Vipcast podcast powered by Media1
Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann
· PT48M19SÖsszefoglaló
Forgács Mariann, a Be Social ügyvezetője elemzi az amerikai techóriások és a politika összefonódását, különös tekintettel Donald Trumpra, a TikTokra, a Metára és az X-re. Szó esik a közösségi média cenzúrájáról és a fizetett funkciókról is.
Röviden
- Műsor
- Vipcast podcast powered by Media1
- Megjelenés
- 2025. 02. 08.
- Hossz
- 48 perc
- Szereplők, említett nevek
- Forgács Mariann, Szalay Dániel
- Témák
- tech giants, us politics, social media censorship, paid features
Ebben az epizódban
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője, akit ezúttal többek között annak apropóján kerestünk meg, hogy az Egyesült Államokban elérhetetlenné kellett tenni a kínai tulajdonú népszerű közösségi média platformot, a TikTokot .
Majd nem sokkal később Donald Trump mégis a megmentő szerepében tetszeleghetett, és a platform újra elérhetővé vált – pedig épp Trump első elnöksége alatt vette kezdetét a TikTok betiltása .
Ráadásul a Facebook / Meta , illetve Mark Zuckerberg részéről is érdekes fejlemények történtek Trump második elnökségének kezdetekor.
Mark Zuckerberg, a Meta alapítója például bejelentette, hogy megszüntetik a tényellenőrzést és elbocsátják az eddig azzal foglalkozó tényellenőrző csoportot.
Elon Musk , az X (korábbi nevén Twitter) tulajdonosa pedig náci karlendítéshez hasonlót tett, és Donald Trumppal is egyre szorosabb a viszony.
Trump visszatérését „A király visszatérése” üzenettel üdvözölte, ami tovább erősíti a technológiai vezetők és a politikai vezetés közötti kapcsolatokat.
Ráadásul több nagy tech-cég vezetője Trump elnökkel együtt jelentek meg nyilvános eseményeken, ami a szektor és a kormányzat közötti szorosabb kapcsolatokra utal.
Mi lesz így a közösségi médiával?
Többek között erről is beszélgettünk Forgács Mariann-nal, de megkérdeztük azt is, mennyire vált be számára, hogy előfizetett az Instagramon a fizetős csomagra, és tanácsolja-e másoknak is, hogy fizessenek-e a „kék pipáért”.
Beszélgettünk arról is, hogy milyen sok tartalmat cenzúráz ki a Facebook, sok olyan dolgot is, amelyet nem kellene.
A portréfotó alatti lejátszó segítségével hallgatható meg a beszélgetésünk.
Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője " data-image-caption=" Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője " data-large-file="https://vipcast.hu/wp-content/2025/02/forgacs_Mariann_besocial_27.jpg" class=" wp-image-9408" src="https://vipcast.hu/wp-content/2025/02/forgacs_Mariann_besocial_27.jpg" alt="Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője" width="635" height="954" srcset="https://vipcast.hu/wp-content/2025/02/forgacs_Mariann_besocial_27.jpg 1024w, https://vipcast.hu/wp-content/2025/02/forgacs_Mariann_besocial_27-768x1154.jpg 768w, https://vipcast.hu/wp-content/2025/02/forgacs_Mariann_besocial_27-1022x1536.jpg 1022w" sizes="auto, (max-width: 635px) 100vw, 635px" /> Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője https://vipcast.hu/wp-content/2025/01/media1-2025-01-27-forgacsmariann-socialugyek-trump-elonmusk-tiktok.mp3 Letöltés · Megnyitás új ablakban (A beszélgetést január 27-én rögzítettük.) Elérhetetlenné tették a Tiktokot Amerikában Visszakapja Amerika a TikTokot – új társtulajdonosa lehet a cégnek Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra!
Elérhető a podcast Spotify-on , iTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is.
A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el .
A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről!
Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is .
A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat: Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz) Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz) Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz) Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz) Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz) Radio-B (online rádió) Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain) Radio N Café (online) Pannónia Rádió (online) Menő Rádió (online) A Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1 -én jelent meg.
Említett entitások
Témák
- tech giants
- us politics
- social media censorship
- paid features
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann”
Miről szól ez az epizód: „Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann”?
Forgács Mariann, a Be Social ügyvezetője elemzi az amerikai techóriások és a politika összefonódását, különös tekintettel Donald Trumpra, a TikTokra, a Metára és az X-re. Szó esik a közösségi média cenzúrájáról és a fizetett funkciókról is. Az epizód a Vipcast podcast powered by Media1 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 08..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Forgács Mariann, Szalay Dániel.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann”?
Fő témái: tech giants, us politics, social media censorship, paid features.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann”?
Megjelenés: 2025. 02. 08.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vipcast-podcast-powered-by-media1/trump-tiktok-es-a-techoriasok-vendegunk-forgacs-mariann-thup9384
Több epizód a Vipcast podcast powered by Media1-ből
- Vége a klasszikus webshopoknak? AI forradalom & TikTok Shopping & Temu – Interjú Zabari Istvánnal (Ecommerce Hungary)
A Vipcast podcast eheti adásában Zabari István, az Ecommerce Hungary elnöke és a Lumenet webshop alapítója elemzi a magyarországi e-kereskedelem legújabb trendjeit. Megvitatták a…
- Új médiatörvény, új korszak? Interjú Sükösd Miklós médiaprofesszorral (Media1)
A Media1 podcast Sükösd Miklós médiakutatóval Sükösd Miklós médiakutatóval Sükösd Miklós médiakutatóval beszélget a magyar médiatörvény módosításáról, a közmédia átalakításáról, é…
- „A közmédia a demokrácia immunrendszere” – Szabó Stein Imre arról, miképp reformálná meg a közmédiát
Szabó Stein Imre szerint szükség van közmédiára, de nem a jelenlegi formájában. A szakember úgy véli, a közmédia a demokrácia immunrendszere, és súlyos probléma, ha elveszíti függ…
- Galambos Márton (Forbes) a Hell–Forbes per tanulságairól – Media1 Podcast
Galambos Márton, a Forbes Magyarország vezérigazgatója értékeli a Hell–Forbes per lezárását, annak hátterét és a magyar médiára gyakorolt hatását. Szó esik a jogvita alakulásáról,…
- Így ver át a propaganda | Interjú Bőhm Kornél kommunikációs szakemberrel
Bőhm Kornél kommunikációs szakemberrel készült interjú a propaganda működéséről, a manipuláció modern technikáiról és a médiatudatosságról. Szó esik a közösségi összefogásról és a…
- Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)
Nagy Iván Zsolt, a Blikk korábbi főszerkesztője interjúban számol be a lap Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia általi felvásárlásáról és az ezzel járó távozásáról. Az újságíró a magy…
- Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével
Murányi András kommunikációs szakemberrel, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével beszélgetnek a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia általi Ringier Hungary felvásárlásáról, a…
- Puskás-Dallos Bogi: Ez a leglazább formátum, amiben valaha dolgoztam – Media1-interjú a REnoválók kulisszatitkairól
Puskás-Dallos Bogi a Media1 podcast interjújában mesél a REnoválók című műsorban szerzett tapasztalatairól, a szűkös költségvetésről és a fenntarthatóság fontosságáról. Szóba kerü…
- Újságírás-Etika Kelet-Európában – interjú Bajomi-Lázár Péterrel és Boldog Dalmával
Bajomi-Lázár Péter és Boldog Dalma az "Újságírás–Etika Kelet-Európában" című könyvükről beszélnek, amely az újságírás etikai dilemmáit és kelet-európai sajátosságait vizsgálja. Sz…
- Így áll a magyar reklámipar – Interjú Novák Péterrel, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnökével (Media1, 2025.04.14)
Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség elnöke interjúban elemzi a friss médiatorta adatokat. Szó esik a magyar reklámipar, az online médiapiac, a televíziós piac, a nyomtatott sajt…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Szabályozni kell a TikTok-ot, de szélmalomharc a tiltással próbálkozni — VG Podcast
Forgács Mariann, a Be Sociel ügyvezetője szerint szabályozni kell a TikTok-ot a nemzetbiztonsági kockázatok miatt, de a puszta tiltás nem hatékony megoldás. A videómegosztó reform…
- Mit tehet Trump Rogán érdekében? // Krekó Péter – AMI A CSÖVÖN BEFÉR — Kontroll - Eljött az ideje
Krekó Péter, a Political Capital igazgatója a Trump-kormány várható lépéseiről és Rogán Antal szankciós listára kerülésének belpolitikai következményeiről beszél. Szóba kerül a tá…
- Kovács Zoltán: Nyugodtan mondhatom, hogy lesz találkozó a miniszterelnök és Donald Trump között — Konkrétan Rónai Egonnal
Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Rónai Egonnal beszélget Orbán Viktor és Donald Trump kapcsolatáról, Rogán Antal szankciós listájáról, valamint az i…
- Concorde Podcast+: Elon Musk, a világfőnök — Concorde Podcast
Jónap Richárd, Móró Tamás és Tunkli Dániel Elon Musk tevékenységéről, Donald Trump politikájáról és az S&P 500 index év végi előrejelzéseiről beszélgetnek. Szó esik még Mark Zucke…
- A TikTok politikai gazdaságtana — Pogi Podcast
Ez az epizód a TikTok politikai gazdaságtanát vizsgálja, mint szórakoztató alkalmazást és geopolitikai tényezőt. Kitér a kínai kapcsolódásokra, üzletemberekre, valamint Donald Tru…
- Trump Orbán ellen fordult? Kitart-e a forint szárnyalása? — Több-Kevesebb
Ez az epizód Orbán Viktor és Trump kapcsolatát, a forint árfolyamát, valamint a GVH étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos vizsgálatát tárgyalja. Szakértők, köztük Balogh József és Bod…
- Trump túl fogja tenni magát azon, ha Orbán jövőre kikap – Nagy Gábor a Fülkében — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Nagy Gábor, a HVG vezető szerkesztője Kacskovics Mihály Béla kérdéseire válaszolva beszél Trump és Orbán viszonyáról, és arról, hogy Trump érdekei még egy esetleges kormányváltás…
- Ki az erősebb a facebookon? | Mozgásban — XXI. Század Intézet
G. Fodor Gábor és Dukász Magor a digitális szuverenitásról, a közösségi média trendjeiről és a politikai kommunikációról beszélget. Kitérnek arra, hogy miért sikeresebbek a fiatal…