Igaz történetek

#133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

· PT20M49S

Összefoglaló

Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is új családot jelentett.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2026. 02. 19.
Hossz
21 perc
Szereplők, említett nevek
Babarczy Eszter
Témák
fogadás, család
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast.

Mély meggyőződésem, hogy minden emberben megvan a jó akarat, a segítőkészség, de amikor megismerünk valakit, akinek szüksége lehet ránk, akiért tehetnénk valamit, akkor gyakran még sem teszünk semmit.

Kényelemből, önzésből, vagy előítéletből.

Egy budapesti értelmiségi nő hirdetést tesz fel, hogy szívesen fogadna néhány napra vidéki gyerekeket budapesti otthonában. hogy örömet szerezzen nekik.

Amire nem számított, nemcsak egyetlen gyereknek tett nagy szívességet, de egyben egy új családra is talált.

Egy mondat a mai epizód hangminőségéről: A felvétel technikai részét elügyetlenkedtem, ezért elnézést kérek. 2009-ben az a furcsa ötletem támadt, hogy közzéteszek egy hirdetést az Ad6Kap6 nevű adományozó honlapon, hogy én fogadnék gyerekeket, akik még soha nem jártak Budapesten egy-egy hétvégére, és akkor így körbekalauzolnám őket.

Akkoriban meg nagy lakásom volt, úgyhogy el tudtam őket szállásolni, és kapva kapott az alkalmon Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítványnak a vezetője, és azt mondta, hogy ó! hát stipi-stopi, ő küld gyereket garmadával.

Így minden hétvégén jöttek a gyakran roma, de nem mindig roma, kislány-párok, akikkel aztán mentünk esküvői ruhát nézni, mozgólépcsőzni, sokadik emeletre, mert ez mind nincs abban a faluban, ahonnan ők jöttek.

És ezt nagyon-nagyon élvezték, és én is élveztem, persze fárasztó egy kicsit, de nagyon élvezetes, meg sokat tanultam arról, hogy milyen furcsák vagyunk mi budapesti értelmiségiek.

Palackos vizet veszünk – kinek juthat eszébe vizet venni a boltból, amikor folyik a csapból?!

Egy idő után úgy éreztem, hogy ez alatt a két nap alatt éppen csakhogy megismerkedtem egy gyerekkel, jobban mondva meg se ismerkedtem vele.

Igazából azt kell mondanom, hogy volt egy kis kontaktus köztünk, és már el is engedtem.

És egyszer egy hétvégén jött egy kislány, egy sánta lány, és egy roma kislány.

Vanda Biharkeresztesről szintén megszeretett engem.

Ezek nagyon kedvesek, ezek a kislányok egyébként.

Nem tudom, ha fiú lett volna, akkor hogy sül el, de a lányok azok nagyon kommunikatívak és kedvesek.

És arra jutottam, hogy én akkor Vandát jobban megismerném.

Ezentúl akkor nem kérek minden hétvégén, minden második hétvégén új gyereket, hanem legyen mindig Vanda.

Vanda tíz éves volt akkor, és Vandán keresztül megismertem a az édesanyját, édesapját, négy testvérét, öten voltak a családban, és amikor megismertem őket, akkor már elég nagy bajban volt a család.

Namost nekem is devizahitelem volt egyébként, úgyhogy ugyanabban a pácban ültünk mindketten, dehát azért nekem csak könnyebb volt, engem még nem fenyegetett a végrehajtás, őket viszont igen.

Nem is tudom, mennyi idő telt el, talán egy fél év, és jöttek velem lomizni, segítettek a háztartás körüli, kertbeli munkákban.

Abszolút az volt az attitűdjük, a viszonyulásuk, hogy ő kapnak valamit, de adni is szeretnének.

Ők nem szeretnének csak kapni.

És ezáltal kialakult köztünk egy kölcsönös szeretet, azt mondanám, hogy szeretet.

Úgy is hívtam magam, hogy Vanda keresztanyja, nem mintha lett volna neki keresztanyja, de én így neveztem magam, hogy keresztanya, és aztán ilyen minőségemben jelent meg előttem az, hogy ez a család milyen nehézségekkel küzd.

És hát nehézség rengeteg volt.

A nehézségek jelentős része abból fakadt, hogy alulfoglalkoztatottak voltak, hogy ilyen szakmai kifejezéssel éljek.

Magyarán nem nagyon volt munkájuk.

Hogyha egyiküknek volt, a másiknak nem volt.

Próbálkoztak mindenfélével: kutyatenyésztéssel, mezőgazdasági munkával, gyárban is dolgoztak, pékségben, és persze közmunkán, de sosem volt elég a kereset, ezért el-elmaradtak a közüzemi díjakkal.

Kikapcsolták a vizet, majdnem kikapcsolták a villanyt, és elmaradtak a köcsönnel.

Ők eleinte pénzt nem kértek tőlem, de elmondták, hogy milyen néz helyzetben vannak.

A házukról, amit egyébként nagyon nehezen szereztek - ezt is elmesélem, hogy hogy szerezték.

Ez Biharkeresztesnek a magyarok lakta részén van.

Van olyan Biharkeresztesen, hogy a Gödör, ott laknak a cigányok, és aztán ez meg a Biharkeresztesnek egy olyan utcájában van ez a ház, ahol magyarok laktak, és amikor meg akarták venni a házat kölcsönhitellel, akkor a polgármester majd‘ leüvöltötte a fejüket, hogy „Ide cigány ne jöjjön.” És akkor az anyuka, aki különben etnikailag nem is cigány, csak nevelőotthonban nőtt fel, és ezért kulturálisan azt a roma kultúrát sajátította el, elment a családsegítőbe, vagy már nem is tudom hova, és mondta, hogy nekem azt mondja a polgármester, hogy itt nem vehetek házat.

És mondták neki mindjárt, hogy ilyen nincs.

Itt van a törvény, a törvény ezt előírja, nem lehet senkinek megtiltani, hogy ott vegyen házat, ahol akar.

És akkor karakán módon elment a polgármesterhez, és azt mondta, hogy én nekem megmutatták ezt a törvényt.

Milyen jogi alapon tagadja meg tőlem azt a lehetőséget, hogy én itt házat vegyek?

És olyan sikeresen kiállt magáért, hogy végül csak megvették ezt a házat.

Beomlott a forint, és elszaladtak a részletek, a törlesztőrészletek.

És akkor egy ponton, azt mondtam nekik, akkor éppen eladtuk a családi nyaralót, és a családi nyaralónak a negyede az enyém volt, és az a negyed pénz befutott a számlámra.

És akkor azt mondtam nekik, hogy nézzétek, kölcsön adok nektek annyit, hogy kifizessétek.

Mert már abban az állapotban voltak, amikor az Állami Eszközkezelő átvette a házat, és ők egy szöget nem verhettek be a falba az Állami Eszközkezelő engedélye nélkül.

Pedig ők mindig nagyon-nagyon gondosan felújítgatták, kifestették, továbbépítették a házat, tehát nagyon sokat raktak bele.

Olyan volt, mint hogyha tényleg albérlőként laktak a saját házukban, és még így is fenyegetett az, hogy esetleg elárverezik.

És akkor mondtam nekik, hogy én odaadom ezt a 2 millió forintot, kölcsön.

Gondoltam persze, hogy hát ez úgy kölcsön, hogy vagy visszaadják vagy nem.

De hogy megmaradjon kettőnk között az egyenlőség vagy a méltóság, hogy ne az legyen, hogy ez egy lekezelő gesztus, ezért azt mondtuk, hogy kölcsön.

Szerződést nem írtunk, én nem éreztem szükségét, ők meg féltek tőle, mert emlékeztek rá, hogy a bankban aláírattak velük valamit, aminek aztán ilyen katasztrofális következményei lettek.

Úgy gondolkodtam, hogy itt van most nekem ez a pénz, igazából a mindennapi megélhetésemhez nincs szükségem rá, oda tudom adni.

Hogy feladatom-e, hogy odaadjam?

Erre a kérdésre a válasz az, hogy nem, természetesen nem feladatom, de megtehetem.

És ha megtehetem, miért ne tenném meg?

Miért ne segítenék egy családon, aki kedves lett a szememben, és akiknek az egyik lányát lányomként szerettem.

Így történt, hogy megmentettem a házukat.

Ebből persze egy tartós támogató kapcsolat nőtt ki, ahol én időről időre segítettem hol információval, hol pénzzel, hol azzal, hogy például a legnagyobb lány felköltözött hozzám Budapestre, és tőlem járt iskolába, vagy hát az igazat megmondva, inkább sajnos az iskola mellé járt, mint az iskolába, úgyhogy ezt nem sült el jól, és végül is vissza kellett küldenem őt Biharkeresztesre.

De a családdal ettől még nem szakítottam meg a kapcsolatot.

Úgy gondoltam, hogy egy tizenhat éves lánynak a rossz viselkedése miatt nem fogok büntetni egy egész családot, főleg nem a kisebbik lányt, aki nagyon közel állt a szívemhez.

Én is voltam ott lenn náluk, én is aludtam lent, voltam a ballagási buliján a nagylánynak, ami nagyon nagy szám cigányok között.

Ahogy mi az érettségit ünnepeljük vagy az egyetemi felvételit, ők úgy ünneplik az általános iskola elvégeztét, ami persze nem feltétlenül jó jel, mert azt jelzi, hogy számukra addig tart a gyerekkor, 14 évesen te már nem vagy gyerek.

És ennek megfelelően aztán nem gyerekként viselkednek, és ebből származnak olyan nehézségek, ami az életüket lehúzza, például a korai gyerekvállalás.

Vandát nem akartam büntetni, nagyon szerettem.

És megszerveztem, hogy járjon Debrecenbe egy kozmetikus-fodrász iskolába.

Szereztem neki szállást is koszttal meg magántanárokat, akik segítették az iskolai felkészülésben.

Dehát csak az lett, hogy Vanda is szerelmes lett.

Itt jön be az a probléma, amiről szoktam beszélni, és amiért néha rasszistának neveznek: hogy a női szerepek a romakultúrában eltérnek a középosztálybeli emberek szerepeitől.

Nem általában a romáknál, de a mélyszegénységben élő romáknál, ott, ahogy mondtam, 14 évesen te felnőtt leszel.

Ezt a 16 éves kislányt a fiú, aki elcsavarta a fejét, azzal győzködte, hogy hagyja ott az iskolát.

Én messze voltam, Budapesten voltam, a szülei se voltak ott, úgyhogy nem volt igazán ellensúlya ennek a győzködésnek.

És akkor egy idő után otthagyta az iskolát, és terhes lett.

Klasszikus történet, nem meglepő, de mégis nagyon szomorú.

De én nem szakítottam meg vele a kapcsolatot, mert hiszen lányomként szerettem, hanem próbáltam őket, támogatni továbbra is.

És akkor aztán mindenféle történt.

Volt budapesti próbálkozás, ahol az építőiparban dolgozott a fiú.

Volt olyan próbálkozás, hogy a falujukból átjártak Romániába, és zöldséget, gyümölcsöt vásároltak, és aztán azt a piacon próbálták értékesíteni, abban is támogattam őket, tehát pénzzel beszálltam ebbe a vállalkozásba, de mindenféle baj volt, mert persze nem tervezték meg rendesen, mert nem voltak elég tájékozottak, és én is, természetesen, még sose voltam zöldséges, hogy nem tudtam ennek a jogi hátterét.

Lényeg, ami lényeg, sok bírság jött, hogy nincs a mérleg hitelesítve, vagy hogy nincs nálunk valamilyen papír.

Zaklatták őket a rendőrök a piacon, és aztán csak az derült ki, hogy nem jön ki a számtan, nincs belőle igazi jövedelem, főleg ilyen büntetésekkel.

Sokszor indultunk neki annak, hogy egy szebb jövőt felépítsünk.

Mindig úgy mondta Vanda, hogy egyről a kettőre jussunk, de mindig kudarcba fulladt ez a történet.

És hát a végén azért már nekem nagyon sok pénzembe került ez.

Volt egy tűz a házban, amit korábban én tehermentesítettem a ráhalmozott közüzemi díjak alól, és akkor kérték megint a segítségemet.

Kiégett a ház, fel kéne újítani.

És akkor úgy éreztem, hogy elérkeztem a határhoz, tehát hogy nem tudok többet vállalni, mert nem tanulnak meg felelősségteljesen élni, hogyha én minden csávából kimentem őket.

Sokat vitatkoztunk például azon, hogy biztosítást kéne fizetni.

Sokszor volt, hogy betört egy ablak, nem volt biztosítás.

Beázott a tető, nem volt biztosítás.

Kocsi karambolozott, nem volt biztosítás.

Tehát nagyon sokmindent láttam, amire részben a nyomor és a kilátástalanság és a körülmények késztetik ezeket a családokat, de részben van egy kulturális megszokás, vagy inkább azt mondanám, hiány.

Egy kulturális hiánya annak, hogy milyen stratégiával lehet boldogulni az életben.

És mivel nincs meg ez a kulturális alap, amit mindannyian megtanulunk otthon egyébként, ezért ők bukdácsoltak, és újra és újra elbuktak, elestek.

És ha én alájuk nyúltam, akkor fölálltak, de ha nem nyúltam alájuk, akkor meg kellett oldaniuk maguknak.

Tehát az derült ki, hogyha én nem vagyok ott, és nem fizetek újabb százezreket, akkor is valahogy, valahogy megoldódik a probléma.

Vandával a tűzeset után egy darabig nem kommunikáltunk.

Ő is megbántódott talán, én meg úgy éreztem, hogy én elmentem a falig, tehát nem tudok tovább menni, saját lábára kell, hogy álljon, mert ameddig én megmentem, addig nem tanulja meg, hogyan kell az életet úgy berendezni, hogy a saját korlátai és keretei között az működjön.

De a szülői párral nem veszett el a kapcsolat, őket továbbra is segítettem.

Időről időre mindig volt valami: az autónak motorja, megroggyant a házfal, tehát mindig volt valami probléma, amiben segítenem kellett.

De addigra én már nem úgy gondoltam rájuk, mint valami jótéteményre, hanem úgy gondoltam rájuk, mint családtagokra, akik szeretnek engem, én is szeretem őket, és sokszor rendkívül bosszús vagyok, hogy milyen hülyeségeket csinálnak, és azt nem is rejtem véka alá, meg is mondtam nekik, hogy aki nem fizeti a biztosítást, azzal ilyen dolgok fognak történni.

Vanda anyjának tekint anyja helyett, ő egy második anyaként gondol rám.

A szülői házaspár szerintem jótevőként alapvetően, de ők is nagyon szeretnek.

Tehát mikor apám meghalt, aztán mikor rákos voltam, és erről értesültek, akkor mindig felajánlották, hogy amiben ő tudnak segíteni - miben is tudtak volna, nem tudtak segíteni, de megvolt bennük az az igény, hogy kölcsönös legyen, hogy kimutassák a szeretetüket, hogy akármi is van, ők ott legyenek nekem.

És egyébként korábban elő is fordult, hogy amikor lakást felújítottam, akkor jöttek segíteni.

Tehát ezt hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem egy teljesen egyoldalú viszony volt, hogy hanem ők is beleraktak valamit, amit tudtak, azt beleraktak.

És hát így Vandával öt évig nem volt kapcsolatom, és most nemrégiben a Facebookon egy kerületi csoportban beírta valaki, hogy női ruhákat keres, levetett női ruhákat.

Az, aki ezt a kérdés feltette, egy ismeretlen név volt számomra, abban a 11. kerületi csoportban.

De abban a pillanatban, hogy beírtam ezt egy nyilvános bejegyzésben, már írt is Mari, az anyuka, hogy nekik nagyon jó lenne az a ruha.

És akkor visszaírtam ennek a lánynak, aki keresett ruhákat, hogy rászorulók jelentkeztek érte, inkább akkor nekik adnám.

És kiderült, hogy az a bökkenő, hogy nem tudják elvinni vonaton, mert túl sok a ruha, nagy zsákok voltak.

És akkor azt mondtam, hogy jó, egye fene, kifizetem a benzinköltséget, gyertek fel érte.

És fel is jött az anya meg a legkisebb lány meg az apa.

És amikor megérkeztek, csöngettek, bengedtem őket a kapun, és akkor egyszer csak ott látom Vandát is. ♬ ♬ Egymásra néztünk Vandával, és szó nélkül, teljesen némán megöleltük egymást, és így tartottuk egymást.

Majdnem elsírta magát ő is meg én is.

És csak arra tudtam gondolni, hogy én szeretem ezt a lányt, ez az én lányom.

Akármi történt is, a szeretet marad.

Lehet, hogy én egy bolond középosztálybeli nő vagyok,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#133 A szeretet marad – Babarczy Eszter”

Miről szól ez az epizód: „#133 A szeretet marad – Babarczy Eszter”?

Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is új családot jelentett. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#133 A szeretet marad – Babarczy Eszter”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Babarczy Eszter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#133 A szeretet marad – Babarczy Eszter”?

Fő témái: fogadás, család.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#133 A szeretet marad – Babarczy Eszter”?

Megjelenés: 2026. 02. 19.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/133-a-szeretet-marad-babarczy-eszter-rhup1147

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

  • #129 A továbblépés mindig fájdalmas – Fejős Éva

    Fejős Éva írónővel a változásokról és a továbblépésről beszélgetünk. A döntések erejéről és a kihívásokkal való szembenézésről is szó esik.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból