Dobribán Melinda: „másnak a formáival dolgozom, és ilyenkor jön képbe az alázat"
Összefoglaló
Dobribán Melinda szobrász és restaurátor mesél az Indame Design megalapításáról, a restaurálás folyamatáról és kihívásairól, valamint kolozsvári munkáiról, többek között a Státus-palotákról.
Röviden
- Műsor
- 1001 ötlet
- Megjelenés
- 2022. 01. 10.
- Szereplők, említett nevek
- Dobribán Melinda
- Témák
- restaurálás, szobrászat
Ebben az epizódban
Dobribán Melinda szobrász, restaurátor folyamatosan újabb és újabb kihívásokat keres, szeret a sztereotípiákkal szembemenni, hiszen úgy tartja ezáltal kitolódnak a határai.
Dobribán Melinda az Indame Design alapítója a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen tanult, szobrászat szakon.
Itt ismerkedett meg Kolozsi Tibor szobrászművész vezetésével a restaurálás különböző folyamataival is, és első nagyobb munkáiban is együtt dolgoztak.
Két éve megalapította az Indame Design céget, amellyel azóta több kolozsvári épület restaurálásának felelősségét is vállalta.
Csapatával dolgozott például a Szentegyház utcai Státus-palotákon, a házsongárdi temető síremlékein, de a kolozsvári Mihály vitéz szobor felújítása is az ő munkája.
Beszélgetünk a restaurálás folyamatáról, az ahhoz szükséges alázatról, és arról is, hogyan lehet megbarátkozni ennek a munkának a gyakorlatibb részével is.
Műsorvezető: Kristály Bea Kép: Dobribán Melinda
Említett entitások
Témák
- restaurálás
- szobrászat
Személyek
Szervezetek, cégek
- Indame Design
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dobribán Melinda: „másnak a formáival dolgozom, és ilyenkor jön képbe az alázat"”
Miről szól ez az epizód: „Dobribán Melinda: „másnak a formáival dolgozom, és ilyenkor jön képbe az alázat"”?
Dobribán Melinda szobrász és restaurátor mesél az Indame Design megalapításáról, a restaurálás folyamatáról és kihívásairól, valamint kolozsvári munkáiról, többek között a Státus-palotákról. Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 01. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Dobribán Melinda: „másnak a formáival dolgozom, és ilyenkor jön képbe az alázat"”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dobribán Melinda.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Dobribán Melinda: „másnak a formáival dolgozom, és ilyenkor jön képbe az alázat"”?
Fő témái: restaurálás, szobrászat.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dobribán Melinda: „másnak a formáival dolgozom, és ilyenkor jön képbe az alázat"”?
Megjelenés: 2022. 01. 10.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/dobriban-melinda-masnak-a-formaival-dolgozom-es-ilyenkor-jon-kepbe-az-alazat-8fcf85e2
Több epizód a 1001 ötlet-ből
- Boros Csaba: „nem a zene által szeretném kifejezni magam, a zene egyszerűen megszólított"
Boros Csaba zeneszerző mesél pályafutásáról, a kezdetekről Csíkszentdomokoson, a színművészeti tanulmányokról, és arról, hogyan fordult a zene felé. Színházi zeneszerzőként számos…
- Szalai Kati: óriási felelősség, hogy hogyan használjuk fel a kalotaszegi mintakincset
Szalai Kati divattervező a kalotaszegi mintakincset modern szabásvonalakkal ötvözi, kollekcióival a milánói és párizsi divathéten is megjelenik. Mozgalom indult a kalotaszegi diva…
- Egy család erőfeszítése a közösség értékének megmentésében
Balla Csaba farestaurátor, felesége Rita, és lányaik, Éva és Eszter a válaszúti Bánffy-kastély felújításáról beszélnek. A család a kastély faburkolatának megmentésén dolgozott, kö…
- Kispetri: Kalotaszeg a javából, de valahogy mégis más
Zsigmond András panziótulajdonos Kispetri életéről és mindennapjairól mesél, különös tekintettel arra, hogyan éled újjá egy közösség, amely elnéptelenedett, de most megnyugvást ny…
- Mesterségem címere: közösségépítés
Grunzó Tímea, az UNDA 62 ifjúsági központ alapítója arról beszél, hogyan lehet kapcsolatot teremteni kamaszokkal és fiatalokkal. Reflektál arra is, hogy a közösségépítés hogyan vá…
- Ami rég kemény munkának számított, a ma emberének kikapcsolódás
Lázár Alíz és Lázár Dániel, az Arachne szövőműhely vezetői, bemutatják tevékenységüket és a szövés mesterségét, melyet száz éves szövőszéken sajátíthatnak el az érdeklődők.
- A zenében találni meg a hivatást és a közösség szolgálatát
Potyó István kántor-karnagy az orgona magasztosságáról, az egyházi énekek szépségéről és a Szent Mihály templom gazdag zenei örökségének megőrzéséről mesél.
- Lehet-e élményalapú a vásárlás? A Dits Dots működtetői szerint igen
Spiță Edit és Tófalvi Szidónia, a Dits Dots alapítói arról beszélnek, hogyan hozták létre élményalapú kézműves termékboltjukat. Megvitatják a vállalkozás indításának és működtetés…
- Beanbag animációs stúdió: ha egyezik az érték, nem csak meló a megrendelés
Kassay Réka, a Sapientia EMTE adjunktusa és a Beanbag animációs stúdió vezetője volt az 1001 ötlet vendége. Az adásban az animáció oktatási és egyéb felhasználási módjairól, valam…
- Oliver White: a hosszútávú tartalomgyártói siker titka, ha van saját stílusod
Oliver White, egy székelyföldi tartalomgyártó, aki poénból feltöltött TikTok videóval kezdte, és mára több mint kétszázezer követője van. Az epizódban arról beszél, hogyan lehet e…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Ötös - Szalai Krisztával és Epres Attilával (2025. február 26., szerda 10:05) — Ötös - Szalai Krisztával és Epres Attilával
Hamar Edina múzeumi és közgyűjteményi tárgyrestaurátor művész, Papp Kinga farestaurátor művész, Módy Péter kőszobrász restaurátor művész és Dr. habil. Bóna István DLA, festő-resta…
- Festmények, borok, vezetői történetek | Sulciová Silvia és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
A Sláger KULT vendége Sulciová Silvia üzleti mentor és tanácsadó, akivel S. Miller András beszélgetett a vezetőknek szóló, művészettel és borral ötvözött budapesti programsorozatr…
- Híd, közösség, felelősség vállalás - Váczi Rozi, matyodesign — Üvegcipő DIY
Váczi Rozi, a matyodesign alapítója megosztja, hogyan hozott létre egy társadalmi vállalkozást, amely ötvözi a matyó hagyományokat a modern divattal, munkát teremtve a helyi asszo…
- Itt nagyon résen kell lenni — RE-BUSINESS
Virág Judit galériavezető a műkincskereskedelemről, a kezdetekről, az alapértékekről és a jövőről beszél. Elmondja, hogyan építette fel a piac egyik meghatározó galériáját és hogy…
- 1001 ÖTLET – Tutistore, a szabadság és fenntarthatóság inspirálta vállalkozás — Kolozsvári Rádió
Bálint Krisztián, a Tutistore alapítója mesél a vállalkozói útjáról, a kudarcokról és sikerekről, valamint a folyamatosan születő új ötletekről. Szó esik a szabadság és fenntartha…
- Polyák Dóra- Egy fiatal agrárszakember meglátásai — Sikeresen Vidéken
Polyák Dóra agrárszakemberként a generációváltásról és a növénytermesztési folyamatok irányításáról mesél. Megosztja tapasztalatait arról, milyen érzés tapasztalt kollégák előtt h…