#62.: Alakul a csapat - idénybeharangozó 1. rész (2025. július)
· PT1H11M12SÖsszefoglaló
Az Utehoki podcast 62. adása az új hokiszezon beharangozója. A műsorvezetők, Bence és Freddy az Újpest jelenlegi keretét vitatják meg, beleértve a szerződéshosszabbításokat és az új igazolásokat. Szóba kerülnek a megváltozott ligaszabályok, mint például a pontrendszer megszűnése…
Röviden
- Műsor
- Utehoki Podcast
- Megjelenés
- 2025. 07. 16.
- Hossz
- 1 óra 11 perc
- Témák
- jégkorong, idénybeharangozó, keretátalakítás, ligaszabályok
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Taps] Sziasztok kedves lilafehér szurkolók. 62. alkalommal jelentkezik az Utenhoki podcast itt a nyári off seasonben, tulajdonképpen a következő évadnak az első beharangozó adásával.
Úgyhogy hú, nem is tudom fejbe, hogy hanyadik évadunk lesz ez, de annak az első adása lesz ez a mai.
Az én nevem Bence és állandó beszélgetőtársammal, Freddyvel fogunk beszélgetni ma is. >> Sziasztok! >> Helló!
Milyen a jégkorongmentes időszak?
Hát nem unatkozom, de már volt, hogy hogy álmodtam azzal, hogy hokim, ezt meg is írtam neked, ami egészen szürreális jégkorongálmom volt, hogy hogy a a Dunai város Újpest meccsen voltunk és valami elképesztő kulisszák.
Tehát tényleg ilyen ilyen 200zres csarnokban voltunk, és és tömött volt minden, és nem is értettem, hogy hát itt ez a csapat, ami állandóan utolsó évek óta, és hogy sikerült ennyi embert mobilizálniuk, és ja, ilyen ilyen nagyon fura volt, és pont az Újpest lőtt gólt, és mi ott ujjongtunk egyet, mert mert nem a vendégszektorban voltunk és ott ilyen ilyen emberek ki szólt, ki örült itt és így pár a környéket, nem tudom, azt fölébredtem és mondom, te atya úristen, mi volt ez?
Úgyhogy ja, már alakul a hokiláz.
Bár azt kell mondjam, hogy pár dolog miatt azért kicsit pesszimistában állok a szezonhoz.
De hát erre erre kitérünk, mert nem igazán az látszik, hogy felelősség lett felelősségre lett volna bárki is vonva, de hát ja, erre ki fogunk térni. >> Hát igen, nekem leginkább a hőmérséklet hiányzik a jégcsarnokból. >> Ühüm.
Tehát ezt a játékosok is kiemelték itt a bejelentős videókban, úgyhogy Ja, hát én azért egyre jobban várom az új szezont, de azért nekem is vannak fenntartásaim.
Most már, hogy itt az elmúlt időszakban, az elmúlt bőkét hétben elkezdtek csordogálni az információk, azért azért így egyre egyre inkább meg születik bennem is az igény egy jó hoki meccs iránt. >> Ühüm.
Úgyhogy ja, hát amiről ma fogunk beszélni, azt most lehet, hogy érdemes elmondani, hogy 7 hó 15-én rögzítjük ezt az adást.
Szóval az ekkori állapot szerinti keretünket fogjuk majd kibeszélni.
És hát emellett még szót ejtünk egy-két változásról.
Elsőnek talán a ligát érintő új szabályokról.
Lehet, hogy erről már valamelyik korábbi adásunkban beszéltünk, de az aziga 20252026-os szezonjában ugye megszűnik a pontrendszer, és nyolc fős lesz a régiós korlát, >> ami túl sok továbbra is szerintem.
Amiben egyetértettünk, ha már beszéltünk erről, vagy lehet, hogy ezt csak privátban beszélgettük, hogy ez elég sok.
Tehát hogy ez ez főleg adott esetben a kapusoknál lehet, hogy a kapusokat célszerűbb lenne jobban védeni a magyar kapusokat, mert látjuk, hogy azért sokan esnek ki a rendszerből. >> Nagyon jó. >> És sok csapat.
Például Sági az Új városból nem tudom hová megy.
Tehát egy ilyen luxust, hogy egy ilyen jó képességű kapus potenciálisan csapat nélkül marad, az szerintem nagyon gáz.
És ez nem az első ilyen, és hát elég megnézi Debrecenben is három jó kapus van, tehát a mehet hetényő mindig nem vonult vissza, és akkor én nem tudom, tehát ez kinek jó.
Úgyhogy én abszolút támogatnám ezt.
Szerintem ezt már százszor elmondtuk, de nem lehet épp elégszer, hogy legyen egy ilyen szabály, hogy bajnokságban csak magyar kapust, vagy számítson, nem tudom én, kettő-három légiós pozíciónak.
Úgyhogy meg amúgy is a a nyolcas limit az szerintem nagyon sok, főleg, hogyha itt a hokimagyarokat is belevesszük a történetbe.
Az egyszerűen szerintem sok ki fogják szorítani.
Főleg főleg ezzel szerintem a azokat a légiósokat nem szűrik ki, akiket célszerű lenne az ilyen középszerű nem tudom, a a Dabnál is sokan voltak ilyenek. akik akik egyszerűen nem nagyon adnak hozzá, tehát még régiósként is csak kiegészítő ember tud lenni egy-egy csapatban. >> Hát lásd nálunk te vagy. >> Hát igen.
Ezen felül a mérkőzésekre csak 2 plusz 19 fős keret lesz nevezhető, tehát három védőpár plusz lesz majd.
Hát ez, hogy mond, hogy mondjam, megélhetnénk arcú csapásnak mi ketten, akik végig a négy teljes sor mellett kardoskodtunk, de hát >> átvették az újpesti koncepciót, tehát ez ez minket igazol. >> Erre vártunk.
Na most most itt van az a változás, ami amivel végre előre tudunk lépni.
Úgyhogy hát a magunk részéről emelt fővel vesszük tudomásrul a a változást.
Nem tudom egyébként ezt a ehhez a részéhez így nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, hogy ez most jó-e vagy nem.
Az, hogy kötelező lesz egy U21-es és két U24-es nem külföldi mezőnyjátékos szerepeltetése, ez tök jó. >> Ühüm. >> Ez szerintem pozitív.
Ezzel nálunk szerintem nem is lesz gond.
De érdekes egyébként, hogy hogy azért szerintem van olyan csapat, ahol ez ahol ez akár problémát is jelenthet.
Hát ez legyen az ő gondjuk, >> de hát ez nem jelenti azt, hogy játszani is fog, hanem csak, hogy a padon őjön. >> Ja, hát igen, elég, hogyha beöltözik, gondolom.
Úgyhogy ez a része ez nekem tetszik.
Az, hogy az összkeret az mekkora?
Hát fene tudja, majd meglátjuk.
És ha minden igaz, marad a péntek vasárnapi meccsrendszer, aminek én nagyon örülök. >> Így van.
Hát ez meg ilyen nem hivatalos információ, de de szerintem ez nagyon bevált az előző időszak, vagy hát ez a tavalyi év óta van, igen.
Úgyhogy akkor ez nagyon bevált, úgyhogy nekem tetszene még akkor is, hogyha így három erdélyi túra van. >> Jó. >> Ja.
És akkor van még egy hír, ami hát most már csak részlegesen érinti a ligát, hogy ugye a Ferencváros ők nem az er ligában indulnak, talán a következő két évben, ha jól emlékszem. >> Ühüm. >> Hanem az Ice HL-ben, vagy korábbi nevén, meg ahogy mi is emlegetjük, az Ebelben fognak indulni.
Úgyhogy a Fehérvár mellett most már két csapatunk lesz az osztrák bajnokságban.
Hát nem tudom, nem szeretném, hogy ne az Idység beszéljen belőlem, mert nem nem is így van szerintem, hanem egyszerűen én a derbiket nagyon fogom hiányolni ebből a bajnokságból, mert derbiknek mindig volt egy annyi annyira más közege, egy egy annyira pluszt tudott adni egy egy szimpla alapszakaszbéli meccshez képest. amire szerintem extrán megérte akár hoki szüzeket is kivinni, vagy vagy akár csak nekem is kimenni.
Úgyhogy ezek a meccsek, ezek nagyon fognak nekem hiányozni és hát nem tudom.
Ja, és emellett kíváncsi leszek, hogy meg lesz-e oldva valahogy a Víg Balázs Vándorkupa.
Ugye ennek már volt elég hányattatott sorsa, amikor személyes véleményem szerint egy kicsit el lett felejtve. >> Ühüm.
És akkor később lett bepótolva, de szerintem az egy szép hagyomány, és valahogy azért sor sort kellene rákeríteni, mert most tulajdonképpen egyébként egy lehetősége van annak, hogy összejöjjön egy idényben egy derbi.
Az hát gondolom így a Fradisbe jut a magyar kupa négyes döntőjébe a Fehérvár. >> Igen, már olvastam, hogy őknekik fix helyük van a Fehérvár mellett. >> Ja, hogy akkor ez fix.
Tehát, hogy akkor ők bejutnak oda.
Tehát hogyha mi is bejutunk, és éppen úgy van a sorsolás, na ott jöhet össze egy derbi. >> Hát jó.
És akkor a felturbózott keretű Ferencváros ellen játszani?
Hát persze, de hát mint mérkőzés csak ott jöhet össze, úgyhogy nem tudom én, ha Vik Balázs vándorkupára nem tudom, hogy lehet-e Ferencváros Újpest barátságos meccset szervezni, vagy belefére-re ott az időbe.
Tipre nem, >> de hogyha ez így ennyiben maradna, azt én nagyon sajnálnám.
Ugyanúgy, ahogy a azt is sajnálnám, hogy nem lesznek derbik.
Tehát nem is tudom, akkor mi lenne nekünk itt a legnagyobb rangadó?
A Mac ellen kerületi rangadó. >> Hát Mac, hát a Mac ellen mondjuk általában mindig ilyen pikáns hangulatú meccsek voltak, de hát ez nem egy derbi.
Tehát itt régen két derbi volt Magyarországon.
Ez gyakorlatilag elintézte magát az utóbbi évtizedekben.
És akkor maradt az Újpest Fradi.
És hát hokisizezon Újpest Fradi nélkül ez én nagyon nem voltam boldog, amikor ezt olvastam.
Itt itt jöttek a hurá hangulatú hírek.
Ön továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy hogy a magyar ligát kell erősebbé tenni, és nem egyszerűen csak megint meglépni azt, mint pár évvel ezelőtt a szlovák románccal, ami becsődölt.
Szerintem minden további nélkül ezt ki lehet így mondani, mert nem teljesen értem, hogy a Miskolc itt mit profitált ebből, mert kiment oda nem tudom én hányszoros csúcs bajnokként és visszajött és gyakorlatilag kiesik a rájátszás elején. >> Hát azóta is azt nyögik szerintem. >> Igen.
Csak hogy akkor megérte nem tudom mennyi adópénzt berakni a macn sem lett több néző. >> Hát nem tudom.
Ja, én is kudarcnak élem meg ezt az egészet, és én egyelőre a jelenleg bejelentett kerete alapján a Ferencvárosnak azt sem látom, hogy ez hogyan szolgálja a magyar hoki érdekét. >> Igen. >> Tehát én amikor erről beszélgettünk privátban, akkor is fölmerült köztünk, hogy hogy el fogja szipkázni a legjobbakat a Afradi, a legjobb magyarokat, mert hogy ugye ott is kell egy csomó magyar.
Igen. >> És és most ha ránézel a keretükre, akkor az oké, hogy elküldtek egy csomó játékost, az legyen az ő bajuk.
Nem tudom, hogy ők ők valóban nem voltak-e elegek a az ere, de én nem látom azt, hogy hogy odahúztak volna olyan magyarokat, akik akik tehát, hogy aki akik ott előreléphetnének. >> Úgyhogy egy kicsit furán épül ott a keret. >> Nem tudom.
Nem tudom, fura ez az egész projekt eddig.
Biztos, hogy sokkal többen vannak már a háttérben megegyezve, mint mint akik be vannak jelentve. >> Hát egy csomó olyan név már be lett jelentve magyar csapatoknál, akikre gondoltam, hogy potenciálisan átmehet.
Tehát a nem tudom én Szabó a Macból én én azt sem zártam ki, hogy a Nagy Gergő visszamegy valahogy.
A sofron ő még nincs bejelentve, én még azt is el tudom képzelni. vagy a Schlekman ő is lehosszabbít jelentették.
Igen. >> Hát csak én nem értem akkor most itt kit fognak még.
Nagyon szkeptikus vagyok és egyszerűen tényleg itt most lehet jönni, hogy rivalizálás meg minden.
Nekem piszkosul hiányozni fognak ezek a meccsek.
Nem azért, mert szeretem, ha ándóan anyáznak és cigányoznak engem, de egyszerűen ezek különleges meccsek voltak.
Itt itt elcsépelt Duma, hogy tök mindegy, hogy milyen pozícióban vagyunk, a derbi az derbi.
De de ez ez volt a helyzet és nem tudom, lehet, hogy ők is így vannak vele.
Lehet, hogy tényleg ilyen nagyon sok zakóval indítják a szezont, akkor ők is visszasírják.
Nem tudom, most nem akarunk Ferencváros podcast lenni, de szerintem ezzel ők is egyetértenek, hogy hogy ezzel azért valamit veszít a hoki. >> Igen. >> Nem lesz ugyanolyan. >> Nem, abszolút nem.
És ja, hát fura, ahogy épül ez az egész, de én én mindenesetre várom vissza őket majd két év múlva. >> Ühüm. >> És lehet mondani, hogy nekünk savanyul a szőlő.
Nekem tényleg ők hiányoznak innen, és nem mi hiányzunk onnan. >> Igen, egyébként ezzel tök egyetértek.
Én sem örülnék, ha >> ha más ligába mennő az Újpest. >> Bevallom őszintén.
Ez ez nagyon lehet, hogy >> önző gondolat, hogy én csak az Újpestre koncentrálok, és nem a nagymagyar hoki érdekére, de őszintén nekem fontosabb. >> Hát persze, hát a jó kis Raktárutcát azért nem cserélnénk el semmiért, az ottani meccseket.
Nem tudom, hogy ide én is ott játszik-e még a a >> biztos vagyok benne, csak hogy nekünk rossz legyen. >> Jó, jó. >> Jó, hát figyelj, akkor viszont térjünk rá a saját csapatunkra is.
Ugye érkezett már egy csomó bejelentés, most egy kicsit szerintem későn kezdődtek meg a bejelentések. >> Egy hónappal később, tavalyhoz képest egy hónappal.
Tehát én nem tudom, nyilván itt nagyon sok minden már meg lett kötve a szerződés.
Én értem, hogy ilyen videókat ki kell várni meg minden, mert tök jók ezek, csak nem tudom, kicsit aggasztó, amikor már másnálla, nem tudom én, a negyedik légiós van bejelentve, és nálunk konkrétan csak a Rajnából állt a csapat. >> Hát mondjuk az se egy rossz csapat.
Hát jó, hát ha tudja magát klónozni, akkor ezzel együtt tudok élni, de hát ott még nem tartunk. >> Tökéletes ütem érzékkel raktad ki azt a képet Instagram oldalokra egyébként. >> Igen, igen.
Mondjuk időrendben még mindig megelőztem.
Tehát itt az történt, hogy kiraktam egy kicsit jelzésértékű képet az Instagram oldalunkra, hogy minden pozíción a Rajna van, és kábé egy órával később már jött a a vértes Nátán bejelentése.
De hát akkor akkor mondjuk ezt úgy, hogy mi miattunk lett akkor bejelentve.
Tessék, >> biztos vagyok benne.
Dávid csak folyamatosan frissítgette az Instagramot, és na most >> Igen.
Kiprovokáltuk ezt. >> Így van.
Jó, hát így, így jártunk. >> Já igen.
Az első bejelentettünk a vértesnát.
Meglepett téged? >> Hm, hogy ő maradt. >> Én bíztam benne, mert én már tavaly is jó úgy láttam, hogy jól érzi magát.
Ö meg ugye itt van a a man crusha az a Kovács Alex és jól összeenek, úgyhogy miért miért miért ne lehetne ez egy plusz motiváció, hogy a legjobb haveroddal együtt játszol?
Ö úgyhogy én én ennek tökre örültem és nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy így, hogy szezon elejétől kezdve már itt van, hogy így mennyire lesz vezéregyéniség, mert mert már tavaly is azért azon a nem tudom én 10 meccsen, amit láttunk tőle, már ott is sokszor kijött, hogy ilyen sebességbeli különbségben mennyire kitűnik a csapaton belül.
Úgyhogy izgatottan várom, és és tényleg nagyon örülök, és főleg a videó, amit csináltak vele, hogy de tényleg látszott rajta, tehát ő nem egy ilyen bullshittelős fickó, amennyire így megismertük, hogy tényleg jól érzi itt magát, és és örül annak, hogy megbecsülik, úgyhogy ez mindenképp egy egy jó jel.
És hát ő gyakorlatilag el is spoilerezte, hogy akkor a Kovács Alex is már nálunk marad.
Én nagyon, hogy mondjam, nagyon izgultam amiatt, hogy hogy a Nátán marad-e nálunk.
Szerintem el is mondtam az évzáró podcastünkben, hogy hogy hogy ezt egy kulcsfontosságú dolognak tartom, hogy ő maradjon és bár bíztam benne én is.
Úgyhogy én ennek tökre repüléek, ahogy te is mondtad, egy más sebességet, meg egy kicsit más szintet is képvisel.
Ezt tavaly láthattuk, úgyhogy én is nagyon kíváncsi leszek, hogy mit fog tudni nyújtani, hogyha egy teljes szezon keresztül itt van.
Szerintem egy kifejezetten nagy erősítés,…
Említett entitások
Témák
- jégkorong
- idénybeharangozó
- keretátalakítás
- ligaszabályok
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#62.: Alakul a csapat - idénybeharangozó 1. rész (2025. július)”
Miről szól ez az epizód: „#62.: Alakul a csapat - idénybeharangozó 1. rész (2025. július)”?
Az Utehoki podcast 62. adása az új hokiszezon beharangozója. A műsorvezetők, Bence és Freddy az Újpest jelenlegi keretét vitatják meg, beleértve a szerződéshosszabbításokat és az új igazolásokat. Szóba kerülnek a megváltozott ligaszabályok, mint például a pontrendszer megszűnése… Az epizód a Utehoki Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 16..
Milyen témákat érint ez az epizód: „#62.: Alakul a csapat - idénybeharangozó 1. rész (2025. július)”?
Fő témái: jégkorong, idénybeharangozó, keretátalakítás, ligaszabályok.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#62.: Alakul a csapat - idénybeharangozó 1. rész (2025. július)”?
Megjelenés: 2025. 07. 16.. Hossz: 1 óra 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/utehoki-podcast/62-alakul-a-csapat-idenybeharangozo-1-resz-2025-julius-oki62mp3
Több epizód a Utehoki Podcast-ből
- #79.: Gólzáporok és gólínséges idők (2026.október/1)
- #78.: Tippjátékkal indul a szezon! (2026. szeptember/1)
A Utehoki Podcast szezonnyitó epizódja tippjátékkal indul, amelyre minden szurkolót várnak. A műsorban a felkészülési mérkőzések elemzése, Kiss Dani átigazolása és egyéb aktuális…
- #77.: Egy régi ismerőssel lett teljes a keretünk (2026. augusztus)
Az Utehoki Podcast ezen epizódjában a jövő évi csapatkeret alakulását veszik górcső alá a készítők. A beszélgetés központi témája a váratlanul érkezett régi újpesti játékos, Csány…
- #76.: Mez tier list (2026. július/2)
Az UTE Hoki Podcast 76. adásában a srácok az elmúlt évek Újpest jégkorong mezeit rangsorolják kinézetük és a hozzájuk fűződő viszony alapján. Freddy és Bence szubjektív szempontok…
- #75.: Távozók és érkezők (2026. július/1)
A podcast 75. adásában a házigazdák, Fredy és Bence a nyári szünetben érkező információkat vitatják meg az Újpest FC jövő évi keretével kapcsolatban. Szó esik a távozó és érkező j…
- #74.: Évad- és tippjátékértékelő (2026. április)
A Utehoki Podcast #74. adásában a műsorvezetők, Bence és Freddy értékelik az elmúlt szezont, a csapat kispadján történt változásokat, valamint a szezon eleji tippjátékot. Az adásb…
- #73.: Hát ismét itt vagyunk. - Erste Liga rájátszás (2026. március)
A podcast 73. epizódjában Freddy és Bence értékelik az Újpest OB1-es jégkorong csapatának vesztes rájátszás-sorozatát. A műsorban a kudarc okairól, a sérülésekről, a játék képéről…
- #72.: Egyszer fent, majd megint lent - OB1 rájátszás (2026. február/2)
A Utehoki Podcast 72. adása az OB1 rájátszás elején készült, különleges körülmények között, hogy friss élményeket osszanak meg a hallgatókkal a mérkőzések után. Bár a rájátszás ké…
- #71.: Jöjjön a rájátszás! - beharangozó Kovács Viktorral (2026. február/1)
Az Újpesti Hoki Podcast 71. adásában Kovács Viktor, az Újpesti csapat másodedzője volt a vendég. Az adásban az alapszakasz eredményeit, tanulságait és a rájátszás várható kihívása…
- #70.: Bajnokveréssel fordulunk az alapszakasz hajrájára
A sportpodcast 70. adásában a műsorvezetők, Bence és Freddy a közelgő bajnoki címről, valamint a csapat elmúlt meccseiről beszélgetnek. Értékelik a tavalyi bajnok legyőzését és a…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Második félidő | Beregi István (Bajnokok Ligája-döntő 2018, taktikai elemzés) — TT Extra
Beregi István, az MTK videóelemzője vendégeskedik a műsorban, ahol a 2018-as Bajnokok Ligája-döntőjének taktikai elemzésére kerül sor. Továbbá szó esik a szakma sajátosságairól, B…
- 15. rész: így állunk az elődöntő és a derbi előtt — Fradi Podcast
A Fradi Podcast 15. része aktuális helyzetelemzést nyújt az elődöntő és a derbi előtt. Volly György az FTC kommunikációs igazgatója Hajnal Tamás sportigazgatóval és Szűcs Tamással…