TheHistoryGeek

A nő helye a (Képviselő)házban van! | Mrs. America kibeszélő

· PT1H8M59S

Összefoglaló

Az epizód az 1970-es évek amerikai nőjogi mozgalmáról, az Egyenlőségi Alkotmánymódosítás (ERA) elfogadtatásáért vívott harcról, valamint a Mrs. America című sorozatról szól. Bemutatja a feministák és az ERA-t ellenző háziasszonyok mozgalmának küzdelmét.

Röviden

Műsor
TheHistoryGeek
Megjelenés
2020. 06. 04.
Hossz
1 óra 9 perc
Szereplők, említett nevek
Adam Lengyel
Témák
1970s feminist movement, equal rights amendment, mrs. america

Ebben az epizódban

Az 1970-es évek az Egyesült Államokban főleg a Watergate-botrány okozta politikai válság miatt maradt emlékezetes a legtöbbünk számára, azonban ezzel egyidőben zajlott tovább az egyenlőségi küzdelem.

Ennek egy jelentős állomása a nőjogi mozgalom, és annak egyik legnagyobb sikere, az Egyenlőségi Alkotmánymódosítás (Equal Rights Amendment, vagy ERA) elfogadtatása a Képviselőházzal és a Szenátussal - azonban ezt követően még az államoknak, egészen pontosan 38-nak is jóvá kellett hagynia.

Ezt a küzdelmet, illetve az ellentábor, az ERA-t ellenző háziasszonyok mozgalmának harcát mutatja be a Mrs.

America című sorozat.  Milyen a sorozat?

És vajon tényleg csak az ERA-ről szólt a feministák és háziasszonyok harca?

Facebook: https://facebook.com/thehistorygeekla Insta: https://instagram.com/the_historygeek/ Twitter: https://twitter.com/adamlengyel92 YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCU42KjndJcCQtTMYSBjxWQQ

Említett entitások

Témák

  • 1970s feminist movement
  • equal rights amendment
  • mrs. america

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Mrs. America

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A nő helye a (Képviselő)házban van! | Mrs. America kibeszélő”

Miről szól ez az epizód: „A nő helye a (Képviselő)házban van! | Mrs. America kibeszélő”?

Az epizód az 1970-es évek amerikai nőjogi mozgalmáról, az Egyenlőségi Alkotmánymódosítás (ERA) elfogadtatásáért vívott harcról, valamint a Mrs. America című sorozatról szól. Bemutatja a feministák és az ERA-t ellenző háziasszonyok mozgalmának küzdelmét. Az epizód a TheHistoryGeek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 06. 04..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A nő helye a (Képviselő)házban van! | Mrs. America kibeszélő”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Adam Lengyel.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A nő helye a (Képviselő)házban van! | Mrs. America kibeszélő”?

Fő témái: 1970s feminist movement, equal rights amendment, mrs. america.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A nő helye a (Képviselő)házban van! | Mrs. America kibeszélő”?

Megjelenés: 2020. 06. 04.. Hossz: 1 óra 9 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/thehistorygeek/15-a-no-helye-a-kepviselo-hazban-van-mrs-america-kibeszelo-94717cc3

Több epizód a TheHistoryGeek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból