Vágatlan Verzió

Sorozatzáró

· PT1H54M51S

Összefoglaló

Ez a Vágatlan Verzió podcast utolsó, sorozatzáró adása. A műsorvezetők, Ádám, Ákos és Alex, visszatekintenek a közös múltra, felelevenítik az emlékeket és a történetüket. Ezt követően a 384 filmből álló végleges toplistát és statisztikákat elemzik, átbeszélve a filmekről…

Röviden

Műsor
Vágatlan Verzió
Megjelenés
2026. 04. 01.
Hossz
1 óra 55 perc
Témák
film toplista, podcast lezárása, visszatekintés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Köszöntöm a kedves hallgatókat.

Ez itt a Vágatlan verzió utolsó bejelentkezése.

Utoljára üdvözlöm a mikrofonok mögött Ákost. >> Sziasztok! >> Ádámot. >> Sziasztok! >> Jó magam volnék, Alex és a szokásunkhoz híven, mint minden évadott, ezt a nyolcadikat is le kell zárnunk.

Ugyanakkor már láthatjátok a címből, hogy ezt úgy fogom elnevezni, hogy sorozatzáró, és nem évadzáró, hanem ez egy ilyen vége mérföldkő.

Én két programpontot látok magam előtt, vagy gondoltam ki, és és ezeken mentén haladhatnánk.

Szerintem az első az az én fejemben az, hogy először is, mint ahogy szoktuk az összes vágatlan verzió évadzárón erre, hogy itt tekintsünk végig a múltunkon, a történetünkön, és itt el lehet szabadítani a nosztalgia vonatot.

Ö emlékszem a bár én nem annyira néztem a South Parkot, de abban van ez a akar Ja, azt hittem, hogy azt akarod mondani, hogy abba volt, nem ez az ilyen bogyók, amiket ha beveszel, akkor így emlékező roham ez a member berry az >> Ó, igen, igen.

Amikor az új Star Wars kijött talán akkor akkor használták őket. >> Igen.

Na és hogy én ezt ezt így képzelném, hogy ez ilyen ó és arra emlékszel ó és arra és izé és tudom, hogy ezt szoktuk kerülni a vágatlanban, de ez >> ez a szentimentális adás.

Itt most nyilván azok vannak, akik velünk akarnak >> velünk akarnak búcsúzni. >> Gyújtsatok meg egy é [nevetés] >> vagy valakit a pontok érdekelnek, bejelöljük. >> Ja igen.

És akkor ezt akartam mondani, hogy lesz egy időkor, mert a második blokkunk az meg a pontok, pontozások.

Ugye végigmegyünk a szokásos statisztika tierlisztünkön és ezúttal most már ez a végleges 384 filmből álló lista, ami ami igazából tartalmazza a vágatlan verzió őskánon megítélését a filmekről.

És gondolom az lenne a jó egy kicsit, hogy azt beszéljük át, hogy ezzel így mennyire értünk egyet, meg táltunk-e olyat, amit feljebb predesztináltunk volna, vagy lejjebb satöbbi.

Meg a statisztikákat átnézhetjük, amiket oda szerkesztettem mellé.

Hát akkor kezdjük az első blokkal.

És igazából nem készültem egy nagyon jó első kérdéssel. >> Nekem van egy. >> Na hát akkor vzem magadban, >> hogy ti milyen milyen céllal indultatok neki ennek a podcastnek?

Án mindenkinek volt valami célja, amiért elkezdte csinálni. >> Mi lehetett a célotok? >> Én ugye csak vendég vagyok. [nevetés] >> Igen.

Most szerintem már í kívülről és akkor mi volt ez? [nevetés] Szerintem, hogyha így őszintének kéne lenem, akkor volt bennem egy ilyen ambíció, vagy ilyen ki nem élt megmondási vágy, aminek valami platformot szerettem volna, és így mindig mindig voltak ezek a műsorok, amik így filmekről beszélgettek, és azt gondoltam, hogy így tudom én ezt jobban is tudnám én ezt jobban csinálni, >> de nyilván így a partonal arra okoskodni, mint amikor így a footiszurkolok, így mondom, hát válogató szarul játszik, izé, én jobban tudnám csinálni, és hogy így Alex rám írt, hogy így mi lenne, hogyha ezt így csinálnánk, és hogyha nem lett volna Alexnak az első lökése, akkor valószínűleg én még mindig a partonalról ugattam volna a többi műsorra, hogy milyen szar.

Úgyhogy nagyon örülök, hogy ez megtörtént, és így így így megmérhettem a sátképességeimet is, meg magunkat, hogy ez így mi hogyan tudjuk ezt csinálni.

És hát jó régóta csináljuk igazából ez az 1500 feliratkozó beáraszt a műsor, de hogy így nem [torokköszörülés] nem csak viccet félretéve, de egyébként az utolsó adásra is meg így mióta így be lett jelentve, hogy így így lezárul az őskánon, rengeteg pozitív visszajelzés volt azzal kapcsolatban, hogy kiknek mit jelentett ez a műsor, meg tényleg ilyen már szurrális helyekről így hallgattok minket, és ez így engem tök felspanolt meg így.

Úgyhogy így majd lehet, hogy így Alexzal így beszél velünk, hogy úgy folytatásról kapcsolatos tervekről is, de de engem abszolút abszolút így megérintett ez a dolog. >> Úgyhogy egy kicsit el is tértem ettől, hogy így mi volt az alapcél, de de inkább csak az, hogy így hogy így beszéljünk filmekről, beszéljünk tematikákról, és így és így lássuk így a filmművészetet így ennek a keretében, és így összeálljon ez a ez a nagy lista, ami egyébként valamilyen szinten összeállt. >> Ühüm.

Igen, én beszélni akartam, megtanulni, nem sikerült.

De amit amit én szerettem volna, hogy én azt éreztem, hogy van sok gondolatom a világról, de ezeket nem nem tudom elég jól artikulálni, és nekem ez így kezdésként úgyhogy én szerintem sokkal, tehát szerintem ami a nagy nagy különbség köztem és köztetek, hogy [nevetés] hogy én nem hallgattam a Hétmesterlövészét, mielőtt elkezdtük a vágatlan verziót.

Tehát bennem nem volt egy ilyen őskép úgymond a filmes podcastekről.

Úgyhogy nekem az az volt az alap felvetésem, hogy tök jó lenne megtanulni ilyen attraktív módon beszélni.

És azért szerintem ez sikerült, bár sokat őzök és botladozok, de szerintem így ilyen szerintem ami egy ilyen nagy hozadéka volt a podcastnek, majd mondok még több hozzadékot is, de hogy sok ilyen kerekasztal beszélgetéssel részt vettem, mármint én így a saját magam ítélete szerint sok ilyen beszélgetésen.

És valahogy nagyon nagyon egyszerű, meg nagyon ilyen komfortzóna az, hogy van egy téma, amiről én ilyen lelkesen beszélek és úgymond így így nagyon nag nagyon szeretem ezt csinálni.

Úgyhogy ez biztosan beteljesült ez a cél.

És a feliratkozók kapcsán emlékszem, hogy még a legelső napokban, hetekben itt a 100 volt a >> a a limit.

Szerintem az 1000res az olyan volt, ami ami akkor egy ilyen elérhetetlen dolognak tűnt, de aztán egy idő után szerintem valahol 500 fölött így látszott, hogy ez előbb-utóbb így a konzisztencia az [nevetés] >> az így el el fog érni.

És nagyon vicces, hogy >> ugye már ilyen több mint 1000 hol vagyunk most? 1500 k >> Aha.

És hogy ez mennyire egyébként, de YouTube stúdió, >> hogy ez az ilyen 4 500 feliratkozó az 1000 fölött az már teljesen ilyen ilyen láthatatlanul jstádium.

Ak körb voltunk, akkor bejelentetted, hogy így a vége. >> És és tök tök durva, hogy hogy a konzisztencia az egyébként így működik, mármint így a feliratkozók számában, úgyhogy ez elképesztő >> mennyiség. >> Hát igen. [torokköszörülés] Egy fogyaszthatatlan podcastet gyártunk olyan szabadban, hogy bármikor ajánlottam bárkinek, akár így munkahelyen meg izé, mindenki egyből ez az első reakció, >> de négy órás podcast is és ezt végigszokták hallgatni.

Ezt ki hallgatja végig és nem, hogy ki hallgatja úgy meg igen.

É >> is egyébként, hogy én azon gondolkodtam, hogy még sosem tudtam úgy ajánlani, hogy valaki hallgasson is minket, de valahogy jönnek hallgatók és lehet, hogy ez így egyszerűbb, hogy hogy nem ajánlanak egy podcastet, ami négy órás, hanem egyszerűen így hm trónok harca 2: 40 per belekattintok és valahogy elkap a flow, és aztán már nem nem zab 1454 csak közbárni tényleg nincsön.

Jó, de de na mindez az én céljaimról én én igen, szerintem Ádámmal ebben a kérdésben nagyon hasonlóan indultunk el, és hogy nagyon vicces, hogy hogy ezt mondtuk a múltkori adásban is, hogy hogy rólunk azt mondták egy ideig, amíg nem ismertük egymást, és nem voltunk egy szobában, hogy ugyanarról beszélünk és ugyanúgy abban a formában.

Ez nyilvánvalóan annak tudható be, hogy én is csakúgy, mint Ádámok ugyanabban az érában így gimi ugyanúgy megkapta a nézmesterlövészét, ugyanúgy hallgattam, ugyanúgy elkezdtem tudatosan nézni a filmeket, és hogy nagyjából szerintem ezt a szocializációs pert ugyanúgy bejártuk gyakorlatilag és és abszolút ilyen szempontból amúgy tényleg ezt most a hallgatók nem tudják, de hogy itt mi beszélgettünk valahogy pont a pusé Robbiról és az ő szerepéről így a a kultúrában és azt szerintem sokan most van így akik ilyen puzs növendékek azok így inkább az ilyen ellenefordulás az ilyen népszerű Igen, igen.

Bocsánat, hogy közbevágok, de a famos Partizán interjúban ezt a Gulyás Marci gyönyörűen megfogalmazza, hogy úgy válik valaki értelmiségivé, hogy aput hallgat és aztán megtagadja.

Na hát ez ez elképesztő és ez tényleg megtörténik.

Igen, >> is egy tagadó vagyok már sajnos, de így gondolom van egy ilyen újratalálkozás, tehát amikor így a tagadásból így visszafordulsz és már ilyen Én, Én nekem abszolút olyan érzésem van a Robival kapcsolatban, mint ahogy lehet, hogy most igazából apámról is gondolkodok egy kicsit, hogy így, hogy így >> nyilván nyilván van a párhuzamok, tehát ez szellemi értelemben ez abszolút én én tudom így ezt kötni és hogy így van egy ilyen egy ilyen megbocsátás tudod ilyen ilyen elnézést ja hát ab >> az öreg tudod így mondja a dolgot Vannak, vannak igazságaidi, de azért olyan sok hülyeséget beszél, és így van egy ilyen, egy ilyen megbocsátói elnézés vele kapcsolatban, mert nem tudsz úgy hallgatni rá, hogy így iszod minden mondatát, de hogy így >> hát jó, jó, öreg még elmondja, had hagyjuk, hadd beszéljen, ő már megcsinálta maga maga dolgát és és szerintem itt most egyébként a választások előtt beszélünk, hogy >> várjál, ne térjünk el ennyire jó, de de nem akarok politizálni, csak annyit akartam mondani, hogy hogy bármi is legyen ennek a választásnak az eredménye. >> [nevetés] [zihálás] >> Mondjá >> szerintem szerintem a Pugsebnak nagy hatása van arra, ami amit az ellenzéki gondolkodásban gyakorolt, tehát ennyit akartam. >> Én nem ezt akartam amúgy, ezt akartam idézni tőled, de igen.

Szóval, hogy hogy én mostanem már hajlamos vagyok inkább sokkal kritikusabban élni akár a műsorai kapcsán, akár az ön önellmondása meg az önismétlése kapcsán Robinak.

De az igazság, hogy hogy egyébként tagadhatatlan a kulturális hatása, már abban is, hogy én amúgy engem ő inspirált arra, hogy egyáltalán amikor azon gondolkodjak, hogy így, hogy nem tudom, hogy így kimondani a gondolataimat embereknek, és hogy ez egy ilyen fontos ambíció lehet.

És nekem abszolút ez volt a az elsődleges ambícióm, hogy hogy ő így inspirált arra, hogy ja, hogyha így vannak értékes meg értelmes gondolataid, ő volt az egyik, a másik meg a izé, a Szirmai Gergő.

Egyébként szerintem nekem ők az én ősképem a beszél a beszélni a közönséghez.

Az egy közös pont kettő. >> Igen.

Ott meg lehet, hogy ez a így és ezek ilyen háromszö.

És hogy hogy az >> szir héter volt amúgy, hxus, de én mind na én voltam az, aki mind a kettőket szerette, és az az igazság, hogy megláttam velük a közönet, hogy mind a ketten igazából beszélni akarnak a közönségüknek és és de hogy értelmes dologról.

Tehát hogy nem csak azért beszélnek, hogy árassák a szájukat, hanem hanem actually van egy érzésed, hogy valami fontos.

És én az igazság, hogy nekem mindig is az volt a a célom is a vágatlan verzióval, hogy hogy beszéljek egy közönségnek.

Ez mindenképp benne volt, hogy embereknek akarok szólni, de hogy valami tartalmiról vagy valami érdemiről.

És emlékszem, hogy én erőltettem itt nagyon már az elejétől, hogy hivatkozzunk minden, meg hogy értéket teremt, hogy hozzuk be a izét, hogy mutassunk olyan dolgokat, olyan elméleteket, amikre így nincs máshol izé példa.

Egy időben én ezt nagyon nyomtam.

És egyébként még mindig azért úgy gondolom, hogy van egy ilyen fontossága annak, hogy terjeszd azt, amiről itt te tudsz meg és és te tudod első kézben látadni, de de azért ebbe sokat finomabtal szóval, hogy már azért nem akarom azt, hogy hogy feltétlenül én tanítsam meg az embereket mindenre, vagy szerintem nekem ez lehetett az elsődleges motivációm, hogy tőlem hallják az érdekes dolgokat, és én tanítsam meg őket egy ilyen tanító szerint, de aztán ezt kéem az egyetem, és akkor így igazából [nevetés] aholtatok.

Na mindegy, de hogy most inkább az az érzésem, hogy valahol átment az egész egy ilyen egy ilyen egy ilyen élvezetté.

Szóval, hogy tényleg amúgy a a tehát nagyon feszengős az első így visszagatva egyértős durva nem is a saját hangomon beszélek.

Hát ez a ez igen a ez nagyon durván, de hogy szerintem még rajtunk is rajtam nagyon érzedik ez a >> és akkor a adornó nem tudom már milyen elméletek izés, hogy ez a tudod ez a szóval ez a feszengés és hogy az az igazság, hogy én már ezt viszont teljesen elengedtem szóval kicsit rö [ __ ] meg bármit mondhatunk és amúgy szerintem ez sok igazt mondom, hogy effort lett vagy cool lett a sarát el minden minden feszengés benne volt ennek jónak jónak kell lenni.

Igen, >> most meg úgy van, hogy hát vagy jó lesz, vagy nem lesz jó, de igazából >> érted inkább az a lényeg, hogy mi így így elvezzük a beszélgetést, és hogy >> ezekből az élvezetes beszélgetésekből néha nagyon jó adások jöttek ki, meg néha lehet, hogy egy kicsit így nem tudom, leült vagy kevésbé, de hogy így nem volt az, hogy na akkor most így ezeken minden vé végig kell menni, el kell mondani ezeket a fontos pontokat, amiket a Wikipédián leírtak, és az elején szerintem >> igen, én egy fontos adalék szerintem, hogy a hogy mi ugye az ELTE BTK-n rögzítettük a az adásainkat, és egyrészt ott mi >> belecsöppentünk így magának a rádiónak az életébe. >> Hát ez ez lenne egy külön fejezet. >> Igen, igen.

Ab ez szerintem egy erről legalább egy egy teljes adásnét tudnánk beszélni.

Egyébként csak az adásit foglaljuk már azt, hogy hogyan voltak így az erák szerintem >> az érák szerintem ez mit akarták?

Hogy, hogy az online után ugye belecsöppentünk a BTK-ba, és szerintem ott ez egy ilyen kettős hatás volt, hogy egyrészt >> egyrészt valahogy milyen kívülről jött emberek voltunk, tehát volt felénk egy elvárás, hogy itt műsortervet kell leadni, ki lesz a rezonőr, ki ilyen olyan szerep. >> Ak, akkor is értettünk egyet.

Ezzel, hogy szosen [nevetés] ezzel soha sem fogunk szerintem egyetérteni.

Ez sok jobb úgy az adás, hogy természetes. >> Igen, igen, igen.

Enny ennyi év táblatával már abszolút.

És a másik pedig, hogy hogy én azt érzem, hogy kívülről nekünk ilyen nagyon nagyon ilyen szabadon gyártódtak ott a műsorok, és szerintem volt egy olyan nyomás is bennünk, hogy na akkor mi csinálunk valamit, ami aminek úgymond tényleg van értelme.

És nem arról szól, hogy itt emberek csak írandon beszélgetnek.

Úgyhogy szerintem az első két évad az azért ilyen van nagyon…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sorozatzáró”

Miről szól ez az epizód: „Sorozatzáró”?

Ez a Vágatlan Verzió podcast utolsó, sorozatzáró adása. A műsorvezetők, Ádám, Ákos és Alex, visszatekintenek a közös múltra, felelevenítik az emlékeket és a történetüket. Ezt követően a 384 filmből álló végleges toplistát és statisztikákat elemzik, átbeszélve a filmekről… Az epizód a Vágatlan Verzió című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 01..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Sorozatzáró”?

Fő témái: film toplista, podcast lezárása, visszatekintés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sorozatzáró”?

Megjelenés: 2026. 04. 01.. Hossz: 1 óra 55 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vagatlan-verzio/sorozatzaro-3f52e074

Több epizód a Vágatlan Verzió-ből

  • "Tom Holland a modern férfikép ideája"

    A Szélesvászon filmes podcast második epizódjában a műsorvezetők a legújabb Pókember-filmeket és azok kulturális hátterét elemzik. A beszélgetés során kitérnek a Marvel filmes uni…

  • "Christopher Nolannek NINCS VÍZIÓJA!"

    Új podcast formátum indul Vágatlan Verzió néven, melynek házigazdái Anna, Ádám és Alex. Az első adásban a névadáson túl egy Odüsszeia elemzésre kerül sor, pontozással és elköszöné…

  • #100 - Vége

    A Vágatlan Verzió 100. epizódjában, amely az "őskánon" utolsó része, a résztvevők filmeket ajánlanak egymásnak, amelyek a másik személyiségének egy-egy központi elemét írják le. K…

  • #99 - A férfi

    A Vágatlan Verzió podcast utolsó előtti epizódjában a férfi létet és a férfiasság különböző aspektusait járják körül négy tematikus film mintájára, amelyek között szerepel a Trója…

  • Magyar filmek

    A Vágatlan Verzió filmes podcast 98. adásában a készítők a legjobb és legikonikusabb magyar filmeket vitatják meg. Az epizód különösen az elnyomó rendszerekről és az ellenállásról…

  • Filmek családokról

    Az "Vágatlan Verzió" podcast 97. adásában Ákos, Alex és Ádám a családokról, azon belül is elsősorban a nukleáris családokról, drámáikról és hétköznapi megéléseikről beszélgetnek.…

  • Quentin Tarantino

    Ez a Vágatlan Verzió podcast 96. epizódja, amely Quentin Tarantino filmográfiáját mutatja be évtizedenkénti bontásban. A műsorvezetők, Ákos, Alex és Ádám megvitatják az olyan film…

  • Sorozatgyilkosok

    A Vágatlan Verzió podcast 95. epizódja sorozatgyilkosokról szóló filmes podcast. Az epizód a Hetedik, A ház, amit Jack épített, True Detective és A halál jele című alkotásokat ves…

  • Disztópiák

    Ez a Vágatlan Verzió podcast 94. epizódja, amely a filmes disztópiákat veszi górcső alá. Ákos, Alex és Ádám az utópia ellentétének tartott disztópiát definiálják, majd olyan filme…

  • Filmek a kereszténységről

    A Vágatlan Verzió filmes podcast 93. epizódjában a kereszténység és annak kulturális megjelenései kerülnek terítékre. A műsorvezetők, Ákos, Alex és Ádám a téma vallási, hitbéli és…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból