Dilemmázó férfiak térben és időben
· PT2H1M45SÖsszefoglaló
Ebben az Értágító podcast epizódban a Christopher Nolan filmrendező brandjét és munkásságát járják körül Bozsódi-Nagy Zoltán "Bizsó" és Medvéssy Szabolcs. Megvitatják, hogy Nolan filmjei valóban intellektuálisak-e, vagy csak a komplexitás látszatát keltik, és hogyan vált a neve…
Röviden
- Műsor
- Értágító
- Megjelenés
- 2023. 09. 19.
- Hossz
- 2 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Christopher Nolan, Lencar Péter
- Témák
- christopher nolan, filmrendezés, filmelemzés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna krisóer norel fogunk beszélgetni ebben az új értágító adásban összegyűlt a filmesb itt van bzsódi nagy zoltán eliá bizsó az egyik mikrofonnál szia bizsó helló itt van kollégánkvési operatőr vágó sziasztok helló itt van kis lóánt hát szinte állandó műsorvezetőtársam sziasztok én pedig lenkár péter vagyok feltevődik a kérdés hogy azért beszélünk-e kristopher nolenről mertogy a az idei nyár meg talán az idei év egyik legnagyobb blockbustterét ő hozta a mozikba vagy pedig az a az a helyzet hogy már akartunk róla régebb óta beszélni ez csak inkább egy ilyen ugródeszkája volt az egésznek hogy hogy leüljünk négy en és beszélgessünk erről a hát így végiggondolva ma a műsorra készülvé meg az utóbbi hetekben mondhatom azt hogy ennek a márkan névnek mert ugye a a a barbie film a másik film ami ami ezzel a christopher nolan által bemutatott oppenheimer filmmel került egyszerre egy nap a moziba idén nyáron június bocsánat július második felében és hogy ugye a barb ugye az a az őt forgalmazó mattelnek mégis csak van egy kábé 70 éves múltja tehát az a márka az a márka már régebb óta építkezik aztán kellett neki ennyi idő hogy a hogy a mozikba is bejusson de christopher nolennek azért ez valamivel rövid idő rövidebb idő alatt sikerült hogy ő is egy brand legyen tehát a neve nem feltétlenül csak egy rendezőt takarjon vagy egy embert ne adj isten hanem hanem hanem egy rájellemző val it amit most meg szeretnénk fejteni amúgy bele fogunk menni a filmjeibe az is eszembe jutott hogy stílusosan akár visszafele is mehetünk de lehet hogy ez túl olcsó poén lenne úgyhogyiss vagy összeevissza igen igen és vissza-vissza ugrálunk egy-egy másik jelenethez nektek vagy ti hogy találkoztatok nolennel mi az első élményetek melyik az első filme amit láttatok és miért maradt maradandó számotokra vagy hogy jelemeznétek ezt a rendezőt vagy ezt a brandet most mindenki egymásra nézn én nekem az első találkozásom a memento című film volt christopher nolannál szerintem sokan vagyunk ezzel így azt hiszem az első mozi filmje nem nem az első előtte egy ilyen amatőr filmje volt ha jól tudom nagjábó mementó után nem sokal azt is megtekintettem az sem volt rossz én nekem nagyon változó a véleményem nolenről szinte évről évre alakul formálódik mindig is nagyon tetszett amit csinál mindig tehetséges rendezőnek tartottam kiemelkedő tehetségnek és olyas valakinek aki vissza tudja az embereket rendszeresen vinni a moziba még akkor is hogyha hát úgy tűnik hogy a streaming meg úgy magában az internet és ez az újkor nem kedvez a moziba járásnak ő nem feltétlenül a mozi megmentője de sokat tesz azért hogy az emberek újra elkezdenek járni moziba például a pandémia után hát nem tudom kétségeim vannak egyfolytában noannal kapcsolatban mert nekem rosszabb esetben áll intellektuellnek tűnnek a filmjei mintha csak azért komplikálná őket hogy azt a látszatot keltse hogy ezek nem sima blockbustterk na most az a helyzet hogy ezt sikerül is neki mert ezek így nem sima blockbustterk szóval rá lehet fogni néhány rossz dolgot és a negatív jelzők nem jelzők a negatív kritikáknak is lehet alapja amik őt folyamatosan érik de ettől még működik amit csinál úgyhogy nekem ameddig ilyen filmeket csinál mint az idei addig teljesen rendben lesz szabolcs ah nekem az a az az érdekes messzirő fogok indítani egy picit a évek elején az én fejemben összeállt egy ilyen top tehát a 2000-es évek elején ugye mindenki új évezred nem tudom és rengeteg ilyen top dolgokat néztünk és az én fejemből összeállt hogy melyik az a színész rendező stúdió aki a aki a hát úgymond nem is az hogy a legjobb hanem akik nem hibáztak tehát a munkáik szinte tökéletesek na most mondok egy pár példát játékfejlesztőben a blizard volt az az összes addig megjelent 2000es évek elejéről beszélünk megjelent játéka tökéletes szinte tökéletes volt ugyanez animáció telén a pixar volt a pixának tényleg az összes nagy játékfmjei tökéletesek voltak 2000-es évek eleje sőt assiszem a verda 2ig ez így is maradt színészben alpacino volt az aki nekem a 2000-es évek elejéig bármi ilyen filmét láttam én azt élveztem nagyon jól játszott és azt mondta hogy nem tud hibázni az az ember robert de niro is hasonló volt de ő elvállalta azt a a pszichós filmet nem a pszichós filmet hanem azt a végjátékot apádra ütök igen és az engem na mindegy alpacino maradt egyedül akire azt mondtam hogy addig a pontig amíg meg nem néztem az inszomniát mert nekem az a film az nagyon nagy csalódás volt és itt találkoztam először nolennel ebbe a filmbe én akkor meg is néztem meg is jegyeztem nagyon sokáig nem néztem filmjét a mementót is csak a tavalyi évben néztem meg valószínű hogy pont emiatt mertogy nekem akkor az inszomnia hát egy nagyon unalmas krimi nagyon elhúzott nagyon gyenge úgyhogy annak ellenére a mai nap azt mondom hogy nolen az egyik hát legérdekesebb rendező és a filmjeit imádom tehát alig várom hogy egy moziban legyen tehát hogyha mozibba van akkor biztos hogy moziba nézem meg vannak ezek a hullámvölgyek ez ez nálam is teljesen igaz ahogy zoli mondta hogy van améik filmmel sokkal jobban bejön van améik abszolút nem viszont hoz egy olyan színvonalat amiért egyszer moziban érdemes őt megnézni apropó az álmatlanság vagy insumi ugy az 2001-ben készült egyébként az egy norvég trailernek a remake hogyha jól tudom de és akkor így került majd meg hát akkor a a mova m az igazából felkapták akkor nolent ugye 2000 után az első film az pedig a following volt az 98-ban készült egy nagyon minimál büdzséből tehát is ilyen szerzői filmről beszélünk ugye noler rendezte írta vágta is többek között és assiszem az fekete-fehér volt én nem láttam egyébként a mementournak meg annak kapcsán ugy má úgy meg azt kábé 20 éve láttam és azóta sem tehát ugye 2000-ben jelent meg kábé 2003-ban láttam amennyire emlékszem rá és úgyát eltelt 20 év azóta és valahogy nem jött valahogy sosem jött az hogy most újra nézzem nem tudom miért meg megfeledkeztél róla lehet hogy a memóriáman is gondok akadtak valamilyen módon ilyen értelemben de ahogy mondja mondjuk szabócsahhoz kicsit rákapcsolódnék olyan értelemben hogy nála meg az van hogy kik azok a rendezők akiktől akár manapság várok új filmeket vagy akiknek a filmeit úgy várom várós rendező várós film és benne van ebben a ebben a csapatban ilyen értelemben ugye mondjuk vnö mellett ridly scott mellett azért még mindig akár egy fincher mellett és nem tudom most tarantinos cors anderson ezek ezek még olyan márkanevek mint nilván nyilván telber cameron igen akár de mondom tehát én mondjuk azon belül is akkor mondanék magam részérről egy ilyen vilnö ridle scott nolen trilógiát vagy hármas pontosabban akiknek úgy várom mondjuk akár nem azt mondom hogy é évre nyilván mertogy nem minden évben jelenek meg nekik filmjeig de hogy várósak azok azok a termékek amelyeket elénk pakolnak és a másik az érdekesség hogyha megnézitek ugye hát elvileg 12 nagy tehát teljes egész estés filmet rendezett már 98 óta nolen és szinte két évente eleinte majdhogynem két évente nyomta ki magából az újabb és újabb filmeket utóbbi éveket tekintve már csak három évente jött ki újfilmje hogy ez most tudatos-a vagy nem nem tudom fogalmam sincs csak ez úgy feltűnt ebben a sormintában hogy ez így alakult kábé szóval nagyon termékeny ez a ez a rendező egyébként ami pedig az ő stílusát illeti vagy hogy mennyiben szerethető nem szerethető kinek hogyan jön be itt meg inkább bizsónak csatlakoznék a mondandójához abban az értelemben hogy talán ő magá is azt mondja magáról hogy ő közönség filmeket rendez vagy ugye a blockbusterbe belesorolhatók az ő filmjei és valóban ott van ez a csavar benne mindig is hogy ugyanakkor pedig ezek nem hát sokszor mogjuk ha megézed egy filmét akkor van hogy úgy jössz ki a moziból vagy állsz fel a kanapéról hogy most akkor mit akart vagy értem én ezt egyáltalán amit ő itt elém rakott ebben a filmben is lesznek itt szerintem ilyen példák erre egy-két filmben is ami talán vagy számomra nem érthető nem teljesen világos vagy én vagyok a hülye nem tudom hogy h lehet így mondani vagy pedig túl kreatív ő é túl nagy csavarokat tesz bele újy filmjeibe amelyek számára világosak a néző számára nem biztos hogy az de ez nem biztos hogy baj persze vagy csak a látszat amit zoli említett vagy csak az a látszat amire te utaltál igen hogy nagyon értelmiségiként akar mutatkozni de lehet hogy nem az ugyanakkor vagy nem nem elnézést akkor félérthetően fogalmaztam tudtam hogy így lesz na mindegy nem ilyen kritikával szokták őt nekem nincs ilyen véleményem róla hogy ő áll intellektuel lenne inkább néha önteltnek érzem talán a rendezéseit vagy vagy szándékosan komplikáltnak néha indokol an esetben is minthogyha már a brandje erősebb lenne mint a mint ő maga és ezért muszáj olyan dolgokat alkalmazni a filmjeiben amik amiktől igazán nolenes lesz holott nem mert mint talán pont a legutóbbi filmjeivel és elég jól be van mutatva azt hogy a az ő rendező jegyei azok nem merülnek ki a csavaros vagy a csavaros történetben vagy az ide-oda ugrálással az időben nem tehát nem gond oké oké én is a mementoval találkoztam és nagyjából bizó gondolatát tudnám nem félreértve megismételni hogy nekem is vannak problémáim ezzel a rendezővel a memento adott mégis egy olyan élményt akkoriban valamikor a 2000-es évek elején ahogy lorri is mesélte szerintem ugyanarról a dvd-ről vagy cd-ről néztük meg vagy láttam én is aminte szóval hogy adott egy olyan egy olyan feelinget ez a rendező ami ami igazán unikum volt és sem sose felejtem el azt az élményt amikor a végén így kinyílta vagy kitágult a pupillám hogy na ilyet még nem láttam csesszem meg szóval hogy erre érdemes odafigyelni azóta vannak ilyen bukkanói meg hát akár kritizálható akár negatívan kritizálható filmje én nem tudnám nolent odasorolni ak kedvenc rendezőim közé vagy azok közé akiknek annyira várom a filmjeit de természetesen mint mint mozikedvelő mint filmkedvelő azért odafigyelek az ő munkásságára is ezt a korábban említett első filmjét idén tavasszal láttam legelőször mert ugye várván a openheim mert kicsit utána néztem hogy van olyan filmje amit nem láttam és igen a following az ilyen volt az tényleg ilyen 10 középiskolás zsebpénzének a az összességéből rendezte meg és aztán ilyen lépcsőről lépcsőre lépegetve építette fel a karrierjét még a following előtt rövid filmekkel még kmba mutatkozott be aztán ugye már a sundance fesztiválon ott már nyerdíjakat is ugyeí ott már a a mementoval nyert forgatókönyvet vagy rendezőiidíjat azt most nem írtam ide fel magamnak és aztán jöttek a golden globeok meg az oscar jelölések már hogyha ezt ilyen mondjuk az ő esetében mint brandépítés ezt ezt végül is így kell csinálni tehát továbbra is azt tudom mondani hogy ő egy hogy ő egy tudatosan felépített mesterember merthogy nincs vagy nem hinném aztán majd cáfoljátok meg hogy nem az a nem az a született zseni mint mit tudom én stelly kubrik most mondok egy példát hanem hanem ő azért tehát neki tanulnia kellett a mesterség igen igen igen igen így gondolom és ugye vannak az ilyen visszatér elemei amit idén hát túllépett rajta ugye ez a téridő elhagyás és cserélgetés és akár egy filmet visszafele is nézhetünk ugye a korábban többször említett memento az tipikusan ilyen nem tudom esetleg ha még van mondanivalótok mondjátok haem akkor talán menjünk akkor végig a film én a móval kapcsolatban azt akarom mondom ugye mint mondtam tavaly láttam mert nekem ez teljesen kimaradt és ugye én átérzem azt amit ti mondtok most meg hogy milyen volt az elsőre nézni de így hogy én már többször láttam nem nem a tehát hogy mondjam ezt a koncepciót így nekem nem volt akkora élmény és amúgy ezzel felismerül hogy érdemes-e régi filmet úgy nézni tehát hogy mondjam hogy vagy érdemes-e kritikát mondani bármilyen filmről ha nem akkor abb az időben nézted meg amikor az készült ez csak így most felmerül bennem de értem amit mondasz és tökéletesen egyetértek vele valószínűleg ha én is tavaly láttam volna akkor más lenne a véleményem a mentorról amúgy én ma újra néztem a mót merthogy rég régen láttam de mondjuk nem 20 éve hanem azóta még láttam vagy kétszer háromszor de muszáj volt így után vagy meg újranézzem mert fel szerettem volna eleveníteni a az élményeket én például rendszeresen nézek újra régi filmeket vagy olyan filmeket amelyeket már korábban akár többször is láttam ez egy ilyen h de lehet hogy nem vagyok egyedül ezzel a dologgal abszolút nem és én is azt tehát egyetértek mind a kettőtökkel hogy vajon jogosan tudunk-e kritizálni vagy kritikát mondani véleményt formálni olyan filmről amelyet ami nem új film vagy akár egy ugyanannak a rendezőnek ugye egy legújab filmjének a tekintetében megnézek egy régebbi alkot társát és igen jogos az valahol hogy ugyanazzal a szemmel nem lehet nyilván nézni vagy változnak a korok változnak az ízlések változik a filmvilág változik minden körülöttünk és ugyanakkor pedig mégis csak megvan az az emberekben hogy dicsérjük a a régi nagyon jó filmeket tehát hogy nem lehet persze nyilván nem arról van szó hogy most le kell őket seepelni az asztalról mert mondjuk régi és akkor nem lehet róla mondjuk véleményt alkotni vagy kritizálni vagy szeretni vagy nem szeretni ezért én mondom például azt hogy mondjuk sok olyan filmet nézek újra és újra amelyek akár régebbiek 70-es években készült vagy 60-as akár 50-es nem tudom bármi mertogy megpróbálom olyankor magamat beleültetni abba a közegbe igazából amikor abban a korban játszódik vagy vagy abban a korban amikor készült az a film hogy valahogy azzal a gondolati világgal visszonyúlni ahhoz az alkotáshoz vagy filmhez szerintem ez lehet a megoldás ebben a dilemmában hogyha ez ilyen dilemma hely kell kezelni a hát lényegében igen azt hiszem igen nekem még annyi gondolatom van így a a filmek re térve vagy azelőtt hogy azzal a gondolattal mennyire értetek egyet hogy nolen mindig szerepel a filmjeiben mint az egyik hős vagy az egyik karakter mármint az ő személye tehát ő mindig kivetíti az egyik szereplőjére a saját eé soha nem hallottam nem baj azért…
Említett entitások
Témák
- christopher nolan
- filmrendezés
- filmelemzés
Személyek
- Bozsódi-Nagy Zoltán
- Medvéssy Szabolcs
- Christopher Nolan
- Lencar Péter
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dilemmázó férfiak térben és időben”
Miről szól ez az epizód: „Dilemmázó férfiak térben és időben”?
Ebben az Értágító podcast epizódban a Christopher Nolan filmrendező brandjét és munkásságát járják körül Bozsódi-Nagy Zoltán "Bizsó" és Medvéssy Szabolcs. Megvitatják, hogy Nolan filmjei valóban intellektuálisak-e, vagy csak a komplexitás látszatát keltik, és hogyan vált a neve… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 19..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Dilemmázó férfiak térben és időben”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Christopher Nolan, Lencar Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Dilemmázó férfiak térben és időben”?
Fő témái: christopher nolan, filmrendezés, filmelemzés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dilemmázó férfiak térben és időben”?
Megjelenés: 2023. 09. 19.. Hossz: 2 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/dilemmazo-ferfiak-terben-es-idoben-93054c77
Több epizód a Értágító-ből
- Oscar 2025
A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…
- 2024 legjobb filmjei
A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…
- Top 10 diktátorok
A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…
- Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás
A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…
- Lewandowski helyett Haaland
A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…
- Amerika választott, Románia választani fog
A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…
- Top 10 együttesek, előadók
Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…
- Kellenek-e nekünk a remake-ek?
A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…
- Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből
Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…
- Top 10 trilógia és/vagy franchaise
Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #58 Tenet II. — Filmnéző
Gergő és Tomlion részletesen elemzik Christopher Nolan Tenet című filmjét.
- Sávval Szemben feat. Filmpole 1: Christopher Nolan munkássága — Sávval Szemben
A Sávval Szemben podcast ezen epizódjában Christopher Nolan filmrendező munkásságát vesézik ki Norbival, a Filmpole csatorna vendégével. Az adásban kitérnek Nolan számos filmjére.
- Húzós podcast ⧸ Köbli Norbert forgatókönyvíró – Majd az utókor eldönti! — Húzós
Köbli Norbert forgatókönyvíró a Húzós podcastben sikeres filmjeiről, a forgatókönyvírásról mint munkáról, és a kapott kritikákról beszél.
- Humanizálni József Attilát - REMÉNYTELENÜL | Insider Sütő Andrással, és Tverdota Györggyel — Mozigrund Podcast
Tverdota György, a József Attila Társaság elnöke, és Sütő András színész a "Reménytelenül - József Attila pszichoanalízise" című filmről beszélgetnek. A film bemutatja József Atti…
- Húsz évvel később podcast #7: Mit kritizálunk? Miért kritizálunk? — Húsz évvel később
A Húsz évvel később podcast legújabb adásában a filmkritika szerepét és létjogosultságát vizsgálják a beszélgetők. Fókuszban a kritika célja, funkciója, célközönsége, jelentősége,…
- Kritikusok hete S01E08 - Huber Zoltán — Filmklub podcast
Huber Zoltán filmkritikus vendégeskedik a Filmklub podcast Kritikusok hete sorozatában. Mesél munkájáról, ars poeticájáról, ízléséről, és arról, hogy miért kritikusabb a magyar fi…
- Különkiadás: A legjobb alakítások Christopher Nolan filmjeiben - FELOLDVA — Vakfolt podcast
Ez a podcast epizód Christopher Nolan filmjeinek legjobb alakításait vizsgálja. Két részre bontva elemzik a főszereplők és a karakterszínészek alakításait, majd spekulálnak arról,…
- Csak ülünk és mesélünk S03E07 Zenész-táncosz adás 2. — Csak ülünk és mesélünk
Ez az epizód a zenész-táncos témával foglalkozik. Szó esik benne Elvisről, Zacher Gáborról, Galla Miklósról és John Carpenterről, valamint több filmről is.