Vény nélkül (2023. június 16., péntek 14:00)
· PT26M38SÖsszefoglaló
Az epizód Dr. Fehér János professzorra emlékezik, aki szemészorvosként évtizedekig gyógyított, kutatott és tudását megosztotta. Munkássága során számos betegnek hozott gyógyulást, és tudományos cikkei is megjelentek.
Röviden
- Műsor
- Vény nélkül
- Megjelenés
- 2023. 06. 16.
- Hossz
- 27 perc
- Szereplők, említett nevek
- Dr. Fehér János
Ebben az epizódban
Fehér János professzor, szemészorvos néhány éve rendszeres vendége volt műsorunknak.
Megszólalásai óriási tudásról, átfogó szakértelemről és mély empátiáról tanúskodtak.
A gyógyítóknak ahhoz a nagy generációjához tartozott, amely még a teljes ember jólétét tartotta szem előtt, így a betegségek okainak feltárására törekedett, és azért tágította egész életében az ismereteit, hogy megismerje és megismertesse a problémák összefüggéseit.
Idén volt hatvan éve, hogy orvosként dolgozott.
A debreceni egyetemen végzett, és budapesti munkáját követően évtizedekig gyógyított Rómában, és az ottani egyetem laboratóriumát vezette.
Sok ezer beteg köszönhette neki felépülését.
Kutatóként számos tudományos cikket és tanulmányt jegyzett, melyek neves nemzetközi szakfolyóiratokban jelentek meg.
Az általa kifejlesztett termékek gyógyírt jelentenek rengeteg ember számára.
Élete végéig aktív, másokat segítő életet élt.
Fehér János professzor június 10-én, 83 évesen hunyt el.
Egy a korábbi műsorral rá emlékeztünk.
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- Dr. Fehér János
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Vény nélkül (2023. június 16., péntek 14:00)”
Miről szól ez az epizód: „Vény nélkül (2023. június 16., péntek 14:00)”?
Az epizód Dr. Fehér János professzorra emlékezik, aki szemészorvosként évtizedekig gyógyított, kutatott és tudását megosztotta. Munkássága során számos betegnek hozott gyógyulást, és tudományos cikkei is megjelentek. Az epizód a Vény nélkül című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 06. 16..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Vény nélkül (2023. június 16., péntek 14:00)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dr. Fehér János.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Vény nélkül (2023. június 16., péntek 14:00)”?
Megjelenés: 2023. 06. 16.. Hossz: 27 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/veny-nelkul/veny-nelkul-2023-junius-16-pentek-14-00-40033751
Több epizód a Vény nélkül-ből
- Vény nélkül (2023. szeptember 01., péntek 14:00)
Ez a Vény nélkül című podcast 2023. szeptember 01-i adása.
- Vény nélkül (2023. augusztus 25., péntek 14:00)
Dr. Rózsa Noémi Katinka, a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika igazgatója elmagyarázza a fogszuvasodás okait és megelőzését gyerekeknél.
- Vény nélkül (2023. augusztus 18., péntek 14:00)
Antal Emese dietetikus és szociológus a Miből Mennyit Egyek digitális oktatóprogramról mesél. Az epizód bemutatja a program részleteit és céljait.
- Vény nélkül (2023. augusztus 11., péntek 14:00)
Karácsonyné Szilágyi Rita dietetikus a várandósság alatti táplálkozásról oszt meg információkat ebben az epizódban.
- Vény nélkül (2023. augusztus 04., péntek 14:00)
Ez a Vény nélkül adás a 2022. január 10-én sugárzott epizód ismétlése.
- Vény nélkül (2023. július 28., péntek 14:00)
Dr. Takács Hajnalka dietetikus az anyagcserebetegséggel élők diétájával kapcsolatos tudnivalókat ismerteti.
- Vény nélkül (2023. július 21., péntek 14:00)
Arany-Kovács Rozália ritka betegségek tapasztalati szakértője, sorstárs segítője mesél legújabb projektjeiről, melyek célja, hogy minél több ritka beteg juthasson mielőbb diagnózi…
- Vény nélkül (2023. július 14., péntek 14:00)
Sarkadi Gabriella, a Strokeinfó Alapítvány elnöke, bemutatja az Élet a Stroke Után Mentor Programot, amely a stroke okozta izombénulásban szenvedők rehabilitációját segíti. A prog…
- Vény nélkül (2023. július 07., péntek 14:00)
Dr. Purcsi Katalin szülész-nőgyógyász a nyári hüvelyi panaszokról, Dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője pedig a frontátvonulásokhoz való alkalm…
- Vény nélkül (2023. június 30., péntek 14:00)
Pogányné Bojtor Zsuzsanna, a Magyar Williams Szindróma Társaság elnöke, tájékoztatást nyújt a szervezet által a rászoruló családoknak szervezett balatoni táborról.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- (V)Észhelyzet Debrecenben - Dr. Csiba László — Könyvben utazom Oláh Andreával
Dr. Csiba László neurológus professzor novellái, humoreszkjei és publicisztikái a testi és lelki gyógyításról, az orvoslásról és az életről szólnak. A podcast bemutatja a könyv le…
- A népszerű közgazdász, aki kisétált az életéből - Federico Caffe — Hatalmas Arcok
Ez az epizód Federico Caffe olasz közgazdászról szól, aki 1987-ben, 73 évesen rejtélyesen eltűnt. A műsor áttekinti az életét, az eltűnésének teóriáit, és azt a kérdést, hogy vala…
- Az életfogytig tartó tanulásról... - Kéri Juli - 2022-12 — Hatvanon túl...
Dr. Lukács István fájdalomterapeuta az életfogytig tartó tanulásról beszél, és harmadik alkalommal osztja meg mozgalmas életútjának tapasztalatait a Hatvanon túl... podcastban.
- Dr. Juhász Árpád: 109 ország a 90 éves kóborló farkas szemével — Mindenségit!
Dr. Juhász Árpád geológus, a magyar ismeretterjesztés alakja érkezett a Mindenségit! podcast vadonatúj évadába. Kórházi lábadozása után mesél életútjáról, gyermekkori emlékeiről,…
- Borász-staféták – A Szeremley család #137 — Szellem a palackból
Ez az epizód Szeremley Hubára, a Balaton-felvidéki borászra emlékezik fia, Szeremley László és egykori barátok, kollégák segítségével. Szó esik Szeremley Huba életútjáról, a Badac…
- Befejezetlen mondatok: Horváth Lalira emlékeztünk — Porkoláb Gyöngyi
Porkoláb Gyöngyi műsorvezető Horváth Lajos vállalkozóval emlékezik a hat éve elhunyt Horváth Lalira, felidézve megható pillanatokat és történeteket.