Elhivatva: Harckocsizó álom
Összefoglaló
Tóth István ezredes, a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár parancsnoka, pályafutásának kezdetéről, missziós tapasztalatairól és parancsnoki feladatairól mesél.
Röviden
- Műsor
- Fokozott Hanghatás
- Megjelenés
- 2025. 04. 30.
- Szereplők, említett nevek
- Tóth István
- Témák
- páncélosdandár, missziós tapasztalatok, parancsnoki feladatok
Ebben az epizódban
Tóth István ezredes immár több, mint két és fél éve azonalakulat parancsnoka, ahol annak idején frissen végzett harckocsizó tisztként pályafutását kezdte.
Páncélosdandártól csak öt missziós szolgálat, egy amerikai tanfolyam, illetve négy év hódmezővásárhelyi szolgálat szólította el – ám ezek mindegyike hozzátett ahhoz, aki; úgy parancsnokként, mint emberként.
Tapasztalatairól és parancsnoki feladatköre sajátosságairól kérdeztük Fokozott Hanghatás podcast műsorunk Elhivatva című különkiadásában. stáblista: Bányász Eszter, Gárdos András, Hadházi Dániel,Molnár Éva, Szombati Gábor
Említett entitások
Témák
- páncélosdandár
- missziós tapasztalatok
- parancsnoki feladatok
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Elhivatva: Harckocsizó álom”
Miről szól ez az epizód: „Elhivatva: Harckocsizó álom”?
Tóth István ezredes, a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár parancsnoka, pályafutásának kezdetéről, missziós tapasztalatairól és parancsnoki feladatairól mesél. Az epizód a Fokozott Hanghatás című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 30..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Elhivatva: Harckocsizó álom”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth István.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Elhivatva: Harckocsizó álom”?
Fő témái: páncélosdandár, missziós tapasztalatok, parancsnoki feladatok.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Elhivatva: Harckocsizó álom”?
Megjelenés: 2025. 04. 30.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fokozott-hanghatas/elhivatva-harckocsizo-alom-1f403d95
Több epizód a Fokozott Hanghatás-ből
- Versenyképes katonai felsőoktatás Magyarországon
Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) az elmúlt évben kiemelt figyelmet fordított a gyakorlatcentrikus katonai képzések fejlesztésére. Megalkottak egy új tantervet…
- 2025: a szintlépés éve – Évértkelő a Honvéd Vezérkar törzsigazgatójával
Somogyi Zoltán vezérőrnaggyal, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatójával az elmúlt évet értékelték, kitérve a Magyar Honvédség fejlődésére és a 2025-ös nemzetközi kihívásokra. A beszél…
- Csillagok között
Rácz István, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Természettudományi Tanszékének oktatója a honvédtisztképzésbe illeszkedő űrtechnológiai fejlesztésekről beszél. Szó esik a tanszék okt…
- Változatos mindennapok a honvédtisztképző karon
Az epizód a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának mindennapjait és a honvédtisztjelöltek lehetőségeit mutatja be. Dr. Lippai Péter dandártábornok,…
- Modern kutatás-fejlesztés a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon II.
A beszélgetés a modern kutatás-fejlesztésről szól a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon, kiemelve annak szerepét az ország versenyképességének és védelmi képességének fenntartá…
- A Hunyadi-sorozat fokozta a hanghatást!
Beszélgetés Bán Mórral, a Hunyadi történelmi regényfolyam írójával, a televíziós sorozat kulisszatitkairól.
- Modern kutatás-fejlesztés a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon
Ez az epizód a haditechnikai kutatás-fejlesztésről szól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. Bemutatja, hogyan befolyásolja ez a haderő képesség…
- Elhivatva: a Szimulációs Központ falai között
Szécsi Zsófia százados mindennapjait a világ egyik legmodernebb szimulációs központjában tölti, hozzájárulva a jövő tüzéreinek kiképzéséhez. A tatai laktanyában található központb…
- Elhivatva: gázálarcban
A Fokozott Hanghatás podcast Elhivatva különkiadása Mészáros Zalán századossal beszélget a vegyvédelem fontosságáról és fejlődéséről, különösen a tűzszerészek és különleges művele…
- 1703-1711: nyolc év mérlege
Dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot vizsgálja. Az epizód a 8 évig tartó küzdelem okait és a kurucok esélyeit elemzi a nagymajtényi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A győri álommelós | Kokas Évával beszélgettünk — Kisalföld.hu
Kokas Éva, a győri Generációk Művelődési Háza igazgatója interjút adott munkájáról és terveiről, miután megkapta a Szent László-érmet több évtizedes szakmai tevékenységéért.
- A magyar elitkatona, aki megjárta Irakot, Afganisztán és a Pentagont – De ennél sokkal izgalmasabb dr Porkoláb Imre ezredes életútja. A podcastből kiderül, miért. — Roadster Podcast
Porkoláb Imre ezredes élete filmbeillőnek tűnhet, szolgált Irakban, Afganisztánban, és dolgozott a Pentagonban. Három könyvet írt vezetéselméletről. A podcastban a jó vezetésről,…
- Egyenruhások régen és ma - E06 - Egressy Pál — SABLONMENTES
Egressy Pál életútja a vasesztergályostól a rendőri pályán elért csúcsig ível, megjárva Dél-Amerikát, Kolumbiát és Franciaországot.
- Beszélgetés a Diákönkormányzat Elnökével — Bánki - Péch Hangadó
A TSZC Bánki Donát - Péch Antal Technikum Diákönkormányzatának podcastje a DÖK működéséről, terveiről és a diákélet színesítéséről. Az adásban Tóth Kristóf elnök, valamint Toperce…
- Harminc éve a haza szolgálatában: a katasztrófavédelem nógrádi igazgatójával beszélgettünk — nool.hu
Interjú Nógrád katasztrófavédelmi igazgatójával a harminc éves szolgálatról.