Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér

Orosz György, humorista volt a vendégem

· PT42M57S

Összefoglaló

Vígh Vanda vendége Orosz György humorista, a Stand Up Comedy Humortársulat alapítója. A beszélgetés során szóba kerülnek a művész életének nagy fordulatai, köztük a Debrecenből Budapestre költözés és a rádiózás felváltása a színpaddal. Emellett bemutatják a Humortechnikum…

Röviden

Műsor
Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Megjelenés
2026. 10. 22.
Hossz
43 perc
Témák
stand-up comedy, rádiózás, életút

Ebben az epizódban

“Fogadd el vagy változtass!” Azt mondja ez örök igazság. Ő is változtatott amikor Debrecenből Budapestre költözött és a rádióstúdiót felváltotta a színpad az életében. Azóta országosan elismert humoristaként csal mosolyt a közönség arcára, megalapította a saját humortársulatát, valamint létrehozta a Humortechnikum tehetségkutató és gondozó programot, amely évről évre keresi és segíti is a feltörekvő művészeket. Orosz György, humoristával, a Stand Up Comedy Humortársulat alapítójával beszélgetünk a szombati Lélektér Vígh Vandával magazinban. Az élet nagy fordulatairól, azok megéléséről, optimista szemléletről, a világhoz való viszonyáról, valamint a terveiről. A műsorból továbbá az is kiderül, hogy lett pap és hogyan adhat össze párokat hivatalosan az Egyesült Államokban?! Kezdés a szokott időben szombaton 11.00 órakor az FM90 Campus Rádió műsorán. Online: www.fm90.hu Korábbi adások: https://youtube.com/@enido-alelekterivighvandam4073?si=DmYSU_MBZwDeLAFZ https://open.spotify.com/show/4ovA0D9MX5SglpTx7pKVPq?si=_fRrVxmjSJmPOa3uoSHzrQ&utm_source=copy-link

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Orosz György

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Orosz György, humorista volt a vendégem”

Miről szól ez az epizód: „Orosz György, humorista volt a vendégem”?

Vígh Vanda vendége Orosz György humorista, a Stand Up Comedy Humortársulat alapítója. A beszélgetés során szóba kerülnek a művész életének nagy fordulatai, köztük a Debrecenből Budapestre költözés és a rádiózás felváltása a színpaddal. Emellett bemutatják a Humortechnikum… Az epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 10. 22..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Orosz György, humorista volt a vendégem”?

Fő témái: stand-up comedy, rádiózás, életút.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Orosz György, humorista volt a vendégem”?

Megjelenés: 2026. 10. 22.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vigh-vanda-musora-enido-a-lelekter/orosz-gyorgy-humorista-volt-a-vendegem-24726ac0

Több epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér-ből

  • Pálfi Kriszta, az Apacuka zenekar énekesnője volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Pálfi Kriszta, az Apacuka zenekar énekesnője. A beszélgetés során szóba kerül a gyermekkori operaházi kezdet, a színpadi lét, valamint az énekesnő szemléletmódj…

  • Farkas Bence, a 2026-os Humortechnikom győztese

    Vígh Vanda vendége Farkas Bence orvostanhallgató, a Stand Up Comedy Humortársulat 2026-os Humortechnikumának győztese. A beszélgetés során szóba kerül, hogyan fér meg egymás melle…

  • Ha félsz a repüléstől. Pajor Dávid pilótával beszélgettünk

    A repüléshez kapcsolódó félelmekről és a biztonsági tényezőkről beszélget Vígh Vanda műsorvezető vendégével, Pajor Dávid pilótával és kapitánnyal. Az adásban körbejárják a repülés…

  • Kristályok ereje. Dr. Csomai Zita volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Dr. Csomai Zita orvos-természetgyógyász. A beszélgetés során a doktornő bemutatja orvosi pályafutását és azt az utat, amely a…

  • Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem

    Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…

  • Meszes Balázs, Meszka, a Punnany Massif énekese volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Meszes Balázs, ismertebb nevén Meszka, a Punnany Massif énekese. A beszélgetés során a zenész pályafutásának kezdeteiről, a ze…

  • Czoller Rebeka volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Czoller Rebeka, aki gyermekkora óta meghatározó kihívásokkal nézett szembe. A beszélgetés során szó esik Rebeka korai állatszeretetéről és világbajnoki sikereir…

  • Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere a vendégem

    Vígh Vanda vendége Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere. A beszélgetés során a zenész életútjáról, gyermekkoráról, angliai munkavállalásáról, valamint zenei karrierjér…

  • Széchenyi Krisztián volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Széchenyi Krisztián táncművész, akivel a Széchenyi család örökségéről és a névvel járó felelősségről beszélgetnek. Szó esik a család történetéről, az államosítá…

  • Megalakult a Siddhi zenekar

    Vígh Vanda vendége a Lélektér magazinban Sidlovics Gábor Sidi, akivel megalakult új formációjáról, a Siddhi zenekarról beszélgetnek. Az adásban szó esik a zenekar névadásáról, a z…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból