"Régen hirdettem, hogy az Isten jó. Most már tudom, hogy tényleg az" - Veletek vagyok #4
· PT50M6SÖsszefoglaló
Vass Pál, a Balatonszárszói SDG Konferencia Központ ügyvezető-intézményvezetője a 777 podcast negyedik adásának vendége. Elmeséli, milyen erdélyiként Magyarországon felnőni, és hogyan befolyásolta énképét a szocializmus vége. Beszél vendéglátói érdeklődéséről, megtéréséről és az…
Röviden
- Műsor
- 777
- Megjelenés
- 2023. 10. 20.
- Hossz
- 50 perc
- Témák
- megtérés, szocializmus, vendéglátás, erdélyi származás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
az istenről alkotott képed mennyiben más most mint volt a kurzió előtt hát egész más maga az istenképem az is formálódott nyilván sokat akkor is ha kérdezték mer azt mondtam az isten jó most már tudom is hogy jó én csak úgy veszek fel embert és csak úgy küldök el hogy előtte imádkozom ez nem azt jelenti az úristen nekem mindig elém írja hogy na őt vedd föl őt meg ne vedd föl de hogy ez fontos hogy beleviszem az ima életemben az egészet a döntéseket és természetesen ezzel együtt mertogy én egy ember vagyok az imának ennek az oldalán aki megérem ennek a a gyengeség sok-sok minden hozok rossz [Zene] döntéseket 12 de pont nem tudsz a történet helyreálló életekről ez a veletek vagyok ebben a sorozatban a magyarországi református egyház missziói szolgálatával együttműködésben tárunk elétek csodaszerű mégis valós személyes történeteket a negyedik adás vendége vas pál szervusz szeretettel köszöntelek szervusz örülök hogy itt l lehetek elkültél egy rövid bemutatkozást amit köszönök szépen neked annak a legelső mondata az hogy 43 évvel ezelőtt születtem erdélyben mégpedig marosvásárhelyen önmagában véve a 43 évvel ezelőtti időszak szerintem erdélyben nagyon izgalmas időszak ugye ez a szocializmusnak a vége csaueszk időszaknak tulajdonképpen már a vége hogyha nem tévedek milyen volt akkor az akkori erdélybe beleszületni ez egy érdekes főleg ha úgy nézem 43 éves vagyok és ugye az honnan nézzük ez lehet sok meg lehet kevés és ugye nálam jóval idősebbektől gyakran hallottam nagyszülőktől másoktól azt a mondat hogy hát a mi időnkben é az mennyire más volt és pont az utóbbi néhány évben fogalmazódott meg bennem hogy na az a az az időszak amikor én születtem meg persze ahol születtem az egy egészen más világ volt és nyilván ebben benne van a rendszervált s benne van hogy hogy erdély az egy azért ez egy más más világ volt akkor meg meg amennyire látom de nyilván most szegényebben most is egy más világ tehát azért a az a 43 év az nem kevés ugye a én amikor éltem és amikor mi magyarországra költöztünk 1988 az még bőven a csausoszki időszak alatt tehát hogy hogy mi még a rendszerváltás előtt költöztünk magyarországra tehát én igazából úgy hogy ott lakom nem is szagolhattam bele a rendszerváltás valódiságába inkább csak amikor visszamentünk látogatni és ugye többféleképpen meg lehet ezt fogni ezt a dolgot bizonyos értelemben egyszerűbbnek tűnik így visszanézve az a az a világ bizonyos értelemek bonyolultabbnak egyszerűbbnek abban hogy hogy ugye nyilván ha az ember elment a boltba és akart venni egy egy üdítőt akkor egyféle volt ha szerencséje volt és nem kellett válogatni és ez nyilván nem csak a vásárlás sok-sok mindenre igaz nem volt kérdés milyen internetet kötünk be de nyilván magyar kisebbségként habár ugye akkor marosvásáren magyarság volt többségbe most ugye fordult ez a másik oldalra de azért mégis csak magyarként hadd mondjam így nem így szoktam használni romániában élni illetve hát iskolában románt tanulni na az annak meg volt némi bonyolultsága én magyar iskolába jártam de hát az első osztálytól mint kötelező idegennyelv a román az minden nap a a vendégünk volt legalább egy óráig az identitásod az hogyan alakult mennyire volt egy olyan család ahol a okkal kapcsolatban pozitív vagy akár negatív előjeleket hozhattál magaddal nekem nem volt negatív igazából én amikor a a románok kapcsán negatív gondolatokkal találkoztam az inkább az erdélyben való elköltözésünkor ott nagyon minimálisan tehát a szüleim ahol dolgoztak ott hangsúlyozom kisebbségbe akkor de voltak románok még igazán volt egy olyan barátom is aki félig magyar félig román de tudott jól magyar ul ezért tudtunk beszélni mert én én románó nem nagyon csak ott a legvégén de hogy nekem nem volt negatív képem az tény hogy mivel nem értettem őket és hogy iln hat éves koromég hát talán két-három szót ha ha tudtam ha értettem románul én nem is érintkeztem velük és mondjuk megvan egy olyan történet hogy a a tömbházba laktunk és a a hazamentem valamikor iskolából és mondtam hogy maj lemennék a a tömbház elé hát úgy mondták a blokk elé és akkor telt múlt az idő kinéztem az ablakon megint telt az idő és akkor kérdezte édesanyám hogy miért nem megyek le és mondtam már nincs lent senki és hát mondta de tele van gyerekkel és mondtam hogy ja hát azok románok ami nem egy negatív dolog volt csak hogy én nem tudtam velük igazából élintkezni meg jáátszani még kommunikálni sem de nem volt ez negatív inkább csak volt egy ilyen különállóság és egyébként meg ott ott ott magyarként ha az ember elment vásárolni is hát nagyon-nagyon ritkán bele lehet beleszaladt egy egy román eladóba de biztos volt mellette a egy magyar vagy mögöttem a sorba tehát hogy ilyen téren nekem nem volt negatív tapasztalatom nekem személy szerint az a benyomásom hogy ott ahol van egy kisebbség és egy többség együttélése egy adott helyen hogy sokkal inkább jobban megérti egymást a két nemzet mint mondjuk annak az országnak a fővárosában tehát itt például bukarestben de el tudom képzelni hogy sokkal nagyobb mondjuk a magyarok iránti ellenszemv mint mondjuk marosvásárhelyen ahol a minden napok során van egy együttélés vagy felvidéken mondjuk lehet hogy másképp néz ez ki mondjuk északkomáromban magyar szlovák együttélés mint mondjuk teljesen följebb te hogyan látod mennyire láttak bennünket a románok olyanoknak bennünket magyarokat mint amilyeneknek mi saját magunkat gondoljuk mivel nekem viszonylag kevés érintkezésem volt románokkal és amien ilyen hát tapasztalati vagy inkább hallomásszerű az másoktól jött tehát igazán nekem viszonylag szegényes a képem mar hogy a románok hogyan látnak minket de van egy érdekes része viszont a családomnak az pedig az hogy édesanyám még heten voltak testvérek és az édesanyám a a bányaságon élt elég sok évet és ott négy testvére gyakorlatilag ott ott élt tehát ez a kárpátok vidéke gyönyörű és két nagynéném ő román és azért nekem voltak olyan unokatestvéreim akik román iskolában jártak román vidéken laktak tehát nem úgy mint marosvásárhelyen magyarok voltak többségben hanem abszolút kisebbségben csak egyik szüleje volt magyar és nem nagyon volt arra presszionálva hogy tanuljon magyarul gyakorlatilag abszolút nem volt így nekem van több olyan unokatestvérem akivel hát nem nagyon tudtam beszélgetni igazából talán két évig tudtunk kommunikálni amíg tanultam én ott románul aztán persze ahogy átjöttünk a magyarországra ezt nagyon gyorsan elkezdtem elfelejteni nag büszkeségből ez úgy kiment az ember fejéből tehát hogy egyébként családi téren nekem így vegyes és igazán így mondhatom azt hogy hogy nekem meg aztán végképp nem nagyon lehet bajom nyilván itt a románsággal nyilván van ez sok helyen fölfújva meg mondjuk azért marosvásárhely azt senki sem tudja igazán objektíven vitatni az egy magyar város és jó hogy most a románok többségben vannak de hogy hogy eredetében mindenében azért ez csak egy csak csak egy magyar város ott egy picit kevésbé jön ki valóban mint mondjuk bukarestbe kijöhet a magyarországra való költözésetek az mennyiv mennyiben volt egy érzelmi identitásbeli döntés vagy mennyiben gazdasági abszolút identitásbeli ugye hangsúlyozom hogy engem azt szoktam mondani hogy én nem jöttem engem h de nem bántam meg mert hogy a szüleim úgy döntöttek elég nehéz utat választottak úgy döntöttek valamikor 1984-be hogy mi hivatalosan kiköltözünk magyarországra na most ez annyit jelent hogy akkor akik jöttek rendszerváltás előtt annak a nagy nagy nagy nagy nagy többsége az valami turista útlevél kijött és itt ragadt amivel nincs önmagáb baj szüleim a hivatalos utat választották négy évet kellett várni ha jól emlékszem erre a a a válaszra nyilván nem a csaushoz ki írta alá de hogy valaki ott a a legfölsőbb körökben és ennek volt egy útja tehát azért a a a abban a rendszerben megmagyarázni hogy valaki azt a számukra mennyországi romániát ott akarja hagyni egy másik országért ezt ugye ezt valahogy alá kellett támasztani és én emlékszem a szüleim jártak az egyiknek az volt hogy piros szoba ez egy ilyen ez egy ilyen kikérdező szoba és ugye hát az volt a kérdés hogy miért akarak eljönni mi az ami ebben az országban nem tetszik te azért próbáltak támadási felületet találni és hát isten nem engedte hogy hogy legyen rés itt a a pajzson egyébként az egyik fő indok az hogy van egy nagy néném budapesten ő már itt él elég jó ideje előtte is itt élt és akkor neki istennek hála egészséges de hogy ott volt egy magyarázat hogy az egészségügyi állapota nem túl jó és akkor jönnünk kell segíteni na négy év alatt beadták a derekukat és mondjuk azt nem felejtem el hogy a a ugye hát akkor nem emailbe jött semmilyen válasz meg nem ügyfélkap hanem postán édesapám ment a talán délutános műszakba és akkor szokás volt ha édesanyám otthon van akkor integet neki és akkor egyszer nagyon integetett de borzasztóan integetett és akkor le kellett menni a a lifttel ami hol működött hol nem és kiderült hogy megjött jó négy év után az az engedély és akkor volt ennek egy hosszú procedúrája tehát mi hozhattunk bútorokat és sok-sok mindent de hát ugye ez is szigorú keretek között tehát mondjuk ugye a egy főre talán volt egy nagy párna meg egy kis párna meg mondjuk öt pár zokni és ezeket a tételeket akkor ugye fizetőeszköz volt románia szerte a lej mellett az amószappan meg a kávé és egy-egy szappannal mondjuk egy-egy ilyen tétet át lehetett írni és ugye mindennek ltári száma kellett legyen én azt hiszem talán még most is van egy asztal unk a ahol édesanyám lakik amintán rajta van a egy asztal alján a leltári szám és akkor ugye konténer ez egy ez egy tehát ez egy elég összetett dolog volt ezt ezt kitalálni a szüleim mondjuk úgy hogy ezt megálmodták és a azért úgy úgy ugye akkor voltam én mikor beadták olyan négy éves mikor kijöttünk nyolc nyilván benne volt az ő útjuk is de azt azért úgy többször szóba került hogy hogy hát hogy neked azért legyen jobb tudjál az anyanyelveden tanulni mert egyébként biztos benne volt az a hát nevezzük sebnek hogy édesapám is akar tovább tanulni meg édesanyám is csak hát beszéltek egyébként románul viszonylag jól de hát nem annyira illetve hát mind a kettő neek igen magyar neve van ez sem jelentett egy előnyt a felvételinél úgyhogy ők azért átmentek azon hogy szívesen mentek volna tovább tanulni egyetemre mind a ketten nem jött össze több oka volt ez az egyik és nekem ilyen akadály ne legyen benne volt egyébként ebben a négy évben na négy és nyolc éves voltál hogy bocsánat hogy így mondom hogy palika majd majd egyszer majd megyünk magyarországra tehát volt egy ilyen államszerűség hogy na majd egyszer elhagyjuk marosvásárhelyet és elmegyünk az anyaországba igen igen persze hozzá kell tegyem hogy hogy az hogy anyaország azzal én akkor nem tudtam annyira mit kezdeni nyilván ez ez ez meséltek er meg beszéltek erről hogy ott mindenki magyarul beszél ha lemegyek a tömphház elé és játszani akarok akkor biztos hogy magyar ajkuakba botlog tehát ilyen akadály nincsen illetve hát majd a tanulásb meg mondjuk azért ez a a román nyelv nem amellett a románokkal nem volt bajom nem ez volt a a szívem csücske és ugye ez egy kötelező emlékszem a a általános iskola első osztályának első napján ugy én még hat heti hat napot jártam iskolába és akkor a szocializmusban kinn volt a román címer meg a csaluseszkónak a képe és minden reggel el kellett énekelni a román hinnuszt ami azóta változott és akkor néztünk ugye magyar osztály tehát a statisztika számított de nem az a statisztika hányan vannak egy osztályban hanem hány osztály van ezért volt három románosztály 15-20 fővel és volt két magyar 45 fővel és akkor a valahol a hátsó padba ültem és mondták hogy román himnus és akkor kérdezett te ismered nem te ismered nem és akkor az ember egy mit tudom két-három hét után belejön megismeri a román hinnusznak a dallamát esetleg egy pár szót belőle magára az útra emlékszel hogy most nekem eg vannak a 0-es évek előtt jóval illegálisabb kalandos utak most bocsánat hogy ambrusatillátzom vol a viskist uge aki ha jól emlékszem h termnak az alján érkezett magyarországra nektek ugye megvolt a papír tehát ti legálisan tudtatok jönni de megvan az az élmény hogy na most akkor itt van a boríték mehetünk magyarországra meg azért a ugye nyolc éves volt amikor jöttünk az kopnak a az emlékek de de de mondjuk az az időszak úy érzelmileg megvan amikor a a boríték megjött és akkor készülődik és meg meg nyilván ebből én keveset érzékeltem a szüleimnek sok idegeskedés és sok-sok minden és hát lakást eladni kinek lehet eladni hát az államnak mennyit adért am mennyit jónak lát és lehet folytatni és hát gyakorlatilag új életet kell kezdeni a nulláról és volt egy ilyen pozitív érzelmi valami gyakorlatilag várakozás hogy hogy de jó hogy megyünk és a szintén ez a a nagynéné meg nagybátyám akik itt budapesten éltek meg élnek jöttek értünk és akkor egy véletlen pont egy dácsi a hátsó ülésén jöttünk befele és ugye ez a erdélyben nevelkedett jó hogy marosvásáren bukarestben egyszer voltam életemben ami egy nagyobb város csak beérve ferihegyre a ez a sok fény és akkor a a a akkor még moszkvatérnek mondott téren ott azok a kivilágított részek hát én ilyet nem láttam életemben hátn néztem hogy hova kell mi ez és ugye ráadásul a városfogalom marosvásáreely kapcsán nekem más volt mint budapestt budapest egy nagyjából két k milliósosásan meg érezhetően kisebb tehát hogy bejöttünk de hát mi miért nem érkeztünk meg hát még mindig jövünk és még mindig fények és mi mi ez a sok sáv tehát hogy nem egy oda egy vissza hanem kettő teht ez egy nagy ugrás volt minden téren egyébként a a a hát érzelmileg is azért egy nagy tehát azért egy ismeretlen világ volt őszintén megmondom hogy hogy egy-két egy-két pontján hát nem ijesztő de hogy hogy tényleg éreztem ennek az ismeretlenségét és a kihívását tehát hogy hiába anyalországb jött magyarként magyarországra de az egy más világ érzelmileg mennyire volt ez megterhelő nem csak te számodra hanem a szüleid számára akik aztán teljesen felfoghatták hogy nagyon bizonytalan hogy ők valaha vissza tudnak-e menni marosvásárhelyre főleg egy olyan időszakban amiég a…
Említett entitások
Témák
- megtérés
- szocializmus
- vendéglátás
- erdélyi származás
Személyek
- Vass Pál
Szervezetek, cégek
- Balatonszárszói SDG Konferencia Központ
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Régen hirdettem, hogy az Isten jó. Most már tudom, hogy tényleg az" - Veletek vagyok #4”
Miről szól ez az epizód: „"Régen hirdettem, hogy az Isten jó. Most már tudom, hogy tényleg az" - Veletek vagyok #4”?
Vass Pál, a Balatonszárszói SDG Konferencia Központ ügyvezető-intézményvezetője a 777 podcast negyedik adásának vendége. Elmeséli, milyen erdélyiként Magyarországon felnőni, és hogyan befolyásolta énképét a szocializmus vége. Beszél vendéglátói érdeklődéséről, megtéréséről és az… Az epizód a 777 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 10. 20..
Milyen témákat érint ez az epizód: „"Régen hirdettem, hogy az Isten jó. Most már tudom, hogy tényleg az" - Veletek vagyok #4”?
Fő témái: megtérés, szocializmus, vendéglátás, erdélyi származás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Régen hirdettem, hogy az Isten jó. Most már tudom, hogy tényleg az" - Veletek vagyok #4”?
Megjelenés: 2023. 10. 20.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/777/regen-hirdettem-hogy-az-isten-jo-most-mar-tudom-hogy-tenyleg-az-veletek-vagyok-4-620e2ce5
Több epizód a 777-ből
- 777 OFFLINE - Papp Miklós - Életed kérdései
Dr. Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus és családapa volt a 777 OFFLINE vendége. Az eseményen több mint 80, a közönség által feltett kérdésre válaszolt. A beszélgetés ér…
- Menyasszonyok lettünk! - Q&A (jegyesség, Nagy Ő, szexualitás)
Az ÚTON podcast ezen epizódjában Anna és Ági, a szerkesztőség két tagja a jegyességről, házasságra való készületről, párkapcsolati vágyaikról és elvárásaikról, valamint a házasság…
- 777 OFFLINE - Fábry Kornél - Lelki évkezdés
Fábry Kornél atya a 777 OFFLINE rendezvényen beszélt püspöki kinevezéséről, a plébánosi élet hiányáról, az imaélet fejlesztéséről, a jó gyónásról, az egyház és a fiatalok kapcsola…
- Válaszkeresők - Anyós-iszony, katolikus-református párkapcsolat
Az epizód nézői kérdéseket tárgyal a párkapcsolati dinamikákról, különös tekintettel a szülőkkel való kapcsolatra, vegyes felekezetű házasságokra, és az ismerkedési fázis kihívása…
- Válaszkeresők - Hűtlenség, viszony megelőzése, a házasság értelme
Ez az adás a hűtlenség, a viszonyok megelőzése és a házasság értelmével foglalkozik. Megvitatják a megbocsátás utáni kapcsolati töréseket és a házasság jelentőségét.
- Válaszkeresők - Örökölt sors, családállítás, válás keresztényeknél
A Válaszkeresők podcast e heti adásában Kozmviskerti Dániel család- és párterapeuta, klinikai szexológus válaszol a hallgatóság kérdéseire. Az örökölt sors és a családállítás vall…
- "A hit óriási erőt ad az orvosnak és a gyermeknek is" - Veletek vagyok #5
Tamásné Bese Nóra, a Bethesda Gyermekkórház társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója beszélget Martí Zoltánnal hitről, családról, kórházi kommunikációról, a…
- Válaszkeresők - Homoszexuális gyermek, online pszichológia, zárkózottság
A Válaszkeresők podcast e heti adásában Kozma-Vízkeleti Dániel család- és párterapeuta, klinikai szakpszichológus válaszol a hallgatók kérdéseire. Az online pszichológiai tanácsad…
- Válaszkeresők - Szülőkről leválás, ok a szakításra, anyagi ellentétek
Kozma-Vízkeleti Dániel család- és párterapeuta, klinikai szakpszichológus a Válaszkeresők podcast legújabb adásában beszél a szülőkről való leválás nehézségeiről. Kiemeli, hogy ez…
- Válaszkeresők - Folyamatos szorongás, témák házasság előtt, exszel való kapcsolat
A Válaszkeresők podcast vendége Kozma-Vízkeleti Dániel család- és párterapeuta, aki a hallgatók kérdéseire válaszol. Az adásban a folyamatos szorongás, a megfelelni akarás és a há…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Mit? Hogyan? Kinek? Emberközpontúság és innováció a szállodai gasztronómiában — Porkoláb Gyöngyi
Molnár László, a Hotel Divinus gasztronómiai üzemeltetési igazgatója vendég a Vágj bele podcastben. Elmeséli, hogyan került a vendéglátásba katonatiszti iskola után, és hogyan von…
- Az a legfontosabb, hogy ez a cég még száz év múlva is itt legyen – Zwack Sándor-podcast — Roadster Podcast
Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. vezetője a Roadster Podcast vendégeként beszél a cég vezetéséről, a kihívásokról és az életútjáról. Elárulja, miért szereti a bokszot, és hogyan…
- Gera Zoltán - Néha kellett egy pofon, ami helyretett — Reaktor Podcast
Gera Zoltán a hitének tulajdonítja, hogy sikerült maga mögött hagynia züllött életét. Hálás a pályafutása során szerzett élményekért, és a magyar foci javuló körülményeiről beszél…
- „A formálódáshoz időre, bizalomra és közösségre van szükség” – interjú Carles Gil generálissal — Piarista Podcast
Carles Gil, a piarista rendfőnök, Magyarországon járt a Gravissimum Educationis konferencián. Itt Fogarasi Levente beszélgetett vele a rend vezetéséről, evangelizációról és a hiva…