Gépész ( hangoskönyv )

Garai Imre - Sláger 20/05.

· PT39M15S

Összefoglaló

Garai Imre önéletrajzi ihletésű regénye egy pesti fiatalember kalandjait mutatja be Párizsban és Afrikában, egészen a dalszerzői sikerig, majd a Horthy-korszak és a fasizmus viszontagságai után a felszabadulás utáni újrakezdésig.

Röviden

Műsor
Gépész ( hangoskönyv )
Megjelenés
2022. 05. 09.
Hossz
39 perc

Ebben az epizódban

Vonzóan ​érdekes, nevettető és ugyanakkor megható könyv.

Önéletrajz és önvallomás – regény alakjában.

A szerző a pesti külvárosból indul el, végighalad az iskolaéveken, a „pesti srác” jellegzetes csínytevésein, s aztán a nagyvilág forgatagába kerül.

A tehetséges pesti fiatalember Párizsban, Afrikában próbál szerencsés: díjbirkózó, alkalmi munkás, kocsis, teherhordó (és még sok mindenféle más foglalkozást megpróbál) – s közben állandóan, szenvedélyesen szerelmes – míg véletlen körülmények folytán éppen Párizsban „beérkezik”, neves dalszerzővé lép elő.

A honvágy hozza haza Pestre, ahol a Horthy-katonáskodás visszataszító és megalázó kényszere várja.

Megszületik azonban a pesti siker is, de ezzel még nincs vége a kalandok sorozatának, most már a történelem, a kegyetlen fasizmus írja tovább az élettörténetet: a munkaszolgálat, büntetőszázad, örökké fenyegető megsemmisítés… A felszabadulással új élet kezdődik: a kalandos szerző megtalálja családi boldogságát és – folytatja harcát az elismerésért, az álmokért, amelyek teljesen sohasem válnak valóra.

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Garai Imre - Sláger 20/05.”

Miről szól ez az epizód: „Garai Imre - Sláger 20/05.”?

Garai Imre önéletrajzi ihletésű regénye egy pesti fiatalember kalandjait mutatja be Párizsban és Afrikában, egészen a dalszerzői sikerig, majd a Horthy-korszak és a fasizmus viszontagságai után a felszabadulás utáni újrakezdésig. Az epizód a Gépész ( hangoskönyv ) című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 05. 09..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Garai Imre - Sláger 20/05.”?

Megjelenés: 2022. 05. 09.. Hossz: 39 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gepesz-hangoskonyv/garai-imre-slager-20-05

Több epizód a Gépész ( hangoskönyv )-ből

  • Lovas Lajos - Macskák

    Lovas Lajos Macskák című szatirikus sci-fi novellája egy alternatív történelembe kalauzolja az olvasót, ahol a macskák az emberiség titkos urai. A történet szerint egy földönkívül…

  • Maurice Level - A tolvajok városa 3 ( VÉGE )
  • Maurice Level - A tolvajok városa 2
  • Maurice Level - A tolvajok városa 1

    Maurice Level: A tolvajok városa 1 című hangoskönyv egy északon fekvő, titokzatos városba kalauzol. A főhős pénzzavarát próbálja megoldani, ám egy tűzeset és iratai eltűnése után…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 2. ( vége )

    A Syntha bolygó és a Paragon 3b űrhajó életében véget ért egy korszak, új kihívások és kalandok várnak az állomáson dolgozókra. Az emberiség egy egész civilizáció számára készít m…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 1

    A Paragon 12. könyv 1. részében Dr. Elara Woss, a Sigma Emergency Solutions alapítója és vezetője mesél a Syntha bolygót és a Paragon 3b űrhajót érintő korszak végétől. Egy egész…

  • Dean R. Koontz - Világvége 7 ( vége )

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán talál menedéket. Különös hangok és látomások gyötrik, majd egy szellem kéri a segítség…

  • Dean R. Koontz - Világvége 6

    Odd Thomas, a halottlátó fiatalember, Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán keres menedéket. A látszólagos biztonság hamar szertefoszlik, amikor Odd különö…

  • Dean R. Koontz - Világvége 5

    Odd Thomas, a fiatal halottlátó, előző kalandjai után egy milliárdos birtokán keres menedéket útitársával, Annamariával. A helyzet azonban nem biztonságos: Oddot kísértetek és lát…

  • Dean R. Koontz - Világvége 4

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó, és útitársa, Annamaria egy milliárdos birtokán találnak menedéket Magic Beach-ről való menekülésük után. Odd különös látomásoktól és hangoktól szen…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból