90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor

Simon Attila és Halász Gyula a Brand Bar kreatívigazgatói

· PT32M10S

Összefoglaló

Simon Attila és Halász Gyula, a Brand Bar kreatívigazgatói a Mesterséges Intelligencia konferencia kreatív anyagainak elkészítéséről és a mesterséges intelligencia ügynökségi munkára gyakorolt hatásáról beszélgettek.

Röviden

Műsor
90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor
Megjelenés
2023. 10. 12.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Szakács László, Halász Gyula, Simon Attila
Témák
mesterséges intelligencia, mi, kreatív anyagok, ügynökségi munka

Ebben az epizódban

Simon Attila és Halász Gyula régi szereplője az ügynökségi világnak.

A 90-es években a frissen érkező nagy nemzetközi reklámügynökségeknél dolgoztak, majd több hazai cégnél, többnyire sajátjuknál.

Jelenleg mindketten a Brand Bar kreatívigazgatói.

Mai beszélgetésünk apropója az volt, hogy ők készítették a szeptemberi Mesterséges intelligencia konferenciánk kreatív anyagait, természetesen a mesterséges intelligencia közreműködésével.

Megbeszéltük, hogy zajlik egy ilyen folyamat, mekkora szerep jut benne az embernek, és azt is, mennyiben változik a ügynökségi munka a mesterséges intelligencia hatására.

Mit nem tud a mesterséges intelligencia?

Végül arra is kitértünk, milyen események várhatóak a szakmában az őszi hónapokban.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Brand Bar

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Simon Attila és Halász Gyula a Brand Bar kreatívigazgatói”

Miről szól ez az epizód: „Simon Attila és Halász Gyula a Brand Bar kreatívigazgatói”?

Simon Attila és Halász Gyula, a Brand Bar kreatívigazgatói a Mesterséges Intelligencia konferencia kreatív anyagainak elkészítéséről és a mesterséges intelligencia ügynökségi munkára gyakorolt hatásáról beszélgettek. Az epizód a 90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 10. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Simon Attila és Halász Gyula a Brand Bar kreatívigazgatói”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szakács László, Halász Gyula, Simon Attila.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Simon Attila és Halász Gyula a Brand Bar kreatívigazgatói”?

Fő témái: mesterséges intelligencia, mi, kreatív anyagok, ügynökségi munka.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Simon Attila és Halász Gyula a Brand Bar kreatívigazgatói”?

Megjelenés: 2023. 10. 12.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/90-9-jazzy-radio-markamonitor/simon-attila-es-halasz-gyula-a-brand-bar-kreativigazgatoi-f17e02c4

Több epizód a 90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból