Halmen Jozsó: „eleinte a szervezés öröméért csináltuk, nem gondoltuk, hogy ennyire komoly lesz”
· PT32M57SÖsszefoglaló
Halmen Jozsó, a Stairway Booking alapítója megosztja tapasztalatait a koncertszervezésről, és arról, hogyan hasznosítja zenei hátterét a turnék szervezésében erdélyi és magyarországi zenekarok számára.
Röviden
- Műsor
- 1001 ötlet
- Megjelenés
- 2022. 05. 17.
- Hossz
- 33 perc
- Szereplők, említett nevek
- Halmen Jozsó
Ebben az epizódban
Halmen Jozsó és barátai a zene, valamint a kreatív és eredeti események elkötelezettjei: a Stairway Bookinggal magyarországi zenekarok erdélyi turnéztatását végzik, időnként pedig erdélyi zenekarok Magyarországi fellépéseit is szervezik.
A Stairway Booking 2018 óta működik, de Jozsónak a Funkorporation gitárosaként már korábban is volt kapcsolata a zenei szcénával.
Hogyan lehet a zenészként szerzett tapasztalatokat a koncertszervezésben hasznosítani?
Van-e út egy erdélyi magyar zenekarnak az ismertség fele Budapest kikerülésével?
Többek között ezekről is beszélgettünk, Halmen Jozsóval az 1001 ötletben.
Szerkesztő: Kristály Bea Borítókép: Jakab Eszter
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- Stairway Booking
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Halmen Jozsó: „eleinte a szervezés öröméért csináltuk, nem gondoltuk, hogy ennyire komoly lesz””
Miről szól ez az epizód: „Halmen Jozsó: „eleinte a szervezés öröméért csináltuk, nem gondoltuk, hogy ennyire komoly lesz””?
Halmen Jozsó, a Stairway Booking alapítója megosztja tapasztalatait a koncertszervezésről, és arról, hogyan hasznosítja zenei hátterét a turnék szervezésében erdélyi és magyarországi zenekarok számára. Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 05. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Halmen Jozsó: „eleinte a szervezés öröméért csináltuk, nem gondoltuk, hogy ennyire komoly lesz””?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Halmen Jozsó.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Halmen Jozsó: „eleinte a szervezés öröméért csináltuk, nem gondoltuk, hogy ennyire komoly lesz””?
Megjelenés: 2022. 05. 17.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/halmen-jozso-eleinte-a-szervezes-oromeert-csinaltuk-nem-gondoltuk-hogy-ennyire-k-5ee7d876
Több epizód a 1001 ötlet-ből
- Boros Csaba: „nem a zene által szeretném kifejezni magam, a zene egyszerűen megszólított"
Boros Csaba zeneszerző mesél pályafutásáról, a kezdetekről Csíkszentdomokoson, a színművészeti tanulmányokról, és arról, hogyan fordult a zene felé. Színházi zeneszerzőként számos…
- Szalai Kati: óriási felelősség, hogy hogyan használjuk fel a kalotaszegi mintakincset
Szalai Kati divattervező a kalotaszegi mintakincset modern szabásvonalakkal ötvözi, kollekcióival a milánói és párizsi divathéten is megjelenik. Mozgalom indult a kalotaszegi diva…
- Egy család erőfeszítése a közösség értékének megmentésében
Balla Csaba farestaurátor, felesége Rita, és lányaik, Éva és Eszter a válaszúti Bánffy-kastély felújításáról beszélnek. A család a kastély faburkolatának megmentésén dolgozott, kö…
- Kispetri: Kalotaszeg a javából, de valahogy mégis más
Zsigmond András panziótulajdonos Kispetri életéről és mindennapjairól mesél, különös tekintettel arra, hogyan éled újjá egy közösség, amely elnéptelenedett, de most megnyugvást ny…
- Mesterségem címere: közösségépítés
Grunzó Tímea, az UNDA 62 ifjúsági központ alapítója arról beszél, hogyan lehet kapcsolatot teremteni kamaszokkal és fiatalokkal. Reflektál arra is, hogy a közösségépítés hogyan vá…
- Ami rég kemény munkának számított, a ma emberének kikapcsolódás
Lázár Alíz és Lázár Dániel, az Arachne szövőműhely vezetői, bemutatják tevékenységüket és a szövés mesterségét, melyet száz éves szövőszéken sajátíthatnak el az érdeklődők.
- A zenében találni meg a hivatást és a közösség szolgálatát
Potyó István kántor-karnagy az orgona magasztosságáról, az egyházi énekek szépségéről és a Szent Mihály templom gazdag zenei örökségének megőrzéséről mesél.
- Lehet-e élményalapú a vásárlás? A Dits Dots működtetői szerint igen
Spiță Edit és Tófalvi Szidónia, a Dits Dots alapítói arról beszélnek, hogyan hozták létre élményalapú kézműves termékboltjukat. Megvitatják a vállalkozás indításának és működtetés…
- Beanbag animációs stúdió: ha egyezik az érték, nem csak meló a megrendelés
Kassay Réka, a Sapientia EMTE adjunktusa és a Beanbag animációs stúdió vezetője volt az 1001 ötlet vendége. Az adásban az animáció oktatási és egyéb felhasználási módjairól, valam…
- Oliver White: a hosszútávú tartalomgyártói siker titka, ha van saját stílusod
Oliver White, egy székelyföldi tartalomgyártó, aki poénból feltöltött TikTok videóval kezdte, és mára több mint kétszázezer követője van. Az epizódban arról beszél, hogyan lehet e…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #171 Az erdélyi könnyűzene helyzete — Telex After
A Telex After egy kolozsvári beszélgetést mutat be az erdélyi könnyűzene helyzetéről. Vendégek a Bagossy Brothers Company tagjai, Bagossy László és Tatár Attila, valamint Halmen J…
- Mehringer menedzsere: mérlegeltük, mit veszíthetünk a Szar az élettel | Fejes Fanni — KIKI.
Fejes Fanni, Mehringer menedzsere, a zeneiparban tett útjáról és a zenei menedzsment kihívásairól mesél. Elmondja a "Szar az élet" című dal kiadásával kapcsolatos döntéseket és a…
- Backstage / Delov Jávor, vendég: Pécsi-Szabó Dénes a Park FM-en! 2025 — Budapest Park
A Backstage adásában Delov Jávor vendége Pécsi-Szabó Dénes, az UP Music Budapest alapítója, akivel a magyar zenekarok nemzetközi érvényesüléséről és a menedzsment világáról beszél…
- Örömzene (2024. október 22., kedd 21:00) — Örömzene
Az adásban Lukács Gabi énekesnő, a Sayhello zenekar frontembere, és Fazekas Csaba gitáros, a zenekar vezetője beszélnek a karrierépítésről, a közös munkáról és a zenekar jövőbeli…