Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér

"Azt csinálom, amit szeretek" Charlieval beszélgettünk

Összefoglaló

Charlie, a magyar énekes, pályafutásának történeteiről, sikereiről és a zene iránti szeretetéről mesél az ÉNIDŐ-A lélektér magazinban. A beszélgetés során megosztja gondolatait arról, hogy hálásan végzi azt, amit szeret.

Röviden

Műsor
Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Megjelenés
2023. 01. 27.
Szereplők, említett nevek
Vígh Vanda
Témák
énekes, zene

Ebben az epizódban

Abban a szerencsében élek (köszönet érte a jóistennek) ,hogy a munkám során végtelenül tehetséges, értékes, igazi, nagybetűs “EMBEREKKEL” beszélgethetek.

Azt, hogy hányan ültek vagy álltak az elmúlt húsz évben a mikrofonom előtt össze sem tudnám számolni.

Minden beszélgetésért hálás vagyok, mert aki vállalta, mindig megnyílt, úgy, ahogyan talán keveseknek.

Vannak igazi ajándék találkozások is, amikor csak a hála és a köszönet zakatol bennem.

Charlieval beszélgetni ilyen ajándék volt!!

Igazi legenda, aki hálás érte, hogy 1964 óta azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, a zenével.

Az elmúlt évtizedek felejthetetlen történeteiről, indulásról, sikerekről és a zene szeretetéről beszélgettünk az ÉNIDŐ - A LÉLEKTÉR magazinban.

Vendég: Charlie, énekes Adás: 2023. január 28.

ÉnIdő-A lélektér, érdekes téma, klassz zenékkel Minden szombaton 11.00 órától az FM90 Campus Rádió műsorán.

Online is hallgatható adásunk: www.demedia.hu Írhatnak is nekünk: enido@fm90.hu

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Azt csinálom, amit szeretek" Charlieval beszélgettünk”

Miről szól ez az epizód: „"Azt csinálom, amit szeretek" Charlieval beszélgettünk”?

Charlie, a magyar énekes, pályafutásának történeteiről, sikereiről és a zene iránti szeretetéről mesél az ÉNIDŐ-A lélektér magazinban. A beszélgetés során megosztja gondolatait arról, hogy hálásan végzi azt, amit szeret. Az epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 01. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Azt csinálom, amit szeretek" Charlieval beszélgettünk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vígh Vanda.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Azt csinálom, amit szeretek" Charlieval beszélgettünk”?

Fő témái: énekes, zene.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Azt csinálom, amit szeretek" Charlieval beszélgettünk”?

Megjelenés: 2023. 01. 27.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vigh-vanda-musora-enido-a-lelekter/azt-csinalom-amit-szeretek-charlieval-beszelgettunk-4a59cc51

Több epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér-ből

  • Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem

    Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…

  • Meszes Balázs, Meszka, a Punnany Massif énekese volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Meszes Balázs, ismertebb nevén Meszka, a Punnany Massif énekese. A beszélgetés során a zenész pályafutásának kezdeteiről, a ze…

  • Czoller Rebeka volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Czoller Rebeka, aki gyermekkora óta meghatározó kihívásokkal nézett szembe. A beszélgetés során szó esik Rebeka korai állatszeretetéről és világbajnoki sikereir…

  • Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere a vendégem

    Vígh Vanda vendége Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere. A beszélgetés során a zenész életútjáról, gyermekkoráról, angliai munkavállalásáról, valamint zenei karrierjér…

  • Széchenyi Krisztián volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Széchenyi Krisztián táncművész, akivel a Széchenyi család örökségéről és a névvel járó felelősségről beszélgetnek. Szó esik a család történetéről, az államosítá…

  • Megalakult a Siddhi zenekar

    Vígh Vanda vendége a Lélektér magazinban Sidlovics Gábor Sidi, akivel megalakult új formációjáról, a Siddhi zenekarról beszélgetnek. Az adásban szó esik a zenekar névadásáról, a z…

  • Végh Veronikával, az Odeon Színház vezetőjével beszélgettünk

    A debreceni színházi és kulturális élet meghatározó alakja, Végh Veronika több mint húsz éve férjével közösen vezeti az Odeon Színházat és a Páholy Lakásszínházat, rendeznek, taní…

  • A sorsod te vagy! Barta Éva, numerológussal beszélgettem.

    Barta Éva numerológussal, kommunikációs szakemberrel és újságíróval beszélgetnek a numerológiáról, kártyavetésről, jövendőmondásról, önismeretről és tudatosságról.

  • A tévé aranykora. Zalatnai Brigittával beszélgettünk.

    Zalatnai Brigitta, korábbi nevén Palcsó Brigitta, a Magyar Televízió egykori bemondója, mesél 27 éves televíziós pályafutásáról, a tévé aranykoráról, és arról, hogyan építette kar…

  • Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk.

    Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból