Utehoki Podcast

#65.: Várakozáson felül (2025. október)

· PT1H41M24S

Összefoglaló

Az Utehoki Podcast #65. adásában a házigazdák, Freddy és Bence az Erste Ligában szereplő Újpest csapatának meglepően jó szezonkezdetét vitatják meg. Bár az év elején pesszimistán álltak a szezonhoz, az eltelt öt mérkőzésből hármat nyertek meg, és csak egyet veszítettek el súlyos…

Röviden

Műsor
Utehoki Podcast
Megjelenés
2025. 10. 03.
Hossz
1 óra 41 perc
Témák
jégkorong, erste liga, újpest, szezonkezdet
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Taps] Szevasztok Újpest szurkolók!

Ez az Utaoki podcast 65. adása.

Elkezdődött a szezon, vége a felvezető podcasteknek.

Most már belecsaptunk a lecsóba, és ahogy volt ez már 64 korábbi alkalommal is, a 65-hez is kell egy beszélgetőtárs ez nem más, mint Bence. >> Helló, sziasztok. >> Én Freddy vagyok, és mi ketten leszünk a házigazdák, mint minden alkalommal.

És hát nem tudom, Bence ugye az előző adásokban, vagy talán akár az előzőben is nagyjából az volt így a a benyomásunk, hogy ilyen pesszimistán és rossz kedűen szezont még nem kezdtünk el, vagy kezdünk el, >> mert nagyon sok olyan tényező volt, ami nekünk nem tetszett az előjáróban. kezdve a a nem edzőváltással, aztán hogy már nem lesznek derbik, hogy jött ez az akadémia infó, és hát ja, nem nézett ki túl jól sok minden, és most eltelt öt mérkőzés az előző adás óta, és nyertünk három meccset teljes pontszámmal, három ponttal és egyet büntetőkkel, és egyen meg kikapt unk egy elég súlyos vereséggel, de hát azt hiszem jobb lett a kedvünk.

Ezt így el lehet mondani. >> Hát igen, szerintem itt páran azért hallgathatják meg ezt az adást, hogy na ez a két hülye most mit fog mondani?

Ö vannak dolgok, ahol abszolút abszolút >> igen.

Tehát itt főleg egy-egy játékosnál itt alaposan vissza kell vonni pár dolgot, de akkor ott majd a a meccseknél erre visszatérünk, de ez így van rendjén.

Tehát mi is beszéltünk hülyeséget.

Sok elég biztosan elég sok hülyeséget beszéltünk az évek alatt. >> Általában hülyeséget beszélünk és akkor azzal nem tévedünk.

Ja, de sokszor ráapintottunk a lényegre, és jól láttunk dolgokat, de itt a prognózisaink egy része eddig legalábbis sok tekintetben nem vált be, de ezekről akkor beszélünk.

De sokkal jobb így meccsre menni egyébként, hogy eddig csak győztes meccseken voltunk a hazai pályán.

Azért a tavalyi évben ez sem volt általában így, úgyhogy ezt meg tudnám szokni.

Hát figyelj, azért kezdtünk már úgy szezont, hogy nyolc győztes meccsel, szóval azért minden mindenkit fékezett ünneplésre bíztatnék egyelőre, meg magamat is próbálom visszafogni, de figyelj, tök jó, tök jó élmény Újpesten meccsre menni.

Ez fogalmazódott meg bennem itt a >> pont a legutóbbi meccs után, de majd erről úgy is beszélünk részletesen a meccseknél de >> de abszolút várakozáson felüli ez az eredmény, meg a mutatott játék, meg sok minden így a csapat környékén, úgyhogyüm >> ja határozottan jobb a kedvünk. >> Jó, akkor újra azt mondanád, hogy hokilászba néksz így október elején, vagy még azért alakul ez?

Hát figyelj, nagyon hiányoztak már a meccsek.

Tök jó ö újra szurkolni, tök jó újra ott lenni a lelátón, és tök jó most egy olyan csapatot nézni, akik akit akit érdemes nézni, mert szép hokit is játszunk helyenként.

Vann van nagyon küzdős meccsünk például a Deac elleni az például szerintem nem volt egy szép meccs, de többségében azért jó nézni ezt a csapatot, úgyhogy mondhatjuk azt, hogy hokirázban égek.

Ja, engem most úgy elkapott a szezon, kellett hozzá egy pár meccs.

Azért ott az első kettő után oké, behúztuk a a Brushenit, azért a a GHK-s az még ott lehozott egy kicsit az életről, de az utána a következő három meccs az az szerintem segített abban, hogy hogy visszajöjjön az életkedvem. >> Jó, erről akkor lesz szó.

Itt mielőtt még belekezdünk a meccsekbe, itt akartál egy más témát itt még felhozni. >> Igen, volt egy másik jégkoronggal foglalkozó podcastben az MIS elnökével. >> Ez járt.

Elnézést, ha ezt hallgatják, ez járt. >> Igen.

Szóval egy volt egy interjú az MS elnökével a a Kbenheer Zuzsannával és hát egy ilyen mit tudom én, egy órás beszélgetés volt kábé. volt szó itt a válogatottakról meg mindenről, de ami minket érint, ugye az MIS és az Liga részéről azóta sem volt azóta, tehát mióta az elő előző adásunk kiment, és tulajdonképpen egyedüliként és elsőként adtunk így hírt erről a az akadémi szabályról, ugye, ami pluszban vonatkozik a négy államilag kiemelt vagy államilag támogatott akadémia felnőtt, vagy hát az akadémiára és ezáltal közvetve ezeknek a felnőtt csapataira is.

Hogy ezta sem történt semmilyen kommunikáció az MJS, Eriga, bárhogy is nézzük részéről, ami hát nekem nekem nagyon érthetetlen.

És itt ebben az interjúban szóba került, és hát nem azt mondom, hogy felháborító módon, de meglepő módon így a a Kolbener Zsuzsanna mintogyha így föltartotta volna a kezét, hogy hát nekik ehhez semmi közük, merthogy ez a a minisztériumnak vagy tök mindegy az állami szervnek, akik a pénzt adják, hogy ez az ő irányelvük meg mit tudom én.

És én azt gondolom, hogy oké, lehet, hogy ez valóban így van, lehet, hogy ezt a a az állam találta ki, de akkor is az MS-nek vagy a Erst Ligának, mint ilyen lebonyolítónak, vagy mint a liga szervezőinek kutya kötelessége lenne kommunikálni, hogy hát oké, nem szólhatunk bele, de ezek a szabályok vannak, hogy ezzel jó lenne, hogyha mindenki tisztában lenne.

És ez ez számomra teljesen hihetetlen, mert szerintem ez nagyon sokat hozzátesz az idei bajnokságnak a lebonyolításához, vagy vagy tehát, hogy a menetéhez, hogy hogy nekünk például a fiatal percekre így figyelni kell.

Persze, >> hát meg a keret összeállításánál is.

Tehát amikor itt mondtuk, hogy figyeltük a a transzfereket és láttuk, hogy a Debrecen meg a Dunaváros fosásig igazol légióst még a a korlát fölötti számban is, és nem értettük, hogy akkor mi például miért állunk meg négynél, meg a a többi csapatnál is hasonló volt.

Tehát a assassiszem a macnak sincs most talán négynél több.

És itt a magyarázat, csak ezt miért nem kommunikálja ki senki? vagy hogy ezt tényleg úgy gondolják a a klubok, mert ahogy néztem a többi klub akadémiás klub felületét, ott sem láttam semmi ilyen kommunikációt, és és úgy gondolják, hogy ez senkit nem fog zavarni, hogy a nem tudom én a a GHK ellen a rácsosokat kell kiküldeni a negyedik harmad vagy negyedik harmadik harmad sőt hát figyelj akár a negyedikben is hosszabbításban akár hogyha nagyon hiányozn a percek, hogy Bodóék ellen meg ilyenek, és ez számomra döbbenet.

Tehát ez ez magyarázatra szorul, és van egy teljesen jó magyarázat, és és senki nem tartja ezt fontosnak, hogy ezt közölje, és azóta sem. >> Igen, mert annak ellenére, hogy nem az MES hozta ezt a szabályt, annak ellenére az MES-nek vagy tök mindegy, hogy az RC Liga vagy az MES szervezi ezt a bajnokságot, de így kvázi beleszól a minisztérium ebbe a bajnokságba.

Nem azt m nem azt mondom, hogy az eredményekbe, de hogy érted meghatároznak egy olyan szabályt, ami alapján, hogyha nem teljesíti ez a négy klub, akkor 30%-át egy jelentős pénzt elveszít az akadémia.

Hát persze, hogy akkor megpróbálják teljesíteni a klubok, de ezzel jelentősen beleszól abba, hogy például az edzők milyen döntéseket hozhatnak meg a padon, hogy melyik sort küldhetik be meg minden.

És az, hogy erre az MES-nek annyi a válasza, hogy hát igen, ő Ja, igen.

Itt bevallotta a Zsuzsanna is a a vagy nem bevallotta, hanem mondta, hogy hát igen, tudja, hogy ez így egy kicsit zavaros.

Hát könyörgöm, hogyha ezzel tisztában van az MIS elnöke, hogy ez zavaros az egész, hogy akkor most ugye kétféle ilyen fiatal szabály van, egyik az akadémiás, a másik meg ami mindenkire vonatkozik, hogyha ő is bev bevallja, hogy ez zavaros, akkor könyörgöm, akkor nem kéne ezt tisztázni. >> Jó, >> tehát és >> vagy legalább a klubok, ha már a a liga nem teszi, vagy a szövetség nem teszi.

És ebben szerintem tök korrekt volt a az Újpest, hogy hogy nálunk az ankéon ezt elmondták.

És tök jó, hogy most ebből a szempontból, hogy van ez a kis podcastünk, legalább ennyi haszna van, hogy így legalább aki nem tudott ott lenni az ankéton, de érdekli őt a klub, legalább így egy minimálisan tudásszerezetet arról, hogy hogy igen, van egy ilyen szabály.

Hát lehet, hogy a többi ankéton is elhangzott ez, csak nem lett publikus. >> Hát nem tudom, lehet, nem tudom, azokon nem voltam ott, de én én ezt teljesen érthetetlennek gondolom, és tehát ugye tudjuk azt, és ott a az ankéton is mondták, hogy hogy ők se tudják, hogy ezt kommunikálhatják-e.

Hát ez ez milyen dolog? >> Ühüm.

Márm és és most itt nem a nem az Újpestel van a problémám, hanem hogy egyrészt az, hogy február-márciusban kitalálod, hogy a következő szezontól él ez a ez a az előírás.

Ez szerintem ez egy ilyen kapkodás.

Ez ez nem nem egy ilyen több éves előretervezés, vagy bármi ilyesmi, hanem tehát >> hát a rendeleti kormányzásos időkben élünk.

Úgyhogy csak annyit akartam, majd belinkeljük ezt a beszélgetést, hogyha valaki nem hallotta volna.

Engem ez fölhúzott kifejezetten, tehát esznek erről erről kommunikálnia kellene. >> Igen, >> én azt gondolom.

Tehát hallgatva azt a beszélgetést, szerintem egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy az Eszterika egy ilyen súlyos válságban van szerintem sok szempontból, hogy egyrészt mennek el onnan csapatok, nincs utánpótlás és izé a a Gyergyó, Brassó azok piszkosul kilógnak, mert ők rájuk van ez a fiatal szabály, amit nem nagyon tartanak be.

Tehát itt láttunk ilyen assiszem a hirtelen hal Instagram oldal kigyűjtötte, hogy például Brao semennyit nem játszotta a fiatalokat, csak nevezi őket.

Tehát ezt is ki lehet játszani, ha van olyan bivajerős játékos kereted, akikkel ezt megteheted.

Úgyhogy éppen ennek tükrében oké, kikaptunk egy egy nagyot a Gyergyótól de ezt azért helyén kell kezelni.

Tehát ezzel nem csak mi leszünk így ebben a ebben a szezonban, aki például akadémi csapat.

Igen, meg ahogy te is mondtad, egyetértek én is azzal, hogy valamiennyire válságban van az AR Liga, mert itt itt a Zsuzsanna sem tudta elmondani ebben az interjúban, hogy akkor mi most tulajdonképpen egy ilyen fejlesztő liga akarunk lenni, vagy pedig megpróbálunk egy tehát egy egy ilyen profi nagyobb liga lenni, mint a nem tudom, tehát így a szlovák Ice Hel irányba mozdulni.

És hogy nekem az jött az interjúban, hogy hát egy kicsit ez, egy kicsit az, és hogy így nincs egy út, nincs egy meghatározott koncepció, hogy oké, akkor mi most igen csak egy ilyen fejlesztő liga leszünk nekem.

Oké, persze ezzel lennének problémáim, de hogyha ez az út, hogyha ez a a nagy betűvel a magyar hoki érdeke, ugye, akkor oké, de most egy k én úgy érz úgy éreztem ebből az interjúban, hogy kicsit ez, kicsit az, aztán majd majd lesz valahogy >> és így sodródnak így az egésszel, és á nem >> ilyen párt párt csapatnak a kiszolgálói vagyunk kicsit ez az érzésem, és ez ez úgy >> elég szívás, mert közben meg nem kevés pén pénzt és időt szántsz ennek a szenvedélynek, hogy hokiszurkoló vagy és hát nem egyenlők a feltételek. >> Igen, azért még nem jártunk a legrosszabbul, mert nem mi vagyunk a Fradinak a fiók csapata. >> Jó.

Na jó, erről is beszélünk majd. >> Igen.

Na de belevágatunk a meccsekbe, mert mert többet beszélünk erről az interjúról, mint az egész interjú. >> Jó, hát akkor elkezdődött a szezon. a Brasó ellen idegenben.

És ezt már itt mondogattuk, hogy igazából nem olyan ritkán kezdünk túr túrával, és nagyjából azért, ha nem is mindig eredményben, de játékban azért nem játszottunk rosszul.

Aziszem tavaly pont pont null ponttal jöttünk vissza Brasóból azt hiszem, de alapvetően ott ott egyértelemen jobban megy, mint a hazai meccseken ellenük, ahol szerintem utoljára a covid idején nyertünk, és ott is asztalon, miután nem tudtak kiállni, vagy valami ilyesmire emlékszem.

Braót megvertük 4-1-re idegenben, és ezt a meccset csak én láttam.

Befizettem a 2100 Ft-ot. >> Ó, nem volt erdélyi bérlet? >> Nem volt erdélyi bérlet, képzeld el.

Na hát >> jó vis >> hát ez érdekes. >> Viszont viszont az ereligiga TV kapott azért egy újítást és azt kell mondjam, hallod, hogy kifogástalanul ment a stream, tehát ennek már nagyon örültem.

Kicsit zavaros volt, mert miközben ment tovább a stream, folyamatosan csúszott valahogy.

Ö, tehát hogyha megnyomtad a a paze gombot, akkor nem ugyanott indult el, hanem csúszott valahogy tovább, de mindegy, meg lehetett oldani, hogyha nem tudom, valamit ki akartál keresni.

És ami szerintem egy baromi jó újítás, hogy ezt nem tudom, neked is feltűnt-e a gyergyós meccsen, hogy a a stream felület alatt ott van a jegyzőkönyv, és akkor nem kell két >> két ablak között ugrálni.

Ez például egy tök jó újítás, mert ezt én is mindig kifogásoltam, hogy izé közben második képernyőn néznem kell, hogy ki is lőtte a gólt meg ilyenek, hogy ki ki lett kiállítva.

Ez ez nekem kifejezetten tetszett.

Itt az 1-4 ellenére azért szorosabb volt, de egy rossz szavam nem lehetett igazából.

Tehát a a Brasso az első pár percet piszkosul megnyomta.

Ott egy kicsit azért jaj, veszékeltem, hogy ezt mennyi ideig bírjuk ki, de utána folyamatosan kiegyenlítettebb lett a meccs.

És inkább az az első harmadan nekünk volt több nagyobb helyzet, szép passzos helyzeteket hoztunk ki, és aztán a a Dancero lőtte be az első gólunkat ebben a szezonban. a Natán adott egy jó átadást, és aztán hát a a szezon első kiállítása a Poké Poké volt, mi a meglepő, és az ő kiállítása alatt emberhátrányban.

Aztán hát kicsit peyhesen kiegyenlítette a Brasót, rosszul pattant korikról, és akkor hát gyakorlatilag csak ott állt a a kapu üresen, de az egy-egy ellenére is folyamatosan nyomtunk, tehát jó, jó passzban játszottunk, azt kell mondjam.

És akkor a harmadik harmadban volt egy ilyen nagyon jó ellentámadás.

Gyakorlatilag ez döntötte el a meccset, amikor három az egy-ben támadhattunk.

És hát az elmúlt években azért rendszeresen voltak ilyen szituk, hogy masszív emberfölényben támadtunk és beszartunk a helyzettől.

Assiszem a Denaro Szalmára, aki nagyon jól kivárta a passávot, és akkor Páterka csak belőhette az üres kapuba, de egy nagyon szép keresztpasszolt.

És ez egy akkora jó lendületet adott nekünk, hogy ott azért kicsit megnyugodtam.

Hiába volt még jó pár perc, és a Brasó az az nyomott is valamennyire, de valahogy úgy éreztem, hogy megvolt az önbizalmunk.

Aztán jött két üres kapus gól egyszer a Börsen, a amit hát a kamerás…

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#65.: Várakozáson felül (2025. október)”

Miről szól ez az epizód: „#65.: Várakozáson felül (2025. október)”?

Az Utehoki Podcast #65. adásában a házigazdák, Freddy és Bence az Erste Ligában szereplő Újpest csapatának meglepően jó szezonkezdetét vitatják meg. Bár az év elején pesszimistán álltak a szezonhoz, az eltelt öt mérkőzésből hármat nyertek meg, és csak egyet veszítettek el súlyos… Az epizód a Utehoki Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 03..

Milyen témákat érint ez az epizód: „#65.: Várakozáson felül (2025. október)”?

Fő témái: jégkorong, erste liga, újpest, szezonkezdet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#65.: Várakozáson felül (2025. október)”?

Megjelenés: 2025. 10. 03.. Hossz: 1 óra 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/utehoki-podcast/65-varakozason-felul-2025-oktober-oki65mp3

Több epizód a Utehoki Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból