HWSW podcast!

Tavaszi mix a 2025-ös IT pangástól az interjúk evolúciójáig (kraftie #56)

· PT42M40S

Összefoglaló

Ebben a "mix" epizódban a HWSW podcast házigazdái két fő szekcióban tárgyalnak témákat. Az első részben az IT karrierlehetőségekről és a magyar piac aktuális helyzetéről beszélgetnek, beleértve a tapasztalt szakemberek munkaerőpiaci kihívásait és a toborzási folyamatok…

Röviden

Műsor
HWSW podcast!
Megjelenés
2025. 05. 09.
Hossz
43 perc
Témák
it karrier, munkaerőpiac, toborzás, it piac
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Crafty a High Fielabs állandó támogatásával.

A mostani adásban csak ketten vagyunk.

Hosszú idő után szakadt meg ez a sor, hogy mindig voltak vendégeink, de most ez egy olyan adás lesz, hogy csak zeróval ketten vagyunk.

A mai adás egy ilyen mix adás lesz.

Tavaly már csináltunk, volt egy nyári, egy őszi, meg egy talán téli mixünk is.

Tehát ez lesz majd a tavaszi mix.

Aki nem hallott még ilyen adást, annak annyit mondanék kell róla, hogy tajdonképpen nem egy konkrét nagyobb téma köré épül majd a beszélgetés, hanem az utóbbi időben szembe jött érdekesebb, kisebb témák vagy hallgatói kérdésekre fogunk reflektálni.

Most volt egy nagyobb szériánk, ahol ahol zeróval vagy legalább ugye körülbelül öt- adást előre leterveztünk, és így megéreztük ennek az ízét, hogy milyen jó az, hogyha előre tudjuk, hogy mi lesz, és sokkal gördülékenyebb volt az egész, meg izzadságmentesebb.

Ezért most gyakorlatilag ez a mixadás, ez egy jó lehetőséget kínál arra, hogy hogy most újból nekifussunk egy ilyen szép lett szériának.

Már így látunk egy pár témát, azt még nem tudjuk megmondani, hogy milyen sorrendben lesznek, de felmerült, hogy foglalkozzunk Svájcal, a tesztelői szakmával, a Rusttal, a jogi adásnak is szeretnénk egy második felvonást csinálni, szeretnénk foglalkozni a a az autizmussal, az IT-ban dolgozó autistákkal, és erre találtunk is már két nagyon-nagyon jó vendéget.

Az utóbbi időben bedobtátok a Discordra, hogy a Boschnál IT szakszervezet lett.

Az üzemi tanácsnak és a szakszervezetnek is lehet majd egy jó témát csinálni, illetve nagyon érdekes még cég nélkül, de beszélgettem egy céggel körülbelül egy pár héttel ezelőtt, és ők benne vannak ebben a az amerikai Stargate projektben, ugye ez a mágikus csillagkapuévre futó amerikai kormányzati projekt.

És gyakorlatilag a azok a cégek, akik benne vannak ebbe, azok gyakorlatilag egy ilyen teljes AI transzformáción mennek keresztül.

Tehát gyakorlatilag AI first cégek lesznek, vagy AI native cégek lesznek.

Nem tudom, mi lesz az aktuális buzw, de gyakorlatilag a végeredmény az, hogy hogy mi a cégek úgy fognak működni, hogy minden ügyes munkafolyamatba integrálva lesz a az AI és egy fél év múlva kifut a pajlotja, és majd ide el fogunk hívni ezzel kapcsolatban érdekes vendéget.

Még az elején elmondanám, hogy hogy épp az imén döntöttük el, hogy június 16-án lesz az idei első crafy.

Mert mit mondtam, hogy crafty.

Igazából minden crafty, tehát ezzel nem lőttél mellé.

Szóval az első craft crafty meetup.

És hogy miről szerintem mire ez az adás pénteken kimegy, addigra már fent is lesz a a pontos, tehát lehet már regisztrálni.

Ö viszont most az adás elején szándékosan nem mondani, hogy miről lesz szó, merthogy kicsit kapcsolódik az adás egyik témájához, és majd akkor fogom elmondani.

És most legyen itt ez az első rész, mert volt év elején az adás, egy adásunk, ami nagyjából arról szólt, hogy mi várható az idei évben. és Zeróit beszélgettünk adás előtt, hogy hogy talán egy 5-10 perceig kitérhetnénk arra, hogy eltelt mégis ebből az évből négy hónap, hogy mi látszik a a magyar piacon, és hogy ezt megpróbáljuk nektek úgy adoptálni, hogy ne legyen nagyon lehúzó, mert többen szóval tették, hogy volt egy pár ilyen lehúzós adásunk.

Hozzáteszem, hogy nehéz erről úgy beszélni, hogy ne legyen egy picit lehúzós, de szerintem nem lesz olyan rossz, mint citromba harapni.

Egyébként ugye az volt a prognózisunk év elején, hogy ez egy ilyen igazi pangós év lesz, talán egy icipici növekedéssel.

Hát szerintem eddig elég erősen megfelel a prognózis annak, amit felállítottunk.

Bár ne lett volna, bár igazából rosszabb is lehet.

Tehát, hogy azért szerintem volt ebből a szempontból rosszabb időszakunk, de látva a piac helyzetét meg azt, hogy mondjuk milyen cégek azok, akik keresnek embereket, milyen cégek azok, akik nem, az, hogy kevésbé vizibilisebb, mint mondjuk más piacokon, amik nagyon hangosak, azért voltak leépítések, nem óriásiak nagy arányban, hanem inkább kisebbek, de azért voltak.

Én amit látok, hogy leginkább ez a hazai szolgáltató szektort érinti szerintem leginkább. rosszul a mostani helyzet, tehát hogy én ott látom nagyobb arányban azt, hogy hogy nem feltétlenül a növekedésre fókuszálnak.

Ugye itt részben az is mindenki belejátszik, amit így te is beleírtál a notesotba, meg ez így felmerült, hogy a hogy hát a fluktuációs adatok nagyon máshogy működnek, mint korábban.

És ennek van egy olyan problémája, hogy ezzel ugye terveznek a cégek.

Tehát hogy mondjuk nem tudom van egy 200 fős cégem, akkor mondjuk kalkulálok azzal, hogy mondjuk van egy 10-15%-os éves fluktuációm, de hogyha megáll a fluktuáció és mondjuk az üzleti eredmények nem úgy jönnek, ahogy terveztem, akkor az egy probléma, mert bele kell avatkoznom gyakorlatilag kívülről a céges létszám/állományba. erg el kell küldenem embereket, mert hogyha a természetes fluktuáció megszűnik, és a számok nem jönnek, akkor sajnos egy nem nagyon van más választása egyébként a cégnek, és nagy arányban a fluktuáció az jóval alacsonyabb, mint volt.

Tehát ez amiről szintem beszéltünk is podcastekben korábban, hogy jóval óvatosabbak az emberek arra vonatkozóan, hogy elmennek A-ból B-be, ami szerintem egyébként nem feltétlenül valid, tehát hogy elég sok cég herről, amiről majd beszélünk is egyébként itt a topicnak a végére, hogy azért elég sok cég van, aki keres embereket, és szerintem elég jó cégek is keresnek embereket.

Viszont ettől függetlenül az emberek nagyon megfontolják, hogy elmennek A-ból B-be, és akkor ezek ilyen különböző fura hatásokat generálnak a piacon, ami azért már jó ideje nem volt, vagy hát nagyon régóta nem volt.

Igen, én többször elmondtam ilyen jóslós adásokban, hogy én mindig általában az az alapján szoktam megállapítani, hogy mi a p helyzet, ami nyilván egy saját bőrömön érzek és ez általában mindig az employer branding kampányok szoktak lenni és ezek gyakorlatilag teljesen felszív felszívódtak és több nagyobb céggel beszélgettem az utóbbi időben, és pont ezt mondják, hogy hogy ugye nagyon megy ez a székbe kapaszkodó effektus, tehát hogy a A az emberek gyakorlatilag nem állnak fel.

Ezért ki se kell írni sok esetben a pozíciókat se.

Tehát, hogy gyakorlatilag most mindenki az van, hogy a cégek kevés pozíciót írnak ki, és ráadásul még annál is kevesebb, mert a mert a természetes fluktuáció is gyakorlatilag leállt a leállt a cégeknél.

Ami egyébként valahol szerintem ezt az állapotot így jellemezni kéne valahol.

Hát nagyjából szerintem ez is volt a a szerintem az év elején erről beszéltük, hogy nagyjából lesz valami várható.

Ugye amilyen nehézsége ennek a helyzetnek, hogy aki viszont keres és amúgy elég sok cég keres embert, nekik egyébként viszont nehézségeik vannak.

Tehát, hogy ez egy ilyen nagyon fura helyzet, hogy papíron meg hogyha megnézed a gazdasági számokat, azt gondolnád, hogy könnyű embereket felvenni valójában nem az.

És akkor ez ez egy ilyen fura helyzet, hogy elvileg könnyű lenne embereket fölvenni, mert nincs ennyi pozíció, de mivel az emberek nem annyira akarnak elmenni a B-vel, ezért még egyébként a jól fizető menőhelyek is nehezen találnak kvalifikált embereket, merthogy nehezen lehet egyébként valakit felállítani.

Úgyhogy ez egy ilyen tulajdonképpen most bízottság mindegy, hogy érdemes megpróbálni, mert hogy egyébként annak kevés pozíció van, kevés jelentkező is van.

Ez ez sok esetben egyébként tényleg legalábbis kevés kvalif qualified jelentkező van.

Tehát az ugye LinkedIinnel például elég nagy gondok vannak.

Tehát a LinkedInre kiraksz egy hirdetést és gyakorlatilag a a pakisztáni AI harcosoktól kezdve mindenki téged fog megtámadni.

Tehát az például senkit ne tántorítson el, hogyha mondjuk megnézel egy hirdetést a LinkedIn, akkor odav, hogy hány ember applyt arra, tehát hány ember jelentkezett erre a pozícióra.

Hát hogy abból valójában hány százalék az, aki valójában megfelel alapot, az nagyon kis százalék.

Nagyon-nagyon sok bot van egyébként, aki spammeli ezeket a hirdetéseket.

Nagyon nagy része, nem feltétlenül létező ember azoknak, akik egyébként be bepályáznak ezekre a pozíciókra.

Úgyhogy az így senkit ne tévesszem meg, meg ne tantorítsal, mert sokszor az tényleg nagyon nem nagyon nem minőség, ami most átfolyik.

Tudom, hogy a LinkedIn sok mindent próbál ezért tenni, hogy így kiszűri ezeket a spameket, de nagyon nehéz, nagyon-nagyon nehéz.

Tehát tökéletesen megírt CV-k jönnek, legenerált gmailes email címekről.

Nagyon nehéz amúgy ezt kiszűrni.

Tehát ez de egy magyar pozícióra is.

Magyar pozícióra persze ez régen is megvolt.

Csak hát az arányok azok nem így működtek.

Tehát hogy régen is az volt, hogy mondjuk most nem nevesítő bizonyos országokat, de hogy mondjuk nem tudom Ázsiából meg meg Indiából vagy meg ebből a szempontból nagy arányban Indiából, Pakisztán satöbbi helyekről mindig jött X ember.

Csak mondjuk így nem tudom, az 50-ből volt három.

Így az arányok azok így teljesen felborultak.

Az pedig, hogy megjelent az AI és azáltal nagyon szépen generált, nagyon proper önéretjok vannak, amiről nyilván itan kiderül, hogy nem nem igazi semmilyen szinten.

Az már csak az már csak igazából az egy pofont az egész helyzetnek.

Ez egy teljesen valid dolog, hogy nagy arany van egyébként a a cégeknél is az ajánlások működnek.

Az egy az egy létező ember legalább.

Tehát nem az van, hogy hogy kamu civket meg profilokat kell brózolni a recruitereknek több 100zá-as megres nagyságrendben, hanem az legalább tényleg valahonnan jön.

Viszont ne legyen az egész olyan letargikus.

Itt nézegettük zeróval, hogy viszont van egy csomó cég azért Budapesten, ha nem is csomó, de azért elég sok, akik viszont nagyot bővülnek, tehát hogy annak ellenére, hogy bizonyos cégeknél szinte teljesen lát az egész, viszont vannak olyan cégek, ahol ott folyamatosan nagyon nagy számú pozíció van.

És bár egyébként eddig mindig kerültük azt, hogy konkrét cégneveket említsünk, de most kapásból itt az adás előtt összegyűjtöttünk egy ilyen 10 darab céget, akikről tudjuk, hogy nagyot fognak bővülni.

Ezért ezeket most így fel fogom olvasni, csak hogy vagy hát a bocsánat, a nagyot fognak bővülni, azt jelenti, hogy most keresnek embereket.

Most keresnek embereket, de mit tudom én, ezek közül tudok egy párat, ahol ráadásul egy nagy bővülésnek az előzménye.

Például ugye az előző adásban itt voltak a VISosok, akkor ugye a az EMarcis, SP, például az ARM, kevesen tudják, hogy Magyarországon van Nvidia is ugye, meg ARM is, ugye erről már beszéltünk egyszer, aki nem tudná, az árm ugye az egyik legnagyobb ilyen szélvezető mi is az árm, mert nem gyártó, hanem alapvetően egy tervező iroda. ők is nagyot fognak bővülni, aki mondjuk a bankszektori rend érdeklődik, akkor a KBC is nagyot fog bővülni, a Genesis, a Nixel szerintem aki mostanában keresett pozíciót látszik, hogy te elárasztották a NYXnek a hirdetései.

Az AI motívról is tudjuk, hogy sok nyitott pozíciójuk vannak, ha már a High Fly laps támogat minket, h mondjuk el, hogy náluk is rengeteg nyitott pozíció van, és egyébként ha megnéztük a last passnál is, nagyon-nagyon sok nyitott pozíció van, tehát hogy hogyha az ember keres, azért talál.

Ez fontos így csak párat emeltünk ki.

Tehát nagyon sok cég van egyébként ezen kívül nem is feltétlenül mondjuk ekkora méretben, de sokan keresnek.

Tehát az az a része megvan egyébként, hogy nyitott pozíciók vannak.

Nyilván az, hogy ki mit kér a túloldalon, az meg teljesen egyediabban.

Most nem is nem is feltétlenül megyünk bele.

Volt itt egy ilyen kérdés korábbról hogy valaki magas engineering pozícióból IC-ként szeretne váltani, és hogy nagyjából milyenek most a piaci lehetőségei.

Nem, ez egyébként egy jó téma.

Szerintem régen ez egy sokkal könnyebb történet volt.

Ugye szerintem volt is ilyen adásunk, ahol beszélgettünk, ez a prince, staff principle szintekről, de akkor szerintem a a piaci viszonyokba annyira nem mentünk bele, vagy csak így érintőlegesen beszéltünk róla korábban még szerint nem is tudom, ki volt itt vendége.

Az SP volt itt, meg talán a Benedek.

Ugye ez sok szempontból egy érdekes történet.

Én akkor azt hiszem talán el is mondtam, vagy hát valószínűleg el kellett volna mondani, ha nem mondtam el véletlenül, de hogy ez a szint ugye Magyarországon nem feltétlenül létezik olyan százalékban, mint külföldön.

Tehát ha valaki például, nem tudom, dolgozott valamelyik nagy cégnél az Egyesült Államokba, vagy Nyugat-Európába, és ő principal engineer és hazajön Magyarországra, hát principal engineer pozíciót találni itt az az egy viszonylag nagy kihívás.

Mondjuk a step szint az még valamennyire oké, de hát azért a céges működésben ezt sokszor ezt inkább szeniornak hívják, függetlenül attól, hogy valaki mondjuk konkrétan egy staff szintet tölt be, tehát hogy egy az egy bestfedil egyébként belső működésből sokszor szeniornak hívják, úgyhogy ez kicsit ez ilyen hát nagy arányban szerintem kicsit hát inkább nagyobb arányb kicsit kincskeresés, hogy megtalálni azokat a helyeket, ahol te konkrétan el tudsz látni ilyen munkát.

Ráadásul tudva azt, hogyha mondjuk valaki staff vagy principle szinten dolgozott, akkor a fizetése is általában elér egy szenior fölötti szint.

Tehát az úgy simán annyit keresnek, mint mondjuk egy engineering managed, vagy egy szenior engineering manageder.

Tehát így nagyjából azon a szinten vannak ezek a fizetések és azért a mostani helyzetben, amiről beszéltünk, hogy cékek keresnek, de azért nem annyira extrém szintű felszívúerő van, mint ami volt korábban.

Nem triviális egyébként pozíciót találni, még úgy sem, hogyha feltétlenül valamelyik, nem tudom, érdekesebb cégnél dolgoztál, vagy valami fancy cégnél, amit mondjuk így valaki ismert, most nem kezdem el sorolni őket, de hogy vagy big tech, vagy hasonló cégnél dolgoztál, még úgy sem annyira triviális.

És régebben azért ez jóval könnyebben ment.

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

  • HWSW

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tavaszi mix a 2025-ös IT pangástól az interjúk evolúciójáig (kraftie #56)”

Miről szól ez az epizód: „Tavaszi mix a 2025-ös IT pangástól az interjúk evolúciójáig (kraftie #56)”?

Ebben a "mix" epizódban a HWSW podcast házigazdái két fő szekcióban tárgyalnak témákat. Az első részben az IT karrierlehetőségekről és a magyar piac aktuális helyzetéről beszélgetnek, beleértve a tapasztalt szakemberek munkaerőpiaci kihívásait és a toborzási folyamatok… Az epizód a HWSW podcast! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 09..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Tavaszi mix a 2025-ös IT pangástól az interjúk evolúciójáig (kraftie #56)”?

Fő témái: it karrier, munkaerőpiac, toborzás, it piac.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tavaszi mix a 2025-ös IT pangástól az interjúk evolúciójáig (kraftie #56)”?

Megjelenés: 2025. 05. 09.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hwsw-podcast/tavaszi-mix-a-2025-os-it-pangastol-az-interjuk-evoluciojaig-kraftie-56

Több epizód a HWSW podcast!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból