Igaz történetek

#101 Egy vérfagyasztó pillanat – Ungár Anikó

· PT18M7S

Összefoglaló

Ungár Anikó bűvész felidézi egy félelmetes, 80-as évekbeli szilveszteri tévéműsorban történt eseményt, amikor a fél ország szeme láttára kellett helytállnia.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2025. 02. 05.
Hossz
18 perc
Szereplők, említett nevek
Ungár Anikó
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♫♫ Ez itt az Igaz Történetek podcast, én Heller Gábor vagyok. ♫ ♫ Talán te is voltál már olyan szorongatott helyzetben, amikor hirtelen beléd nyilalt, fogalmad sincs, hogy fogsz ebből kikeveredni.

Jön a következő pillanat, és valami történik.

Én is így jártam 13 éves koromban, amikor a nyolcadikosok búcsúztatására az iskola egy kis ünnepséget rendezett, ahol nekem a műsor közepe felé egy verset kellett szavalnom.

Én abban az évben második helyet értem el Budapesten a hatodik kerületi szavalóversenyen.

Így ez nem tűnt nagy kihívásnak.

Az irodalomtanárnőm az alkalomhoz illőn választotta ki a verset.

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz.

Ott áltam a dobogón, szemben a sok diákkal, tanárral, és a harmadik versszak után lefagytam.

Egy hangot sem tudtam kinyögni.

Aztán mintha álomból ébredtem volna fel, elmosolyodtam, széttártam a karom, és csak annyit mondtam: bocsánat.

Azzal leléptem a dobogóról, és leültem egy székre.

Sóhajok, nevetés, volt aki tapstolt, de más nem történt.

Az élet ment tovább, jött a következő műsorszám.

A híres bűvész, Ungár Anikó, velem ellentétben, nem menekült el a kihívás elől, hanem megoldotta a helyzetet.

Anikó hosszú pályafutásának egyik vérfagyasztó pillanatáról mond történetet.

Azt hiszem, hogy 1983-at írunk, tehát gyakorlatilag több mint 40 éve, a Vidám Színpadon, illetve a Vidám Színpadról közvetítettek többek között előadást az akkori szilveszteri műsorhoz.

Akkoriban Bodrogi Gyula volt a színház igazgatója.

Ő maga is bizonyos jelenetekben benne volt ebben a szilveszteri őrületben, és hát nyilván egy egyenes adás, mert a szilveszteri programok általában, annak van igazán hangulata és valódi értéke, hogyha ez egy egyenes adás, illetve direktben megy mondjuk egy stúdióból.

Úgyhogy hát ez is ilyen volt, de általában, amikor egyenes adás van, tehát amikor tévéfelvétel van, és élőben megy, akkor ezt megelőzi egy kamerapróba.

A kamerapróba az én relációmban mint bűvész azért is fontos, mert ugye a kamerák, ami nem csak egy kamera középről, hanem több kamera veszi fel, hogy egy izgalmas kép keletkezzen, vagy más oldalról is lehessen látni a show-t, nem csak egy szemszögből, ezért a kameráknak tudniuk kell, hogy én milyen előadást csinálok.

Tehát egy bűvésznél különösen lényeges, hogy minden trükknek van eleje, közepe, vége. tehát konklúziója.

Vagy eltűnik valami, vagy elővarázsolódik valami.

Ha ezt a folyamatot a kamera nem tudja követni, akkor a néző a televízió előtt otthon nem ért belőle semmit.

Szóval, kamerapróba, mindenki átment, én is túl voltam a kamerapróbán, és vártuk az időpontot, amikor élesben megy a közvetítés, és mi tudtuk a sorrendet, hogy ki után következünk.

És én persze ott voltam a színpadon, amikor kellett, időben.

Én következtem, és én azt hiszem, hogy pont a Bodrogiék voltak előttem, mert ők egy olyan szkeccset adtak elő, ahol ugye a színpadról nem kellett levinni semmit, és nekem már valahol takarásban ott lehettek a rekvizitumaim.

Tehát az nem vett igénybe időt és látványt, ami nem szép, hogy most akkor felépítik a színpadra az én rekvizitumaimat, az asztalokat, satöbbi.

Úgyhogy gördülékenyen ment, Bodrogiék le, én fel a színpadra, fény, és elindul az a zene, ami az én megvágott zeném.

Az egy olyan zene általában, amit én saját magamnak választok, és a megadott műsor illetve a program témájához illik, és vannak effektek benne, tehát nagyon fontos, hogy a trükk az időben ott és akkor végződjön, amikor ez a zenei effektus van.

Tehát nagyon kiszámított, gyakorolni kell rá, hogy minden úgy jöjjön, és gyakorlatilag azt a látszatot kelteni, hogy ez az egész egy improvizáció.

Az idő, ami az én műsorom ideje volt, tehát amit sugárzott egyenesben a Televízió az otthonokba, az egy olyan 8 és 10 perc közötti időszak.

Szóval felmegyek a színpadra, és elkezdem az első produkciót, az első trükköt, ahol is a levegőből elővarázsolok egy nagyon nagy selyemkendőt, egy elég nagy formátumút, egy ilyen 1 méter x 1 méteres négyzetes, tiszta selyem piros kendőt, és amikor ez elővarázsolódik, akkor ebből egyfajta mozdulattal én kiveszek egy strassz golyót.

Vannak ezek az úgynevezett mondjuk Swarovski kristályok.

Ez egy billiárdgolyó nagyságú golyó.

Ez egy rutin trükk, ezt úgy hívják, hogy csikágói golyó szaknéven.

Zárójelben mondom, hogy tulajdonképpen minden valamirevaló mágus, bűvész, tanonc, kezdő, annak illik, hogy benne legyen valamikor a repertoárjában, illetve ez egy alaprutin.

Tehát ezt meg kell tanulni, mert ebben nagyon sok minden van.

Tulajdonképpen négy golyó van az ujjaim között a jobb kezemben, és négy golyó a bal kezemben.

Tehát ennek a mozgása, hol eltűnik, hol gyarapodik, hol eltűnik az egész, és mégis vissza jön.

Na most ez a rutin, ez egy nagyon bevált trükk és alaptrükk.

Kijövök, megállok a színpad közepén, egy fekete estélyi ruha van rajtam tulajdonképpen, amit én nagyon-nagyon preferálok, hogy fekete legyen, és ne legyen túl csillogó, mert akkor azok a tárgyak, amikkel én dolgozom, amikkel büvészkedem, nem jut érvényre.

Tehát én sosem öltöztem túl a tárgyaimat.

Úgyhogy fekete estélyi ruha természetesen egy nagy dekoltázzsal, és a kezeim szabadon, mert ugye mindig az a klasszikus mondás, hogy a bűvésznek a zakójában van minden.

Hát egy nőnél pláne nem lehet zakó, tehát ez még rátesz arra a bravúrra, arra a trükkre, hogy még fantasztikusabb legyen a hatás.

Szóval ott állok, megjelenik ez a piros selyemkendő, amit a levegőből veszek elő, és rutinos mozdulattal, zenére, ritmusosan venném elő a gyönyörű első billiárdgolyó nagyságú strassz golyómat.

Hogy a dolog érthető legyen, nyilván nem vagyok varázsló, tehát nekem ezt az első golyót, amit én úgy csinálok, mintha elővarázsolnék, azt nekem valahonnan ki kellene vennem.

És abban pillanatban rájöttem, hogy itt nincs idő gondolkodnom, hogy mi legyen a következő lépés.

Átugrani ezt a produkciót, ezt a kis trükköt nem tudom.

Zeneileg ugye vágva van minden.

A mozdulataim persze bennem voltak, de volt még ezen kívül tulajdonképpen hat vagy hét olyan golyó, a zsebeimben és különböző helyeken, az estélyi ruhámban, amit elő tudnék venni természetesen szintén láthatatlanul, de a probléma az, hogy az első golyó az a kulcsgolyó.

És ezzel nem akarok lényegében lerántani egy leplet a bűvésztrükkökről, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nem vagyunk varázslók.

És itt zárójelben mondanám, hogy én azért szeretem csinálni, mert ugye a 21. század embere minden mögé lát.

Minden trükköt meg tud fejteni, és én azért szeretem ma még a bűvészetet, mert hagy egy szegmenst egy órára, másfél órára, abban az emberben, aki nézi a show-t, hogy azért ez mégis, hogy van?

Végülis ugye nem vagyok varázsló, ez egy kulcsgolyó lett volna, nem tudtam volna azt a rutint végigcsinálni, de kénytelen voltam.

Ezért blöfföltem egy produkciót.

Szóval, hogy érthető legyen, azt a blöfföt miszerint eredetiben nekem az egy golyóból, ami elővarázsolódott volna, ha ott lett volna, ahol a helye lett volna, abból én rögtön kettőt, aztán hármat, négyet, ötöt hatot hetet nyolcat csinálok.

Hol eltűnik, hol előjön, és a végén ott vagyok a két kezemmel, az arcom előtt keresztben, és a kezeim között a 4-4 golyó mint befejező aktus, és utána ugyanúgy eltűnik, és marad a semmi, marad ez a piros kendő.

Tehát tulajdonképpen ez egy kendőből egy golyó, aztán kulminálódik nyolc golyóval, és utána vissza, eltűnik, és csak a kendő marad.

Na most ezt blöffölnöm kellett, mert ez a bizonyos kulcsgolyó nem volt a helyén.

Tudtam, hogy van még hat vagy hét golyóm, és abban a pillanatban improvizálnom kellett valamit.

A mozgásomat tudtam, tehát a mozgásomat, ami a zenére, effektre alapjajban ki volt gyakorolva, azt én utánoztam, de hogy én a kezemmel akkor mit csináltam, szerintem soha nem tudnám megismételni, azt nem tudom, hogy hogy éltem túl, de túléltem.

Tehát a néző nézte, és vagy az gondolta, hogy ő a hülye, hogy nem érti, vagy azt gondolja, hogy lehet, hogy nem is kell érteni semmit, de tulajdonképpen az a varázslat, aminek meg kellett volna történnie, az nem történt meg.

Mozdulatok voltak, kecses, jobbra-balra kézmozdulatok, mosolygások, de lényegében nem történt semmi.

És akkor már végre túl voltam ezen, akkor nagy megkönnyebbüléssel nyúltam a következő produkcióhoz, ami természetesen sikerült, és hát az egész 10 perc végül is lement, zenére, takra úgy, ahogy kellett.

Lejöttem a színpadról, és akik nézték, semmit nem vettek észre.

Még az operatőrök sem, akik végig látták a próbát, hogy minek kell történni.

Visszaidézve azt a másodpercnyi, töredéknyi időt, amikor én benyúltam a helyre, ahova elő kellett volna vennem a kulcsgolyót, ahonnan elő kellett volna vennem, mai napig emlékszem arra, hogy tudtam, hogy nincs mese, ezen túl kell lépni.

És nemcsak azért, mert a zene meg van vágva, hanem azért ez egy egyenes adás.

Tehát olyan nincs, hogy azt mondom, hogy „bocsánat.” 5-6-7 millió ember nézte akkor a televíziókat.

Szóval egyszerűen egy olyan helyzet jelenléti és pillanatok alatt dönteni tudás keletkezett ott, amit nem tudom, hogy tudnék-e valaha megismételni, de ez ott akkor ebben a konstellációban, ezzel az összes körülménnyel, ami ott adatott, megtörtént úgy, hogy egy torpanás se volt az előadásban.

Lejöttem a színpadról, és természetesen az öltözőmben ott nyugodt mosolyogva az én drága kis kulcsgolyóm, az öltözőben, amit elfelejtettem berakni a helyére, amikor a színpadmester hívja, hogy „Ungár Anikó színpadra!” Én akkor valamiért... nem tudom.

Azért is meséltem a kamerapróbát, mert amikor a kamerapróbán én végigcsinálom az előadást, akkor van ebben valami olyan pszichés tudat, hogy ezt már megcsináltam egyszer.

És szerintem engem ott, ez valamilyen kis bezavarása volt ennek az egésznek, de hangsúlyozom, túléltem.

Amikor én az öltözőben végül is leültem és megnyugodtam, hogy tulajdonképpen igen, túléltem, de egy iszonyú elégedetlenség volt bennem, hogy hogy lehetek ennyire figyelmetlen?

Tulajdonképpen a pályám már nagyon a közepén volt.

Én már bejártam a világ nagy színpadait, és élő adásban is voltam, és játszottam közönséggel.

Tehát annyi mindent éltem már meg, de azt gondolom, hogy nem lehet elkerülni azokat a kis apró hibákat, amik általában minden élethelyzetben megtörténhetnek.

Tehát igen, de végülis, amit nagyon levontam magamnak ebből, az az, hogy úristen, hát itt álltam egy élő adásban, úgy csináltam „mintha,” és közben nem csináltam semmit.

De gördülékeny volt, és végülis láttak engem, ott voltam, nem akkora durranás, csak nekem volt hiányérzetem.

Egyébként lehet, hogyha szakmabéli látta, az pontosan tudta, hogy ott valami történt.

De aztán rájöttem, hogy ha én egy ilyen helyzetben létre tudok hozni egy varázslatot, idézőjelesen, és ott is el tudom hitetni, hogy én tulajdonképpen valamit csinálok, pedig nem, az engem nagyon megemelt az élet nagyon sok területét kicsit másképpen látva, mert egyszerűen úgy érzem, és úgy éreztem onnan, hogy lényegében meg lehet oldani mindent.

Nem éreztem azt a determinust, nem éreztem azt a lehetetlen, tehetetlen helyzetet, hogy én ne tudjak egy szélsőséges helyzetben úrrá lenni valamin. ♬ ♬ És én azt gondolom, hogy ez kellett nekem.

Ez kellett egyrészt azért, hogy legyen egy rizikóérzetem színpadra menni, ami tulajdonképpen nem igazán volt addig, és talán nem jellemző az én pályafutásomra, hogy én ezt a rizikót éreztem, de egy biztos, hogy rettenetesen koncentrálttá tett engem az egész életem nagyon sok területén.

Én nem szeretek úgy blöffölni, vagy úgy csinálni „mintha,” mert a lehetőségét nem adom meg, hogy tévedjek.

Visszont azt hiszem, hogy megszereztem azt a hihetetlen biztonságot és önbizalmat, amiben azt gondolom, hogy minden helyzetet meg tudok oldani. ♬ ♬ Ungár Anikó 1965-ben tűnt fel a Ki mit tud-ban, és azóta egyedülálló karriert futott be.

Fellépett többek között Párizsban, Londonban, Las Vegasban, Monte Carlóban, New Yorkban.

Anikó kétszer is első helyezést ért el a Bűvész Világkongresszus női kategóriájában. ♬ ♬ Mindenkinek vannak sorsfordító, képtelen, megható, vagy mulatságos történetei.

Nem vagy se túl fiatal, se túl öreg ahhoz, hogy te is mesélj egy történetet nekünk.

Küldd el a történetedet az igaz@igaztörténetek.hu e-mail címre, és mi majd keresni fogunk.

Kövess bennünket a Facebookon, és ha tetszik, oszd meg barátaiddal.

Ha nem szeretnél elszalasztani egy epizódot sem, íratkozz fel az Igaz Történetek podcastra kedvenc lejátszódban.

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#101 Egy vérfagyasztó pillanat – Ungár Anikó”

Miről szól ez az epizód: „#101 Egy vérfagyasztó pillanat – Ungár Anikó”?

Ungár Anikó bűvész felidézi egy félelmetes, 80-as évekbeli szilveszteri tévéműsorban történt eseményt, amikor a fél ország szeme láttára kellett helytállnia. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#101 Egy vérfagyasztó pillanat – Ungár Anikó”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Ungár Anikó.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#101 Egy vérfagyasztó pillanat – Ungár Anikó”?

Megjelenés: 2025. 02. 05.. Hossz: 18 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/101-egy-verfagyaszto-pillanat-ungar-aniko-erhup869

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból