„Az unalom csodákra képes"
· PT40M6SÖsszefoglaló
Szénási Szidónia és Zsolt, a Blue Petal alkotói beszélnek a kézművesség sajátosságairól, vállalkozásuk indulásáról és kihívásairól, valamint arról, miért tartják a kézművességet életmódnak.
Röviden
- Műsor
- 1001 ötlet
- Megjelenés
- 2024. 01. 30.
- Hossz
- 40 perc
Ebben az epizódban
A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos" rajz egy unatokózós pillanatban született. 2014-ben a vállalkozás története, azóta rengetegen ismerték meg játékos, színes tárgyaikat a különböző vásárokban.
A legutóbbi 1001 ötletben Szénási Szidóniával és Zsolttal beszélgettünk többek között a kézművesség sajátosságairól is: „A kézművesség egy életmód, egy szabadabb életmód.
Nyilván megvannak a nehézségek, bizonytalanságok, de nem cserélném el semmiért” – mondja Szidi az Blue Petal egyik megálmodója.
Miért jelent számukra a kézművesség?
Hogyan lehetne segíteni a kisvállalkozás buktatóival küzdő kézműveseket?
Milyen kihívásokkal kell szembenézniük?
Hogyan találtak rá egyedi stílusukra?
Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Szánási Szidóniával és Zsolttal.
Említett entitások
Személyek
- Szénási Szidónia
Szervezetek, cégek
- Blue Petal
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Az unalom csodákra képes"”
Miről szól ez az epizód: „„Az unalom csodákra képes"”?
Szénási Szidónia és Zsolt, a Blue Petal alkotói beszélnek a kézművesség sajátosságairól, vállalkozásuk indulásáról és kihívásairól, valamint arról, miért tartják a kézművességet életmódnak. Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 30..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Az unalom csodákra képes"”?
Megjelenés: 2024. 01. 30.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/az-unalom-csodakra-kepes-afb4ba48
Több epizód a 1001 ötlet-ből
- Boros Csaba: „nem a zene által szeretném kifejezni magam, a zene egyszerűen megszólított"
Boros Csaba zeneszerző mesél pályafutásáról, a kezdetekről Csíkszentdomokoson, a színművészeti tanulmányokról, és arról, hogyan fordult a zene felé. Színházi zeneszerzőként számos…
- Szalai Kati: óriási felelősség, hogy hogyan használjuk fel a kalotaszegi mintakincset
Szalai Kati divattervező a kalotaszegi mintakincset modern szabásvonalakkal ötvözi, kollekcióival a milánói és párizsi divathéten is megjelenik. Mozgalom indult a kalotaszegi diva…
- Egy család erőfeszítése a közösség értékének megmentésében
Balla Csaba farestaurátor, felesége Rita, és lányaik, Éva és Eszter a válaszúti Bánffy-kastély felújításáról beszélnek. A család a kastély faburkolatának megmentésén dolgozott, kö…
- Kispetri: Kalotaszeg a javából, de valahogy mégis más
Zsigmond András panziótulajdonos Kispetri életéről és mindennapjairól mesél, különös tekintettel arra, hogyan éled újjá egy közösség, amely elnéptelenedett, de most megnyugvást ny…
- Mesterségem címere: közösségépítés
Grunzó Tímea, az UNDA 62 ifjúsági központ alapítója arról beszél, hogyan lehet kapcsolatot teremteni kamaszokkal és fiatalokkal. Reflektál arra is, hogy a közösségépítés hogyan vá…
- Ami rég kemény munkának számított, a ma emberének kikapcsolódás
Lázár Alíz és Lázár Dániel, az Arachne szövőműhely vezetői, bemutatják tevékenységüket és a szövés mesterségét, melyet száz éves szövőszéken sajátíthatnak el az érdeklődők.
- A zenében találni meg a hivatást és a közösség szolgálatát
Potyó István kántor-karnagy az orgona magasztosságáról, az egyházi énekek szépségéről és a Szent Mihály templom gazdag zenei örökségének megőrzéséről mesél.
- Lehet-e élményalapú a vásárlás? A Dits Dots működtetői szerint igen
Spiță Edit és Tófalvi Szidónia, a Dits Dots alapítói arról beszélnek, hogyan hozták létre élményalapú kézműves termékboltjukat. Megvitatják a vállalkozás indításának és működtetés…
- Beanbag animációs stúdió: ha egyezik az érték, nem csak meló a megrendelés
Kassay Réka, a Sapientia EMTE adjunktusa és a Beanbag animációs stúdió vezetője volt az 1001 ötlet vendége. Az adásban az animáció oktatási és egyéb felhasználási módjairól, valam…
- Oliver White: a hosszútávú tartalomgyártói siker titka, ha van saját stílusod
Oliver White, egy székelyföldi tartalomgyártó, aki poénból feltöltött TikTok videóval kezdte, és mára több mint kétszázezer követője van. Az epizódban arról beszél, hogyan lehet e…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Nagyot lépni a nehéz időkben | az Apacuka kerámia alapítóival beszélgetek — Csorba Anita
Neuvirth Judit és Födő Gábor, az Apacuka kerámia alapítói megosztják tapasztalataikat a vállalkozásindításról, a telített piaci kitűnésről, a másolókról, és arról, hogyan lehet ta…
- Egy vállalkozó, sok füzet, végtelen kreativitás - Raveloson Andrea, SoadyArt — Üvegcipő DIY
Raveloson Andrea, a SoadyArt és a Csészényi Design Vásár alapítója, grafikus és környezetkutató mesél vállalkozásáról. Beszél az irodai kiegészítőkből és papírárukból álló terméke…
- 1001 ÖTLET – Hová tud fejlődni egy vállalkozás, amely nem akar nagyra nőni? — Kolozsvári Rádió
Nagy Anna, a MOHA biciklis táskák egyik alapítója a Kolozsvári Rádió 1001 ötlet című műsorában beszél arról, hogyan működtethető egy vállalkozás élvezetből, és hogyan fejlődhet an…
- Mengyán Anikó és Tóth Judit: Fenntarthatóság, dizájnvásár, kézművesség, karrierváltás, lélekápolás — Mindenségit!
A Mindenségit! podcast vendégei Tóth Juci divattervező és Mengyán Ani textilműves. Beszélgetnek a magyar dizájnról, a fast fashion káros hatásairól, a fenntarthatóságról, és arról…
- #02 Mérlegen a siker: Fehér Nyúl Sörfőzde — HVG BrandTalks
Csepregi András és Meiszner Péter, a Fehér Nyúl Sörfőzde alapítói és társtulajdonosai mesélnek a sörfőzde építéséről, sörkülönlegességeikről, valamint az üzleti és magánéleti egye…
- #sikeresenvidéken_Akik már megmutatták hogyan lehet_Királyné Kőrösi Szilvia — Sikeresen Vidéken
Ebben a Sikeresen Vidéken epizódban Királyné Kőrösi Szilvia egy sikeres vidéki vállalkozásról beszél, amely ribizlibor manufaktúrát működtet. Megosztja tapasztalatait arról, menny…