YOUNGIRLWEALTH

15 évesen kezdte. Ma már vállalkozó.

· PT38M11S

Összefoglaló

Laduvard Nóra, a tudáshíd alapítója a YOUNGIRLWEALTH podcast vendége, akit Baranyai Rubina kérdez. Nóra 15 évesen kezdett el vállalkozói ismereteket szerezni, mert nem talált mentorprogramokat. Ez vezetett a tudáshíd létrehozásához, amely gimnazistákat köt össze cégvezetőkkel és…

Röviden

Műsor
YOUNGIRLWEALTH
Megjelenés
2026. 07. 07.
Hossz
38 perc
Témák
vállalkozás, mentorprogram, fiatal vállalkozók
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Sok ember felismer egy problémát az életben vagy a környezetében, [zene] de a legtöbben csak beszélnek róla, és csupán kevesen döntenek úgy, hogy vállalják a felelősséget és változtatnak rajta.

A mai vendégem pontosan ilyen.

Üdvözöllek a Younger World Podcastben.

Baranyai Rubina vagyok, a podcast hostja.

Mai vendégem pedig Laduvard Nóra, a tudáshít egyik fő alapítója.

Nóra fiatalon döntött úgy, hogy nem csak felismer egy problémát, hanem része lesz a változásnak.

Ebben az epizódban pedig arról fogunk beszélgetni, hogy milyen fiatalon egy ügy mögé állni, közösséget építeni és vezetővé válni, valamint hogyan lesz egy egyértelmű felismerésből egy valódi társadalmi hatás.

Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. >> Örülök, hogy itt lehetek.

Mielőtt belemegyünk, hogy mi is az a tudáshíd, és hogyan indult ennek a története.

Szeretném, hogyha bemutatkoznál nem úgy, mint alapító, hanem egyszerűen Nóraként, hogy ki vagy te valójában. >> Köszi a kérdést.

Mindig úgy mutatkoztam be, hogy ugye életkoromra hivatkoztam. 15 éves voltam mondjuk, amikor az első ilyen üzleti fórum eseményre elmentem és azzal ki tudtam tűnni.

De hogy mit kell egyébként tudni rólam?

Van kettő fiúasóm, velük nőttem fel, úgyhogy nagyon szeretem a mély kapcsolatokat.

És ez meglátszik, mert szerintem egy elég jó kapcsolatépítő vagyok.

Sok cégvezetővel is tudtam beszélni, sok embertől tudok tanulni.

Örülök, hogyha át tudok menni kávézni valakivel, és meghallgathatom a történetét.

Egyébként pedig körülbelül kettő hete lettem 18, és pont ma érettségiztem, úgyhogy most már életnek is nevezhetem magamat. >> Igen, körülbelül ennyi. >> És aki nem tudja esetleg be tudnád mutatni, hogy mi ez a tudáshíd, úgyhogy mindenki számára az érthetővé váljon?

Persze a tudáside egy gimnisták által létrehozott kezdeményezés, mert én már 15-16 évesen észrevettem, hogy érdeklődök az üzlet iránt, szeretnék többet megtudni a a munka világáról.

Nemcsak az iskolában szeretnék tanulni, hanem a munka világában munkapiacon.

És és kerestem magamnak mentorprogramokat valamilyen kapaszkodót.

De nem találtam. nem engedtek be különböző üzleti fórumokra úgymond, mert mindenki ki volt írva, hogy 18 plus, és ez nagyon zavart, úgyhogy kezembe vettem a az ügyet, és magam megkerestem cégvezetőket LinkedInen.

Az első kapcsolatom az Only Se klub elnöke volt, Iglori Csaba és vele ültem kávézni, és tőle jött tőle is jött az ötlet, hogy fűzzek erre fel egy programot, ne csak magamnak tartsam meg ezt a lehetőséget, hogy leülhetek cégvezetőkkel beszélgetni. >> [torokköszörülés] >> hanem építsek erre egy fórumot, és ez lett a tudáshíd, ahol összehúzzuk ugye a gimnazistákat cégvezetőkkel, elviszünk kiscsoportokat, különböző helyszínekre céglátogatásokra voltunk már bankokban, Pakson, Richter gyárában, és egyébként meg retorika és pénzügyi területen segítünk nekik szakmai tudást felszedni.

Azta nagyon izgalmasan hangzik, és tényleg azt látni, hogy egy úgymond saját frusztrációból elindult egy olyan belső vágy, hogy változás hozzád, akkor számodra ez volt a személyes mögöttes történet, vagy azért ritka, hogy valakit ennyire fiatalon elkezd érdekelni az üzleti világ.

Mi volt benned az a pont, ami miatt elindultál ezen az úton? egyébként szerintem nem annyira ritka, hogy hogy érdeklődnek a a fiatalok az üzlet iránt.

Ha jól hallottam, te is 15 évesen kezdtél el ez irányba gondolkodni, csak sokan nem merik meglépni, vagy nem tudják, hogy lehet ilyet csinálni. félnek akár, vagy nem találnak megfelelő segítséget, és akkor így elhal bennük a vágy, elvannak a komfortzónájukban, és aztán egyetem után jönnek rá, hogy ú valamit tényleg kéne csinálni, vagy kilépnek a munkaerőpiacra és akkor úgy élik az életüket, vagy akkor hoznak létre valamilyen vállalkozást.

Én kicsit előbb döntöttem úgy, hogy próbáljuk meg, lesz ami lesz. [nevetés] És onnan meg csak mindig jött a következő lépés.

Mentorok segítettek, megtartottam az első workshopomat, megtartottam az első beszédemet cégvezetőknek, aztán 150 diák elé kiálltam, azt is túléltem, [nevetés] és így építettük fel a programot.

És említetted, hogy találkoztások üzletvezetővel és mentorral.

Szerinted fontos, hogy valakinek legyen példaképe, vagy esetleg mentora?

Számodra van ilyen, aki mai napig veled maradt ezen az úton? >> Mindenképp fontos.

Nyilván valakire mindig fel kell néznünk.

Én is mindig felnézek egy személyre az életemben.

Ez lehet családi vagy akár üzleti is.

Családból talán a a keresztanyámra is nagyon felnézek.

Nyilván a szüleimen kívül apukám vállalkozó, úgyhogy lehet tőle kaptam ezt a vállalkozói vonat.

De üzleti szereplők közül pedig talán a kuratumi elnökünkre volt kuratumi elnökünkre ő most másik állást talált úgymond, tehát most lemondott sajnos, de eddig két és fél éven keresztül végigtámogatott, végig ott volt mellettünk, ha személyesen kellett valamikor, hogy mindig fordulhattam hozzá, és nagyon inspiráló személyiség volt, úgyhogy úgyhogy neki köszön sok mindent.

Most az MVUK igazgatója lesz pont a Iguli Csabával, aki az reped mentorom volt.

Vele együtt fog dolgozni majd >> és ő most akkor nagyobban fogja összefogni az üzleti közösséget.

Tehát ott a mindenféle cégvezetőket, női vezetőket fognak össze, havonta van náluk üzleti reggeli.

Úgyhogy most egy újszaká az kezdődik az életében.

És ezen az úton szerinted ti lényegében a tudáshíd által létrehoztok egy lehetőséget a diákok számára, hogy akár ilyen mentorokat is elérjenek?

Szerinted Magyarországon ma mi határozza meg valaki jövőjét így fiatalok körében?

Szerintem nagyon sokan nem gondolkoznak először jövőjükkről és úgy gondolják, hogy gimnázium után azonnal az egyetem jön, és akkor utána majd vagy közben akár találnak valamilyen gyakornokságot, elhelyezkednek a munkaerőpiacon, és onnan meg feltalálják magukat.

Szerintem ezen kell egy kicsit változtatni, mert már gimnzista korban is tudunk annyit, mint mondjuk első vagy másodéves egyetemistaként, csak félünk lépni, és a cégek meg félnek. felénk nyitni ahhoz képest nyilván jogilag is más alkalmazni valakit, >> de nekem sokat dobott a karrier event, szerintem az önbizalmamon is.

Meg jó volt az, hogy önmagamnak kereshettem egy kis pénzt, miután a a cipbagnál lehettem a legfiatalabb munkatárs. >> Azta!

Az is úgymond kapcsolaton keresztül és most nem ilyen bunda dologra gondolj, hanem az volt, hogy megismert engem a a vezérigazgatóhelyettes. dolgoztunk együtt sok projekten, vagy a tatúrásidőn keresztül, elhívtam különböző előadásokra, szerveztem, látta hogy képes vagyok összefogni egy csapatot, irányítani az embereket, nem félek beszélni publikusan, ugye, és akkor megkerestem egy ilyennel, hogy lenne náluk erre kapacitás, szeretnék tőlük még tanulni, és ugye a pénzügyi világban képzeltem el a jövő, és akkor behívtak egy interjúra, [nevetés] és megkaptam az állást.

És itt pontosan mi volt a feladatod egyébként? >> A kis és középvállalatok területén helyezkedtem el, mert ő ott azon a területen vezérigazgatóhelyettes. >> És és akkor itt elmehettem különböző üzleti tárgyalásokra, ahol konkrétan láttam, ahogy a a CBanknak a mondjuk az igazgatói vagy szélzesei eladnak különböző befektetési termékeket.

Ühüm. ö nagyobb ö vállalkozóknak voltam például a Margit szigeten, és akkor ott az egyik hotelnak a legfelső szintjére bementünk, ott így hárman négyen leültünk, és akkor odanyújtották nekik így az ajánlatokat és tényleg nagyon ahhoz képest szakmai volt.

Én én ott mindent is lejegyzeteltem, jó volt, mert pénzügyi tudást is szedtem magamra.

Utána után tudtam követni a azt, hogy mi történt a meeting után, hogy zártuk le mondjuk a az adott üzletet.

Ö ez kerül fel utána jogilag, ugye a rendszerbe könyveltem is. >> Azta! >> Szóval [nevetés] elég sok mindenből állt, de nagyon nagyon érdekes volt. >> Akkor sokszínű feladatköröd volt az biztos. és főleg így ilyen fiatalon azért egy ilyen pozícióba kerülni szerintem az nagy megtiszteltetés és visszajelzés is ezen az úton.

M szerinted a mi tartja vissza egyébként a fiatalokat, hogy mondjuk belevágjanak?

Érzel valami fajta akár sztereotípiát?

Ami esetleg arra ösztönzi őket, hogy várjanak akár egyetem után? vagy mi volt az a pont, ami miatt te mertél lépni ilyen fiatalon?

Nem egy, szerintem sokan azt gondolják, hogy ez egy óriási lépés, és hogy mint ahogy mi is korábban ugye beszélgettünk arról, hogy szeretnénk mondjuk egy fiziká fizikai terméket létrehozni és azt a a piacra dobni, ahhoz ugye nyilván kell kezdeti tőke, kellenek kapcsolatok hogyha befurucsol a vállalkozás, akkor az lehet pénzügyileg azért megterhelő, és nyilván nagyon sok diák most a saját zsebéből él.

Szóval szerintem tényleg sokan azt gondolják, hogy ez egy óriási dolog, és nem tudják kislépésekre lebontani, és emiatt inkább feladják, vagy csak álmodoznak róla. >> Szerintem a a fejlődés az lépésről lépésre történik.

El kell indulni az úton, mindig valami újat ki kell próbálni, és sose fogod tudni, hogy mit nyersz az adott lehetőségből.

Például amikor mi elmentünk nagyon sok ilyen coffee chatre, tehát kávézásra a cégvezetőkkel akkor >> voltak olyan, tehát én nyilván csak LinkedIn post, kitett rólam Csaba egy LinkedIn posztot, arra kommentálták különböző szakemberek, hogy szívesen lemének velem kávézni és én csak a Linkin fiókjukból tudtam tájékozni, hogy ki ez az ember, [nevetés] kivel neki most találkozni.

És van, aki nem annyira építette fel a a LinkedIn Jét-t, nem találtam le sok infót, és akkor úgy voltam vele már a 26 után, hogy elég fáradt vagyok, lehet nem kéne elmenni, de mégis elmentem és mondjuk ő lett a legnagyobb támogatónk, és tök szakmai nagyon elismert, csak >> vannak.

Szóval, hogy amit ebből ki akartam hozni, hogy minden lehetőséget érdemes megragadni. mindig érdemes valami újba belekóstolni, és akkor ki tudja, hogy mit hoz az élet. >> És akkor szerinted mi a legnagyobb előnye a fiataloknak manapság?

Hogyha valaki fiatal és érdeklődő és kíváncsi, és megvan benne a lendület, akkor az nagyon inspiráló lehet a cégvezetőknek is.

Sokszor hallom azt, hogy miután leültünk kávézni és egy jót beszélgettünk, azt mondják, hogy ez volt a a héten a legjobb beszélgetésük.

Tehát ez ez [nevetés] ügyítette fel őket legjobban.

És szerintem azért, mert azért a generációnk nem mindig olyan értelmes.

Most értsd úgy, hogy nagyon nem értenek meg minket mondjuk a felnőttek, mert különböző tehát mémekben beszélünk slangekben [nevetés] állanpörgetjük a tiktokot és nem az értelmes énünket mutatjuk néha a felnőtteknek.

Azt én is érzékelem néha magamon, de hogyha egy kicsit hátrébb lépünk, és és tényleg csak kíváncsiságból megyünk oda, kérdezünk cégvezetőktől, próbálunk tőlük tanulni, akkor ők meg nagyon szívesen adnak nekünk infót, tapasztalatot és segítséget is.

Csak lássák rajtunk, hogy akarjuk. >> Ha nem akarjuk, akkor nem fognak nekünk segíteni.

Tehát nekik ennyi energiájuk nincsen. >> Ühüm.

De ha látják a csillagást a szemedben, akkor akkor szerintem simán segítenek. >> Egyébként pont, hogy így mondtad, hogy segítenek és nyitottak a fiatalokra.

Amit én észrevettem, az talán az, hogy a legnagyobb hozzáadott érték fiatalként, hogy elbírod érni a saját korosztályodat, és akár cégvezetőknek ez is egy olyan érték, hogy hogyan tudnak meg még a következő generációhoz is csatlakozni, és tényleg feléjük is kommunikálni, hiszen jövőben ők lesznek az ő felhasználóik, vagy akár fogyasztóik. >> Igen, amúgy ebben igazad van.

Még én sem tudom, hogy hogy kell pontosan elérni a a diákokat. [horkantás] nagyon nehéz megmozgatni őket, de ha egyszer megmozdulnak, akkor akkor sok mindenre képesek azért el. >> Üm, >> de tényleg nagyon nagy energia lakozik bennük, csak én azt mondnám, hogy szerintem minden önmagukból indul ki.

Tehát hogyha ők nem határozzák el, hogy lépni akarnak, akkor nagyon nehéz lesz nekünk segíteni rajtuk. >> Ühüm.

És beszéltünk azért arról, hogy fiatalként most már viszonylag sok lehetőség van nyitva.

Nyilván a tudáshíde által is rengeteg olyan kapu megnyílt a fiatalok számára, ami rendkívül hasznos.

De mégis mi az a nehézség, amivel szembe kell nézni egy fiatalnak szerinted a mai gyorsan mozgó és folyamatosan változó világba? >> Itt akkor mondjuk a saját példámból tudok kiindulni, miután létrehoztam a tudásidat. és nagyon sok cégvezető leült velem tárgyalni.

Úgy gondoltam, hogy nem kell nekem az egyetem.

Elvagyok én a munkavilágában enélkül.

Szereztem ugye gyakornoki pozíciót is.

Ésem sokan így gondolják, de sokaknak viszont nincs is terve, hogy mit csinálnának az egyetem helyett vagy mellett.

Szóval a legnagyobb nehézség az szerintem az, hogy mi pont most két generáció vagy két ilyen váltás között vagyunk.

Az előző generáció felnőttek, tehát a szüleink generációja.

Ő nekik kötelező volt menni egyetemre.

Ha nincs diplomád, akkor nem kapsz állást.

Nálunk nagyon a social média azt nyomja, hogy ha nincs diplomád, akkor is nagyon szuper leszel és sikeres és simán menni fog.

Szerintem azért még hasznos az egyetem és kell.

Tehát ne lépjünk ki még így az oktatási rendszer keretein kívülre, de mindig próbáljunk valami extrát letenni az asztalra mert a cégeknél vagy a pozíciókra óriási verseny van, és hiába végzel egyetemet, most már az lehet, hogy nem elég, de ha nem végzel el egyetemet, az meg lehet, hogy szintén kevés.

Szóval ez a dilemma, ez elég érdekes és hosszú.

Igen, ez kicsit egy ilyen kettős mérce, hogy egyrész úgymond alapkritérium, de már nem elég, hanem tényleg mellette talán valamit építeni kell, hogy úgymond ki tudja tudjon tűnni az ember.

M szerintem vannak hiányosságai az oktatási rendszernek, de a te szemszögből látva, ha csak megnézzük mondjuk a középiskolákat, mi az a legnagyobb hiányosság, amin változtatni kéne szerinted? >> A magyar oktatásrendszer, ugye?

Szerintem itt nagyon kevés a egy a gyakorlati tapasztalat, merthogy csak elmélet dolgokat tanulunk.

Felírja a kémiatalunk a vegyületet a táblára, vagy a bioszterünk elmagyarázza, hogy mi van a tankönyvben, de hogy ezt nem nagyon látjuk…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Laduvard Nóra

Szervezetek, cégek

  • tudáshíd

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „15 évesen kezdte. Ma már vállalkozó.”

Miről szól ez az epizód: „15 évesen kezdte. Ma már vállalkozó.”?

Laduvard Nóra, a tudáshíd alapítója a YOUNGIRLWEALTH podcast vendége, akit Baranyai Rubina kérdez. Nóra 15 évesen kezdett el vállalkozói ismereteket szerezni, mert nem talált mentorprogramokat. Ez vezetett a tudáshíd létrehozásához, amely gimnazistákat köt össze cégvezetőkkel és… Az epizód a YOUNGIRLWEALTH című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 07..

Milyen témákat érint ez az epizód: „15 évesen kezdte. Ma már vállalkozó.”?

Fő témái: vállalkozás, mentorprogram, fiatal vállalkozók.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „15 évesen kezdte. Ma már vállalkozó.”?

Megjelenés: 2026. 07. 07.. Hossz: 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/youngirlwealth/15-evesen-kezdte-ma-mar-vallalkozo-fd7bfc5d

Több epizód a YOUNGIRLWEALTH-ből