Angolul vagy magyarul kell gondolkodnia annak, aki programozni akar? Lehet esetleg mindkettő?
· PT45M39SÖsszefoglaló
Schvarcz Andor, a Styxa társalapítója arról beszél, hogy miért indítottak magyar nyelvű programozói képzést Kolozsváron, és miért fontos ez az IT szektorban. Szó esik a karrierváltásról és arról is, miért meghatározó Kolozsvár az IT-képzés szempontjából.
Röviden
- Műsor
- 1001 ötlet
- Megjelenés
- 2023. 01. 24.
- Hossz
- 46 perc
- Szereplők, említett nevek
- Schvarcz Andor
- Témák
- programozói képzés, it szektor, karrierváltás
Ebben az epizódban
Styxa néven indított két fiatal Kolozsváron magyar nyelvű programozói képzéssorozatot.
Az egyik alapítóval, Schvarcz Andorral beszélgettünk.
Schvarcz Andor a Kolozsvári Műszaki Egyetemen végzett, tanulmányai befejezése után saját vállalkozást indított a Rent-e, elektromos bicikli kölcsönző cég formájában, emellett dolgozik külföldi cégeknek, mint programozó, időközben pedig kipróbálta magát tanárként is.
Utóbbiról kiderült, hogy végtelenül feltölti, és óriási szeretettel végzi, így jött az ötlet, hogy az addig megszerzett tudást, és ezt a friss szenvedélyt ötvözze.
Ebben volt segítségére Kajtár Norbert, aki szintén az IT szektorban dolgozott és aki hasonlóan vélekedett az informatikai képzésről, mint Andor. 2021 nyarán egy sörözés alkalmával merült fel kettejük között először egy magyar nyelvű programozói képzés ötlete, 2022-ben pedig már el is kezdték az első kurzusukat.
A Styxa magyar nyelven kínál programozói képzéssorozatot, egy fiatal és energikus csapat vezetésével kezdők és haladók számára.
És bár első körben az alapok elsajátítása a cél, a Styxa oktatói törekszenek arra, hogy gyakorlati és azonnal hasznosítható tudást nyújtsanak.
Miért meghatározó helyszíne Kolozsvár az IT-képzésnek, illetve a szektorban való munkavégzésnek?
Miért lehet fontos a magyar nyelven való oktatás egy olyan területen, ahol a munkavégzés nagyrésze angol nyelven zajlik?
Miért válhat izgalmas területté a programozás azok számára, akik karrierváltáson gondolkodnak?
Az 1001 ötlet legutóbbi adásában Schvarcz Andor, a Styxa programozói iskola egyik alapítója vezetett be bennünket az IT világába.
Említett entitások
Témák
- programozói képzés
- it szektor
- karrierváltás
Személyek
Szervezetek, cégek
- Styxa
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Angolul vagy magyarul kell gondolkodnia annak, aki programozni akar? Lehet esetleg mindkettő?”
Miről szól ez az epizód: „Angolul vagy magyarul kell gondolkodnia annak, aki programozni akar? Lehet esetleg mindkettő?”?
Schvarcz Andor, a Styxa társalapítója arról beszél, hogy miért indítottak magyar nyelvű programozói képzést Kolozsváron, és miért fontos ez az IT szektorban. Szó esik a karrierváltásról és arról is, miért meghatározó Kolozsvár az IT-képzés szempontjából. Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 01. 24..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Angolul vagy magyarul kell gondolkodnia annak, aki programozni akar? Lehet esetleg mindkettő?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schvarcz Andor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Angolul vagy magyarul kell gondolkodnia annak, aki programozni akar? Lehet esetleg mindkettő?”?
Fő témái: programozói képzés, it szektor, karrierváltás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Angolul vagy magyarul kell gondolkodnia annak, aki programozni akar? Lehet esetleg mindkettő?”?
Megjelenés: 2023. 01. 24.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/angolul-vagy-magyarul-kell-gondolkodnia-annak-aki-programozni-akar-lehet-esetleg-c2c0da88
Több epizód a 1001 ötlet-ből
- Boros Csaba: „nem a zene által szeretném kifejezni magam, a zene egyszerűen megszólított"
Boros Csaba zeneszerző mesél pályafutásáról, a kezdetekről Csíkszentdomokoson, a színművészeti tanulmányokról, és arról, hogyan fordult a zene felé. Színházi zeneszerzőként számos…
- Szalai Kati: óriási felelősség, hogy hogyan használjuk fel a kalotaszegi mintakincset
Szalai Kati divattervező a kalotaszegi mintakincset modern szabásvonalakkal ötvözi, kollekcióival a milánói és párizsi divathéten is megjelenik. Mozgalom indult a kalotaszegi diva…
- Egy család erőfeszítése a közösség értékének megmentésében
Balla Csaba farestaurátor, felesége Rita, és lányaik, Éva és Eszter a válaszúti Bánffy-kastély felújításáról beszélnek. A család a kastély faburkolatának megmentésén dolgozott, kö…
- Kispetri: Kalotaszeg a javából, de valahogy mégis más
Zsigmond András panziótulajdonos Kispetri életéről és mindennapjairól mesél, különös tekintettel arra, hogyan éled újjá egy közösség, amely elnéptelenedett, de most megnyugvást ny…
- Mesterségem címere: közösségépítés
Grunzó Tímea, az UNDA 62 ifjúsági központ alapítója arról beszél, hogyan lehet kapcsolatot teremteni kamaszokkal és fiatalokkal. Reflektál arra is, hogy a közösségépítés hogyan vá…
- Ami rég kemény munkának számított, a ma emberének kikapcsolódás
Lázár Alíz és Lázár Dániel, az Arachne szövőműhely vezetői, bemutatják tevékenységüket és a szövés mesterségét, melyet száz éves szövőszéken sajátíthatnak el az érdeklődők.
- A zenében találni meg a hivatást és a közösség szolgálatát
Potyó István kántor-karnagy az orgona magasztosságáról, az egyházi énekek szépségéről és a Szent Mihály templom gazdag zenei örökségének megőrzéséről mesél.
- Lehet-e élményalapú a vásárlás? A Dits Dots működtetői szerint igen
Spiță Edit és Tófalvi Szidónia, a Dits Dots alapítói arról beszélnek, hogyan hozták létre élményalapú kézműves termékboltjukat. Megvitatják a vállalkozás indításának és működtetés…
- Beanbag animációs stúdió: ha egyezik az érték, nem csak meló a megrendelés
Kassay Réka, a Sapientia EMTE adjunktusa és a Beanbag animációs stúdió vezetője volt az 1001 ötlet vendége. Az adásban az animáció oktatási és egyéb felhasználási módjairól, valam…
- Oliver White: a hosszútávú tartalomgyártói siker titka, ha van saját stílusod
Oliver White, egy székelyföldi tartalomgyártó, aki poénból feltöltött TikTok videóval kezdte, és mára több mint kétszázezer követője van. Az epizódban arról beszél, hogyan lehet e…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 1001 ÖTLET: 8 óra munka, 8 óra ötletelés, 8 óra vállalkozás — Kolozsvári Rádió
Schvarcz Andor, a RentE elektromos bicikli kölcsönző alapítója, arról beszél, hogyan működtet saját vállalkozást egy teljes munkaidős állás mellett. Kiemeli a motivációt a valami…
- Merre tart az IT-álláspiac? - Interjú Szél Péterrel — Gerilla Karrier Podcast
A Gerilla Karrier Podcast interjúja Szél Péter senior szoftverfejlesztővel és oktatóval az IT-álláspiac jelenlegi helyzetéről és jövőjéről szól. Az adás kitér a programozó iskolák…
- Bárkiből lehet egy év alatt milliókat kereső programozó? Mit szól ehhez a mesterséges intelligencia? — Mérlegen - a HVG üzleti podcastja
Ez az epizód arról szól, hogy a programozók továbbra is milliókat keresnek-e, milyen hatással van a ChatGPT a szakmára, és lehet-e valaki sikeres AI-szakember. Szél Péterrel, Firn…
- Programozd a jövőd! — DUE Médiahálózat
A podcast az IT továbbtanulással foglalkozik, bemutatva a programozói képzéseket és a lehetséges karrierutakat.
- 10 év, 600 diák, végtelen lehetőség – így épít karriert az evoCampus / 10 years, 600 students, endless opportunities – this is how evoCampus builds careers — podcastevosofthu
A 10 éves evoCampus mentorprogram IT-mérnök hallgatókat készít fel a diploma előtt a szakmai életre. A program eddig több mint 600 diákot mentorált, segítve őket a magabiztos IT k…
- Hogyan lesz ötletből üzlet? | Mi a kérdés? EXTRA Wettstein Alberttel, Bogyó Sándorral és Dancsné Engler Bernadettel — Brain Bar
A Brain Bar fesztiválos beszélgetéséből kinőtt, az OTP Junior Piacralépők műsorát bemutató epizódban Dancsné Engler Bernadett, Wettstein Albert és Bogyó Sándor a vállalkozásindítá…