Digital Backstage- podcast az ipari digitalizációról

Ki kell az AI sikeres bevezetéséhez? - Szirtes Hajnalka

· PT38M41S

Összefoglaló

Szirtes Hajnalka szervezetpszichológus a mesterséges intelligencia (AI) sikeres bevezetéséhez szükséges vezetői képességekről és a technostressz kezeléséről beszél. Az adás kitér az AI bevezetésének egyéni és csoportszintű kihívásaira, valamint az új vezetői feladatokra és…

Röviden

Műsor
Digital Backstage- podcast az ipari digitalizációról
Megjelenés
2024. 12. 20.
Hossz
39 perc
Szereplők, említett nevek
Szirtes Hajnalka
Témák
ipari digitalizáció, mesterséges intelligencia, technostress, vezetői képességek, ai bevezetés

Ebben az epizódban

Kutatások alapján ma már tudjuk: a technológiai innovációk sikertelensége 73%-ban a vezetők képességein, hozzáállásán múlik.

A vezetőkén, akik az elmúlt években mindenkori feladataik mellett előbb coach-csá, majd tulajdonképpen saját szervezetük pszichológusává is kellett avanzsáljanak, hiszen az időközben berobbant új AI-technológiák olyan mértékű (techno)stresszt rónak a kollégák nyakába, amit a hatékony együttműködés és a vállalati versenyképesség jegyében muszáj kezelni.

A Backstage-ben már korábban is foglalkoztunk az új technológiák bevezetésének szervezeti követelményeivel, ám a téma komplexitása okán úgy éreztük, hogy Szirtes Hajnalka AI-readiness tanácsadót, szervezetpszichológust újra érdemes mikrofonhoz ültetnünk.

Ebben az epizódban tovább ásunk az AI-bevezetés egyéni és csoportszintű kihívásainak bugyraiba, és felvetünk jó pár égető kérdést a tech age kapcsán.

Milyen új vezetői feladatok megjelenése várható az AI kapcsán?

Milyen új szervezeti struktúrák jelentek már meg?

Hogyan lehet az emberek változásokkal szembeni személyes ellenállását leküzdeni?

És mi az, ami segíthet az AI-bevezetésben még bizonytalan vezetőknek?

TECHference ipari konferencián készült, 2024. december 3-án.

Az epizód videós formában is elérhető a Mortoff Ipar 4.0 Backstage podcast youtube csatornáján!

Vendégünk: Szirtes Hajnalka, szervezetpszichológus Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff Gyártó: Mortoff Kft.

Az ipar 4.0 és AI technológiák bevezetéséhez szükséges szervezeti háttérről már korábbi, hasonló témájú epizódjainkban is beszélgettünk: Szirtes Hajnalka – Mi kell az AI sikeres bevezetéséhez https://open.spotify.com/episode/3R1hk2kkkmaUdhTvLwsVFs?si=QsdK9TPpRkSbLr1iE3ZC-Q Dr.

Füredi Júlia – A digitális transzformációk pszichológiája https://open.spotify.com/episode/330gVDaSGv5cyddbQKVSqm?si=cf434620338e49a0 Dr.

Ruppert Tamás – Operátor 4.0 https://open.spotify.com/episode/6tYyLRyv62e9cJCMpfKnSe?si=ffec594c775041dc

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ki kell az AI sikeres bevezetéséhez? - Szirtes Hajnalka”

Miről szól ez az epizód: „Ki kell az AI sikeres bevezetéséhez? - Szirtes Hajnalka”?

Szirtes Hajnalka szervezetpszichológus a mesterséges intelligencia (AI) sikeres bevezetéséhez szükséges vezetői képességekről és a technostressz kezeléséről beszél. Az adás kitér az AI bevezetésének egyéni és csoportszintű kihívásaira, valamint az új vezetői feladatokra és… Az epizód a Digital Backstage- podcast az ipari digitalizációról című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ki kell az AI sikeres bevezetéséhez? - Szirtes Hajnalka”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szirtes Hajnalka.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ki kell az AI sikeres bevezetéséhez? - Szirtes Hajnalka”?

Fő témái: ipari digitalizáció, mesterséges intelligencia, technostress, vezetői képességek, ai bevezetés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ki kell az AI sikeres bevezetéséhez? - Szirtes Hajnalka”?

Megjelenés: 2024. 12. 20.. Hossz: 39 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/digital-backstage-podcast-az-ipari-digitalizaciorol/ki-kell-az-ai-sikeres-bevezetesehez-szirtes-hajnalka

Több epizód a Digital Backstage- podcast az ipari digitalizációról-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból