelt minket, és amikor viszont volt lehetőség, hogy együtt legyünk, akkor azt együtt töltöttük.
Szóval, hogyha több ilyen lehetőségünk lett volna egy csomag esen biztosan, hogy ez a lemez sokkal hamarabb elkészül, de ennek sajnos volt egy ilyen dimenziója.
Az, hogy ti így szerettek dolgozni, ennek lehet ahhoz köze, hogy kicsit így is alakult meg a a brigád, mert hogy ha jól tudom ugye ez ilyen a soul club bulik környékén ismerkedtetek meg egymással mindaz öten igazából, ami egy ilyen gems hiphop meg élőzene kombináció.
Gyere fel, itt a szabad a mikrofon, nyugodtan.
És hogy amit most elmondtatok, kicsit úgy hangzik, minthogyha még mindig ebbe a dinamikába szeretnétek dolgozni.
Ezt így hozzuk ebből valamilyen szinten.
Nyilván, hogy ez egy ez egy terem kultúrából >> született az egész.
Meg hogy én felmentem Open Mikra és akkor így utána >> Misi volt a host. >> Misi volt a host.
A DS akkor már így elejárkelt csinálta meg Bálint.
Ez egy ez egy meg hát ez egy olyan zenei közösség volt, érted, ahol egy ahol egy Boroslevi, egy Hej Tomi, egy Zaahár Fanni, egy Bognár szabi, van is izé Doboknál is egy csomó Kecsmá Zsoltal így rengeteg olyan zenésszel >> jemeltünk együtt, aki aki nagyon durván foglalkoztatott, profi, elképesztően jó abban, amit csinál külön-külön is, együtt különféle projektekben is.
És ez azért nyilván úgy hat ránk, hogy ja ezt jó ilyen kollektívába csinálni, jó ilyen gemszerűen csinálni, jó amikor így szabadjára engedjük magunkat és bemegyünk a stúdióba, és ezt szerintem így örököltük onnan, és ezt visszük a mai napig valahol. >> Én hiszem azt, hogy velük és általuk tanultunk meg fellépni, előadni, hogy >> ott nem ott egy szaros MP3320-ra rappeltünk, ott a boros levi dobolt vagy érted? aki aki aki >> aki éppen beugrott, sokszor volt ilyen forgó jelleg, aztán egy idő után az önjelölt emi nemek miatt megszűnt ez az open mic-os dolog, és áttértünk a vendégek műfajára, hogy meghívott vendégel eminemek, ne haragudj, itt meg kell szakítanom téged, az önelőlt emiem ebben a kontextusban mit jelent? >> Hát, hogy feljön a külföldi rappelni, de nem tud >> feljön a magyar rappelni. >> Feljebb van a magyar rappelni, de nem tud. részeg nem színpadképes, nem egy produkció megközelítés, egy ilyen érzelmi megközelítés, ez nem egy [ __ ] karaokibár.
Szóval nem adja tovább a mikrofont.
Az egy jam ezekkel a profi zenészekkel.
Mi ott találkoztunk, a Dnes és egyszer meghívott vendég volt így ennek révén elhívtam.
Én voltam a hostc illetve együtt dobtunk be. hetente volt ez a jam, és akkor mindig ötleteltünk a vendégeken, hogy jöjjön vendégzen is, hangszere zenész, illetve vokalista, MC, és akkor nyilván nekem volt egy ismerettségem abból az underground körből, a zenészeknek a zenészkörből DJ-ket is hívtunk, tök érdekes koncepciók alakultak, és ez minden héten volt szerdánként két-három évig változó helyszíneken, de még a régi instantban és rengeteg rengeteg zenész lehet meghallgatni zenészeket, ahogy játszanak.
Szóval tényleg az egy ilyen az egy ilyen közösség volt.
És közben közben pedig tényleg így formálódtunk mi is rengeteget ezalatt meg tanultunk.
Szóval, hogy ez egy nagyon izgi nagyon izgi dolog.
Nagyon izgidőszak. >> Mai napig úgy mondom, hogy szerintem az egyik legszebb időszak voltam is valah. >> Abszolút.
Az ilyen alkotói, művészi mechanizmusunkra egy ilyen meghatározó iskola volt az.
Tehát ezt a gesztusfestészet akciófestészet jazzszerű, free jazzszerű hozzáállást, ez a bemegyünk a stúdióba, megírjuk, megcsináljuk ott, összebbeljük, hogy hívják, alszunkra rá, editálunk.
Tehát, hogy benne vagyunk ebbe.
Ez a flow élményt okozó dolog, ez abszolút onnan jön.
Tehát mi valóban nem vagyunk az ilyen néz, ezt írtam tegnap, átküldöm, mit pötyögtem, mi összeülünk, aztán bevetés van, >> de sokáig vagyunk lövészárókban.
Amúgy azon gondoltam, hogy a neveket így elsoroltátok, hogy így mindenki milyen [ __ ] zenész lett ebből a crewból azóta egyébként, de hogy így mind ők azok is voltak.
De >> úgy igen csak az mondjuk akkor mondjuk ismert gondolom a izé a jazz conzisok meg a szintér az underground szintér most meg én akinek nem voltam része így elmondták az összes nevet és mindegyik.
Jó, de faszának faszák voltak akkor is, mert nem voltak ismert.
Inkáb igen inkára gondolok, hogy milyen szépen >> kikerekedett a karrierjük, vagy hogy jó ért megtalálta. >> Bocs, nem kötni…
Említett entitások
Témák
- magyar hiphop
- hiphop csapat
- önazonos alkotás
- másolás
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Slow Village: Jó kezekben van a magyar hiphop”
Miről szól ez az epizód: „Slow Village: Jó kezekben van a magyar hiphop”?
Hat év után új nagylemezzel jelentkezik a Slow Village hiphop csapat. A "Hat után" című album alcíme utal a hosszú kihagyásra és a zenészek civil életére is. A zenekar tagjai a lemez alkotói folyamatáról, az önazonos alkotásról, a magyar hiphop utánpótlásáról és a másolásról is… Az epizód a Telex After című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 15..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Slow Village: Jó kezekben van a magyar hiphop”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Sajó Dávid.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Slow Village: Jó kezekben van a magyar hiphop”?
Fő témái: magyar hiphop, hiphop csapat, önazonos alkotás, másolás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Slow Village: Jó kezekben van a magyar hiphop”?
Megjelenés: 2026. 01. 15.. Hossz: 1 óra 17 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/telex-after/slow-village-jo-kezekben-van-a-magyar-hiphop
Több epizód a Telex After-ből
- Ennek a filmnek ma már szinte elképzelhetetlen tétje van – 50 éves Az ötödik pecsét
Az ötödik pecsét című magyar filmklasszikus 50 éves jubileuma alkalmából a Telex After műsorában a film jelentőségét és forgatási körülményeit járták körül. A beszélgetés vendégei…
- Reisz Gábor: Borzasztó állapotban van a világ és az ország, repedeznek a falak
Reisz Gábor filmrendező a Földszint című filmjének premier előtti vetítésén beszélt legújabb alkotásáról és a filmkészítés folyamatáról. Szóba került a főszereplő, Tompa Ádám kivá…
- Sokkal forradalmibb volt az idei tavasz az 1989-es rendszerváltozásnál - 25 éves a Moszkva tér
A Moszkva tér 25. évfordulója kapcsán Török Ferenc rendező, Balla Eszter és Szabó Simon színészek beszélgettek a Telex Afterben. Az adásban szó esett a film 25 éves jubileumáról,…
- A kurzusfilmeknél azért több embert érdekel, ha Ember Márk csókolózik valakivel
A Telex hatodik születésnapja alkalmából rendezett beszélgetésben a művészeti és filmes szféra jövőjéről, valamint a közéleti változások hatásairól esik szó. A meghívott vendégek…
- Bëlga: A Nemzeti Hip-Hop miatt megkaptuk, hogy ilyen fasiszta zenekart még sosem hallottak
A Bëlga együttes alapító rapperei, Bauxit, Még5lövés és Tokyo a 30 éves jubileumuk előtt interjút adtak a Telex Afternek. Szó esett a rendőrséggel való együttműködésről, Dopeman é…
- Heaven Street Seven: A krézi srácot az Emergency House-nak köszönhetjük
A Heaven Street Seven zenekar két tagja, Szűcs Krisztián és Takács Zoltán Jappán a Telex After podcast vendégei. A beszélgetés során felidézik a zenekar történetét, az 1994-es (va…
- Gerendai Károly: Azért jöttem vissza, mert nélkülem megszűnt volna a Sziget
Gerendai Károly, a Sziget Zrt. alapítója, a Telex After podcast vendégeként mesél a fesztivál jövőjéről. Az alapító novemberben tért vissza a rendezvény stratégiai vezetésébe, miu…
- Az ürességet nagyon könnyű betömni szerekkel, csak ilyenkor rossz lyukat tömköd az ember | Telex After on Orfű 2026 #4
A Telex After vendégei Bongor, Kolibri és Pálinkás Tamás, az Isten Háta Mögött (IHM) frontembere voltak a Fishing on Orfű fesztiválon. A beszélgetés középpontjában a zenei karrier…
- Ahogy meghülyült a rendszer, a zenészek politizálni kezdtek
A Fishing On Orfű fesztiválon Pajor Tamás, Vince Liza és Lázár Ágoston beszélgettek arról, hogy vajon problémát jelenthet-e, ha egy zenész nem influenszerként viselkedik. Emellett…
- A röpködő milliárdok egy százalékából rendbe lehetne tenni a koncertkultúrát
A Telex After holnapi adásában Gellai Gergő, Kovács Tamara és Iamyank a hazai koncertkultúra helyzetéről, a vidéki klubok újraélesztésének fontosságáról és a zeneipar kihívásairól…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Slow Village: Jó kezekben van a magyar hiphop — Téma
A hat év után új nagylemezzel jelentkező Slow Village három tagja, Glsch, Tink és ONE-AB az Afterben az ország drogpolitikájáról, a visszatérésről és a hiphopban tapasztalható más…
- Góbé: Nálunk az alkotófolyamat nagyon bonyolult tud lenni | Park FM – Hajnali Kör — Budapest Park
A Góbé együttes bemutatja az új album alkotófolyamatát, a stúdiómunka részleteit, és a zenei loopok használatát. Kiderül, miért tartott három évig az új lemezük elkészítése.