Alapvetés

Rovarok milliói lepik el a magyar folyókat – Ezt üzenik vizeink állapotáról

· PT41M54S

Összefoglaló

A Dunán és mellékfolyóin hamarosan újra megfigyelhető lesz a kérészek tömeges rajzása, akár milliós nagyságrendben. Ez a jelenség betekintést enged vizeink állapotába, valamint az ember által teremtett mesterséges környezet természetre gyakorolt hatásaiba. A vendég, Kriska…

Röviden

Műsor
Alapvetés
Megjelenés
2026. 07. 23.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Kriska György
Témák
kérészek rajzása, folyóvíz állapot, környezetvédelem

Ebben az epizódban

Megjelentek az első dunavirág kérészek, így a következő hetekben remélhetőleg újra százezres, akár milliós tömegben figyelhetjük meg nászrepülésüket a Dunán és mellékfolyói mentén.

A jelenség nemcsak a folyók állapotáról árul el sokat, hanem arról is, hogyan hat a természetre az ember által kialakított mesterséges környezet.

A dunavirágok több évtized utáni visszatéréséről, a fényszennyezés okozta tömeges pusztulásukról és az idén várható rajzásokról beszélgetünk az Alapvetés podcast mai műsorában, ahol vendégünk Kriska György, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, az ELTE Természettudományi Kar egyetemi docense.   See omnystudio.com/listener for privacy information.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Rovarok milliói lepik el a magyar folyókat – Ezt üzenik vizeink állapotáról”

Miről szól ez az epizód: „Rovarok milliói lepik el a magyar folyókat – Ezt üzenik vizeink állapotáról”?

A Dunán és mellékfolyóin hamarosan újra megfigyelhető lesz a kérészek tömeges rajzása, akár milliós nagyságrendben. Ez a jelenség betekintést enged vizeink állapotába, valamint az ember által teremtett mesterséges környezet természetre gyakorolt hatásaiba. A vendég, Kriska… Az epizód a Alapvetés című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 23..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Rovarok milliói lepik el a magyar folyókat – Ezt üzenik vizeink állapotáról”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kriska György.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Rovarok milliói lepik el a magyar folyókat – Ezt üzenik vizeink állapotáról”?

Fő témái: kérészek rajzása, folyóvíz állapot, környezetvédelem.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Rovarok milliói lepik el a magyar folyókat – Ezt üzenik vizeink állapotáról”?

Megjelenés: 2026. 07. 23.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/alapvetes/rovarok-millioi-lepik-el-a-magyar-folyokat-ezt-uzenik-vizeink-allapotarol-00b5ec39

Több epizód a Alapvetés-ből