Vénusz Projekt

Néder Panni: Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture

· PT1H7M47S

Összefoglaló

A Vénusz Projekt ezen epizódjában Néder Panni színházi rendezővel beszélgettek a magyar #Metoo mozgalomról, a hatalommal való visszaélésekről és a színházi szféra bántalmazási kultúrájáról. A beszélgetés során áttekintették, hogy miért nincsenek valódi következményei a…

Röviden

Műsor
Vénusz Projekt
Megjelenés
2024. 04. 30.
Hossz
1 óra 8 perc
Szereplők, említett nevek
Néder Panni, Márton László
Témák
metoo mozgalom, színházi szakma, hatalommal való visszaélés, cancel culture, bántalmazás

Ebben az epizódban

A “magyar #Metoo” Marton László színházi rendező ügyével kezdődött, majd már ugyan nem szexuális-, de mindenképp hatalommal való visszaélés és bántalmazás kontextusában Eszenyi Enikővel folytatódott.

Róla és a hazai színházi szakmáról, közegről Néder Panni színházi rendező indított párbeszédet egy Facebook-bejegyzéssel 2017-ben.

Szemben az Egyesült Államokkal, ahonnan a #Metoo mozgalom indulását datáljuk,  Magyarországon úgy tűnik, mintha ezeknek az ügyeknek, panaszoknak, belső vizsgálatoknak még a nyilvános kiállások ellenére sem lettek volna valódi következményei, és jóvátételről sem beszélhetünk.

A hasonló ügyeket gyakran próbálja a közvélemény elkenni azzal, hogy utólag már nem lehet igazságot tenni, idővel érvényüket vesztik - és zárt rendszerként ehhez sokszor a jog is asszisztál.

Hogyan ismerhetjük fel, hogy bántalmazás áldozatai vagyunk egy munkahelyen vagy egy emberi kapcsolatban - és mi jön utána?

Melyik terepen mennyire meghatározottak ezek a fogalmak?

Miért vagyunk bizonyos közegekkel elnézőbbek, és hol húzódik a közösség felelőssége?

Van nálunk kultúrája a szembenézésnek, a bocsánatkérésnek, a bűnhődésnek?

Mit tanultunk, mit nem tanultunk a #Metoo-ból?

Miért káros “az őrült zseni” mítosza?

Lehet-e össztársadalmi érdekünk, hogy a hatalommal való visszaélés valóban szankcionálva legyen - és miért lehet egyes közegekben, pozíciókban ennek az ellenkezője az érdek?

Mire jó, és mire nem jó a cancel culture, avagy az eltörlés kultúrája?

Ebben a Vénusz Projekt epizódban Néder Pannival beszélgettünk a Budapest-Berlin-London tengelyen. 

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Néder Panni: Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture”

Miről szól ez az epizód: „Néder Panni: Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture”?

A Vénusz Projekt ezen epizódjában Néder Panni színházi rendezővel beszélgettek a magyar #Metoo mozgalomról, a hatalommal való visszaélésekről és a színházi szféra bántalmazási kultúrájáról. A beszélgetés során áttekintették, hogy miért nincsenek valódi következményei a… Az epizód a Vénusz Projekt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Néder Panni: Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Néder Panni, Márton László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Néder Panni: Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture”?

Fő témái: metoo mozgalom, színházi szakma, hatalommal való visszaélés, cancel culture, bántalmazás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Néder Panni: Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture”?

Megjelenés: 2024. 04. 30.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/venusz-projekt/neder-panni-magyar-metoo-leckek-es-a-cancel-culture-5476c778

Több epizód a Vénusz Projekt-ből