Élt egyszer egy Olvasó

#37 Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

· PT1H24M36S

Összefoglaló

A 37. Élt egyszer egy Olvasó podcast adásban Mészáros Márton és Neszlár Sándor Karinthy Frigyes "Utazás a koponyám körül" című regényét vitatják meg. Az adás elején a házigazdák a podcast ritka megjelenéséről, a jelenlegi politikai helyzetről és a hazai gazdasági eseményekről is…

Röviden

Műsor
Élt egyszer egy Olvasó
Megjelenés
2025. 06. 13.
Hossz
1 óra 25 perc
Szereplők, említett nevek
Neszlár Sándor, Mészáros Márton
Témák
irodalom, regényelemzés, karinthy frigyes
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Álló Karin Fügyes töltő a 20. század. [Zene] Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit.

Ez itt az Éltetszer egy olvasó podcast.

Mészáros Márton és Neslás Sándor irodalmi beszélgetős műsora.

Én Neslás Sándor vagyok, én pedig Mészáros Márton.

A mai napon Karinti frigyes utazás a koponyám körül című regényéről fogunk beszélgetni.

Á mielőtt belekezdenénk a szokásos, hogy is mondják ezt kis megjegyzésekkel kis kis színesekkel kezdenénk az elején.

Most már el is felejtettem azt a szót, amit ilyenkor szoktunk. szolgálati k szolgálati közleményekkel olyan régen kezdtük, és szerintem lehet ezzel is kezdeni, hogy hát nem igazán sűrű jönnek az adások.

Majd erről foglak is kérdezni, de előtte azt szeretném megkérdezni, hogy mi a helyzet veled?

Régen beszéltünk, mi újság van, minden szuper.

Nagyon nagy meleg van itt Gödöllő.

Ö sajnos a lengyel elnökválasztás az nem a szívünk szerint alakult, de a román az meg Igen.

És még nem tört ki a harmadik világháború, de sajnos úton vagyunk felé.

Remé, reméljük jó jó úton vagyunk felé, de hát igen, mindent megtesz az emberiség, úgyhogy igen.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki ebben közreműködik.

Hát azért megállapíthatjuk, hogy nem lehet jobb világ.

Ez most ez minden egyes adás, tehát szerintem ezt kéne ilyen beköszönő helyet mondanunk, hogy megint megint megint egy ponttal szarabb lett minden, mint volt.

Hát a parajdi sóbánya miatt azért azért gyászolok, azt azt azt nem tagadom.

Tehát az hát ez tényleg nagyon para.

Az egy az egy az egy gyalázat.

És közben meg most tényleg így szóba fog kerülni az utas és holdvilág.

De hogy akkor az utaz utas és holdilág előtt beszéltünk a Kata törvényről, hogy azt most megszüntetik, hogy úgy teljes módon átalakították.

Most megint van egy új törvénytervező történtek annál durvább dolgok is.

Úgyhogy most kíváncsi vagyok, hogy következő adásunk bármikor is lesz, hogy akkor majd erre mit fogunk mondani, hogy mi lett ezzel a törvénnyel.

Hát hogy addigra már Pozsonyból fogunk majd podcastolni.

Hát azért minket még sajnos az nem fenyeget, hogy külföldről támogatnának, de akár erről is beszélgethetnék, hogy most azért vállhatnánk mi is abba a sorba, hogy megkockáztassuk a kül külföldi adományokat elfogadunk.

Hát de nem tudják hova küldeni.

De gondol figyel oké, de attól még küldtetnék akik kezdjük el őket rászoktatni, hogy támogassátok az éltől egy olvasót a szokásos módon.

Tudod így szokták mondani a podcast módon.

Köszönjük szépen azoknak is, akik egészen Igen, egyelőre még egyelőre még nincsen hely, de mindenkivel érlelődjön meg a szándék, hogy mi mi azt akarjuk, hogy elvigyenek minket bilincsben.

Ha te is katolikus lennél, akkor már mondhatnám azt, hogy akkor vatikáni valutában fogadjuk el.

De hát sajnos így református vagyok.

Jó, akkor az adományok felét várjuk.

Vatikáni vanából nem tudom a tiédet miben Cichiben.

Na, figyelj, Marca, miért nem podcasztolunk gyakrabban?

Ez már régóta foglalkoztat engem.

Mert rengeteg munkánk van, családunk van, és és mindig mindig az a baj, hogy az ember az mindig azt hallogatja, amit amiben, hogy mondjam, a tehát az ilyen örömprojekteket hallogatjuk sajnos.

De én én most egy kicsit most így le akarom cseszni magamat, mert hogy így az cseszed le magadat, de engem hagyjál ki belőle.

Ne, téged kihagylak, csak így maga magamnak mondom így így hangosan, hogy így legutóbb azért nem podcastoltunk, mert fű fű vásároltál valami fűngyíró traktort, vagy valami ilyesmit.

Anyu anyukámnak sikerült egy jó kis, és akkor füvet nyírtál.

Hát vannak azért fontos fontosabb dolgok, mint ez a podcast, de hogy most de ez oké, ez mondjuk három hete volt, de mondjuk előtte az elmúlt fél évben mi történt, szóval na, szóval én ezt magamnak is mondom, hogy hogy szerintem ne ígérgessünk semmit.

Ne, ne, én nem én magamnak akarom, hogy most jobban pörögjön a podcast, úgyhogy ez majd így lesz.

Na az a kérdésem, hogy az előző adáshoz a iskola határon epizódhoz valami utólag, ami eszedbe jutott, hogy valami nekem nekem nekem 1000 millió dolog jutott eszembe utána természetesen, de igazából majd ezt hozzá akarom kötni a mostani hozz, mert mert az iskolahatáromban szerepel egy bizonyos karinti szöveg szerintem.

De nem jó, erre is kitérhetünk.

Ö, én én röviden így lezárva az iskolaadást, azt nem tudom, hogy azt már végül az előző adásban mondtuk-e, vagy csak egymás között beszélgettünk erről, hogy komolyan fölmerült bennünk az a gondolat, hogy az az eddigi hagyományokat így megtörve egy könyvről még egy epizódot csináljunk, mert tényleg úgy éreztük, hogy csak a felszínt kapargattuk.

Aztán végül a dupla adás az így nem nem lett meg, de aztán bedobtuk azt, hogy mi lenne akkor, hogyha esetleg évente vagy időnként újra elővennénk ezt a szöveget.

Majd meglátjuk, hogy Jó. odadja ki.

Nekem az tetszik, de nem simán lehetne, hogyha így mit tudom én, csak ahhoz az kell az a bajs anyan, hogy hogy fejbe kéne tartanunk, hogy mit mondtunk el az előzőben.

Hát de akkor meg tudod mit kéne, hogy ilyen audio kommentárral kiadnánk az első részt, és akkor tehát és akkor az lenne, hogy mi hallgatnánk, nyilván ezt a hallgatók nem lnák, és akkor csak erre reagolnák.

Na nem tudom, hogy ez jó ötlet-e majd meglátjuk, mert közben meg egy csomó könyv van, amiről meg lehet, hogy jó lenne, jó lenne, ha beszélnénk.

Úgyhogy szerintem ha neked semmi olyan nincs, ami most így hirtelen a ruskig hazán kívül bármi eszedbe jutna, akkor ruskig haza.

Akkor szerintem legyen az, hogy akkor folytassuk is az adást, vagy legalábbis kezdjük el.

Karinti Frigyes utazás a koponyám körül című regényéről fogunk most beszélgetni.

És hát nem fogsz meglepődni, de az első kérdésem arról szól, hogy mesélj nekem egy kicsit a Karinti Frigyessel való találkozásról, az utazásokonyám körülről, hogy mi a te Karinti frigyes olvasói élményparkod.

Hát figyelj csak, először a tanár úr kéremet olvasta, és az a a lakásnak egy bizonyos definiált pontján volt, nyugodtan lehet üldögélni, és ott olvastam, és szenzációs jól szórakoztam rajta.

Aztán a a volt, képzeld el, hogy ilyen a szüleim gyűjtöttek ilyen miniet.

Az nem tudom, hogy neked megmond mini könyv, de ez a mini tehát ilyen ilyen ekkora.

Most ezt így a hallgatóknak mutatom.

Ez, hogy ez egy ilyen, félarasznyi könyv.

És az egy ugye egy ilyen ilyen nyomdatechnikai hát nagyon nehezen megoldható hát ilyen mestermunka volt igazából.

És abból abból volt nekem meg a Karinti Fricike, az Emberke Tragédiája című könyve.

Aha. ami ugye a madács madácsnak a a paródiája volt az ember tragédiájának volt a a a paródiája és ilyen mini mini könyvben.

És azt én ilyen nagyítóval olvastam, mert ugye ebben ezek a ezeket a mini mini könyveket amúgy nem lehet elolvasni, tehát hogy ezek ilyen tehát tényleg még gyerekként se lehet elolvasni.

Gyerekként se lehet elolvasni.

És és hát nagyjából azzem, hogy tudom az egészet fejből már máig, és az az nekem nagyon-nagyon tetszett.

És és akkor akkor utána az apukám mondta, hogy hát ez nem csak ennyi, hanem hogy van ennek ennek a ennek az írónak képzeljem el, hogy van egy van egy egész kötete ilyesmiből.

Ugye az így írtok ti és akkor azt de hogy de hogy én azt nem élveztem igazából, mert azt azt nem nem tudtam, hogy miket parodizál, tehát hogy a hogy a emberket tragédiája az nagyon vicces volt önmagában is, de hogy a többit azt meg nem tudod, hogy hogyha nem ismered azt a életművet, amit parodizál, akkor azt azt nem tudod olvasni.

És akkor a a másik, vagy nem tudod élvezni, a másik, ami ami hát ilyen picit személyes, hogy az anyukámnak rejtélyes módon a kedvenc írói közé tartozott Karinti Ferenc, mármint, hogy a Frigyesnek, tehát a cini Igen.

És volt belőle, hát illetve most is itt van a polcomon belőle egy viszonylag hosszú sor, és a amikor a Ferencnek született egy fia, a Márton, a Karinti Márton, aki az ördögcsöt írta, én, hogy én amiatt lettem Márton, képzeld el.

Na hát ezt tudtam már, de most így meglepetés színelek.

Hát én ezt ezt így nem is tudtam, Marca.

Tehát, hogy én próbáltam aztán Ferencet olvasni hát anyám iránti tiszteletből, de hát az nekem nem nagyon ment, vagy hogy de van egy talán a van a cininek van egy olyan, hogy irodalmi története talán ez a címe, ami az apjáról szól, és aztán a ez a baracklek.

Tehát az ilyen önéletrajzi cuccok az jó.

Értonnak is ez arahájzi cucca a legjobb, mármint a görcs.

Ö, na szóval, hogy így vagyok vele és a a magán a utazás a koponyá körült azt pedig azt pedig egyetemi egyetemista koromban olvastam, és nagyon szerettem, és közben pedig hallgattam rendszeresen hangos könyvben mégpedig a Latinovic féle verziót, ami ami hát jelentősen meg van vágva, tehát hogy az egy jóval rövidebb, tehát az nem igazából hangos könyv, hanem az valami Mi rádiójáték vagy valami ilyen nem is ismerem, mert én a Mácsai Pálfélét ismerem.

A Mácsai Pálféle az az rendes hangos könyv, és az az egészen zseniális, de a Latinovic is hát csodás tehát hogy én most sok év után mikor most készültem erre a adásra, újraolvastam és ő valahogy az volt a fejemben, hogy én ezt én ezzel tök jóban vagyok, merthogy hogy ismerem ezt a hangos könyv verziót, mármint a Latinovic félét.

És aztán most kiderült számomra, hogy abból rengeteg fejezet ki van vágva, tehát hogy hogy egy csomó csomó mindenre nem is emlékeztem.

Mondjuk nekem nem volt meg a WC-n olvasva a tanár úr kérem, de a a az így írtottik én azt azt én nekem az nagyon megvolt.

És nekem is ehhez van egy ilyen hangos könyv hangulat.

A a Halman Péternek van egy hát CDje, amit mi a kocsiba így rongyosra hallgattunk, a amiben ő hát zseniálisan adja elő ezeket a verseket.

Hát az szuper az nagy abból a kedvencem, amikor a a 60i Lajos és az Adi Endre leveleznek, és hát mintogyha ilyen római meccénáshoz írná az Adibandi, és tehát abban a az az Adi paródia meg az az egész, ahogy a most csak így így nagyon nem szó szerint fogom intézni, de abban van, hogy így hát mondja, hogy így hát olvastam ennek a Petőfi Sándornak ezt a új versét és hát Ez nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nem tetszett.

És akkor már hogy lehet, hogy ilyet mondjon?

És akkor így egy idő után eltelik, és akkor na már nagyon-nagyon tetszett, és akkor hogy mert mert őz arról szólt, hogy valaki egy kortás kortás költőt kifigur ki kritizálni, mert tehát hogy nekem ez a ez a karinti vonal ez nekem innen van.

Ezenkívül azért nem sok mindent olvastam Karintitól, de egyetem alatt a kezembe került a a Harmosi Ilonának, aki a nek a férje a Kosztorányi Dező.

Ezt így kellett jobban mondani.

Neki van két életrajzi könyve.

Az egyik a az egyik a Koszlányi Dezsőről, a másik meg a Karinti Frigyesről.

És az nekem így az egy olyan olvasmányélményem és és és most döbbenet is, hogy most le akartam szedni a porcról, hogy ezt elővegyem a már úgy az az Kosztáni Dezsőnél Karinti Figyes ez a könyv címe és egyszerűen eltűnt nekem az a kötet, hogyha valakinek kölcsön adtam, pedig én nem nagyon szoktam kölcsön adni könyvet.

Igen, a bárki is az drága hallgatóink adják vissza a Sanyának a Igen.

Na és ráadásul tehát nekem olyan szinten én arra emlékszem, hogy például amikor a szakdolgozatomat írtam, akkor én képes voltam ezt a könyvet olvasni a szakdolgozati helyett, mert val val valahogy kellett.

És akkoriban volt még egy olyan sorozat, hogy így híres szerzőknek a fényképeit így kiadták egy-egy kötetben.

És Karinti rak is van az összes Karinti figyeles összes fényképen.

És ez egy viszonylag vaskos fénykép, például azt imádtam lapozgatni, most is le akartam szedni.

Ezt szerettem volna volna polcomon találtamhoz hozni, és egyszerűen eltűnt ez is.

Úgyhogy szóval nekem ez a karinti könyvrablókjátok vissza a Sanyának a könyveit.

Kö és én én viszonylag sok sok könyvet olvastam tőle, de nem nagyon nem nagyon maradtak meg bennem.

Tehát nekem megvan például Karintinak a kézzel írt naplója. ilyen van ilyen faximil kiadás meg ilyesmi, de azok azért annyira nem jó olvasmány, tehát nem nem maradandó számomra maradandó olvasmányérmények.

Viszont az utazásokonyám körült én is valahogy úgy egyetem körül olvastam, és azt arra emlékszem, hogy nagyon szerettem és akkor most olvastam újra, úgyhogy majd ennek kapcsán a friss olvasási élmény az jó lesz.

Viszont mielőtt erre ráfordulnánk, egy tök érdekességgel találkoztam, hogy hogy én általában az szokott lenni, hogy amikor így készülök az adásra, akkor így szeretem, hogyha így digitálisan is meg lehet nézni a szöveget, és általában ez az a digitális irodalmi akadémián oda fölmegy nekem van fönt fölmegy az ember és kiderült, hogy Karinti nincs fönt az irodalmi digitális irodalmi akadémián nincs fönt mint mer a magyar elektronikus könyvtárban van fönt, de az összes hát ez Ez speciál van meg.

Hát ez tudom, hogy ez ez tud ez tudom, hogy ott van, de hogy maga a karinti életmű, úgy mint akár a kosztolányi vagy akár nagyon sok szerintem szerintem hát a beken fönn van szerint.

Én nem hiszem, hogy a teljes életmű fönt lenne.

Hát lehet, hogy a teljes élet, de szó szóval csak ezt így szeret szeretném így jelezni, hogy hogy azért ez elég föláborító, hogy a karinti frigyes az nincs az digitális irodalmi akadémia.

Na jó, de a digitális irodalmi akadémiát azt azt azt később az jó jóval későbbi dolog.

Tehát ő szerintem ő már ilyen klasszikusnak számít kábé.

Hát de akor mit keres ott Kostolányitól kezdve Móricon át mindenki?

Tehát mindenki ott van, csak Karinti nincs, azt megnézte.

Tehát hogyha Karinti Ferenc fönt van, akkor Karinti Figyes is legyen fönt.

Tehát, hogy én ezt így hát ezt így én én innen mond ebbe egyet tudok érteni.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#37 Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül”

Miről szól ez az epizód: „#37 Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül”?

A 37. Élt egyszer egy Olvasó podcast adásban Mészáros Márton és Neszlár Sándor Karinthy Frigyes "Utazás a koponyám körül" című regényét vitatják meg. Az adás elején a házigazdák a podcast ritka megjelenéséről, a jelenlegi politikai helyzetről és a hazai gazdasági eseményekről is… Az epizód a Élt egyszer egy Olvasó című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#37 Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Neszlár Sándor, Mészáros Márton.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#37 Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül”?

Fő témái: irodalom, regényelemzés, karinthy frigyes.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#37 Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül”?

Megjelenés: 2025. 06. 13.. Hossz: 1 óra 25 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elt-egyszer-egy-olvaso/37-karinthy-frigyes-utazas-a-koponyam-korul

Több epizód a Élt egyszer egy Olvasó-ből

  • Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája

    A Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényét elemzi az Élt egyszer egy Olvasó podcast 39. adása. A műsorban a "tiszta udvar, rendes ház" gondolatkört járják kör…

  • Krasznahorkai László: A stockholmi beszéd

    Mészáros Márton és Neszlár Sándor a Kertész Imre és Krasznahorkai László féle A stockholmi beszéd című szövegekről beszélgetnek. A podcast az "Élt egyszer egy Olvasó" című irodalm…

  • #36 Ottlik Géza: Iskola a határon

    Az Élt egyszer egy Olvasó podcast 36. adásában Mészáros Márton és Neszlár Sándor Ottlik Géza Iskola a határon című regényét vitatják meg. A beszélgetés során kitérnek a regény vil…

  • #35 Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

    Az Élt egyszer egy Olvasó podcast 35. adásában Mészáros Márton és Neszlár Sándor Kosztolányi Dezső Esti Kornél című művéről beszélgetnek. Kitérnek azokra a kérdésekre, amelyeket a…

  • #34 Esterházy Péter: Egy nő

    Az Élt egyszer egy Olvasó podcast 34. adásában Mészáros Márton és Neszlár Sándor Esterházy Péter "Egy nő" című művéről beszélgetnek. Kitérnek az Esterházy-olvasás sajátosságaira,…

  • #33 Rideg Sándor: Indul a bakterház

    A harmadik évad 33. epizódjában Mészáros Márton és Neszlár Sándor az Élt egyszer egy Olvasó podcastban Rideg Sándor Indul a bakterház című regényét vitatják meg. Az adásban szó es…

  • #32 Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról

    Az Élt egyszer egy Olvasó podcast aktuális adásában Mészáros Márton és Neszlár Sándor Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról című művét elemzik. A beszélgetés sor…

  • #31 Szilágyi István: Kő hull apadó kútba

    Mészáros Márton és Neszlár Sándor az Élt egyszer egy Olvasó irodalmi podcastban Szilágyi István "Kő hull apadó kútba" című regényéről beszélgetnek, melyben szó esik a műfaji soksz…

  • #30 Békés Pál: Csikágó

    Mészáros Márton és Neszlár Sándor Békés Pál Csikágó című szövegéről beszélgetnek. Szóba kerül még Tóth Krisztina „Fogadkozás a Rottenbiller utcában” és Szilágyi István „Kő hull ap…

  • #29 Petőfi Sándor: A helység kalapácsa // Az apostol

    Mészáros Márton és Neszlár Sándor az Élt egyszer egy Olvasó podcastban Petőfi Sándor A helység kalapácsa és Az Apostol című műveit elemzik. Beszélgetnek Petőfi kultuszáról és a mű…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból