duol.hu

Erdei kaland az Előszállási Patakparti Óvodában

· PT37M16S

Összefoglaló

Az Előszállási Patakparti Óvodában mesehetet tartottak, ahol a gyermekek a meseösvényen élhették át a varázslást. Az eseményekről Bagó Kornélia óvodaigazgatóval és anyukákkal beszélgettek, kiemelve a mesemondás hatásait.

Röviden

Műsor
duol.hu
Megjelenés
2024. 10. 07.
Hossz
37 perc
Szereplők, említett nevek
Bagó Kornélia
Témák
mesehet, meseösvény, mesemondás

Ebben az epizódban

Üdvözlöm Önöket, a baloghtomi vagyok!

Hiszik vagy nem, úgy mondom, ahogy történt.

Az elmúlt héten egy kicsit óvodás lehettem.

Abszolút nekem való volt a program.

Mesehetet tartottak az Előszállási Patakparti Óvodában.

Közülük, csak egynek a címét említem meg, (ez pedig akár egy kis nyelvtörő) „A kiskakas gyémánt félkrajcárja”.

Ugye emlékeznek erre az izgalmas történetre? (És, ha valamiért nem, akkor haladéktalanul olvassanak utána - nem bánják meg!) Persze ez is megelevenedett az ottani gyermekek számára, akik csodálatos erdőszéli környezetben, a meseösvényen, egy jó kis séta közben élték meg a varázslást!

Az egész heti, ovisoknak való izgalmak után elsőként Bagó Kornéliával az óvoda igazgatójával beszélgettem a hét eseményeiről, majd néhány anyuka is szeretve büszkélkedett nekünk a mesemondás nagyszerű hatásairól.

Akkor hallgassanak ki bennünket!

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Erdei kaland az Előszállási Patakparti Óvodában”

Miről szól ez az epizód: „Erdei kaland az Előszállási Patakparti Óvodában”?

Az Előszállási Patakparti Óvodában mesehetet tartottak, ahol a gyermekek a meseösvényen élhették át a varázslást. Az eseményekről Bagó Kornélia óvodaigazgatóval és anyukákkal beszélgettek, kiemelve a mesemondás hatásait. Az epizód a duol.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Erdei kaland az Előszállási Patakparti Óvodában”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bagó Kornélia.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Erdei kaland az Előszállási Patakparti Óvodában”?

Fő témái: mesehet, meseösvény, mesemondás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Erdei kaland az Előszállási Patakparti Óvodában”?

Megjelenés: 2024. 10. 07.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/duol-hu/erdei-kaland-az-eloszallasi-patakparti-ovodaban-9157b9a7

Több epizód a duol.hu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból