Filmklub podcast

"Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)

· PT1H46M51S

Összefoglaló

Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szinte teljesen megegyezik. A beszélgetés során Köves mesél a számára fontos dolgokról, mint a családja…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2026. 07. 03.
Hossz
1 óra 47 perc
Szereplők, említett nevek
Köves Gábor, Varga Ferenc
Témák
irodalom, autofikció, újságírás, könyvkiadás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Előjáróban még el akartam mondani, hogy ha tetszik ez az adás és úgy érzed a végén, hogy hallgatnád még tovább, akkor ezt megteheted a Filmkub podcast Patreon oldalán, patreon.com/fcub podcast.

Ott még további 28 percnyi beszélgetés van Köves Gáborral.

Igazából minden, ami ami nem a könyvéről és nem az interjúzásról szól.

Tehát például kitárgyaljuk, hogy milyen volt Star Wars rajongónak lenni a 80-as években Magyarországon.

Meg arról is beszélünk, hogy kéne-e filmet csinálni ebből a könyvből, illetve a piros aranyfüggésünket is megbeszéljük, meg hogy miért nem voltunk katonák.

Szerintem érdekes, vagy hát nem tudom, akinek ez tetszik, az is tetszeni fog, ez biztos.

Jó szórakozást! >> [zene] [zene] [zene] >> Szervuszt kedves hallgatók!

Ez a Filmkup podcast soron következő adása.

Mai vendégem Köves Gábor, a HVG újságírója, aki híres művészekkel készült interjúit eddig két kötetben gyűjtötte össze.

Az első volt a mi az, hogy nagy menők 2016-ban, a második pedig a Végszónak sem Rossz 2021-ben.

És pár hete jelent meg első regénye, amelynek a címe Apropó New York.

Szevasz Feri. >> Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást.

Nagyon örülök, hogy itt vagy. >> Magam is ezzel küzdök.

Az örömérzettel. >> Tudod, [horkantás] van ez a műfaj, hogy ismerősnek a könyvét olvasni.

Ez nem tudom, hogy hogy neked úgy úgy megvan-e, hogy így elkezded, és akkor így így szurkolsz, hogy így ja így ne legyen szar. >> Ez ez ugyanolyan, mint amikor a a filmkészítő a film után megkérdezi, hogy na, hogy tetszett?

Én én én én én eddig most már ugye több hete megjelent ez a könyv, én én azt hiszem, hogy jól vizsgáztam, mert egyszer se egyszer se támadtam ismerőseimre, hogy hogy tetszett.

Tehát én meg kivárom, vagy ha nem jön, nem jön.

Tehát nekem már nincs nincs dolgom ezzel a cuccal, csak az, hogy így bejárok a podcastjeidbe. >> Hm.

Nekem tökre tetszett a könyv hál istennek, tehát hogy így tényleg így elkezdtem olvasni és akkor mondom, jó oké, akkor ez egy ilyen magándetektíves regényt írt a a a köves.

És akkor így gondolkoztam is, hogy hogy így tényleg az lesz, hogy így így megjelenik a fun fatal.

De aztán aztán nagyon nem ebbe az irányba ment a könyv.

Nem is tudom, hogy láttam-e már ilyet könyvben, hogy a ez a ez a keret, ami itt ez a magándetektíves ügy az az ennyire egy ilyen átlátszó dolog, és ennyire egy ilyen eldobható dolog, és tényleg így van a könyvben nem tudom, legalább 100 oldal a közepén, amikor így szóba se jön ez, tehát hogy így még pillanat nem is utalsz rá, hogy így így göngyölítenéd tovább a a történetet.

Szóval ez gondolkoztam, hogy hogy vajon ez így utólag lett így így így rárakva ez a keret, vagy hogyan alakult ki a a könyvnek a a szerkezete? >> Hát egyrészt azt hadd mondjam el, hogy így kicsit másképp hangzik az, hogy tetszett neked most, hogy utána egy egy komoly kritikával illetted.

Tehát hogyha én én írnám ennek a könyvnek a a kritikáját, akkor én is lecseszném magam, vagy hát én szigorú vagyok magaman, mert hogy ez egy Igen, ez egy keret.

Ez egy tök átlátszó keret, tehát ezt én se szántam másnak, vagy hát így sikerült mondhatnám.

Tehát és ez egy én örültem ennek az ötletnek, talán villamoson uthoztam, vagy buszon.

Azt majd a, hogy mondjam, a jövő generációinak mondom, akik majd megírják az élettörténetemet, hogy a kövess a villamos ott jött a zseniális ötlet, hogy mert [torokköszörülés] valójában én egy krimit mi nagy vágyam volt, hogy egy krimit írjak, de én ahhoz kevés kevésnek bizonyultam, és ez elég hamar hamar kiderült számomra, mert mivel ezeket a kríeket mindig szerettem, és azt gondoltam, hogy ez ez nem csak egy keretnek lesz jó, vagyis hát egy olyan keretnek, ami ami ami egy ilyen kicsit felment engem azal, hogy pontosan emlékezzek a mert hát hiszen bár persze a könyv nem nem rólam szól, de rólam szól, tehát hogy saját emlékeimet sikerült végülis valami regénybe belerántanom.

Ö tehát, hogy így így így adtam magamnak egy ilyen kis ö nem tudom felmentést azaló, hogy hogy pontos legyek, vagy [torokköszörülés] történelmileg hiteles, vagy ha ha éppenséggel nem az vagyok, akkor ott hát hiszen ez ez nem én vagyok, hanem ez a magánnyomozó.

Tehát így toltam magam előtt ezt a magánnyomozót.

Márhogy ezek szerint nem toltam.

Tehát hogy néha eszembe jutott, hogy tényleg van ez a magánnyomozó, aki a Kreszgéza utcában feltűnt egy hát ügynökség ilyen, így szokták hívni, asszem a regényben is így van.

Ugye ez egy egyszemélyes detektív ügynökség a Kesonádis kell lévő lakásban.

Úgyhogy néha eszembe jutott, akkor beleír akkor tettem egy ilyen félmondatnyi megjegyzést, hogy milyen jó lenne már nyomozni.

Körülben az, hogy azt mondtam, hogy tetszett, és ez a ez a ez a megjegyzésem a a könyv szerkezetéről, ez ez nem áll ellentétbe egymással, mert én inkább megörültem annak, hogy hogy itt nem egy egy magánnyomozós történet lesz kifejtve.

És szerintem ez ebben az is benne van, hogy hogy amikor tudod valakit megismersz egy műfajban, és mondjuk téged a a az újságírásban, az interjúkészítésben ismertelek meg, akkor mondjuk ahhoz képest ilyen elég nagy váltás lenne, hogyha mondjuk egy egy ilyen igazi krimi regényt írnál, és azt nem biztos, hogy szeretném tőled.

Tehát olyan mintogyha amikor a a nem tudom a a az Andre 3000 csinált azt a fúvolás lemezt, tehát hogy így így, hogy a fúvolás lemezt akarok hallgatni, akkor nem attól az embertől akarom hallgatni feltétlenül.

És mondjuk az, ami tőled ahhoz mondjuk sokkal közelebb áll az, hogy így az életedről mesélsz, meg New Yorkról mesélsz, meg meg a a városhoz fűződő viszonyról mesélsz. >> Hát éppenséggel annyira közel nem áll hozzám.

Ö ez volt egy kis küzdelem, hogy itt most a a feltárulkozásból mennyit.

Aztán rájöttem, hogy akkor fullba nyomjuk már.

Egyébként hát készül a a furyás lemezem, úgyhogy remélem, hogy majd akkor is itt lehetek veled, és együtt furulyászhatunk a Tilos Rádió stúdiójában.

Sajnálom, hogy nem tőlem várod.

Én örültem volna egyébként, hogyha ki tudok izzadni magamból egy ilyen detektíves sztorit.

Tehát én lettem, én nagyon boldog lettem volna, mert én imádom ezt a tényleg az, hogy a a plafonról lóg a a tudod ez a minek hívjuk? >> Ventilátor. >> Ventil nevezzük ventilátornak.

Ezt a szót szerintem ezt külön akkor megnéztem, mert a hissem ez szerepel a szerepel a könyv a ventilátor szó.

Erre fizettek, tudod, hogy minél több elt el tudok a a regénybe sütni.

Lehúzott redőny az ablakon, neonfények satöbbi.

Hát, hogy szerintem te is szereted.

Nyilván ezek a neonfények fekete fehérek voltak. 40-es50-es évek filmnoár.

És és a tulajdonképpen megtetszett az, hogy a Creszg az utcában van egy ilyen ürge, de [nevetés] ennyi, ennyi, ennyi az egész.

Próbáltad és nem sikerült. >> Nem, nem próbált.

Tehát hogy nem próbáltam és nem sikerült.

Tehát ezt az utat jártam be, mert nem azt éreztem, hogy ezt most tehát most nem fog kijönni ez belőlem.

Ezzel nagyon sokat kéne dolgoznom.

Én meg nem akartam nagyon sokat, csak sokat simán. >> Igen.

Ezt még éreztem a a a könyvben, hogy így hogy így nem tettél erőfeszítést, tehát hogy hogy így annyira ilyen ilyen természetesen magadat adod.

Így semmi olyat nem éreztem, hogy hogy ú most így valamit így felvettél, most itt valamit így meg akarsz mondani, valaminek így utánanéztél, semmi semmi ilyesmi, hanem hogy én inkább azt azt gondoltam, hogy hogy talán itt az lehetett a nehéz, hogy egy olyan dologról, amiről mondjuk tudná írni 10 oldalt, mondjuk a a Strand könyvesbolt, arról csak másfél oldalt írja el. >> [torokköszörülés][nevetés] >> Csak nem akartam ugye közberöhögéssel megszakítani azt az [nevetés] tulajdonképpen most egy ilyen egy ilyen lusta izé hasát vakargató embert írtál le, aki néha így passzióból, hogy odavetett néhány sort.

Ebben azért volt szeretném cáfolni, amit mondtál és meg azt megerősít, hogy volt munka a könyvben.

Tehát nem csak a borító, mert egyébként csodálatos a borító földi Andrea műve, nem csak a arra ment kreatív energia, hanem végülis a ezekre a betűknek a a szavakká fűzésére be ba mi is volt a felvetése?

Ja, hogy egy ilyen lazaró saját magam azt találtam ki, vagy azt gondoltam, hogy ez ha [torokköszörülés] megüt valamilyen mércét, az csak úgy ütheti meg, hogyha ezek ezt ezt írom meg most, mert ez minden más egy ilyen erőlködés lett volna, és a kedvelem az erőködés, de de akkor tényleg három- négy öt évet rá kellett volna szállnom, vagy vagy akár az egész életemet, hogy kiizzadjak magamból egy egy mondjuk egy krémét, tehát nyilván egy egy kidolgozott cselekmény sok kitalált figurával.

Ez a könyv ez ez egy kidolgozatlan cselekmény viszonylag kevés figurával.

Ez tudott kijönni belőlem és nem is akartam ezt más mederbe terelni.

Ha mondjuk 10 évvel ezelőtt valaki azt mondja neked, hogy ez lesz az első könyved, tehát hogy ez lesz a címe, erről fog szólni, ennyi oldal lesz.

Akkor mit szóltál mondani ehhez? >> Hát 10 évvel ezelőtt itt ültem a te podcastedben.

Nem tudom, hogy hogy ragozzuk podcasted, vagy ez egy ez egy probléma. >> Én podcastnak hívom. >> Podcast úgy könnyebb, de azér magyaros >> Viktor Hugó és Verne Gyula nyomán.

De egyébként tényleg úgy van egy kis vita erről, hogy te voltál-e az, aki bogarat ültetett a a fülemben, mert valóban volt egy ilyen kis, hogy mondjam, belerángattál ebbe a dologba, hogy akkor miért nem írsz?

Ez pont a mi az, hogy nagy menő könyv kapcsán beszélgettünk és legalábbis nekem így maradt meg a fejemben.

De egy kedves ismerősöm most rám írt, és örülök, hogy eljött az alkalom, hogy most tulajdonképpen ezt akkor korrigálhatom vagy módosíthatom, merthogy szerinte ő ültette a bogarat a fülemben.

Ez tényleg ez igazán tervben a könyv megírása az az a tavalyi év volt.

Tavalyi év talán a a tavaly előttinek, ugye az 2025 volt tavaly 202 év végén már tettem egy kísérletet Líra énem nem is tudom fejezd már be ezt a mondatot, hogy mit csinálj meg Igen, ott csillantottam a a nappalimban egy kiadós Margit szigeti futás után és borzalmas lett.

Tehát egy ilyen önsajnáló december 31-ről beszélünk, de mondjuk az minden önsajnálót felm tehát ott lehet önsajnálni december szilveszter előtt.

Azt ú visszaolvastam egyszer és hát ez a ez a az összes szégyenérzet, ami csak amit csak lehet, akkor azt úgy éreztem, hogy ez nem.

És akkor akkor mondtam magamnak azt, bár csak ezt tehát nem ilyen drámai volt, de valóban megjegyeztem így így magamnak, nem hangosan, tehát nem beszélek magamba, hogy ha valamit is írnék valaha is, ami nem újságban jelennék meg, tehát ilyen próza dolog, akkor csakis olyat, ami humoros, mert nyilván van bennem egy ilyen önsajnáló véna, de hogy ezt nem szabad szabadjára engedni, tehát csak kizárólag valam ami ami ami vicces humoros, amin egy kicsit lehet derülni, mert mégis csak ez menti a mindenféle ez a borulátást meg a sebek nyalogatását.

Vicces, vicces, vicces, vicces.

És akkor ez és akkor valahol tavasszal április május talán környékén ültem le, hogy jó, akkor akkor nézzük meg, hogy az megy-e. >> A kérdésemre való válasz irányába se szúrtál.

Jó, de emlékszem a kérdésedre, és ez ez egy jó hír, főleg nekem, és a >> hadd válaszoljuk fog de fogalmam se volt.

Tehát nem válaszoltam a kérdésed, de 10 évvel ezelőtt ez egy nem létező ez ez nem lehetett egy felvetés magamban se, mert nem ez nem létezett.

Akkor az létezett, nem tudom ez éppen akit hajkuráztam interjú kérelmeimmel és sokáig az létezett.

De valahol azért csak gondoltál arra, hogy mivel így szöveggyártással foglalkozol, akkor egyszer azért csak szeretnél írni egy egy egy regényt, nem?

Hát így írtál novellákat. >> Nevezzük tárcának.

Tudom, hogy ez egy bevett létezik ez a szó, hogy tárca, de én ezt nem és olcsó ezen viccelődni, de de nekem ez ez mindig derüt fakasz belőlem, hogy tárca a szó maga.

Igen, írtam tárcákat, tehát volt egy ilyen becsvágyam, hogy a prózamestereként ünnepeljem magam, de én ezzel mindig úgy voltam, hogy az, amit tudok, amit így az évek során összehoztam tudásban, azzal mit lehet kezdeni?

Tehát hogyan lehet kimaxolni még azelőtt, hogy esetleg más szakmát választanék, tehát kitanuljam a a hegedű készítést.

És akkor ebbe nyilván sok minden nincs benne, tehát nem fogok nagy pénzt keresni, nem fogok nagyokat üzletelni, nem vállalati autóimat számolni, ez mind nincs benne.

Hát csak ez, tehát hogyha szövegekkel dolgozol, és akkor még mi marad.

Tehát nézzük meg, hogy ez megy-e.

Ez így bennem volt, hogy esetleg ezt egyszer meg kéne nézni még mielőtt ott állnék a tudod ezzel a képzeletben egy kocsmapult, hogy jaj leéltem az életemet és ezt meg ezt nem csináltam meg.

Persze még így is odakerülhetek.

Egy ilyen bádokpultot képzelek el, tehát azt a régi ilyen 80-as évek ilyen borzói hangulatot.

Szerintem le tudtam volna élni az életemet enélkül is ugyanolyan boldogtalanul, ahogy szoktam. >> Ühüm. említetted ezt a kitárulkozást, de azért ez mégis egy elég ilyen szemérmes kitárulkozás ez a ez a könyv, és nekem úgy tűnik, hogy hogy benned van egy ilyen egy ilyen nagyon erős késztetés arra, hogy így megmutasd magadat.

De közben mintogyha egyben szégyenteljesnek is tartanád ezt a ezt a kitárulkozás dolgot.

Nem feltétlenül szégyenteljes, hogy nem így érzem, de én azért egy szórakoztató produktumot akartam létrehozni, tehát egy igen, egy terméket ami ami [sóhajtás] hát úgy adagolta magamat ebbe bele, amiről úgy gondoltam, hogy még fogyasztható. sem egy ilyen köldöknézős lila dolgot nem szerettem volna, és persze elismerem a köldöknézős lila dolgok jogát a létezéshez.

Valahogy azt próbáltam kisakozni, bár ez most egy ilyen nagyon tudatos folyamat lett volna, pedig nem volt az, tehát nem tudom, nem így látom, de azért mégis volt bennem valami tudatosság, hogy hogy mi az, ami még nem ami ami éppen elég, és és ami amiben van egy kis szomorúság, egy kis komikum, kis tragikomikum.

Nyilván a saját élményeimet úgy próbáltam így valahogy összemixelni, hogy ezek meglegyenek,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)”

Miről szól ez az epizód: „"Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)”?

Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szinte teljesen megegyezik. A beszélgetés során Köves mesél a számára fontos dolgokról, mint a családja… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Köves Gábor, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)”?

Fő témái: irodalom, autofikció, újságírás, könyvkiadás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)”?

Megjelenés: 2026. 07. 03.. Hossz: 1 óra 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/szeretnek-elni-is-koves-gabor-apropo-new-york-0f97e36c

Több epizód a Filmklub podcast-ből