Zártosztály Podcast

zo225 - Delfinekkel suttogó

· PT59M24S

Összefoglaló

A Zártosztály podcast húsvéti adásában (zo225) a mesterséges intelligencia és a tudomány legújabb fejleményeit veszik górcső alá. Szó esik a kihalt állatok feltámasztásáról, mint például a rémfarkasokról a Colossal Biosciences jóvoltából, valamint az emberi szövetekből épített…

Röviden

Műsor
Zártosztály Podcast
Megjelenés
2025. 04. 22.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Benedikt Waldorf
Témák
mesterséges intelligencia, tudomány, kihalt állatok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Megint péntek, de szombaton szoktunk fölvenni.

Itt visszatérnék arra a régi hírre, hogyha föltaláljuk az univerzális űriőt, ami a Holdon meg a Marson meg bárhol kifejezi, hogy mennyi az éppen aktuális idő, akkor azt igazából a Földen is alkalmazni kéne.

És akkor nem az UTC-re fogunk majd átelni, ahol mindig valamennyi az idő.

Már úgy értem, hogy most is valamennyi az idő mindig, hanem az UUC-re.

Universal Space [Zene] [Taps] Time.

Üdvözöljük kedves hallgatóinkat az Ártosztály podcast húsvéti adásában nagypénteken ről.

Ez a 225. adásunk, amit kedden fogtok hallani, mert ugye hétfőn ki hallgat ilyet?

Sünni néni eltávon Istinek jobbulást kívánunk.

Reméljük Süni néni nem kapja el tőle, mert átküldött egy fényképet a tegnapi nap folyamán.

Isti Discordon, ami egy Nutella feliratú üvegben volt finom főzelék, és Sünni néni akkor betára, megnézte a menetrendet, és eltűnt.

Kicsit forogtak vérben a szemei.

Adásunk felvételinek napján 2025. április 18-a, a nagypéntek van.

Nagypéntek az kis szombat, vagy hogy van?

A rendes péntek a kis szombat.

Oké, akkor ez most egy normál méretű szombat.

Azért mondom, hogy a rendes péntek a kis szombat.

Összeraktuk a matematikáját ennek az húsvéti időszámításnak.

Soha nem tudom, hogy éppen mikor van húsvét.

Vagy kérdezd meg az OIT, az is tudja.

Hát lehet, hogy bealúzza és lesz majd szeptemberben is, de hogy így általában eltalálja.

Azt nem tudja, hogy milyen év van ugyan, de hogyha megmondod neki, akkor ahhoz képest talán még ki is tudja számolni.

Ja, nem tudj kiszámolni, behallózik.

És ha rosszul fogalmazod meg, és csak annyit kérdezel, hogy mikor van a böjt vége, akkor hogy tudja, hogy melyik vallás vagy?

Jaj, hallottad, hogy megjelentek újra a rémfarkasok a bolygón?

Nem azt kérdez, hogy megrémültél-e, hanem hogy hallottad-e.

Ó, igen, természetesen a kedvenc, egyik kedvenc a Colossal Biosciences újdonsága.

Bemutatjuk a 12000 éve kihalt rémfarkast, ami olyan, mint egy igazi, mai csak sokkal nagyobb, mint a Trónok harcában, ami volt.

Iszonyatosan aranyos kis kölyköket mutattak be.

Ugye a Colossal Biosciences az a cég, aki nemrégiben azt a nagyon helyes szőrös egeret mutatta. gyapjas mamut géneket festskendezett egerekbe, és gyapjas egereket gyártott, amit szerettünk volna háziállatnak.

Na most szeretnél-e rémfarkast háziállatnak?

Mi mi egyébként a rémfarkasnak az eredeti magyar neve?

Nem tudom, de a színe alapján egyébként krémfarkas lehetett, csak az kifogyott.

Vagy tudod mi lehetett a másik?

Így elnézve, hogy mennyire óriás farkas egyébként.

Elnéz, hogy mennyire kis bolyhos bundája van ennek, és két dolog jutott eszembe.

Egyrészt úgy néz ki, mintogyha azt az egeret megcsinálták volna a farkasbólsónkal nagyobban.

Ez is olyan, mint egy nagy pluss figura.

A másik pedig, hogy lehet, hogy az eredetije prémfarkas volt, és azért halt ki, mert az emberek akkoriban veszíthették el a szörzetüket, és fáztak.

És gondolod, ilyen gyönyörű farkasbundában mászkáltak?

Hát ugye ez volt a legnagyobb ilyen farkasféle, és akkor ebbe pont beleférhetett egy ember.

Szerintem több ember is belefért, hogyha éhes volt a farkas.

De ilyen fordítva gondoltam, de az éhes emberből meg még több, mert az kisebb.

De aztán a végén az emberek maradtak több, vagy fogyókúrázik.

Na, itt meg már jártunk böjtől.

És azon kívül is sikerült néhány gyönyörű kis fehér farkaskölyköt bemutatniuk, amit szürke farkasból klónoztak.

És a végcél az, hogy 100%-ig elérjék a génállománnyal a az eredetit.

Jelenleg még még egyébként úgy van, hogy 99,5%-ban egyezik a DNS minta a szürke és a az óriás farkas között, valamint a banán között.

Így tehát értem értem, de ez így nagyjából a földön levő élőlények 90%-ára. szápontot betöltöttek és átültettek.

És 0,2et meg azért nem, mert arra jutottak, hogy hát az nem biztos, hogy etikus lenne, hogyha azt is megcsinálnák, mert potenciálisan vak vagy süket lehetne az állat, mert azok olyan gének, én ezt nem is értem.

És akkor ezért nem lett igazi igazi a réfarkas, de azt megcsinálták, hogy ilyen jófa nagy szőrös bundája van, meg nagy testrészei, meg jó nagy koponyája.

Mondjuk, ha süketés vak, akkor nem biztos, hogy rém, de prém farkasnak jó még akkor is.

Prémnek prém, de de akkor ugye miért ijednél meg tőle?

Mindennek nekimegy szerencsétlen, mint egy jó pitbull.

Végül is az az, hogyha mindennek nekimegy egy farkas, az nem bónusz, ugye?

A a biosciences emlékszel, hogy miért akarja a mamutot?

Egyébként csináltak is valami.

Hát még amikor előállították a magát a hús típust, akkor csináltak belőle a sejtekből húspogácsát.

Nem igazi szövetből, de a sejtekből csináltak mamutéket.

De de a farkasból nem csinálnak farkaséket.

A farkas nem finom, mert egyszer már volt steak, két steakben nem eshetnek.

Jó, de akkor ezt mire fogják használni?

Egyébként kéne, de mire lehet használni?

Igen, de akkor inkább az egeret.

Nem vagyok benne házőrző egér.

Összecsikéizi halálra a csikiz, mert ezt azért retese, akinek két anyja van.

Az, hogy pontosan mire akarják használni ezt a kihalás ellenes megmozdulást, az egy kicsit van egyébként hivatalos céljuk, merthogy a az egy dolog, hogy szürke farkasból csinálták, de Amerikában él egy vörös farkaselnevezésű, teljesen váratlanul vörös színű állat, ami így kihalófélben van, és hát arra gondoltak, hogy például annak a fajfenntartásához meg a megerősítéséhez lehetne használni azt a képességet, hogy már tudják akkor Krisperrel szerkeszteni a farkasgép éneket.

Itt azért dobnék egy olyan kérdést, hogy de akkor miért nem azt Igen.

Tehát, hogy oké, oké, de akkor miért nem azt tetszett szerkeszteni?

Tessék megmondani, akkor miért egy ilyen 72000 éves leletből tetszett egy ilyen szép fehér szőrős cuccot?

Már tényleg aranyos, de miért nagyon?

Hát ilyen piciben, de a a piciben nem olyan pici.

Úgy kell elképzelni, hogy a pár hetes pici az akkora, mint egy farkaskutya.

És 20 kg. még és még onnantól indul fölfele a növekedése.

Valószínűleg azért ez egy olyan 4050 kg-s kifejlett állat lesz.

Lényegesen nagyobb, mint egy normál még farkas is.

Pedig az is lényegesen nagyobb, mint egy farkaskutya.

Azért nem szeretnék ilyennel szembe találkozni az utcán.

Elvileg az utcán nem jöhet szembe.

De egyébként ezt tudod, hogy nem is egy van belőle, hanem három.

Van két fiú és egy lány, de most, hogyha ez már ennyi van belőle, akkor abból már akár több alomnyi is ki tud cseperedni.

Sőt, ha egymásra akad, akkor akár halomnyi is.

Van egy ruszunk, meg egy romuluszunk, azok hat hónapja születtek.

Meg van egyszem két hónap körüli nőstény, azt meg úgy hívják, hogy Kalessi.

Komolyan vették ezt a trónok harca hasonlatot.

Valószínűleg ez az a marketing szempontjából egy fontos szempont volt.

Sőt, az a kérdés, hogy tudnak-e majd ők utódokat nemzeni.

De ez majd k George George RR Martintt cégben tanácsadóként foglalkoztatják, mint Jó, jó, jó, csak kérdeztem.

Ebben én tanácstalan vagyok, én nem tudom foglalkozni.

Így lehetett felhasználni a szellemi termékeit.

Ő nevezte kért érte folyamatosan valami kis pénzt.

Egyébként meg tudod mi a jó, hogyha nekik nem sikerül utódott nem, akkor ott van a labor, csinálnak másikat.

Egyébként az ilyen állatoknak vannak jogai?

Most ez így egy tényleg egy izgalmas kérdés, hogy amit így laborba hoznak létre, azok azok azok akkor ilyen laborkísérleti állatoknak ezekért tüntet valaki, hogy ezekkel ne kísérletezzél?

Vagy hát a minek számítanak szegények? állatnak ugyanolyanak, mint a többi de igazinak vagy nem tudom, mert tökre el tudom képzelni, hogy a nem értem mit nem értesz.

Áll, hogy a tudomány szempontjából ők ilyen számok meg az adminisztráció szempontjából, hogy mintha mintha ilyen nem tudom, mintha robotot hoztak volna létre, csak annyi, hogy szerencsétlen pislog meg lélegzik.

Nem, ugyanolyan állatnak minősül, mintogyha a farmon születtek volna kisbárányok.

Hát maga a colossal biosciences van jelenleg 10 milliárd dollárra felértékelve.

Ez nem jelenti azt, hogy ennyit pénzen ülnek, mert elköltet, illetve nem, hát ez nem azt jelenti, hogy ennyi befektetést kaptak.

Tehát, hogyha most akarsz venni belőlük 1%-ot, akkor te a 10 milliárdos felértékelés sem vehetsz belőle.

Hát akkor kaphatnál egy száalék-nyi kis farkast.

Zimme zum zimme zum És még örülj, hogy nem a farka.

Vagy egy falat kiváló mamutbert, vagy egy farkasfogat.

Hát a farkasfogathoz nem kéne legalább hat.

Figyelj, a PETA minden állatot véd szerinted, amit így laborban megkísérleteznek?

A peta mindent véd, mert hogy így már megint van egy hírünk a drozofilekkről, és eszembe jutott, hogy vajon a drozofilák jogai ért ők szoktak-e tüntetni?

Én állatjogi aktivista lettem már, én is érzem, hogy ezt másodszor dobtam be ezt a témát.

Szóval, hogy így hallottál már olyan tüntettek azért, hogy ne bántsuk őket.

Várjál, emlékszel a legutóbbi drozofíliás hírünk?

Ez ilyen betegséghatású, ne úgy hí.

Mertogy kicsit valahogy asszociálom a legyed.

És emlékszel rá, hogy mi volt a legutóbbi kísérlet, amiben őket alkalmazták?

Hát a legutóbbi, amiről beszéltünk, drozofilákról.

Ez volt az adásunk címe is, a vegzálásuk.

De elfelejtettem, hogy mivel vegzálták őket.

Hát az, hogy a halott társaik mellett voltak, és elment tőle az étvágyuk, és azt kísérletezték, hogy a Na, látom, nálad meg a bőjt akad be.

A böjtös csávó se beszélget az állatjogival.

Jó, tehát ha ott nem lépett föl a peta a gyüm gyümölcsleyek érdekében, szerintem akkor most se fog.

Főleg, mert ebben az esetben szerintem lényegesen kevésbé vegzálták őket.

De meséld el, hogy mi is történt most.

Hát most a lárváikat vegzálták egészen pontosan valamilyen elég bonyolultnak tűnő módon, bár állítólag minden laborban elérhető minden szükséges hozzávaló.

DNS-ek vizsgálatához szükséges eszközöket vetettek be, és ha már arra jártak, akkor beletettek egy ilyen elektrolitos lögybe lárvákat, és ebben a DNS vizsgáló kütyűben azt nézték, hogy ha pozitív és negatív elektromos sugárzás éri őket, akkor történik-e velük valami, és nagyon gyorsan kimutatható módon elkezdtek ezek a kis lárvák a negatív ionok felé húzni, tehát ahol tehát érzékelték az elektromos teret.

Gyümölcs legyek alapvetően egy pozit pozitív beállítottságú lények.

Vidámak, kedvesek, senkinek nem akarnak áll ártani, még a légynek se, mert nem szuicidek.

Tehát emiatt az ellentétek vonzzák egymást, tehát ők a negatív pólus irányában mozdulnak el mindig.

És azt, hogy figyelték meg, hogy melyik neuronok felelnek azért egészen pontosan, hogy érzékeljék az elektromos teret?

Á, kaptak egy olyan gént, amitől fluoreszkelni kezdenek a neuronok, hogyha működésbe lépnek.

És így jól megfigyelhető vált, amikor a kis agyukban felvillantak azok a neuronok, amik érzékelték az elektromos teret, és akkor így nem is kellett különösebben nyomozni.

Ezt nem lehetne nagyban alkalmazni.

Hát arra gondoltam, hogy képzeld el, az emberi neuronokat is így gondoltam, hogy te is erre gondolsz, de például politikusan ilyet ne tesztelj, mert nem fogod tudni, hogy mitől sikertelen a kísérlet.

Akkor a parlament öröksötétségbe burkolózik.

De a törököket rég kihúztuk, te buta.

Oké, megérdemelte, de mindenhol máshol, ahol emberek gondolkoznak, mozognak, akkor ott világítanának a Szerintem a parlamentben tudod mivel kéne tesztelni.

A nagyon hajszálvékony daméra rákötsz egy 200zrest, és csak így végiglebegteted a termen.

Azt hiszed, annyiért világos lenne felcsill kükér még lehajolnak.

Na, szóval megállapították, hogy a gyümölcsleyeknek is van ilyen hatodik érzéke, ami egyébként annyira önmagában nem különleges, mert rengeteg állatnak van ilyen elektromos térérzékelő képessége némelyik ugye tudja generálni az elektromos.

És pont ide akartam kilyukadni, hogy bakker, bár látom magam előtt azt a biológiailag lebomló szakeszközt, ami segít megállapítani, hogy melyik vezeték melyik.

Egy kicsi üvegcsényi ilyen kis drozofillalárva.

Annyi, hogy tényleg viszonylag gyakran kell cserélgetni.

Odateszi a két vezeték közé, és amelyik irányba indulnak, arról fogja tudni, hogy ez a negatív.

Az megvan a muci villanyszerelése.

Szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani, amikor a muci villanyt szerel.

Szóval, hogy így mennyire jó kiegészítőket lehetne ebből csinálni.

Hát azt mond te hol tartasz a beszélgetésben?

Most mondtam a villanyszerelési szakeszközt, a biológiailag lebomlót.

Az megvan egyébként, hogy a negatív és pozitív pólus ez csak egyenáramnál értelmezhető.

Tehát a váltóáram esetén ez nem működik.

Akkor ne vidd őket AC/DC koncertre.

A DC-re lehet vinni, AC-re nem.

El lehet küldeni őket Washington DC-be.

És már filmeket se érdemes nézetni velük.

Most akkor így végre megértettem…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Colossal Biosciences

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „zo225 - Delfinekkel suttogó”

Miről szól ez az epizód: „zo225 - Delfinekkel suttogó”?

A Zártosztály podcast húsvéti adásában (zo225) a mesterséges intelligencia és a tudomány legújabb fejleményeit veszik górcső alá. Szó esik a kihalt állatok feltámasztásáról, mint például a rémfarkasokról a Colossal Biosciences jóvoltából, valamint az emberi szövetekből épített… Az epizód a Zártosztály Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „zo225 - Delfinekkel suttogó”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Benedikt Waldorf.

Milyen témákat érint ez az epizód: „zo225 - Delfinekkel suttogó”?

Fő témái: mesterséges intelligencia, tudomány, kihalt állatok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „zo225 - Delfinekkel suttogó”?

Megjelenés: 2025. 04. 22.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/zartosztaly-podcast/zo225-delfinekkel-suttogo

Több epizód a Zártosztály Podcast-ből

  • Negyed-ezer
  • Amíg te alszol...

    A Zártosztály Podcast ezen epizódja a technológia sötét oldalát járja körül. Szó esik a kormány és fékpedál nélküli Tesla robottaxikról, az Amazon gázerőműveiről és Bill Gates vil…

  • Szobrot Musknak!

    A Zártosztály Podcast 255. adásában a srácok visszanyúlnak a kezdetekhez, felidézve a Cyber Truck Invázió és a Yulu örökségét. Górcső alá veszik a drónos csomagkiszállítás problém…

  • Ég az OpenAI

    A Zártosztály Podcast 247. epizódja a Zencastr búcsúztatásával kezdődik, miközben a stáb egy új munkafolyamatot tesztel. Az adás témái között szerepelnek a kukoricás ételszínezéke…

  • Támad az AI lézer!

    A Zártosztály Podcast ezen adásában a technológia legújabb és legabszurdabb fejleményeit vették górcső alá. Szó esett az OpenAI új modelljének adatkezelési gyakorlatáról és a Hugg…

  • Kirúgás a szélsőjobbon

    Ebben a Zártosztály Podcast epizódban Iszti és Charles a techvilág aktuális híreit tárgyalják. Szó esik Donald Trump aranyozott telefonjáról és a hozzá kapcsolódó, Kínából származ…

  • Tokenománia

    A Zártosztály Podcast e heti adásában a technológiai világ aktuális trendjeit és ígéreteit veszik górcső alá Isty és Charles. Megvizsgálják Elon Musk legújabb vállalkozásait, közt…

  • Legjobb új termékek

    A Zártosztály Podcast 243. adásában a technológiai újítások és sportesemények abszurditásait veszik górcső alá a műsorvezetők. Megemlítik a Google kereső új AI-áttekintését, a Duc…

  • Zártosztály - 242 - A bíróságon lejátsszuk!

    A Zártosztály Podcast 242. adásában a beszélgetés a sportórák és a digitális élet túlzott figyelmével indul, majd a politikai hírek követik. A műsorvezetők kitérnek Elon Musk Open…

  • Zártosztály - 241 - Rendszer választás

    Ebben az epizódban Charles betöltötte az 50. életévét, ami apropóul szolgált a technológiai témák megvitatásához. A beszélgetés érinti a digitális oktatás jövőjét, ahol az AI segí…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból