Vipcast podcast powered by Media1
A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1)
Összefoglaló
Bakos Gáborral, az ARC kiállítás szervezőjével készült interjú a 25. évforduló alkalmából. Szó esett a kiállítás történetéről, a változó társadalmi és politikai környezetről, és az önkifejezés fontosságáról.
Röviden
- Műsor
- Vipcast podcast powered by Media1
- Megjelenés
- 2025. 09. 15.
- Szereplők, említett nevek
- Szalay Dániel
- Témák
- önkifejezés, arc kiállítás, társadalmi környezet, politikai környezet
Ebben az epizódban
Immáron 25. alkalommal nyílt meg szeptember 12-én az ARC közérzeti kiállítás, amely negyed százada a művészi önkifejezés és társadalmi kommentár egyik fontos helyszíne Budapesten.
Eleinte az ’56-osok terén voltak láthatók a plakátok, majd az Örs vezér tere közelébe költöztek egy időre, hatodik éve pedig Újbudán, a Bikás parkban kapnak helyet a kiállításra érdemesnek talált pályaművek.
A tárlat idén is egy hónapon keresztül, 2025. október 12-ig éjjel-nappal ingyenesen látogatható.
Ünnepségen mutatták be a győztes pályaműveket, valamint a szervezők bejelentették, hogy hamarosan Budapest XII. kerületében megrendezik a Best of ARC plakátkiállítást is, amely az elmúlt negyedszázad legjobb közérzeti plakátjait mutatja be.
A Media1 a megnyitó után Bakos Gáborral, az ARC egyik szervezőjével interjúzott, akivel szó esett arról, hogyan változott a kiállítás a 2000-es évekbeli indulósa óta, és hogyan vált fontos közéleti platformmá.
ARC megnyitásának pillanatában " data-image-caption=" Bakos Gábor, a 22.
ARC megnyitásának pillanatában " data-large-file="https://vipcast.hu/wp-content/2022/10/ARC-0153-bakosgabor.jpeg" src="https://vipcast.hu/wp-content/2022/10/ARC-0153-bakosgabor.jpeg" alt="Bakos Gábor, az ARC szervezője" width="1024" height="576" class="size-full wp-image-6597" srcset="https://vipcast.hu/wp-content/2022/10/ARC-0153-bakosgabor.jpeg 1024w, https://vipcast.hu/wp-content/2022/10/ARC-0153-bakosgabor-768x432.jpeg 768w" sizes="auto, (max-width: 1024px) 100vw, 1024px" /> Bakos Gábor, az ARC szervezője.
Fotó: archív A beszélgetésben Bakos Gábor felidézte, hogy kezdetben még nagy nemzetközi vállalatok is támogatták a kiállítást, de a megváltozó politikai és társadalmi környezetekben egyre nehezebb helyzetben találták magukat a szervezők – az interjúból kiderült, hogyan tudtak ehhez alkalmazkodni. „Ez egy civil üzenőfal, vizuális művészeti iskola és közérzeti barométer” – magyarázta Bakos, hozzátéve: „Az, hogy a korlátok ellenére is létezünk, jelentős eredmény”.
Az ARC kiállítás mindig is több volt, mint művészet; ez egyfajta ellenállás.
Az idei pályamunkák is sokféle témát tükröznek, a politikai kommentártól a személyes kifejezésig.
Bakos Gáborral beszélgettünk az új technológiák, például az AI szerepéről is, amely azoknak is segít az önkifejezésben, akiknek nincsen jelentős grafikusi tudása.
A kiállítás továbbra is inspirál és bevon, platformot kínálva olyan hangoknak, amelyek máskülönben nem hallatszanának.
A győztes pályaműveket a Media1 egy cikkben már bemutatta – ezeket ITT láthatják .
A Media1 a szólás- és véleményszabadság egyik elkötelezett támogatójaként különösen is fontosnak tartja, hogy van Magyarországon „egy kis sziget”, az ARC, ahol az emberek lehetőséget kapnak az önkifejezésre, éppen ezért 2019 óta, lapunk indulása óta az ARC egyik médiapartnereként támogatjuk a kiállítást. Ez a podcastepizód az Európai Unió finanszírozásával készült.
Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával.
Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
A A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25.
ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1 -én jelent meg.
Említett entitások
Témák
- önkifejezés
- arc kiállítás
- társadalmi környezet
- politikai környezet
Személyek
Szervezetek, cégek
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1)”
Miről szól ez az epizód: „A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1)”?
Bakos Gáborral, az ARC kiállítás szervezőjével készült interjú a 25. évforduló alkalmából. Szó esett a kiállítás történetéről, a változó társadalmi és politikai környezetről, és az önkifejezés fontosságáról. Az epizód a Vipcast podcast powered by Media1 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 15..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szalay Dániel.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1)”?
Fő témái: önkifejezés, arc kiállítás, társadalmi környezet, politikai környezet.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A hely, ahol még szabad az önkifejezés – megnyílt a 25. ARC – interjú Bakos Gáborral (Media1)”?
Megjelenés: 2025. 09. 15.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vipcast-podcast-powered-by-media1/a-hely-ahol-meg-szabad-az-onkifejezes-megnyilt-a-25-arc-interju-bakos-gaborral-m-hup10258
Több epizód a Vipcast podcast powered by Media1-ből
- Vége a klasszikus webshopoknak? AI forradalom & TikTok Shopping & Temu – Interjú Zabari Istvánnal (Ecommerce Hungary)
A Vipcast podcast eheti adásában Zabari István, az Ecommerce Hungary elnöke és a Lumenet webshop alapítója elemzi a magyarországi e-kereskedelem legújabb trendjeit. Megvitatták a…
- Új médiatörvény, új korszak? Interjú Sükösd Miklós médiaprofesszorral (Media1)
A Media1 podcast Sükösd Miklós médiakutatóval Sükösd Miklós médiakutatóval Sükösd Miklós médiakutatóval beszélget a magyar médiatörvény módosításáról, a közmédia átalakításáról, é…
- „A közmédia a demokrácia immunrendszere” – Szabó Stein Imre arról, miképp reformálná meg a közmédiát
Szabó Stein Imre szerint szükség van közmédiára, de nem a jelenlegi formájában. A szakember úgy véli, a közmédia a demokrácia immunrendszere, és súlyos probléma, ha elveszíti függ…
- Galambos Márton (Forbes) a Hell–Forbes per tanulságairól – Media1 Podcast
Galambos Márton, a Forbes Magyarország vezérigazgatója értékeli a Hell–Forbes per lezárását, annak hátterét és a magyar médiára gyakorolt hatását. Szó esik a jogvita alakulásáról,…
- Így ver át a propaganda | Interjú Bőhm Kornél kommunikációs szakemberrel
Bőhm Kornél kommunikációs szakemberrel készült interjú a propaganda működéséről, a manipuláció modern technikáiról és a médiatudatosságról. Szó esik a közösségi összefogásról és a…
- Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)
Nagy Iván Zsolt, a Blikk korábbi főszerkesztője interjúban számol be a lap Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia általi felvásárlásáról és az ezzel járó távozásáról. Az újságíró a magy…
- Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével
Murányi András kommunikációs szakemberrel, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével beszélgetnek a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia általi Ringier Hungary felvásárlásáról, a…
- Puskás-Dallos Bogi: Ez a leglazább formátum, amiben valaha dolgoztam – Media1-interjú a REnoválók kulisszatitkairól
Puskás-Dallos Bogi a Media1 podcast interjújában mesél a REnoválók című műsorban szerzett tapasztalatairól, a szűkös költségvetésről és a fenntarthatóság fontosságáról. Szóba kerü…
- Újságírás-Etika Kelet-Európában – interjú Bajomi-Lázár Péterrel és Boldog Dalmával
Bajomi-Lázár Péter és Boldog Dalma az "Újságírás–Etika Kelet-Európában" című könyvükről beszélnek, amely az újságírás etikai dilemmáit és kelet-európai sajátosságait vizsgálja. Sz…
- Így áll a magyar reklámipar – Interjú Novák Péterrel, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnökével (Media1, 2025.04.14)
Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség elnöke interjúban elemzi a friss médiatorta adatokat. Szó esik a magyar reklámipar, az online médiapiac, a televíziós piac, a nyomtatott sajt…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #16 ARC: A kényelmes hétköznapok felkorbácsolása óriásplakátokon — Vedd vissza a hangod!
Bakos Gábor, az ARC alapítója és főszervezője, valamint Majercsik Jojó filmesztéta és zsűritag az ARC kiállításáról, annak történetéről és az LMBTQ szempontú megközelítéséről besz…
- Megnyílt az Örökszép álmok magyar álmodója kiállítás — 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megnyílt az Örökszép álmok magyar álmodója – Feszty Árpád című kiállítás. Kertész Péter ügyvezető igazgató a Rádió 1 Szegednek elmon…
- „…ki most tétlenségben marad, nincs jövője” – 175 éves a Szent István Társulat című kiállítás megnyitója – Erdő Péter, Rózsa Dávid és Sarbak Gábor beszéde — Országos Széchényi Könyvtár
2023. november 13-án nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtár és a Szent István Társulat közös kiállítása, amely a Társulat 175 éves történetét mutatja be. Erdő Péter bíboros, Róz…
- Ferencváros, Budapest kulturális negyede – ténymegállapítás vagy jámbor óhaj? - 2020.szept.24-i adás, 1. rész — Rádió9 - a kerület civil hangja
Döme Zsuzsanna ferencvárosi alpolgármester arról beszél, hogy Budapest kulturális negyede-e Ferencváros, milyen új kezdeményezések vannak, és kié a kultúra. Az adás kitér a Bakáts…