Június 25-ig lehet jelentkezni az MCC Juniorképzésére
· PT4M31SÖsszefoglaló
Június 25-ig lehet jelentkezni az MCC Juniorképzésére. Az Egyetemi Program az adott évben érettségiző diákoknak szól, akik a felsorolt egyetemek nappali tagozatán kezdenék meg tanulmányaikat.
Röviden
- Műsor
- 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast
- Megjelenés
- 2023. 05. 31.
- Hossz
- 5 perc
Ebben az epizódban
Június 25-ig lehet jelentkezni az MCC Juniorképzésére.
Az Egyetemi Program első állomására azok a középiskolai tanulmányaikat az adott évben befejező diákok jelentkezhetnek, akik a budapesti, debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi egyetemek nappali tagozatos hallgatóiként kívánják tanulmányaikat megkezdeni - tudta meg a Rádió 1 Szeged Asztalos Katától, az MCC regionális vezetőjétől.
Említett entitások
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Június 25-ig lehet jelentkezni az MCC Juniorképzésére”
Miről szól ez az epizód: „Június 25-ig lehet jelentkezni az MCC Juniorképzésére”?
Június 25-ig lehet jelentkezni az MCC Juniorképzésére. Az Egyetemi Program az adott évben érettségiző diákoknak szól, akik a felsorolt egyetemek nappali tagozatán kezdenék meg tanulmányaikat. Az epizód a 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 31..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Június 25-ig lehet jelentkezni az MCC Juniorképzésére”?
Megjelenés: 2023. 05. 31.. Hossz: 5 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/87-9-radio-1-szeged-podcast/junius-25-ig-lehet-jelentkezni-az-mcc-juniorkepzesere-339e2d97
Több epizód a 87.9 Rádió 1 - Szeged Podcast-ből
- Megtartotta idei könnyűzenei tehetségkutatóját a CityRocks
A CityRocks megtartotta idei könnyűzenei tehetségkutatóját Szegeden, ahol 12 zenekar közül kettő jutott tovább az országos döntőbe. Gajda Ferenc főszervező nyilatkozott az esemény…
- Rácz Mária ex libris gyűjteményéből nyílt kiállítás a szegedi Somogyi-könyvtárban
Kiállítás nyílt Rácz Mária ex libris gyűjteményéből a szegedi Somogyi-könyvtárban. A tárlaton 115 könyvjegyből nyolcvanat mutatnak be, melyek közül az elsőt Kopasz Márta készített…
- Tudományos emlékülést és könyvbemutatót tartottak a SZAB-székházban
Madách Imre születésének bicentenáriuma alkalmából tudományos emlékülést és könyvbemutatót tartottak a SZAB-székházban. Az eseményen Kass János illusztrációit tekinthették meg, és…
- Giorgio Vasari Angyali üdvözlet című táblaképe érkezik Szentesre
Giorgio Vasari "Angyali üdvözlet" című táblaképe kerül kiállításra a szentesi Koszta József Múzeumban. Az eseményt tudományos konferencia kíséri, és a festmény december végéig tek…
- Drónpilóta képzést tartottak Makón
A Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége drónpilóta képzést szervezett Makón, melyen 16 polgárőr vett részt. Az elnök tájékoztatása szerint a nagy érdeklődés mi…
- Árnyanya címmel nyílik fotókiállítás az Agórában
Árnyanya címmel nyílik fotókiállítás az Agórában. Keller Annamária képein a kedvesség és játékosság mögött a mondanivaló mélysége és tisztasága tükröződik. Az esti rendezvényt Bot…
- Elkezdődtek a Szerelmes Shakespeare próbái
Elkezdődtek a Szerelmes Shakespeare próbái a Szegedi Nemzeti Színházban. Ez a romantikus vígjáték a teátrum 2023/24-es évadának első nagyszínpadi darabja. Horváth Illés a Rádió 1…
- Hivatalosan is megkezdődött a Szegedi Nemzeti Színház új évada
Megkezdődött a Szegedi Nemzeti Színház 2023/2024-es évada. A Szegedi Szabadtéri Játékok rekordbevétellel zárta a szezont, 29 estén át csaknem 63 ezer néző látogatta meg a 17 külön…
- Közlekedésbiztonsági programot szerveztek középiskolák részére
A Szegedi SZC Csonka János Technikumban közlekedésbiztonsági programot szerveztek középiskolások részére. A Magyar Autóklubbal közös rendezvény célja a biztonságos, balesetmentes…
- Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversen
Vasárnapig tart a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterverseny Szegeden, ahol a Vaszilij Petrenko vezette zsűri a világ minden tájáról érkező versenyzőket hívott meg. A finálét a Sz…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Katedra magazin 2022. július 19-i adása — Katedra - InfoRádió - Infostart.hu
Az adásban az Állami Számvevőszék digitális oktatásról szóló jelentése, a diákok pénzügyi tudatossága, valamint az MCC és a Rákóczi Szövetség nyári táborai kerülnek bemutatásra.
- MCC Középiskolás Programjának bemutatása — Bánki - Péch Hangadó
Topercer Márton és Páskuj Mónika beszélget a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjáról a TSZC Bánki Donát-Péch Antal Technikum Diákönkormányzatának podcastjében.
- A jövő hangjai - generációk találkozása (2024. május 31., péntek 14:00) — A jövő hangjai - generációk találkozása
Ez az epizód a nyári diákmunkáról szóló kisokos, amely tanácsokat ad egyetemistáknak és gimnazistáknak a munkakereséshez. Az adásban Dulai Panna, Lengyel Anna és Majzik Nándor, a…
- Bemutatkozik a Jurátus - Mivel foglalkozik egy diák újságíró? — Jurádió
Ez az epizód a Jurátus felvételi kampányának része, bemutatja a Jurátus működését és a diák újságírói munkát. Beszélgetés Hajzer Annával és Koncos Laurával, Jakus Barnabás műsorve…
- MŰSZAKI MENEDZSER | GPeS #06 — PannonGTK
Ez az epizód a PannonGTK műszaki menedzser alapszakját mutatja be. Szó esik a képzésről, a tanulható tárgyakról és az elhelyezkedési lehetőségekről.