Hihetetlen Történelem Podcast

Magyar Afrika-kutató Rommel seregében - Almásy László és a Salam hadművelet - E75

· PT1H48M46S

Összefoglaló

Almásy László, a magyar Afrika-kutató élete kalandosabb volt, mint Az angol beteg című film sejteti. Szolgált az első világháborúban, IV. Károlyt segítette, majd a második világháborúban Rommel seregében egy veszélyes hadműveletet vezetett.

Röviden

Műsor
Hihetetlen Történelem Podcast
Megjelenés
2023. 11. 17.
Hossz
1 óra 49 perc
Szereplők, említett nevek
Almásy László
Témák
afrika-kutató, salam hadművelet

Ebben az epizódban

Almásy László neve sokaknak Az angol beteg című filmből lehet ismerős, de azt kevesebben tudják, hogy a magyar Afrika-kutató élete sokkal kalandosabb volt, mint azt a film sejteti.

Még nem volt harminc éves, de már túlélt egy zuhanást a saját készítésű repülőgépével, a légierőnél szolgált az első világháborúban és IV.

Károlyt segítette a puccskísérletében - de ez mind elhomályosult, amikor megismerte élete szerelmét, az afrikai sivatagot.

Szenvedélyesen kutatta a kietlen tájat, ősrégi barlangrajzokat fedezett fel, túlélt egy újabb repülőbalesetet… majd a második világháborúban Rommel seregében találta magát, egy veszélyes hadművelet vezetőjeként.

Többedmagával autóval vágott neki a Szaharának, hogy átszelve a sivatagot az ellenséges vonalak mögé juttasson két német kémet… Almásy László izgalmas életéről András mesél nekünk, akinek ezúton is köszönjük a történetet!

Hallgassátok az Ismeretlen Szahara podcastet, amiből még többet megtudhattok a magyar Afrika-kutató kalandjairól!

Források Kubassek János: A Szahara bűvöletében Kuno Gross, Michael Rolke, András Zboray: Operation Salam Almásy László: Rommel seregénél Líbyában Ha szeretnél havi extra tartalmakat kapni tőlünk, akkor gyere a Patreon oldalunkra és válaszd ki a neked megfelelő támogatói szintet. https://www.patreon.com/hihetetlentortenelem Kiemelt Patreon támogatóink: Busa-Fekete Róbert, Rója Gergő, Lovas Gabriella Elérhetőségek: E-mail cím: hihetetlentori@gmail.com Facebook oldalunk linkje Spotify linkünk Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.hu

Említett entitások

Témák

  • afrika-kutató
  • salam hadművelet

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Rommel

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Magyar Afrika-kutató Rommel seregében - Almásy László és a Salam hadművelet - E75”

Miről szól ez az epizód: „Magyar Afrika-kutató Rommel seregében - Almásy László és a Salam hadművelet - E75”?

Almásy László, a magyar Afrika-kutató élete kalandosabb volt, mint Az angol beteg című film sejteti. Szolgált az első világháborúban, IV. Károlyt segítette, majd a második világháborúban Rommel seregében egy veszélyes hadműveletet vezetett. Az epizód a Hihetetlen Történelem Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Magyar Afrika-kutató Rommel seregében - Almásy László és a Salam hadművelet - E75”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Almásy László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Magyar Afrika-kutató Rommel seregében - Almásy László és a Salam hadművelet - E75”?

Fő témái: afrika-kutató, salam hadművelet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Magyar Afrika-kutató Rommel seregében - Almásy László és a Salam hadművelet - E75”?

Megjelenés: 2023. 11. 17.. Hossz: 1 óra 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hihetetlen-tortenelem-podcast/magyar-afrika-kutato-rommel-seregeben-almasy-laszlo-es-a-salam-hadmuvelet-e75

Több epizód a Hihetetlen Történelem Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból