Belső tartalékokból is elérhető az ötmillió foglalkoztatott Magyarországon
· PT1M59SÖsszefoglaló
Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa a Bruttó legújabb adásában a magyarországi foglalkoztatottak számának bővítését tárgyalja, kitérve a kormányzati tervekre és a munkaerőpiaci tartalékokra. Három fő csoportot nevezett meg: diákok, nők és idősebb…
Röviden
- Műsor
- VG Podcast
- Megjelenés
- 2024. 02. 26.
- Hossz
- 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szalai Piroska
- Témák
- foglalkoztatottság
Ebben az epizódban
Rendelkezésre állnak azok a tartalékok, amelyekkel tovább bővíthető a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon, erről beszélt a Bruttó legújabb adásában Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa.
A munkaerőpiaci szakértővel azokról kormányzati tervekről beszélgettünk, amelyek tovább növelnék a hazai aktivitási rátát a 15-64 év közötti korcsoportban a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra.
Ehhez pedig a különböző programokon keresztül mintegy 300 ezer főt vonna be a munka világába.
Szalai Piroska három nagy csoportot nevezett meg, ahol van tartalék, így a diákok, a nők és az idősebb korosztály bevonása mellett a vidéki térségek mobilitásának erősítése is segíthet a kívánt cél elérésében.
Említett entitások
Témák
- foglalkoztatottság
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Belső tartalékokból is elérhető az ötmillió foglalkoztatott Magyarországon”
Miről szól ez az epizód: „Belső tartalékokból is elérhető az ötmillió foglalkoztatott Magyarországon”?
Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa a Bruttó legújabb adásában a magyarországi foglalkoztatottak számának bővítését tárgyalja, kitérve a kormányzati tervekre és a munkaerőpiaci tartalékokra. Három fő csoportot nevezett meg: diákok, nők és idősebb… Az epizód a VG Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 26..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Belső tartalékokból is elérhető az ötmillió foglalkoztatott Magyarországon”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szalai Piroska.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Belső tartalékokból is elérhető az ötmillió foglalkoztatott Magyarországon”?
Fő témái: foglalkoztatottság.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Belső tartalékokból is elérhető az ötmillió foglalkoztatott Magyarországon”?
Megjelenés: 2024. 02. 26.. Hossz: 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vg-podcast/belso-tartalekokbol-is-elerheto-az-otmillio-foglalkoztatott-magyarorszagon-20e2e38e
Több epizód a VG Podcast-ből
- Modern bérházak elégedett bérlőkkel: hol vannak már a régi házinénik?
Jacoby Márta, a Flatco Real Estate Kft. ügyvezetője vitatja a lakásbérleti piac aktuális helyzetét, a bérleti díjakat és a bérlők jövőbeli kilátásait. Kiemeli a vállalkozói bérlak…
- Kongatja a vészharangot a portfóliókezelő: ideje fedezékbe vonulni
Kosovics László, az SPB portfóliókezelője szerint a részvénypiacokon a túlpozicionáltság miatt pánikszerű zuhanás várható. A szakértő szuverén kötvényeket és ETF-eket javasol fede…
- Maradt még sztori a Telekomban, de az árfolyamot nem a spekulációk hajtják
Debreczeni Csaba, az MBH Befektetési Bank vezető részvényelemzője szerint a Telekom árfolyamát erős fundamentumok hajtják, nem a spekulációk. Szó esett a piaci turbulenciákról és…
- Brutális eredményt termeltek a hazai blue chipek, de a piacnak ez sem volt elég
A négy hazai blue chip összesített profitja 546 milliárd forint lett, ami a valaha volt második legnagyobb eredmény. Az Erste részvényelemzője, Nagy András szerint venni kell a ma…
- Korai még medvét kiáltani a tőkepiacokon - Brutális számokkal rukkolhatnak elő a hazai blue chipek
Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója szerint egészséges korrekció zajlik a pénz- és tőkepiacokon, és optimistán várja a hazai blue chipek gyorsjelentéseit.
- Adócsomag: A Molnak fájni fog, az OTP-nek kevésbé. De miért úszta meg a távközlési szektor?
Az Arbitrázs legújabb epizódjában Bukta Gábor, a Concorde elemzési osztályának vezetője értékeli az új adócsomag hatásait a Molra és az OTP-re, valamint az OTP tervezett akvizíció…
- Jól fest az amerikai piac, de a kitörési potenciál az európai papírokban van
Az MBH Befektetési Bank vezető részvényelemzője, Debreczeni Csaba, az Arbitrázs legújabb epizódjában arról beszélt, hogy az amerikai gazdaság jobb helyzetben van, de az európai pa…
- Inkább a dollárt kell félteni, nem a forintot
Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője szerint a dollár ereje az év végéig csökkenhet, míg a forint stabilizálódhat, különösen a Fed lazítása eseté…
- Vágtat a jenki huszár: egy app segít felfedezni az amerikai-magyar gyökereket
A Hungary Foundation célja az amerikai magyar gyökerek összefogása és felvirágoztatása, melyet a Hello HuGo alkalmazás is segít. Az epizódban Smith Lacey Anna, a szervezet vezetőj…
- Megjöttek az első előfoglalási adatok, berobban a balatoni nyár
Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a VG Podcastban a nyári szezon előfoglalási adatairól, a kiemelkedő májusi turizmusról, az állami fejlesztési irányo…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Miért kénytelenek tovább dolgozni az idősebbek Európában? — Több-Kevesebb
A Több-Kevesebb című műsor e heti adása több témát is érint. Először szó esik az otthonok villamos biztonságáról Baranyi Zoltánnal, majd Dr. Sulyok Katalin az új klímatörvényről b…
- Ki fogja a bevándorlók pénzügyi igényeit kiszolgálni? — Fintech Világa
Juhász Benedek, a Peak ügyvezető partnere a bevándorlóknak szóló pénzügyi szolgáltatások hiányáról beszél. Magyarországra érkező szakképzett munkaerő pénzügyi igényeinek kiszolgál…
- Czomba Sándor - A kkv-k szerepe kiemelkedő a munkaerőpiaci egyensúlyban — Cégkassza Podcast
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a mikro-, kis- és középvállalkozások munkaerőpiaci szerepéről, demográfiai hatásokról,…
- MeetingRequest #26: Milyen munkáltatói válaszok adhatók a jelenlegi gazdasági helyzet kihívásaira? — Deloitte Magyarország
Gál Brigitta és Albert Lili a Deloitte Legal munkajogi csoportjától a magyar foglalkoztatási helyzetről, a munkaerőpiaci trendekről és a recesszióra való felkészülésről, valamint…