Amikor 10 ezer bitcoin még csak két pizzát ért
· PT16M23SÖsszefoglaló
Mogyorósi Attila, a CoinCash társalapítója a Bitcoin Pizza Day történetét, a kriptopiac alakulását és a CoinCash sikereit tárgyalja. Szó esik a bitcoin jövőjéről és a várható árfolyammozgásokról is.
Röviden
- Műsor
- Fintech Világa
- Megjelenés
- 2024. 03. 11.
- Hossz
- 16 perc
- Szereplők, említett nevek
- Érczfalvi András
- Témák
- bitcoin pizza day, kriptopiac, bitcoin jövője, várható árfolyammozgások
Ebben az epizódban
A TrendFM-en hallható Fintech Világa műsorban Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója ez alkalommal is Mogyorósi Attilát, a CoinCash társalapítóját látták vendégül.
Mogyorósi először 2015-ben ismerkedett meg a bitcoinnal.
Akkoriban még kevés embert érdekelt a kriptó, a rendszeres havi felhasználók száma a világon körülbelül 1-5 millió fő volt.
Alapítótársával, Galántai Gáborral azonban már akkor nagy fantáziát láttak a technológiában. 2017 elején alapították meg saját vállalatukat, a CoinCasht, az év második felében pedig beindult a bikapiac, ami beemelte a kriptovalutákat a köztudatba, így a cég is jelentős sikereket könyvelhetett el.
A CoinCash 2017-ben ki is helyezte az első bitcoin ATM-eket, ami után egy egész hálózatot épített ki Magyarországon. 2021-ben felvásárolták legnagyobb versenytársukat, a MrCoin-t, ezzel gyakorlatilag egységesítették a magyar forintos bitcoin árfolyam jegyzést a retail piacon.
Bitcoin pizza day - minden sztoriban van egy magyar szál A bitcoin kezdeti éveiben csak pár tucat node üzemeltette a hálózatot, ami azt jelentette, hogy a bányászok körülbelül 10 percenként kaptak nagyjából 50 bitcoint.
Hanyecz László korai Bitcoin programozó volt, aki még 2010-ben rakott ki egy posztot a Reddit nevű közösségi média oldalra, hogy szeretne két pizzát venni 10 000 bitcoinért és hogy lenne-e valaki, aki kihozná neki - a jelentkezőre végül 2 hetet kellett várni, de sikerült nyélbe ütni a tranzakciót.
Ezt az eseményt tekintik a bitcoin első kereskedelmi felhasználási esetének.
A kriptopiac jövője A kriptovalutáknak megvan az a tulajdonsága, hogy nagyon kileng mind pozitív, mind negatív irányba.
Az inga az utóbbi években a negatív irányba lengett ki, éppen ezért a következő 1-2 év rendkívül pozitív lesz a bitcoin számára Mogyorósi szerint.
A szabályozók kriptovaluták iránti pozitív hozzáállása (pl. bitcoin ETF-ek bevezetése), és a retail megnövekedett érdeklődése miatt fokozott várakozással tekint az elkövetkezendő évre.
Véleménye szerint a következő bikapiac során az árfolyam 100-150 ezer dollár közötti értéket is elérhet.
Említett entitások
Témák
- bitcoin pizza day
- kriptopiac
- bitcoin jövője
- várható árfolyammozgások
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Amikor 10 ezer bitcoin még csak két pizzát ért”
Miről szól ez az epizód: „Amikor 10 ezer bitcoin még csak két pizzát ért”?
Mogyorósi Attila, a CoinCash társalapítója a Bitcoin Pizza Day történetét, a kriptopiac alakulását és a CoinCash sikereit tárgyalja. Szó esik a bitcoin jövőjéről és a várható árfolyammozgásokról is. Az epizód a Fintech Világa című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Amikor 10 ezer bitcoin még csak két pizzát ért”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Érczfalvi András.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Amikor 10 ezer bitcoin még csak két pizzát ért”?
Fő témái: bitcoin pizza day, kriptopiac, bitcoin jövője, várható árfolyammozgások.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Amikor 10 ezer bitcoin még csak két pizzát ért”?
Megjelenés: 2024. 03. 11.. Hossz: 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fintech-vilaga/amikor-10-ezer-bitcoin-meg-csak-ket-pizzat-ert-e1684520
Több epizód a Fintech Világa-ből
- Forró ősz a fintech piacon: hackek, adatszivárgások és új növekedési csaták
- Predikciós piacok: fogadás, tőzsde vagy a jövő információs infrastruktúrája?
- AI-apokalipszis: valódi veszély vagy milliárdos marketingfogás?
- Hamarosan eljöhet az idő, amikor mindent bizonyítani kell az interneten
A Fintech Világa podcast legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető Siklós Bencével (Peak tanácsadó) és Pethes Dáviddal (Gen6 vezérigazgató) beszélgetett a deepfake technológi…
- Magyar fejlesztés írhatja át a digitális fizetések jövőjét
A Fintech Világa podcast legújabb adásában Érczfalvi András és vendégei, Siklós Bence és Szabolcsi András a digitális fizetések jövőjét vitatták meg. Főként a digitális euró, a di…
- Digitális készpénz internet nélkül? Már készül rá a megoldás
A Fintech Világa podcast legutóbbi adásában Érczfalvi András műsorvezető Siklós Bencével és Szabolcsi Andrással beszélgetett a digitális készpénz koncepciójáról. Megvizsgálták a j…
- Lehet-e még technológiai nagyhatalom az Európai Unió?
Az Európai Unió a digitális gazdaságban elsősorban szabályozóként van jelen, szemben az USA piac- és a kínai államközpontú modelljeivel. Az EU a jogbiztonságot, az interoperabilit…
- Beyond banking: lecsengett a hype, most jön az igazán nehéz rész
A Fintech Világa podcast legutóbbi adásában Érczfalvi András Siklós Bencével és Qayum Dániellel, a Peak tanácsadóival beszélgetett a "beyond banking" koncepcióról. Megvizsgálták,…
- Riasztó biztonsági incidensek rázták meg az AI-szektort
Az AI-ügynökök gyors technológiai fejlődése új kiberbiztonsági kihívásokat hozott magával, amelyekről a Fintech Világa legutóbbi adásában esett szó. A beszélgetés során Siklós Ben…
- Pénzügyi hűtlenség: ezeket titkolják leggyakrabban a párok
A Fintech Világa podcast legújabb adásában Érczfalvi András és Siklós Bence, a Peak tanácsadója a pénzügyi hűtlenség témáját vitatták meg. Kiemelték, hogy a párkapcsolatokban a pé…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Miért lehet jövője a Bitcoinnak? (Pinke Attilával) — LevelUp Podcast
Ebben az epizódban Pinke Attila, a Blockchainbloom alapítója vendégeskedik, és a Bitcoin múltjáról, jövőjéről, valamint a kriptopiac jelenlegi állásáról beszél. Az adás kitér a bl…
- Tényleg lehet egymillió dollár a bitcoin, de akkor már nem ez fog számítani — VG Podcast
A Cryptofalka alapítója, Honti Roland vendégeskedik a Kriptofókusz első epizódjában. Vele beszélgettek a bitcoin legfontosabb mérföldköveiről, a blokklánc előnyeiről és a kriptopi…
- A PayPal maffiától a pénzügyi szektor bekebelezéséig — Concorde Podcast
A Concorde Podcast ezen epizódjában Suppan Márton, a Peak Financial Services alapítója a pénzügyi szektorban zajló technológiai fejlődésről beszél. Szó esik a blokklánc technológi…
- Főáramba kerül-e a bitcoin a tőzsdei alapok engedélyezésével? / Csabai Csabával — Pogi Podcast
Pogi Csabai Csabával, a Variance alapítójával beszélget arról, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet által engedélyezett bitcoin alapú tőzsdei alapok főáramúvá tehetik-e a kriptót. A…
- Bitcoin buborék — Forex & Tőzsde - Hogyan trédelj?
Ez az epizód a pénzügyi szektor buborékjait tárgyalja, a történelmi példáktól, mint a tulipánmánia és a dotcom buborék, egészen a 2008-as gazdasági válság előtti ingatlanbuborékig…
- Kádár Tamás: Így lett milliárdos a cégünk — Mindenségit!
Kádár Tamás, a SEON Technologies Kft. alapítója az egyetemről kikerülve alapított IT-céget, amely pénzügy-biztonsági feladatokat lát el. A cég 32 milliárd forintos tőkebefektetést…
- Pinke Attila - Az igazság a kriptovaluta befektetésről — Instant Biznisz Podcast
Pinke Attila kriptovaluta szakértő az Instant Biznisz Podcastban a bitcoin befektetésről beszél kezdőknek. Megtudhatja, hogyan kerülje el a hibákat és milyen stratégiákat alkalmaz…
- 42. 'A fiúk a kriptobányában dolgoznak - digitális pénzek a jogban' - 40 perc — Ügyvéd Podcast
Gerhard-Kotroczó Ágnes és Pajor Dávid ügyvéd a kriptovaluták jogi vonzatairól beszélget. Pajor Dávid több hazai kripto-projekt elindításában és működtetésében is részt vett, valam…