Tenet – podcast kritika
· PT1H12M9SÖsszefoglaló
Ez a 2020 Filmodüsszeia epizód Christopher Nolan Tenet című filmjét elemzi. Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró a rendező munkásságát, a film fogadtatását és az időutazás témáját tárgyalja.
Röviden
- Műsor
- 2020 Filmodüsszeia
- Megjelenés
- 2021. 07. 21.
- Hossz
- 1 óra 12 perc
- Szereplők, említett nevek
- Géczy Dávid, Pöltl Oxi Zoltán
- Témák
- podcast kritika, film elemzés, időutazás
Ebben az epizódban
Tenet – kritika Nagyon nagy várakozás előzte meg Christopher Nolan Tenet című filmjének bemutatását, amire még az is rátett egy lapáttal, hogy kitört a koronavírus pandémia és Hollywoodban emellett nemigen készültek filmek. (Nolan akarva-akaratlanul is a világjárványra utalt a Tenet előzeteseiben és filmplakátjaival, amikor a főhőst rendszeresen gázmaszkban ábrázolta.) A produkció azonban – érdekes módon – mégsem hozta az elvártat, vagyis azt a katarzist, amit a rendező korábbi alkotásai okoztak, így például a Mementó, az Eredet vagy a Batman: Dark Knight filmjeiben.
A mostani 2020 Filmodüsszeia tehát egy sokak által kielemzett és ugyancsak sokak által szidott moziról szól.
Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró a következő kérdésekre kereste a választ a Tenetről szóló podcastes adásukban.
Milyen munkásság áll a rendező, Christopher Nolan mögött?
Miért szerettük meg Nolan filmjeit?
Melyek azok a visszatérő elemek, szereplők, dramaturgiai fordulatok, markerek, melyek CN munkáira oly jellegzetesek?
Igaz van-e azoknak a kritikus hangoknak, melyek azt mondják, hogy a Tenet című sci-fi egy érthetetlen zagyvaság?
Egy filmrendező és egy újságíró számára felfogható, megérhető, áttekinthető volt-e a Tenet időutazásos, inverz-reverz idősík keveredéssel spékelt eseménysora?
Milyen hagyománya van az időutazásnak a filmtörténelemben és a Tenet ezek között milyen helyet foglal el?
Hányszor kell megnézni a Tenet című filmet, hogy rácáfolva a kritikusokra, mégis megértsük?
Megmentik-e a filmet a szereplők, akik közül több is, nagyra tartott világsztár?
Facebook: https://www.facebook.com/2020filmodusszeia/ Instagram: https://www.instagram.com/2020filmodusszeia/ YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCIyPUOj_OaTQhdJqavAF6xA Weboldal: https://www.2020filmodusszeia.hu/ E-mail: 2020filmodusszeia@gmail.com
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Tenet
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tenet – podcast kritika”
Miről szól ez az epizód: „Tenet – podcast kritika”?
Ez a 2020 Filmodüsszeia epizód Christopher Nolan Tenet című filmjét elemzi. Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró a rendező munkásságát, a film fogadtatását és az időutazás témáját tárgyalja. Az epizód a 2020 Filmodüsszeia című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 07. 21..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tenet – podcast kritika”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Géczy Dávid, Pöltl Oxi Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Tenet – podcast kritika”?
Fő témái: podcast kritika, film elemzés, időutazás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tenet – podcast kritika”?
Megjelenés: 2021. 07. 21.. Hossz: 1 óra 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/2020-filmodusszeia/tenet-podcast-kritika
Több epizód a 2020 Filmodüsszeia-ből
- Kutya Csillagkép (2026) Kibeszélő
A 2020 Filmodüsszeia Podcast vendégei, Gézy Dávid, Sós Zoltán és Horváth Gábor, Ridley Scott 2026-os Kutyacsillagkép című filmjét vitatják meg. A posztapokaliptikus történetben az…
- Spider-Man Brand New Day (2026)
A 2020 Filmodüsszeia Podcast e heti adásában Géczy Dávid, Sós Zoltán és Veres Gergely a 2026-os Spider-Man: Brand New Day című filmről cserélnek eszmét. A beszélgetés kitér a film…
- Az Oak Street vége (2026) kibeszélő
- Dante kezében (2025, NETFLIX )kibeszélő
Géczy Dávid és Törpényi Olivér a 2020 Filmodüsszeia podcast legújabb adásában Julian Schnabel Dante kezében című filmjét vitatják meg. Az epizód azt vizsgálja, hogy megérte-e elké…
- Odüsszeia kibeszélő
Géczy Dávid és Sós Zoltán a 2026-os Christopher Nolan-féle Odüsszeia filmet elemzik. Megvizsgálják, hogyan tér el a film az eredeti eposztól, miért működőképes Nolan megközelítése…
- Nincs más választás (No Other Choice, 2025) kibeszélő
Géczy Dávid és Törpényi Olivér beszélget a 2025-ös Nincs más választás című filmről, amely Park Chan-wook legújabb rendezése. Az epizód kitér a film műfaji sajátosságaira, társada…
- Nürnberg (2025) kibeszélő
Varga Bence és Törpényi Olivér a 2020 Filmodüsszeia legújabb epizódjában James Vanderbilt Nürnberg című filmjét elemzi. A beszélgetés során a film témáját, a nürnbergi per feldolg…
- Tánc a sivatagban (Sirat, 2025) kibeszélő
Géczy Dávid és Törpényi Olivér Oliver Laxe Tánc a sivatagban (Sirat, 2025) című filmjét elemzi a 2020 Filmodüsszeia adásában. A beszélgetés során a film alkotói kvalitásait vizsgá…
- Pluribus Kibeszélő
Schmidt András és Törpényi Olivér a 2020 Filmodüsszeia podcastban Vince Gilligan új, az Apple TV-n elérhető sorozatát elemzik.
- The Studio
A 2020 Filmodüsszeia podcast ezen epizódjában Géczy Dávid és Varga Bence a stúdiók témakörét járják körül.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Budapest-centrikus a magyar film? / Gelencsér Gábor & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög (Zanox-Kockázatok és mellékhatások) — Mozinet Nagylátószög
Gelencsér Gábor filmesztéta és Kovács Gellért filmkritikus arról beszélgetnek, mennyire Budapest-centrikus a magyar film, különös tekintettel a "Zanox - Kockázatok és mellékhatáso…
- Filmvilág Podcast #17 Szárnyas fejvadász 2049 — Filmvilág Podcast
Ridley Scott cyberpunk klasszikusának folytatása, a Szárnyas fejvadász 2049 megosztó alkotásnak bizonyult. Az epizód elemzi, hogy érdemes volt-e folytatni a kultikus filmet, menny…
- Húsz évvel később podcast #7: Mit kritizálunk? Miért kritizálunk? — Húsz évvel később
A Húsz évvel később podcast legújabb adásában a filmkritika szerepét és létjogosultságát vizsgálják a beszélgetők. Fókuszban a kritika célja, funkciója, célközönsége, jelentősége,…
- Csákvári Géza: Filmtörténet, filmkritika, kultúra, Golden Globe — Mindenségit!
Csákvári Géza filmkritikussal, a Népszava és a Vox magazin újságírójával, a Golden Globe-díj nemzetközi zsűritagjával beszélgettek a műsorvezetők, Varga Tóth Róbert és Pázmándi Ge…
- Sávval Szemben 42: Tenet kritika — Sávval Szemben
Ebben az epizódban Christopher Nolan Tenet című legújabb filmjét elemzik és vizsgálják, spoilermentesen, majd spoileresen. A kritika kitér a filmre, mozira és a blockbusterekre.
- Görög Cool Túra Nolan módra – Odüsszeia – Kritikus Töri 12. — Kritizátor
A Kritizátor podcast 12. adásában a vendégek Christopher Nolan Odüsszeia-feldolgozását vizsgálják. A műsorvezetők, Gueth Ádám, Illisz Balázs, Tiru és Sós Áron Árpád történelmi, ir…
- Christopher Nolan filmjei — Régen minden jobb volt
Ebben az epizódban Christopher Nolan filmjeit mutatták be. A beszélgetés Nolan karrierjét, filmkészítői érzékenységét és jellegzetes stílusát tárgyalja, az első mikroköltségvetésű…
- Húzós podcast ⧸ Köbli Norbert forgatókönyvíró – Majd az utókor eldönti! — Húzós
Köbli Norbert forgatókönyvíró a Húzós podcastben sikeres filmjeiről, a forgatókönyvírásról mint munkáról, és a kapott kritikákról beszél.