87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast

Hitre, tudásra – a piaristák 300 éve Szegeden

· PT9M55S

Összefoglaló

Jusztinné Nedelkovics Aliz, a Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatója interjút adott a Rádió 1 Szegednek a piaristák 300 éves szegedi történetéről és az ehhez kapcsolódó kiállításról, mely a Szegedi Dóm Látogatóközpontban tekinthető meg.

Röviden

Műsor
87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast
Megjelenés
2022. 03. 02.
Hossz
10 perc
Témák
piaristák, szeged

Ebben az epizódban

Nemrég nyílt meg a Hitre, tudásra – a piaristák 300 éve Szegeden című tárlat a Szegedi Dóm Látogatóközpontban.

Ennek apropóján beszélgettünk Jusztinné Nedelkovics Alizzal, a Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatójával, aki a Rádió 1 Szegednek mesélt a gimnázium 300 éves történetéről, valamint arról is, hogy mi mindent láthatnak azok, akik ellátogatnak erre a tárlatra.

Ezen kívül arról is szót ejtett, hogy ez a kiállítás mit mutathat meg azon diákok számára, akik most pallérozódnak a gimnázium falai közt.

Említett entitások

Témák

  • piaristák
  • szeged

Személyek

  • Jusztinné Nedelkovics Aliz

Szervezetek, cégek

  • Dugonics András Piarista Gimnázium

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hitre, tudásra – a piaristák 300 éve Szegeden”

Miről szól ez az epizód: „Hitre, tudásra – a piaristák 300 éve Szegeden”?

Jusztinné Nedelkovics Aliz, a Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatója interjút adott a Rádió 1 Szegednek a piaristák 300 éves szegedi történetéről és az ehhez kapcsolódó kiállításról, mely a Szegedi Dóm Látogatóközpontban tekinthető meg. Az epizód a 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 03. 02..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Hitre, tudásra – a piaristák 300 éve Szegeden”?

Fő témái: piaristák, szeged.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hitre, tudásra – a piaristák 300 éve Szegeden”?

Megjelenés: 2022. 03. 02.. Hossz: 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/87-9-radio-1-szeged-podcast/hitre-tudasra-a-piaristak-300-eve-szegeden-babf909b

Több epizód a 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból