Zarándok.ma

A változatlan Krisztusba kapaszkodva – Vasárnapi ráhangoló

· PT9M42S

Összefoglaló

Heiter Róbert Gottfried szepetneki plébános atya elmélkedése Jeremiás próféta könyve alapján az örökérvényűségről és a változatlanba, Istenbe vetett hit fontosságáról szól. Az elmélkedés Jeremiás szenvedésein, a bizalom elvesztésének kilátástalanságán keresztül mutatja be, hogy…

Röviden

Műsor
Zarándok.ma
Megjelenés
2026. 06. 20.
Hossz
10 perc
Szereplők, említett nevek
Heiter Róbert Gottfried, Pécsi Rita
Témák
hit, isten, elmélkedés, vasárnapi ráhangoló
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Azt mondja Jeremiás ebben a kilátástalan helyzetben, hogy az Úr, mint hős, harcos mellettem áll, ellenfeleim meginognak és nem bírnak velem, [horkantás] amikor minden összedőlni látszik, amikor kártyavárként omlig össze körülöttünk olyan sok minden, amikor a változások megijesztenek, elbizonytalanítanak bennünket.

Na akkor egynek nagyon is tudatában kell lennünk.

Nemcsak hozzánk, önmagához is.

És éppen ezért tudunk az örökbe, [horkantás] éppen ezért tudunk a változatlanba kapaszkodni.

Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből.

Jeremiás próféta így panaszkodik szenvedése idején: Hallom sok gyalázkodását.

Jelentsétek föl, följelentjük.

Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek.

Hátha valamiképpen törbecsalhatnánk, legyőzhetnénk és bosszút állhatnánk rajta.

De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll.

Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem.

Örökké tartó, soha nem múló gyalázatban lesz részük.

Te pedig, seregek ura, igazságos bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd lássam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.

Énekeljetek az Úrnak, dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.

Néha az ember ilyen enerváltnak érzi magát, csak vánszorgunk, nehezen vonszoljuk magunkat.

Nem tűnik mindig minden reménytelenek.

Nincs semmi izgalom, nem történik semmi.

Úgy az ember úgy el is törp rajta, hogy most most most hogy fog eltelni ez a 24 óra is.

Én azt hiszem, hogyha az ember erre az olvasmányi szakaszra gondol, olyan arculsapásszerű a felütés, az az aklamáció, ahogy kezdődik, rettegés mindenütt.

Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek.

Hát volt az emberiség életében nem is egy olyan történelmi korszak, ami alapvetően a megfélemlítésről az általános, állandó és folytonos szorongásról [horkantás] a bizalmatlanság tapintható légköréről szólt, amikor [horkantás] nem lehetett tudni, hogy kielőtt mit szabad mondani, miut jut vissza a hatóságokhoz?

Mi üt vissza ránk, amikor az ember állandó és folytonos félelemben élt, és bizony [horkantás] ezek az időszakok, ez a fajta kompresszió, ez a nyomás, ez a lélek gyilkosa, ez félelmetesen torzítja az ember egészséges lelkületét. >> [horkantás] >> Az, amikor az ember nem is tudja, hogy kihez kötődhet igazán, kinek nyílhat meg valójában, hiszen valami ösztönös, belülről fakadó vágyunk ez, és nem tudjuk, nem szabad megélni a saját biztonságunk érdekében, akkor az ember előbbutóbb megnyomorodik.

És valahol a bizalom egy nagyon-nagyon fontos, egy nagyon sokszor aláhúzott, szükségszerű velejárója az életünknek.

Annak minden kapcsolatában, a teljes kapcsolatrendszerünkben, a hivatalosokban, az informálisakban, a barátságainkban, a családi kötődéseinkben, még az intézményes viszonyulásainkban. is [horkantás] meghatározó része az ember életének.

És amikor éppen ez vészel, amikor éppen ez kopik, ez sérül, ez tűnik el, hirtelen légüres tér képződik az ember körül. egyszerűen fulladunk olyan nehézzé, olyan kilátástalanná válik minden.

És valahogy Jeremiás különösképpen is értett hozzá, hogy ezt valami olyan örökérvényű módon énekelje meg, írja le, hogy azt minden korok minden embere azonnal felismerje, és pontosan azonnal tudja is, hogy miről van szó.

Nagyon törékeny kincs ez a bizalom, és félelmetesen nagy erőfeszítésekkel kell vigyázznunk rá, kell őriznünk ezt, kell megfelelnünk annak az elvárásainak, [horkantás] és kell úgy viselkednünk és úgy élnünk, hogy mi magunk is alkalmasin tudjunk a ráhagyatkozás emberevé válni.

És amikor ezt meglopják, amikor ezt elveszik tőlünk, akkor minden olyan mérhetetlenül nehézzé válik.

Azt mondja Jeremiás ebben a kilátástalan helyzetben, hogy az Úr, mint hős, harcos mellettem áll, ellenfeleim meginognak és nem bírnak velem, [torokköszörülés][horkantás] amikor minden összedőlni látszik, amikor kártyavárként omlig össze körülöttünk olyan sok minden, amikor a változások megijesztenek, elbizonytalanítanak bennünket.

Na akkor egynek nagyon is tudatában kell lennünk.

Egy valaki [horkantás] az hűséges marad.

Nemcsak hozzánk, önmagához is.

És éppen ezért tudunk az örökbe, [torokköszörülés] éppen ezért tudunk a változatlanba kapaszkodni, amikor megszokjuk azt, hogy az élet újabb és újabb kihívásokat és lehetőségeket kínál, amikor Kulcsingerről Kulcsingerre ugrálunk, amikor minden uncsi, amikor ez már volt tavaly is, így idén nem érdekes, akkor gondoljunk [horkantás] csak arra, hogy bizony-bizony azért bebe fog kopogni a mi életünkbe is az időszak, amikor a változatlan, amikor a tavaly is pont így volt, a 10 évvel ezelőtt is pontosan ugyanígy volt, nagyanyámnál is pontosan ugyanígy volt.

Az mekkora megtartó erővel bír, és az mekkora kapaszkodót jelent.

És a mi számunkra különösképpen vigasztalunk, hogy az örök, hogy a változatlan emberi arccal bír, [horkantás] hogy mi nem valamit kergetünk, mi nem egy hideg oszlophoz akarjuk hozzáláncolni magunkat.

A mi oszlopunk, a mi megingathatatlan kőszálunk [horkantás] nagyon is melegséggel, nagyon is szeretettel teli.

Egy nagyon is kedves és végtelenül emberi arc.

Úgy hívják, hogy Jézus Krisztus.

Na, ő az ő az, aki nem változik.

Ő az, aki minden időkben ugyanaz marad.

Ő az a hosszan tűrő Isten, aki azt is elviseli, hogy néha uncsi, hogy néha unalmas, hogy nem durrant semmi újat, de pontosan tudja azt, nem neki, hogy nekünk mekkora szükségünk van rá.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A változatlan Krisztusba kapaszkodva – Vasárnapi ráhangoló”

Miről szól ez az epizód: „A változatlan Krisztusba kapaszkodva – Vasárnapi ráhangoló”?

Heiter Róbert Gottfried szepetneki plébános atya elmélkedése Jeremiás próféta könyve alapján az örökérvényűségről és a változatlanba, Istenbe vetett hit fontosságáról szól. Az elmélkedés Jeremiás szenvedésein, a bizalom elvesztésének kilátástalanságán keresztül mutatja be, hogy… Az epizód a Zarándok.ma című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A változatlan Krisztusba kapaszkodva – Vasárnapi ráhangoló”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Heiter Róbert Gottfried, Pécsi Rita.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A változatlan Krisztusba kapaszkodva – Vasárnapi ráhangoló”?

Fő témái: hit, isten, elmélkedés, vasárnapi ráhangoló.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A változatlan Krisztusba kapaszkodva – Vasárnapi ráhangoló”?

Megjelenés: 2026. 06. 20.. Hossz: 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/zarandok-ma/a-valtozatlan-krisztusba-kapaszkodva-vasarnapi-rahangolo-ed99a2ad

Több epizód a Zarándok.ma-ből