Hihetetlen Történelem Podcast

Internálótáborok az USA-ban: a japán-amerikai lakosság kálváriája - E115

· PT1H31M31S

Összefoglaló

A Hihetetlen Történelem podcast e heti adásában Andris és Tündi az USA-ban internált japán-amerikaiak sorsát mutatják be. Az 1941-es Pearl Harbor-i japán támadás után az amerikai hatóságok több mint 100 000 japán, olasz és német származású amerikai állampolgárt tartóztattak le…

Röviden

Műsor
Hihetetlen Történelem Podcast
Megjelenés
2026. 02. 02.
Hossz
1 óra 32 perc
Szereplők, említett nevek
Josiko Uchida, Micuno Macuda, Heuke Macuda
Témák
második világháború, internálás, japán-amerikaiak, pearl harbor
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Sziasztok! >> Sziasztok! >> Ez a Hihetetlen Történel podcast.

Én Andris vagyok. >> Én pedig Tündi. >> Hajnali f:3 volt, amikor kopogtattak az ajtón.

Peter Teberat álmosan sétált ki az előszobába és ajtót nyitott.

Három FBI ügynökkel találta magát szembe, akik közölték vele, hogy pakoljon magának némi ruhát és fogkefét, mert azonnal magukkal viszik." Amikor az előszobában megjelent Mária, Péter felesége is, vele is ugyanezt közölték.

A házaspár hiába kérdezősködött, és mi lesz a három gyerekkel?

Az ügynökök válaszra sem méltatták őket, amint elkészültek, kocsib ültették őket és elhajtottak. 1941 december 8a hajnal volt, és a japánok pár órával korábban támadták meg az Egyesült Államokat P Harbornál.

Mariát két hónap után kiengedték, de amikor hazament, a gyerekeket természetesen már nem találta otthon.

A lakást pedig teljesen szétverték a távollétükben.

Mária az utcára került, és igyekezett magának munkát találni, miközben Pétertábbi két hónapig börtönben tartották, majd évekre internáló táborba zárták.

Amíg a férj be volt zárva, addig a feleség igyekezett visszaszerezni a gyámságot az árvaházba zárt gyerekek fölött, de a bíróságon úgy ítélték meg, hogy Mária körülményei nem alkalmasak arra, hogy a gyerekeket nevelje.

Mária és Péter története egyáltalán nem volt egyedi.

Azzal, hogy Japán megtámadta az USA, több mint 100000 japán, olasz és német amerikai állampolgár életét változtatta meg gyökeresen.

Ártatlanságuk ellenére egy részüket bebörtönözték, egy részüket pedig kegyetlen körülmények között internáló táborokba zárták.

Mindez annak a fényében volt különösen problémás, hogy a bezárt emberek kétharmada teljes jogú amerikai állampolgár volt.

Így az ő kitelepítésük kapcsán utólagosan azt lehet mondani, hogy alkotmányelenesen járt el az Egyesült Államok.

A mai adásunkban megnézzük, hogy mi vezetett a kitelepítésekhez. azt, hogy a kitelepítések túlnyomó részt miért csak a japánokat érintették, és a németeket, és az olaszokat kevésbé.

És beszélünk arról is, hogy milyenek voltak a tábori körülmények, és hogy a háború végén milyen volt újrakezdeni mindent ezeknek az embereknek. >> A pörhábortért támadás utáni órákban több 1000 japánc tartóztatott le a rendőrség.

Josiko Uchida, egy megkeresztelkedett japán nő, éppen a templomból jött haza kaliforniai otthonába.

Amikor kinyitotta az ajtaját, a nappaliban egy FBI ügynököt talált, aki éppen felforgatta a lakását.

Mint kiderült, ez a férfi Josikó édesapját kereste, akinek egy japán importexport kereskedelmi cége volt.

Azonban az édesapa éppen nem tartózkodott otthon, ezért az ügynök távozott.

Amikor az édesapa egy órával később hazaért, és látta, hogy mi történt, rögtön kihívta a rendőrséget, hogy bejelentse, hogy behatolás történt.

Azonban a rendőrség helyett FBI ügynökök érkeztek a helyszínre, és elvitték magukkal a férfit.

Josikó öt napig nem tudta, hogy hová vitték az édesapját, amíg ki nem derült, hogy egy sanfranciszcoi katonai bázisra került a férfi.

A japán közösségekben gyorsan elterjedt a hír, hogy egyes családokból a hatóság emberei elhurcolják a férfiakat, így volt, aki előre fel tudott készülni.

Micuno és Heuke Macuda két gyerekükkel együtt igyekeztek minden tárgyat megsemmisíteni az otthonukban, ami Japánnal volt kapcsolatos.

Az apuka a kedvenc bakerit lemezét is a tűzbe dobta, mert félt, hogy ez a tárgy kompromittáló lehet a hatóságok szemében.

A kislányok pedig a babáinak a kimonó ruháját vetette a tűzbe.

Az FBI két héttel P Harbor után kivonult a családhoz, és mindössze egy gyanús japán könyvet találtak, amiről később, miután rákérdeztek, hogy mi az, kiderült, hogy az egy új szövetség, ami japán nyelven íródott.

Itt ezt az egészet úgy képzeljétek el, hogy a japánok ugye megtámadták Pe Harbort, de ezekben a közösségekben Amerikában, mármint itt a japán közösségekre gondolok, nem tudták, hogy pontosan mi történik.

Állítólag az FBI-nak volt egy listája, de mindenféle pletykák terjedtek ezekben a közösségekben arról, hogy elvisznek embereket, de senki nem tudta, hogy pontosan mi alapján.

És azért egy csomó Japán úgy döntött, hogy igyekszik akkor megsemmisíteni minden olyat, ami Japánh köthető, mert az senki számára nem volt világos, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki gyanússá váljon.

Tehát igazából egy ilyen teljesen kaotikus állapot uralkodott a családokban és félelem, mert nem tudták, hogy mikor jön értük a rendőrség, ha jön egyáltalán.

Azért is lehetett ez számunkra teljesen érthetetlen és összezavaró, mert amúgy addig semmi problémájuk nem volt a hatóságokkal, és békésen élték az életüket.

Tehát ők nem értették, hogy mi alapján lettek ők kiválasztva. >> Igen.

És ami a családok számára különösen aggasztó volt, hogy nem mondták meg, hogy hova viszik az adott családtagot, illetve hogy mennyi időre.

Tehát itt gyakran ez tényleg azt jelentette, hogy elvittek valakit, és közben a család nem tudta, hogy hova vitték, és mikor fog egyáltalán szabadulni.

Amikor erről beszélgetünk, erről az amerikai internáló táboros témáról, és a témában megjelenő cikkek is az interneten, általában arról kevesebb szót szoktak ejteni, hogy nem csak japánokat zártak be ekkor, hanem németeket és olaszokat is, akik szintén érintettek voltak ebben az ügyben.

New Yorkban például az FBI letartóztatott egy kimondottan neves olasz származású operaénekest.

Ez jó Pinzát, aki a Metropoliten opera basszusa volt.

Pinza már több mint 20 éve élt Amerikában, mégsem kérvényezte az állampolgárságot.

A lakására két FBI ügynök vonult ki, akik megkezdték az otthonának az átkutatását.

Az Operaénekes visszaemlékezése szerint a vizsgálat egy pontján az egyik FBI ügynök gyanakodva kérdezett rá, hogy mi az a bekeretezett olaszlevél a nappali falán, mire Pinza mondta neki, hogy egy levél Verditől.

De még mielőtt Pinzza válaszolhatott volna, a másik ügynök kijelentette, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a nevében le van tartóztatva.

Tehát nem csak a japánok voltak érintve ebben az ügyben, hanem a németek és az olaszok is.

És itt nagyon sokszor arról volt szó, hogy egy csomó bevándorló az országba az egyszerűen nem érezte szükségességét annak, hogy felvegye az amerikai állampolgárságot.

Ugye sokan benyújtották ezeket a papírokat, hogy folyamodjanak az állampolgársághoz, de ez egy hosszú procedúra volt.

De voltak azok egyébként, főleg az idősebb generáció tagjai, akik ehhez nem folyamodtak, illetve itt a 20. század kezdetétől fogva voltak olyan rendeletek, amik kimondottan próbálták ezt korlátozni és szabályozni azt, hogy ki és milyen alapon kaphat állampolgárságot.

Szóval akik régebben érkeztek az országba, azok lehet, hogy emiatt nem kaptak állampolgárságot.

Mindenesetre PH Harbor egy nagy fordulópont volt a második világháborúban és itt különösen Amerika szempontjából.

Viszont hogyha itt az internálások kérdését nézzük, akkor azt ki kell jelenteni, hogy Amerika még jóval P Harbor előtt is készült arra, hogy ha esetleg Japánnal kielződne a konfliktus, akkor milyen lépéseket szükséges hozni.

Például egy évvel a támadás előtt a haditengerészet titkára bemutatott egy 15 pontból álló programot Rooseveltnek, amiben a 12.

Pont így szólt: felkészülni koncentrációs táborok létrehozására.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért volt szükség sok 10000 Japán, német és olasz internálására, akiknek egyébként jó része amerikai állampolgársággal is rendelkezett.

Ahhoz először meg kell néznünk a P Harbor előtti évek bevándorlási politikáját és a hatóságok felkészülését egy esetleges háborúra.

Az USA már a 19. század vége óta igyekezett valamilyen formában szabályozni és korlátozni az országba érkező bevándorlók tömegeit.

A nyugati partvidékre nagy számban érkeztek kínaiak és japánok, ezért 182-ben először a kínaiak érkezését tiltották meg, majd 1924-ben egy olyan bevándorlási törvényt hoztak, ami korlátozta az országba érkező bevándorlók számát.

A japánok tekintetében pedig tiltást vezettek be.

Ez a rendelkezés többek között azért is volt érdekes, mert más országokból jóval nagyobb számban érkeztek bevándorlók.

Az első világháborúban az ellenséges oldalon álló Németországból 3,1 millió fő érkezett 1880 és 1925 között, míg az olaszoktól még többen érkeztek ebben az időszakban, 4,5 millióan.

Ehhez képest a japán bevándorlók száma jóval kevesebb volt.

Ennek ellenére a kezdetettől fogva ellenségesen fogadták azi bevándorlókat.

A japánokkal szembeni ellenérzések már nagyon hamar meglátszódtak. 1888-ban a szan franciscoi dolgozók szakszervezete arról beszélt, hogy a korábbi elmondatukat, ami az volt, hogy a kínaiaknak menniük kell, arra változtatják meg, hogy a japánoknak menniük kell.

Ez az általános nézőpont később sem változott.

Randolf HST sajtógnás szan franciscoi újságjában 1906-ban azzal címmel jelent meg egy írás, hogy japánok kémkednek a partjainknál, a barna embereknek térképeik vannak és könnyen partra szállnak.

Gives írt egy népszerű regényt harc a levegőben címmel, ami arról szól, hogy Japán és Kína szövetségre lép egymásra, és megtámadja az Egyesült Államokat, aminek amúgy az indítéka többek közt a szigorú bevándorlási politika.

A regény nagyon népszerű lett, és ez valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a japánokkal szembeni ellenszenv tovább erősödött az országban.

Az USAba érkező japánok többsége körülbelül a 90%-uk a nyugati partvidék államaiban telepedett le, és leginkább földműveléssel foglalkoztak.

Voltak sokkan, akik saját vállalkozást indítottak és sikeres üzletemberekké vágtak, de jellemzőbb volt, hogy a japánok az agrárszektorban helyezkedtek el.

A bevándorlásellenesség és a rasszizmus a 20-as években különösen felerősödött.

Erről egyébként két bónuszadásunkban is beszéltünk már.

Mindkettő a Kuklux klánról szól, és hát elég erőszakos és megdöbbentően nagy létszámú fellépések voltak a bevándorlókkal szemben.

Ez pedig a politikai vezetésben is jelen volt, ez a szemlélet. 1920-ban Kalifornia kormányzója például azzal kampányolt, hogy Kalifornia maradjon meg fehérnek.

A rendelkezésre álló adatok alapján kijelenthető, hogy az amerikai Külügyminisztérium legkésőbb 1921 óta készült arra, hogy Japánnal harcba keverednek, és ebben az esetben fel kell készülni a japánok internálására.

Itt egyébként alapvetően azt lehet mondani, hogy az USA és Japán közötti kapcsolat, vagy hát inkább a félelem, az igazán azután erősödött fel, amikor ugye volt ez a japán orosz háború a 20. század legelején 1905-ben, és ugye ott a japánok nagy sikereket alattak és hiába voltak egyébként egy oldalon az első világháborúban a két fél, mármint az USA és Japán is, viszont ez a félelem, ez folyamatosan erősödött, és ugye itt a 30-as évek második felétől fogva Japán pedig elkezdett a Csendes Óceán térségében terjeszkedni, ami ami miatt nyilván sokan kongatták a vészharangokat, hogy fel kell készülni egy esetleges japánamerikai konfliktusra.

Az esetleges konfliktusra való felkészülés részét képezte, hogy az igazságügyi minisztérium megbízásából az FBI elkezdett egy titkos listát készíteni, amikben a gyanúsnak számító japánokat három kategóriába sorolták.

Az a kategóriába azok estek, akiket egy esetleges támadás esetén rögtön le kell tartóztatni és bebörtönözni, mivel veszélyes japán kapcsolatokkal rendelkeznek.

A B kategóriába estek azok a japánok, akik valamilyen japán szervezet vagy közösség vezetői, illetve meghatározó tagjai voltak.

A C kategóriába a kevésbé veszélyes lakosokat sorolták, akik valamilyen formában mégis kötődtek a szülőföldjükhöz, vagy az Amerikában működő japán szervezetekhez. >> Az Amerikában élő japán lakosok osztályozására volt egy másfajta szempontrendszer is, aminek az volt a lényege, hogy azt nézték, hogy ki mióta él az Egyesült Államokban.

Az úgynevezett isse japánok azok voltak, akik Japánban születtek és első generációs bevándorlók voltak.

Róluk azt feltételezték, hogy nosztalgikus érzéseket táplálnak japán iránt.

Azonban ők már az idősebb generációhoz tartoztak.

Az átlag életkoruk 59 év volt, és közülük sokan megszerezték az állampolgárságot, mint az amerikai állampolgárságot.

Azonban voltak olyanok is, akik sosem nyújtották be iránta a kérelmüket.

Az ő gyerekeik voltak az úgynevezett nisseik, akik már Amerikában születtek, ezért többségük amerikai állampolgár is volt.

Ők már születésüktől kezdve Amerikában nőttek fel, amerikai oktatásban részesültek, és többségük 30 évnél fiatalabb volt.

A harmadik generációt pedig Sansseinnek nevezték.

Ők a háború idején ugye még hát kábé gyerekek voltak.

Ezenkívül volt egy negyedik kategória is.

Őket tartották Amerikában a legveszélyesebbnek.

Ők azok a második generációs japánok voltak, akik habár Amerikában születtek, és ott nőttek fel, a szüleik azonban oktatási célból Japánba járatták őket egyetemre vagy főiskolára, illetve családlátogatás céljából gyakran hazamentek Japánba. őket kibeiknek nevezték, és őket azért tartották a legveszélyesebbnek, mert nem tudták róluk, hogy Japánban a 30-as években milyen hatás érte ezeket a fiatalokat, és felteek tőle, hogy őket is megfertőzte a japán birodalmi gondolkodás eszméje, és veszélyt jelenthetnek az Egyesült Államokra.

A 30-as évek végén tehát az FBI összeírt egy titkos listát a veszélyesnek tűnő japán lakosokról, de az állam megbízásából más hatóságok is kaptak olyan feladatokat, hogy mérjék fel a japánok lojalitását.

A haditengerészeti felderítés megbízásából készült Ringle jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az országban élő japánok többsége hűséges az Egyesült Államokhoz, és körülbelül 3500 japán lakos lehet, akik veszélyt jelentenek az Egyesült Államokra egy kirobbanóháború esetén.

Ringle egyébként arra a megállapításra jutott, hogy az első generációs japánok már túl idősek ahhoz, hogy valós veszélyt jelentsenek.

És a kibeik, ugye a második generációs japánok, akik valamilyen célból hosszabb időt töltöttek el Japánban, ők azok, akik leginkább veszélyesek.

Illetve ebben a jelentésben még az is le lett írva, hogy Ringle nem látja értelmét annak, hogy minden japán lakost internáljanak egy fegyveres konfliktus esetén.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Internálótáborok az USA-ban: a japán-amerikai lakosság kálváriája - E115”

Miről szól ez az epizód: „Internálótáborok az USA-ban: a japán-amerikai lakosság kálváriája - E115”?

A Hihetetlen Történelem podcast e heti adásában Andris és Tündi az USA-ban internált japán-amerikaiak sorsát mutatják be. Az 1941-es Pearl Harbor-i japán támadás után az amerikai hatóságok több mint 100 000 japán, olasz és német származású amerikai állampolgárt tartóztattak le… Az epizód a Hihetetlen Történelem Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 02..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Internálótáborok az USA-ban: a japán-amerikai lakosság kálváriája - E115”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Josiko Uchida, Micuno Macuda, Heuke Macuda.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Internálótáborok az USA-ban: a japán-amerikai lakosság kálváriája - E115”?

Fő témái: második világháború, internálás, japán-amerikaiak, pearl harbor.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Internálótáborok az USA-ban: a japán-amerikai lakosság kálváriája - E115”?

Megjelenés: 2026. 02. 02.. Hossz: 1 óra 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hihetetlen-tortenelem-podcast/internalotaborok-az-usa-ban-a-japan-amerikai-lakossag-kalvariaja-e115

Több epizód a Hihetetlen Történelem Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból